John Piper: mi a baj a homoszexualitással?

Fordítás:

Minden bűn esetében meg lehet állapítani több szintet is azzal kapcsolatban, hogy az miért sérti Istent és hogy miért kell azt kerülni. A legegyszerűbb tisztán kimondani, hogy maga a Biblia (a homoszexualitást) bűnnek nevezi. Nekünk is ezzel kell kezdeni; és ha mélyebbre tudunk ásni a témában, az jó.

Úgy gondolom a Róm 1,24-29-ben a Szentírás tisztán és világosan utal rá és beszél arról, hogy a homoszexualitás rossz és kerülni kell. Véleményem szerint Pál, az 1Kor 6, 9-10-ben nagyon szokatlan listát tár elénk, amikor is a homoszexualitásról ezt mondja: „Vagy nem tudjátok, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Isten országát? Ne tévelyegjetek: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem bujálkodók, sem fajtalanok, sem tolvajok, sem nyerészkedők, sem részegesek, sem rágalmazók, sem harácsolók nem fogják örökölni Isten országát.”

Más szóval, ha tudod, hogy ezek a dolgok rosszak, és azt mondod, hogy „nem érdekel, hogy ezek rosszak. Nem érdekel, mit mond Isten. Meg fogom tenni ezeket a dolgokat”, akkor ez ahhoz fog vezetni, hogy nem jutsz be Isten országába.

„Ez rossz, és ne tedd!” – ez csak egy erélyes felszólítás. Az a kérdés azonban, hogy „miért mondja ezt a Biblia?”, már összetettebb dolog.

I. A Biblia már az elején leszögezi, hogy a férfi és a nő egy testből való. Ez az Isten szerinti útja annak, ahogy a szexualitás működik.

A szexualitás Istentől való, ezért nekünk Tőle kell megtanulnunk, hogy mi is az. Az, hogy a férfi és a nő ilyen gyönyörű módon egymást kiegészítve lettek megteremtve, megmutatja azt is, miért lehetnek egy testté. A szexualitás más módon való megélése nem lehet más, mint torzulás, züllöttség; hibás működés arra nézve, amit Isten egyszer megalkotott.

II. Ahogy mondtam a Róm 1-el kapcsolatban – illetve azzal, ahogy Pál a homoszexualitás problémáját taglalja –, az tűnt fel számomra, hogy Pál valami ilyesmit mond: Ha Isten dicsőségét a bálványokéra cseréled, lényegében Isten dicsőségét cseréled le a magadéra. Így a saját bálványod te magad leszel. Nos, mi a saját nemed? Én férfi vagyok. Ha nőként olvasod ezt, akkor te a női nemhez tartozol. Tehát úgy tűnik, hogy Pál azt a tényt írja le, hogy Isten felcserélése a legjobban dédelgetett bálványunkra – ami rendszerint mi magunk vagyunk –, lényegében azt jelenti, hogy a saját nemünkbe szeretünk bele.

A következtetés tehát az, hogy a saját nemünk iránt érzett vonzalom egy, a bálványimádásból eredő rendellenesség, diszfunkcionalitás. De van egy másik oldala is ennek! Nem azt mondtam, hogy a homoszexuális kísértések az önbálványozás egyedüli megnyilvánulásai. Nézzük csak meg a Róm 1, 24-29-et, és gondoljuk végig. Tegyük fel a kérdést, hogy a 23. vers: „Isten dicsőségét felcserélték a teremtményekkel”, milyen kapcsolatban van azzal, amiről a 26. vers szól: „felcserélték a természetest a természetellenessel”. Ugyanaz a „felcserélték” szó szerepel az egész szakaszban.

A legfontosabb dolog, amire rájöttem ezzel kapcsolatban – azzal, hogy vajon Isten miért is ítéli el a homoszexualitást –, nem csupán az, hogy a Biblia azt mondja, „Ne tedd!”, és nem csak az, hogy Isten férfivá és nővé teremtette az embert, hanem hogy – átgondolva az egészet – az azonos nemű kapcsolat súlyos bálványimádásnak számít.

Biztos vagyok benne, hogy más oka is van annak, hogy miért rossz mindez számunkra. De Isten szeret bennünket, amikor arra hív, hogy ne tegyünk valamit.

Mielőtt továbblendülnénk erről a kérdésről, hadd mondjam el azoknak, akik ezzel küzdenek, hogy nekem nem olyan nehéz beleélnem magam, vagy elképzelnem a helyzetüket. Nem akarom azt mondani azoknak, akik ezzel a problémával harcolnak, hogy „Ó, ez az elképzelhető legrosszabb helyzet (a homoszexualitás/ szerk.).” Nem gondolom így.

Inkább azt érzem, hogy szükséges beismerni az Úr előtt hibás, sérült voltunkat. Szembesítsük magunkat: „Összetört a szívem, és szenvedek, mert nem értem, hogy miért törtem meg a szexualitásomban. Elesett vagyok. De nem akarok az lenni. Megválaszthatom, hogy az elesettségem bűnbe visz-e…”

Nos, nem gondolom, hogy bűn elesettnek lenni. Az elesettség a bűn következménye. De ilyennek lenni, ezt érezni, nem gondolom, hogy nagyobb bűn lenne, mint az én heteroszexuális irányú érzéseim. Természetellenes, hibás, de most választhatok, hogy a heteroszexualitásomat bűnös módon élem meg, vagy szenttül.

Az a személy, aki homoszexuális kísértésekkel és vágyakkal küzd, ugyanezzel a választással szembesül: vagy bűnbe esik általuk, vagy tiszta marad, és törekszik arra, hogy leküzdje azokat és inkább egy Istennek tetsző irányba induljon el.

Ne gondoljuk, hogy a homoszexualitást ki akarom emelni, mint az összes bűn közül a legrosszabbat. Ez része annak annak a töredezettségnek, amiről beszéltem.

Úgy gondolom, hogy én magam, John Piper is elesett vagyok. Tudok konkrét példát is említeni: ilyen a düh, vagy az önsajnálat. Ugyanígy én is számtalan bűn foglya vagyok. Úgy gondolom, hogy ez részben genetikus is. Ezt láttam nagyanyámban és anyámban is. Részben családi örökség, másrészt pedig én magam is ilyen vagyok. Elesett és bűnös vagyok.

Tehát enyém a választás, hogy engedem -e, hogy ezek a bűnök irányítsanak engem, vagy mondhatom azt is, hogy „megküzdök a nehézségeimmel, és megtört voltom ellenére én irányítom az utam olyan irányba, ahol cselekedeteimmel minél több jót tehetek másokkal, és minél inkább el tudom kerülni a bűnt.”