Tim Keller: hogyan prédikáljunk szekuláris kultúrában / I. rész
/Jelen bejegyzés Tim Keller prédikációs elveiről szól. Mondhatnánk úgy is, hogy homiletikai alapvetéseket fogalmaz meg. Eredeti címe “Preaching in a Secular Culture” (szekuláris kultúrában prédikálni). Három részben közöljük le, helyenként magyarázó kommentekkel ellátva. A gondolatait rendkívül hasznosnak és megszívlelendőnek tartjuk – magyar kontextusban is/
“E cikk négy alapelvet határoz meg, ami véleményem szerint a hatékony prédikálás magvát képezi egy szekuláris kultúrában. Ha az evangéliumot keresztényeknek és nem keresztényeknek egyaránt prédikálni akarod, bátorítanálak, hogy mind a négy elemet építsd be a prédikációidba.
1. Prédikálj egyidejűleg keresztényeknek és nem keresztényeknek
Az evangélium a gyökere nem csak a megigazulásnak, hanem a megszentelődésnek is
A legtöbb modern gyülekezetplántáló irodalom feltételezi, hogy nem szolgálhatunk egyszerre keresztényeknek és nem keresztényeknek. E nézet szerint, az „evangéliumi” üzenetek megszólíthatják a nem keresztényeket, viszont untatják a keresztényeket, míg a „tanítói” üzenetek éppen a keresztényeket szólítják meg, ám összezavarják, untatják vagy épp megsérthetik a nem keresztényeket. Ez azt jelenti, hogy eszerint az egyháznak döntenie kell vagy egyik vagy másik megoldás mellett, és ennek eredményeképpen korlátozza magát vagy a bibliahűség tekintetében, vagy a megszólítható, elérhető emberek tekintetében.
Néhány egyház úgy próbálta meg feloldani ezt az ellentétet, hogy külön „keresőknek” szóló alkalmakat szervez, amiket más időpontban tartott, mint a megszokott tanítványság-orientált igehirdetéseket. Csakhogy ez a megoldás sem probléma nélküli: sok kereső direkt hosszútávon marad a keresőknek szóló istentiszteleteken, és sohasem szembesül nehezebben emészthető tanításokkal. És mivel a többség a kereső istentiszteleteken többnyire keresztény, így maguk a hívők is megrekednek az alapszintű kereszténység szintjén.
Úgy gondolom, a probléma maga nem teológiai, hanem módszertani. Valóban lehetetlen hogy keresztényeket és nem keresztényeket kezeljünk egyszerre, következetesen, kivéve ha a lelkész és a vezetők megértik, hogy az evangélium nem csak a megigazulásra van, hanem a megszentelődés útja is. Tudjuk ugyebár, hogy az evangélium tipikus megközelítése az, hogy a keresztény tanítás ABC-jének tekintjük, vagy minimum igazságnak, ami még az üdvösséghez szükséges, de nem építünk rá haladóbb bibliai tanításokat, amik a keresztény életet előbbre vinnék. Ha így teszünk, akkor tényleg nem tudunk egyszerre az evangelizációra is és a lelki fejlődésre is koncentrálni. Azonban Luther Márton úgy értelmezte az evangéliumot, hogy az nem csak annak módja, hogy hogyan nyerünk üdvösséget, hanem annak a módja is, hogy hogyan haladunk előre a keresztény élet minden szintjén. Ezért írta Luther 95 pontjába elsőként, hogy „az egész élet bűnbánat”.
Jonathan Edwards, a Vallási indulatok című könyvében arra buzdítja az olvasót, hogy fogadja el, hogy a hit és magatartás feloldhatatlanul összetartoznak, és, hogy bármi nemű kudarc, ami keresztényekkel megtörténhet, az hitetlenségnek köszönhető. A hitetlenség ellenszere pedig az evangélium újra elmondása.
Az igehirdetés ennél fogva nem vagy evangelizáció, vagy tanítás, mivel mindannyiunknak ugyanaz az alapproblémánk. Ha az igehirdetés krisztocentrikus a felépítésében és alkalmazásában, és ha arra irányul, hogy lerántsa a leplet az emberi szív hitetlen működéséről, és arra, hogy a hitetlenekre újra és újra alkalmazza az evangéliumot, akkor még abban az esetben is megvilágosító lesz a nem keresztények számára, ha elsődlegesen keresztényeknek is volt címezve.
Hogy működik ez a gyakorlatban
Olyan társadalomban élünk, amiben az emberek mindenfajta igazság iránt szkeptikusak. A korábbi korokkal ellentétben, amikor az emberek elfogadták a kijelentett igazságot, vagy őszintén tisztelték az emberi észt, vagy a tudományos igazságot, a mai emberek többsége egyszerűen nem tud elfogadni egy tanrendszert, anélkül, hogy ne látná, hogy a kereszténység hogyan „működik” a gyakorlatban, hogy fest a való életben.
Ennek mindannyiunk számára következményei vannak. A keresztényeknek, akik a mai szekuláris kultúrával vannak körbevéve, ez azért fontos, hogy halljanak arról, hogy a lelkészük hogy küzd meg sikeresen és intelligensen a hitetlenek problémáival, napi rendszerességgel. Ez segít nekik abban, hogy eldöntsék, hogyan foglalkozzanak a saját problémáikkal, és még egy jó gyakorlat is arra, hogy hogyan osszák meg a hitüket. A korábbi korok evangélium alkalmazásai nem mindig készítik fel megfelelően a keresztényeket arra, hogy sok ma felmerülő, hittel kapcsolatos, értelmi és személyes problémát kezelni tudjanak.
Hasonlóképpen, amikor a lelkész híveket szólít meg, a jelenlévő nem keresztények is betekintést kapnak abba, hogy a kereszténység hogyan működik valódi élethelyzetekben. Például, ha a materializmusról prédikálsz, és közvetlenül alkalmazod az evangéliumot a keresztények materializmusára, akkor valami olyasmit teszel, ami érdekli egyszerre a nem keresztényeket is és hasznos lesz számukra is. Sok hallgató hajlamos lesz arra, hogy hitbeli döntéseket hozzon pragmatikus alapon. Ahelyett, hogy megvizsgálnák a hitüket elvont értelmi módon, valószínűleg afelé kezdenek hajlani, hogy a hitük mentén elköteleződjenek, sok apró kis döntés láncolatával, úgy, hogy kipróbálják, hogy a kereszténység által javasolt megoldások hogyan alkalmazhatóak valós problémákra.
A szekuláris hallgatóságnak való prédikálás hogyanja
Néhány gyakorlati tipp ilyen prédikációkhoz:
+ Minden problémát az evangéliummal oldj meg (Keller az evangéliumot nem csak az üdvösségre szükséges minimumnak érti, hanem Biblia egészének – a ford.). Ekkor a nem hívők is hallják minden héten az evangéliumot, és a hívők problémái és ügyei is az evangélium szépségével lesznek kezelve.
+ Óvakodj a feltételezésektől. Ne tételezd fel, hogy minden embernek ugyanazok az előfeltevései. Kerüld el a D pont hangsúlyozását, ha az A, B és C pontokon alapul, kivéve, ha az A, B és C pontokat is elmagyarázod. Mindig vezesd vissza amit mondasz olyan alapvetésekre, hogy a Biblia számunkra tekintéllyel bír, vagy, hogy miért hiszünk.
+ Foglalkozz apologetikával (hitvédelemmel – a ford.). Próbálkozz meg azzal, hogy a három vagy négy fő prédikációs pontodból egyet arra szánsz, hogy nem hívőket szólítasz meg benne. Tarts fejben egy listát arról, hogy mik a legfőbb kereszténység ellen szóló érvek. A prédikációd legtöbbször foglalkozzon ezekkel az ellenvetésekkel.
+ Alkalmazd a tanítottakat mindkét táborra. Amikor az applikációkon van a sor, azokat intézd nem keresztényeknek és keresztényeknek egyaránt, majdnem mintha a párbeszédben lennél velük. Például, „ha odaszántad magad Krisztusnak, akkor lehet, hogy erre gondolsz, de szakaszunk választ is ad erre a félelemre”. Vagy, „ha nem vagy keresztény, vagy nem vagy benne biztos, hogy mit hiszel, akkor bizonyára arra gondolsz, hogy ez egy szűk látókörű felfogás, de a bibliai szöveg konkrétan erről a kérdésről beszél.”
+ Légy eredeti. Kiváltképpen a fiatal, városi és szekuláris emberek azok, akik érzékenyek a ravaszkodásra, vagy a magamutogató showman stílusra. A prédikációban és az egész istentiszteletben kerülj el minden olyan dolgot, ami túl szép és túl szabályos.
+ Légy tudatában, hogy a nyelvezeted elidegenítő lehet. A szekuláris hallgatók meg fognak riadni, ha nem használsz inkluzív nyelvezetet (az inkluzív nyelvezet az angol és német nyelvben használatos újabban, amolyan nyelvi politikai korrektség, eszerint nem szabad kizárólag hímnemben használni bizonyos vallásos szókincset, mint pl. Isten, Szentlélek – ilyenkor vagy egyenlő arányban kell használni a hím- és nőnemet, vagy nem szabad utalni a nemre – a ford.), vagy ha cinikus megjegyzéseket teszel más vallásokra, vagy ha vallásos zsargont alkalmazol, amit csak keresztények értenek.
+ Számíts bizonyos dolgokra, tarts tiszteletben másokat, kételkedj. Mindig kezeld az emberek kereszténységgel kapcsolatos kételyeit tisztelettel. Vigyázz arra, hogy ne tégy olyan benyomást, hogy a kereszténység mentes mindenfajta kételytől, vagy, hogy csak a kevésbé intelligens emberek kételkednek az igazságában. Fontos, hogy elismerjük a kételkedők jelenlétét, és, hogy ki tudjuk mondani: „Tudom, hogy ez a keresztény tanítás felháborítónak hangozhat”.
+ Szólj a tágabb közösséghez. Prédikációdban és magaviseletedben gondolj a tágabb közösség szükségleteire és szempontjaira is, ne csak a keresztény közösségre. Mutasd meg, hogy Isten kegyelme miként részesíti előnyben a szegényeket, a kiszorítottakat és a kívülállókat. Dicsérd az igazságosság, könyörület és polgári közösség megnyilvánulásait a közösségben.
+ Vedd tekintetbe a kulturális különbségeket. A manhatteniek nem ismerik különösképpen és nem is bíznak túlságosan a Bibliában, így számomra fontos, hogy ismerjem a kulturális vonatkozásaikat, hogy elolvassam, amiket olvasnak, hogy megválaszoljam a kérdéseket, amiket kérdeznek a Bibliáról. Szorgalmasan lejegyzem és megtámogatom az érveimet engem igazoló véleményekkel, amiket könyvekben, folyóiratokban találok, amiket a new yorkiak olvasnak. Gyakran megmutatom nekik, hogy a Biblia is foglalkozott ezekkel a kérdésekkel, mégpedig jóval korábban, mint az adott kortárs szerző.
+ Többféle nézőpontból közelítsd meg a témáid. Ha csak egy nézőpontból közelíted meg a témád, akkor hajlamos leszel arra, hogy naiv és túlságosan magabiztos légy. Viszont, ha olvasol egy második, előbbinek teljesen ellentmondó forrásból, akkor az meg teljesen le fogja építeni az előzőt, végeredményben pedig cinikussá fogsz válni és elbizonytalanodsz. Azonban, ha négy vagy öt különféle perspektívából olvasol hozzá, akkor meg fogod találni a saját hangodat, sőt, még kreatív ötleteket is fogsz nyerni. Magam rendszeresen olvasok különféle nézőpontokból, és elképzelem, hogy az adott íróval milyen lenne egy kereszténységről folytatott beszélgetés.
Ez is érdekelhet
A szerzőről
Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista, pünkösdi stb.) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk 
„… ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van.” (Szabados Ádám)
„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik újra gondolni az evangelikalizmussal kapcsolatos nézetünket. Sokan azok közül, akik az elmúlt években nagy változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, még mindig azt állítják, hogy valójában evangelikálok. Ezért a probléma a következő: meg kell határoznunk egészen pontosan, hogy mit jelent az, hogy evangelikál, és ki tekinthető evangelikálnak (…) Nos, ha használják az evangelikál megjelölést, akkor nyilvánvalóan van valami jelentése is. Olyan kifejezés, amely leszűkít. Bizonyos szempontból kizárólagos (…). Remélem teljesen világos számunkra: nem azt próbáljuk megfogalmazni általános értelemben, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki az evangelikál keresztyén, és erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Tehát hogyan határozzuk meg, hogy mit jelent evangelikálnak lenni, elkülönítve “a keresztyén” általános definíciójától? Ez ma egy nagy kérdés, és úgy gondolom, hogy ez lesz az a kérdés, amivel egyre inkább szembe kell néznünk az elkövetkezendő években.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelival, 11-13.o.)
„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)
„Semmiféle problémát nem okoz számomra tévedhetetlenségről beszélni. Viszont ha lelkészként azt mondom akármelyik laikus hívőnek, hogy elfogadom a Szentírás tekintélyét, de nem hiszek a tévedhetetlenségében, egyből megkérdezi majd: „mi a különbség a kettő között?” És ahogy ezt elkezdem magyarázni, egyből forgatni kezdi majd a szemét, és azt gondolja magában, hogy ez a különbségtétel fából vaskarika. Ha azt mondom, hogy csak részben fogadom el a tekintélyét, és nem tévedhetetlen, azt megértik. Ha azt mondom, hogy a tekintélyét minden egyes részére vonatkozóan elfogadom és tévedhetetlen, azt is érteni fogják. De 35 éves pályafutásom során egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki értené, ha azt mondom, hogy elfogadom ugyan a Szentírás tekintélyét, de nem tartom tévedhetetlennek.” (Tim Keller)
