Ami a szívet vonzza:

Nézzünk meg egy konkrét problémát, amivel nagy eséllyel foglalkoznod kell majd szekuláris hallgatóság esetén: őszintétlenség. Milyen választ ad erre a valós problémára az evangélium?

Jonathan Edwards kétféle morális magatartást különböztetett meg: az általános erényeket, és az igaz erényeket. Az őszinteség általános erénye kialakulhat félelemből, de szociális („ha hazugságon kapnak, megbízhatatlannak fognak bélyegezni”), vagy vallásos hatásra is („ha nem van őszinte, Isten meg fog büntetni”). Kialakulhat büszkeségből is, ami megintcsak lehet kulturális („ne légy olyan mint azok a szörnyű hazug emberek”), vagy vallásos („ne légy olyan, mint azok a bűnösök; légy tisztességes és istenfélő ember”).

Edwards semmi esetre sem akarta szidni az általános erényeket. Hitt abban, hogy az általános erények képezik azt a közös erkölcsi alapot, amelynek Isten azt a szerepet szánja, hogy féken tartsa a gonoszt a világban. Mindazonáltal, komoly feszültség rejlik az általános erény fogalma mélyén, mivel ha a félelem és a büszkeség az, ami egy embert az őszinteségre ráveszió, és ha ugyanakkor ugyanez a félelem és büszkeség a hazugság és a csalás gyökere is, akkor csak idő kérdése, hogy mikor omlik össze az erények vékonyka morális alapja.

Emiatt az általános erények nem voltak képesek leszámolni a gonoszság alapvető okaival; csak visszafogták az emberi szívet, de nem változtatták meg. És a szívnek ez a lelkiismereti kényszer alá helyezése egy elég törékeny helyzetet eredményez. Igen, ha számba veszed az összes prédikációt és erkölcsi továbbképzést, amivel életedben találkoztál, akkor rájöhetsz, hogy azokon keresztül csak tápláltad a bűn gyökerét az erkölcsi életedben. Ez egyaránt igaz akkor is, ha liberális, és akkor is, ha konzervatív értékek szerint nevelkedtél.  A gonoszság gyökereit az erkölcsi haladás fátyla kendőzte el.

Akkor mi az őszinteségnek, mint „igaz erénynek” az ismertetőjele? Az igazság és őszinteség iránti elköteleződés, mégpedig nem azért, mert hasznod származik belőle, vagy azért, mert jobban érzed magad tőle, hanem azért, mert Isten szépsége letaglóz (nagyszerűségként, tökéletességként értendő – a ford.), aki az igazság, őszinteség és hűség. Amikor elkezded szeretni az igazságot, nem a magad kedvéért, hanem Isten kedvéért, és magáért az igazságért. Igaz őszinteség akkor alakul ki, amikor látod őt amint meghal érted, hogy megtartsa egy ígéretét, amit az azzal együtt járó szörnyű fájdalmak ellenére tett. Ez a fajta erény lerombolja a büszkeséget is (Jézusnak meg kellett halnia értem!), és a félelmet is (Jézus végtelenül sokra tart, és elkötelezett marad irántam, attól függetlenül, hogy mit teszek). Így a szívem nem csak féken van tartva, hanem az alapvető irányultsága is megváltozik.

A bűnök mélyén lévő bűn

A cselekedeti bűneink oka az, hogy nem vagyunk hajlandóak megnyugodni Krisztus megváltásában. Luther Márton szerint,

azok, akik nem bíznak mindig Istenben és… kegyelmében, jóakaratában, viszont más dolgok kegyeit keresik, nem tartják meg a[z első] parancsolatot, és bálványimádást követnek el, még akkor is, ha történetesen az összes többi parancsolatot megtartják is.

És minthogy ez a parancsolat a legfőbb, a legnemesebb és a legjobb, és ez az, amiből az összes többi következik, amiben azok léteznek, és ami által azok leméretnek, így hát ennek munkája is, ami az Isten kegyelmében való hit és bizalom mindenkor, ami a legelső, legnemesebb és legjobb, és amiből aztán az összes többi ered, amiben azok léteznek, megmaradnak, ami azokat megszabja és leméri.

Luther azt mondja, hogyha anélkül engedelmeskedünk Isten törvényének, hogy hinnénk, hogy Krisztus elfogad és szeret minket, akkor minden jótettünk mellett úgy gondoljuk, hogy létezésünk és boldogságunk értelme, és annak forrása mindig valami “több” Jézusnál. Például lehet, hogy a jó neveltetésünkben, vagy erkölcsi egyenességünkben, vagy lelki teljesítményünkben bízunk, vagy lehet, hogy a cselekedeteinkre tekintünk úgy, mint valódi „megváltónkra”.  Ha nem vagyunk benne biztosak, hogy Isten szeret minket Krisztusban, akkor másra fogunk tekinteni, hogy ott találjuk meg az alapvető jelentőségünket és értékünket. Ezért mondja Luther, hogy bálványimádást követünk el, ha nem egyedül Krisztusban bízunk, hogy ő fogadjon el minket.

Az első parancsolat alapvető jelentőségű az összes többi parancsolathoz viszonyítva. Nem szeghetjük meg a 2-10-es parancsolatokat, hacsak nem vagyunk valamilyen módon vétkesek az első parancsolat megszegésében, azáltal, hogy valami vagy valaki mást szolgálunk, aki nem Isten. Minden bűn abban gyökerezik, hogy rendezetlenül vágyódunk valami iránt azért, mert bármi másban bízunk, mint Krisztusban, aki a mi megigazulásunkra és üdvösségünkre van. Azért vétkezünk, mert másra tekintünk azért, hogy megadja nekünk azt, amit csak Jézus képes megadni. Minden konkrét bűn mögött annak általános bűne van, hogy elutasítjuk Krisztus megváltását és megkíséreljük önmagunkat megváltani.

Az evangélium és a moralizmus harca

Thomas Chalmers írta a következőket:

A legjobb módja annak, hogy megszabaduljunk egy tisztátalan kötődéstől, az, hogy egy tiszta kötődést ismerünk el helyette… Ez csak akkor következik be, ha az elfogadás ajándékként van jelen, mint az evangéliumban, ami ingyenes, azért, hogy azt a biztonságérzetet, amit Istenben érzünk, meg ne zavarhassa semmi. Csak ekkor pihenhetünk meg, mint ahogy egyik barát a másik társaságában megkönnyebbül… Az egyedüli módja annak, hogy megváljunk egy régi vonzalomtól, az, ha egy új kötődés kiszorítja azt.

Mielőtt megértettem volna a szív vonzódásának dolgait és azt, hogy a prédikációk csak megerősítik és beélesítik a vágyainkat, azelőtt a prédikációim a következő megközelítés szerint voltak felépítve:

+ Itt van, amit a szöveg mond

+ Így kell élnünk a szöveg ismeretében

+ Most pedig menj és eszerint cselekedj, és Isten meg fog segíteni.

Idővel rájöttem, hogy éppen azt ismételgettem, amiről Edwards azt mondta, hogy nem fog működni. A félelemre és a büszkeségre alapoztam, hogy Isten iránti engedelmességre sarkalljam a hallgatóságot. Jóllehet közvetve és tudatalatti szinten tettem ezt, mégis a prédikálást úgy használtam, mintha átejthetném vele az emberi szívet, ahelyett, hogy újraprogramoztam volna a szívet.

Később arra jöttem rá, hogy a prédikációimnak másfajta felépítést kell követniük:

+ Itt van, amit a szöveg mond

+ Így kell élnünk a szöveg ismeretében

+ De erre egyszerűen képtelenek vagyunk

+ Ám – mégis van Valaki, aki képes volt!

+ Így, Belé vetett hitből, elkezdhetünk így élni.

Majdnem minden bibliai textusban megtalálható egy erkölcsi elv, amit a Biblia Isten vagy Krisztus jellemén keresztül mutat be, vagy a jó és rossz szereplőkön keresztül, vagy kimondott parancsolatok és figyelmeztetések formájában van megfogalmazva. Ez az erkölcsi elv nagyon fontos, és alaposan meg kell érteni. De a hallgatóságban akkor alakul ki konfliktus, amikor úgy értelmezik ezt, hogy a morális elv leküzdhetetlen problémákat generál. Prédikációimban leírom, hogy miért lehetetlen ezt a gyakorlati és erkölcsi követelményt teljesíteni. A hallgatóság ekkor látszólag zsákutcába kerül, de akkor megnyílik egy rejtett ajtó és fény szűrődik be rajta. A prédikációinknak meg kell mutatniuk, hogy Jézus Krisztus személye és tette hogyan állják ki ugyanezt a próbát. Először is, mutassuk meg, hogy a mércének való megfelelésünk lehetetlensége abból ered, hogy elfelejtjük vagy elutasítjuk Krisztus munkáját. Aztán megmutatjuk, hogy csak bűnbánattal és Krisztusban való örömmel élhetünk úgy, ahogy kellene.

Konkrét esetek

Nézzünk meg néhány példát. Például, vegyük a Dávidról és Jonatánról szóló részt az 1 Sám 18-20-ban, és beszéljünk a barátságról. Az igaz barátságnak két jellemzőjét írhatjuk le: a barátokhoz mindig fordulhatsz és a barátok sosem hagynak cserben. A barátok nem titkolóznak egymás előtt és nyitottak egymás iránt, továbbá hajlandóak egymás szükségletein segíteni (még egy alapvető vonása van a barátságnak, nevezetesen, hogy élvezik egymás személyiségeinek a társaságát, ez együtt jár általában a nyitottsággal – ha ez nincs meg, viszont megvan az, hogy egymás szükségletein segítenek magasabb célok érdekében, akkor vagy kiváló munkatársi, odaadó bajtársi, vagy kevésbé mély keresztény testvéri kapcsolatról van szó – a ford.).

Ha úgy fejezel be egy prédikációt, hogy „most menj és eszerint cselekedj”, akkor moralizáltál – és az üzenet, amit megfogalmaztál a prédikációdban, nem volt reális. Ez esetben nem tártad fel a barátság két akadályát: a félelmet (a sebezhetőségtől való félelmet) és büszkeséget (az önzés és egyenlőtlenség miatti büszkeséget). Ezek a szívünkben meggyökerezett félelmek alkalmatlan baráttá tesznek minket és távol tartanak minket attól, hogy barátokat szerezzünk és hogy megtartsuk őket.

Hogyan haladhatom meg ezeket a mély bűnöket, és hogyan válhatok igaz baráttá? Csakis úgy, hogy Jézusra tekintek, mint a legtökéletesebb barátra (Jn 15:12-14), és a keresztre, a barátság legtökéletesebb megnyilvánulására. Jézus „nyitott felénk”. Mennyivel lehetsz sebezhetőbb annál, mint amilyen ő volt a kereszten? Karjai nyitottak felénk. Kitárt karokkal szögezték fel értünk. Amíg meg nem ragadod és nem látod a barátságnak ezt a mélyen rejtező legtökéletesebb formáját, addig sosem leszel igaz barátja senkinek sem. Csak a kereszt adhatja meg neked azt a biztonságot, hogy nyitottá és sebezhetővé tudj válni mások felé, de az alázatosságot is csak a kereszt adja meg, hogy képes legyél másokat szolgálni, ne csak a saját önző vágyaidat.

Vagy vegyük a 2 Sám-t Dávid királyról és Bethsabéról. Könnyűszerrel vonhatunk le tanulságokat a szövegből a szexuális kísértések veszélyeiről, vagy moralizálhatunk a testi szépség csábításáról, és vonatkoztathatjuk mindezt a kultúrára, amelyben élünk. Pornográfia, étkezési zavarok és házasságtörés, ezek mindegyike arra vezethető vissza, hogy a szépségből bálványt csinálunk. De hogyan fejezzünk be egy ilyen prédikációt: „Menj és vigyázz magadra”? Az efféle buzdítás lehet, hogy technikailag korrekt, azonban aligha megfelelő.

Ehelyett inkább tehetnéd azt, hogy ugyanúgy a morális elv kifejtésével kezded, azonban néhány lépéssel továbbmész:

+ Hogy kell élnünk. A testi szépség uralmát fölöttünk meg kell törni. Nézzük meg a micsoda károkat okoz társadalmunkban és életünkben. A látványra és képekre koncentrálás az, ami eltorzítja a nők énképét és elkeseríti az időseket. Ráveszi a férfiakat, hogy megcsalják a feleségüket, akiket felszínes szempontok alapján ítélnek meg, vagy éppen arra veszi rá őket, hogy pornográfiával helyettesítsék a valós kapcsolataikat (itt a szerző feltehetőleg a szabad szexuális életvitelre és az internetes pornográfiára egyaránt gondol – a ford.) Mit kell tennünk ilyen esetben? Ne ítélj meg egy könyvet a borítója alapján. Kerüld el a pornográfiát. A másokban fellelhető szép jellemvonásokra koncentrálj, a testi tulajdonságok helyett.

+ De nem tudunk. Épp olyan jól tudod, mint én, hogy ez nem lehetséges. Először is, azért vágyódunk a testi szépségre, hogy elfedjük a saját szégyenérzetünket és képtelenségünket.  Másodszor, félünk saját halandóságunktól és a haláltól. Evolucionista biológusok és keresztények egyaránt egyetértenek abban, hogy a testi szépség iránti vágyunk a fiatalság iránti vágyunk, és ez olyan nagy befolyással van ránk, hogy sosem lehetünk ezen úrrá, pusztán azzal, hogy keményebben próbálkozunk.

+ De volt Valaki, aki tudott. Volt Valaki, aki csodálatosan bűntelen volt és tökéletes és a mennyei trónra ült, aki egyúttal  mégis mindezt feladta, hogy „szolgai természetet” (Fil 2) vegyen fel. Csúnyává lett, „megvetett és elutasított” (Ézs 53), hogy mi szépekké legyünk Isten szemében, és  részesei  lehessünk az egyedüli szépségnek, ami igazán tartós (Kol 1:22; Ef 5:27

+ Csak most tudunk megváltozni. Csak úgy, ha meglátjuk, hogy mit tett Jézus értünk, csak akkor fog megolvadni a szívünk és megszabadulni attól az elképzeléstől, hogy megítélhetünk egy könyvet a borítója alapján. Csak akkor, ha átöleljük az örökkévalóság szépségét vele, csak akkor szabadulhatunk meg a halandóságtól való félelemtől.