28
jún
2018

Krisztus váltsághalálának ortodox és heterodox értelmezései I.

2018 május 21-én került megrendezésre az ún „Kegyelem konferencia” a Budapesti Autonóm Gyülekezetben. Élőben közvetítették az alkalmat, de felvételről is megtekinthető. Három lelkészt kérdeztek. 

E rövid bejegyzés nem a konferencia témájához kötődik szorosan, hanem Görbicz Tamás BPA lelkész igencsak vitatható kijelentéseihez, amikor Krisztus szenvedéseinek és halálának jelentőségét taglalja.

Görbicz Tamás

Természetesen a „kegyelem”, mint téma a kontextus, és ennek kapcsán a Római levél, konkrétan a Római levél 6. fejezete. Görbicz Tamás a következőket mondja, egyébként helyesen (https://youtu.be/vX0He_xDEoQ?t=4571, lásd 1:16):

lehet bűnözni nyakló nélkül, mert megnövekedett a kegyelem? A válasz nem. Majd a hatodik részben fejti ki (az apostol), hogy miért: hiszen azért haltunk meg Jézussal együtt, hogy a bűntől megszabaduljunk, és miért mennék vissza oda, amiből már megszabadultunk.” 

Eddig stimmel. Majd Görbicz behozza a rabszolga képét, amiről az apostol a 6. fejezet 15. versétől kezd beszélni. Miről van ebben a bibliai szakaszban szó? Foglaljuk össze röviden:

Pál határozottan elutasítja azt a téves elképzelést (amit nyilvánvalóan akkori hamis tanítók is hirdettek), hogy az ószövetségi “törvény alatti” érától való szabadság egyszersmind azt jelenti, hogy a keresztyének teljesen szabadok lennének a bűntől is. Ez nem így van. A keresztyének számára még mindig lényegesek az erkölcsi döntések. Ha valaki belebonyolódik a bűnbe, akkor elkerülhetetlenül a szolgasága alá kerül – a bűn “rabszolgájává” válik. Ez az út végül egyértelműen halálba vezet. Ez persze nem azt jelenti, hogy a valódi hívők elveszíthetik az üdvösségüket, mégis, a folyamatos vétkezés, bűnben való megmaradás ilyen irányba mutat (ld. Gal 5,4). Azok, akik teljes mértékben átadják magukat a bűnnek, halálra mennek (szembesülnek az örök ítélettel). Az igazi keresztyének azonban soha nem fognak a bűn szolgaságában élni, hiszen Isten átformálta a szívüket a megtérés alkalmával, és ettől kezdve folyamatosan növekednek az igazság szeretetében és Isten Igéje szerint élik az életüket. Habár Pál is elismeri, hogy a rabszolgaság képe, mint illusztráció, korántsem tökéletes (ld. Róm 6,19), ennek ellenére kifejező, hiszen kidomborítja annak fontosságát, hogy teljes valónkat Istennek kell alárendelni, és nem a bűnnek. 

A kérdéses igeszakaszban tehát a keresztyének és a bűn kapcsolatáról van szó: arról, hogy a keresztyén ember – az igazi keresztyén – soha nem válhat (és nem is válik) a bűn szolgájává, hanem halad előre a megszentelődésben. Ennek krisztológiai alapozása az, amiről Pál beszél a Római levél hatodik fejezetének az elején, hogy a hívő szimbólikus értelemben – amit a vízkeresztség ábrázol ki a vízbe való alámerüléssel és az abból való feljövetellel – eltemettetett, majd pedig feltámasztatott Krisztussal együtt. Mivel Krisztus az ő halála és feltámadása által megtörte a bűn és a halál uralmát, a Krisztussal hitben egyesült hívőn már nem uralkodhat a bűn. Az egész kép a Krisztussal való uniónkat, a Szentlélek által való egyesülésünket szimbolizálja. Mi következik ebből: az, hogy azokon, akik hisznek, többé nincs hatalma a bűnnek, hiszen „óemberük” megfeszítetett és eltemettetett Krisztussal együtt. Pál nem amellett érvel, hogy a keresztyén soha nem vétkezik – Pál szerint a bűn dominanciája, uralma, teljhatalma töretett meg. A Pál által használt illusztráció, a „rabszolgaság” ebben a kontextusban kerül elő, nevezetesen, hogy aminek engedelmeskedünk (vagy a bűnnek, vagy Istennek), annak rabszolgáivá válunk.

Ezzel szemben Görbiz Tamás a szolgaság/rabszolgaság páli illusztrációját a szakasztól idegen, teológiailag téves krisztológiai aspektusból kezdi értelmezni, és egészen “furcsa” következtetésekre jut (https://www.youtube.com/watch?v=vX0He_xDEoQ&feature=youtu.be&t=4608):

amikor valaki eladósodott, eladták rabszolgának, és aki annyira eladósodott, az egész életében rabszolga volt, és egy adós rabszolgát ki lehetett váltani, ha kifizették az adósságát. Csakhogy nem volt olyan egyszerű a dolog, mert ha a rabszolgatartó ragaszkodott hozzá, akkor nem volt elég, ha az adósságát kifizetted, hanem azt az árat kellett kifizetni, amit a rabszolgatartó szabott, hogy a szolga szabad legyen. Mi is így vagyunk. Jézusnak a kereszten nem azért kellett ilyen brutálisan meghalnia, hogy az Atya nagy kegyesen megbocsásson nekünk. Az Atya megbocsátott volna nekünk a Fia szenvedései nélkül is. Jézusnak azért kellett ilyen brutálisan szenvednie, mert a rabszolgatartó ezt az árat szabta értünk. Ő ezt az árat szabta, és a brutalitás az ő embergyilkos hajlamait mutatja, amibe a kereszt került. Ezt az árat szabta az ördög a mi szabadságunkért. Az Atya is kifizette ezt az árat – neki volt nehezebb -, és a Fiú is kifizette.” 

Görbicz Tamás érvelése – akarva-akaratlanul is – Krisztus szenvedéseinek és halálának téves értelmezését tükrözi. Amint már mondtuk, amellett, hogy Pál buzdító szakaszát tévesen kapcsolja össze a krisztológiával (van krisztológiai aspektusa, de nem az, amiről ő beszél, hanem – amint láttuk – a Krisztussal való unió, amely által elérhetővé válnak számunkra a váltsághalála és feltámadása által elért áldások, lásd „a bűn nem uralkodhat többé rajtunk”), az általa mondottak a szövegkörnyezettől függetlenül is alapjaiban téves krisztológiai látásmódról tanúskodnak.

 

Krisztus halála, mint váltságdíj

Görbicz szavai a „Krisztus halála mint váltságdíj” eszméhez közelítenek leginkább, amely valóban fontos gondolat volt a görög patrisztikus íroknál (habár annak némileg más megfogalmazása, mint ahogy Görbicz utal rá). Nyilván a BPA is a neo-protestáns közösségekre oly jellemző teológiát viszi tovább, amelynek középpontjában az apostoli atyák/korai egyházatyák elképzelései és gondolatai állnak (és amely után számukra több esetben sajnos az egyház -, és teológiatörténetben vákuum következik, egészen a pünkösdi mozgalmak kezdetéig). Eddig még nem is lenne nagy baj, de azért az már enyhén szólva is furcsa, hogy Krisztus halálát ma egy lelkész az ördögnek fizetett váltságdíjként értelmezi, expressis verbis kimondva, hogy Istennek nem volt rá szüksége (utóbb a Hit Gyülekezete is elhatárolódott a Görbicz és a BPA presbiterei által hirdetett tanításoktól).

Egyébként ezt a gondolatot leginkább Origenész (Kr.u.185-254) képviselte, majd pedig később Nagy Gergely (Kr.u.540-604) fejlesztette tovább, mondván az ördög jogot szerzett a bukott emberiség felett, amit Istennek el kellett fogadnia. De Gergelynél sem arról volt szó, hogy az „ördög szabja az árat”, hanem arról, hogy Isten mintegy „lépre csalja” az ördögöt, úgy, hogy az túllépi a hatáskörét, hiszen nem ismeri fel, hogy Jézus esetében bűntelen emberről volt szó.

Az a gondolat legitim – és bibliailag alátámasztható -, hogy Krisztus a halál és a Sátán felett győzelmet aratott, de hogy a Sátán „szabta volna az árat”, több, mint vitatható. Bibliai alapon (és a teológia történetében ezeket az aspektusokat – hol az egyiket, hol a másikat hangsúlyozva -, folyamatosan artikulálták) Krisztus halála váltság, helyettes engesztelés, áldozat és mint ilyen, a bűnbocsánat alapja (ld. Canterburyi Anselmus: Cur Deus Homo?), továbbá az Atyával való megbékítés, elégtétel és az igazság betöltése. Hogy lehet ezt elvitatni? Nem az ördög szabja az árat, hanem Isten.

A legnagyobb probléma ezzel a nézettel, hogy nélkülöz mindenféle bibliai alapot. A Sátánra – és nem Istenre – tekint úgy, mint akinek joga van a bűn miatt elégtételt, fizetséget követelni, és teljes mértékben megfeledkezik Isten igazságosságának követeléseiről a bűn kapcsán. Emellett sokkal nagyobb hatalmat tulajdonít a Sátánnak, mint amivel a valóságban rendelkezik, mintha lenne hatalma arra, hogy azt követeljen Istentől, amit csak akar. A bibliai tanúságtétel szerint a Sátán nem “követelhet” semmit, hiszen levettetett az égből. A Biblia sehol sem beszél arról, hogy a bűnös ember a Sátán irányában bármit is törelesztene. Arról nem beszélve, hogy az ószövetségi áldozati rendszer egészét (annak módját és mértékét is), amely egyértelműen, mintegy arnyékként Krisztus tökéletes engesztelő halálára mutatott előre, egyedül Isten szabta meg – különösen is a páska és az engesztelés ünnepe.

 

Az Isten jogos haragját elhordozó halál

Krisztus halálának legfontosabb aspektusa – amiről ma szeretnek megfeledkezni, sőt, hajlamosak tagadni -, hogy Isten haragját erhordozó halál volt. Jézus haláltusáját/halálát éppen ez a tény tette különösen szörnyűvé. Wayne Grudem, kortárs kálvinista-evangelikál teológus a következőképpen ír erről: 

Jézusra, amikor egyedül elhordozta bűneink büntetését, az Atya Istennek, a világ hatalmas teremtőjének és az univerzum urának haragja, haragjának tüze áradt ki: Jézus lett a bűn felett érzett mély gyűlöletének és bosszújának a tárgya, amit Isten a világ teremtése óta türelmesen feltartóztatott.

A Róm 3,25 azt mondja, hogy Isten Krisztust rendelte “engesztelő áldozatul”. Ez a szó a következőt jelenti: “áldozat, aki Isten haragját a végsőkig elhordozza, és ezzel Isten irántunk érzett haragját jóindulattá változtatja.” Pál azt írja, hogy “ebben mutatta meg igazságát. A korábban elkövetett bűnöket ugyanis elengedte türelmében, hogy e mostani időben megmutassa igazságát: mert ő igaz, és igazzá teszi azt is, aki Jézusban hisz.” (Róm 3,25-26). Nem az történt, hogy Isten a korábbi generációkat illetően egyszerűen elengedte a bűnöket és megfeledkezett azok büntetéséről. Ő valóban megbocsátotta a bűnöket, de ezen bűnök feletti jogos haragját megőrízte. A kereszten viszont a maga teljességében minden felhalmozott, bűnnel szembeni haragja fellángolt, saját Fiára árasztva ki azt. 

Wayne Grudem

Számos teológus az evangelikál világon kívül élesen kritizálja ezt az elképzelést, hogy Jézus az Atya bűn feletti haragját hordozta volna el. A következő megfontolások állnak érvelésük mögött: mivel Isten szerető Isten, nem lehet a természetével összhangban, ha az emberek iránt, akik az ő teremtményei, és akiknek Ő szerető Atyjuk, haragot érezzen. Evangelikál teológusok ugyanakkor meggyőzően állítják, hogy Isten haragjának eszméje szilárdan gyökerezik mind az Ó-, mind az Újszövetségben. “A Római levél bevezetőjében Pál egész érvelése arról szól, hogy minden ember egyaránt – legyen zsidó vagy pogány -, bűnös és Isten haragja, illetve kárhoztató ítélete alatt áll.” (Leon Morris, “Propitiation”, in EDT, S. 888.) 

Három további döntő jelentőségű újszövetségi igehely nevezi Jézus halálát “engesztelésnek”, vagy “engesztelő áldozatnak” (Zsid 2,17, 1Jn 2,2 és 4,10). A görög fogalomnak (a hilaskomai ige, “engesztelést szerez”, és a hilasmos főnév, “engesztelő áldozat”), amelyet a szentírók ezeken a helyeken használnak, a következő az értelme: “áldozat, amely Isten haragját elfordítja és amely által Isten kegyelmes és jóindulatú lesz irányunkban.” Ha e szavak Biblián kívüli irodalomban való előfordulásait nézzük – a pogány görög vallásokban is hasonló jelentéssel kerülnek elő -, akkor is ez a konszenzusos jelentésük. E versek egyszerűen azt jelentik, hogy Jézus Istennek bűnnel szembeni haragját hordozta el.

Fontos, hogy ragaszkodjunk ehhez a tényhez, mert ez a bibliai váltságtan szíve. Azt jelenti, hogy Isten szentségének és igazságosságának van egy örök, változhatatlan követelése/követelménye, amelyet a bűn miatt meg kell fizetni. Ezenkívül Krisztus váltságmunkája – még azelőtt, hogy annak bármiféle hatása lenne szubjektíve nézve magunkra – elsősorban Istenre van hatással, és az Ő bűnösökhöz való viszonyulására, akiket örök elhatározása folytán üdvözíteni akar. Ha e központi igazságot mellőzzük, nem lehet Krisztus halálának valódi jelentőségét megérteni. 

Habár muszáj elővigyázatosnak lennünk, hogy milyen analógiákat használunk arra a tapasztalra, amelyen Krisztus keresztülment (hiszen minden szempontból egyedülálló eseményről volt/van szó, amelyre nem találunk egyéb precedenst és nem is lesz soha), mindazonáltal Jézus szenvedését bizonyos értelemben életünk analóg tapasztalatai segítségével értjük meg – hiszen így tanít minket Isten is a Szentíráson keresztül. Az emberi tapasztalat szolgáltat egy rendkívül gyenge analógiát, amely talán segítség lehet számunkra, hogy megértsük, mit jelent elhordozni Isten haragját. Talán gyermekként szembesültünk egy emberi apa haragjával, amikor helytelen dolgot tettünk, esetleg felnőttként tapasztaltunk haragot a munkaadónk részéről, amikor valami hibát vétettünk. Lelkileg megrázó és nyugtalanító mások, egy másik személy dühkitörését megtapasztalni. Bánatosak leszünk és reszketünk. Alig tudjuk elképzelni, hogy milyen mértékben esne szét a személyiségünk, ha nem egy véges ember, hanem a mindenható Isten dühének kiáradását kellene megtapasztalni. Ha Isten jelenléte még akkor is “félelmet és rettegést” támaszt az emberben, amikor nem nyilvánítja ki a haragját (Zsid 12,21.28-29), milyen szörnyűnek kell lennie akkor, amikor – anélkül, hogy ki lenne engesztelve – a haragvó Isten jelenlétébe kerülünk (Zsid 10,31)?” (Waynde Grudem, Biblische Dogmatik, 636-638.)

Grudem később arról is ír, hogy ki szabta meg az árat, amit Krisztusnak ki kellett fizetnie:

“…Ha azt kérdezzük, “Ki kívánta meg, hogy Krisztus elhordozza bűneink büntetését?”, akkor a Biblia válasza a következő: a büntetést az Atya Isten szabta meg, hiszen a megváltásban a Szentháromság érdekeit képviselte. Isten igazsága volt az, amely megkívánta, hogy a bűn ki legyen fizetve, és a Szentháromság személyei közül az Atya Isten szerepe volt ezt a fizetséget megkövetelni. A Fiú Isten pedig önként magára vállalta a bűnért járó büntetés elhordozásának szerepét. Pál, utalva az Atya Istenre, ezt mondja: “Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne” (2kor 5,21). Ézsaiás ezt mondja: “…az ÚR őt sújtotta mindnyájunk bűnéért” (Ézs 53,6). Jézus szenvedéseit így ábrázolja: “Az ÚR akarata volt az, hogy betegség törje össze” (Ézs 53,10). Itt megláthatunk valamit mind az Atya Isten, mind a Fiú Isten megváltásban kirajzolódó, elképesztő szeretetéből. Nem csak Jézus tudta, hogy a kereszt elképesztő kínjait el kell elhordoznia, hanem az Atya Isten is tisztában volt vele, hogy ezen kínok elhordozását saját, szeretett Fiára kell kirónia. “Isten azonban a maga szeretetét mutatta meg irántunk, mert Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk” (Róm 5,8). (Wayne Grudem, Biblische Dogmatik, 639.)

…Krisztus halálának itt közreadott értelmezését gyakran a  “helyettes bűnhődés” (penal substitution) nézetének nevezik. Krisztus halála annyiban volt “bűnhődés”, amennyiben halálában elhordozta a büntetést, és halála annyiban volt helyettesítő, amennyiben halálában minket helyettesített. Az evangelikál teológusok mindig is az engesztelésnek ezt az ortodox értelmezését képviselték, szemben más nézetekkel, amelyek az engesztelést Isten haragja, vagy a bűnökért való bűnhődés nélkül próbálják megmagyarázni. 

Az engesztelésnek ezt a nézetét néha “helyettes engesztelésnek” (vicarious atonement) is nevezik. A “vikár” olyan valaki, aki más helyére lép, vagy aki a másikat képviseli. Krisztus halála tehát helyettesítő, mivel a helyünkre lépett és minket képviselt, reprezentált. Mint aki minket képvisel, magára vette azt a bűntetést, amit mi érdemelnénk.” (Wayne Grudem, Biblische Dogmatik, 641.)

Mindezek után idézzük fel újra Görbicz Tamás meghökkentő szavait: “Jézusnak a kereszten nem azért kellett ilyen brutálisan meghalnia, hogy az Atya nagy kegyesen megbocsásson nekünk. Az Atya megbocsátott volna nekünk a Fia szenvedései nélkül is.”

Nos, az elmondottak alapján egyértelmű, hogy Krisztusnak igenis azért kellett ilyen brutális szenvedéseket és a halált elszenvednie, hogy az Atya Isten “nagy kegyesen” megbocsásson nekünk. Mindig ez volt Krisztus helyettesítő váltsághalálának ortodox keresztyén értelmezése, és mindig is ez marad. 

Ez az eset ösztökéljen minden keresztyén testvért arra, hogy még az oly felkészült és biblikus tanításokat nyújtó keresztyén vezetőket, lelkipásztorokat, mint amilyen Görbicz Tamás (és azok kijelentéseit), folyamatosan a bibliai kinyilatkoztatás és a “hit szabálya” szűrőjén keresztül hallgassák és kövessék. Ez természetesen ugyanúgy vonatkozik e bejegyzés szerzőjére és annak szavaira is.

Ez is érdekelhet

Krisztus váltsághalálának ortodox és heterodox értelmezései II.
Pro-kontra evangelikál érvek a női lelkészséggel kapcsolatban

31 válasz

  1. Görbicz Tamás

    Továbbra is fenntartom, hogy az ár, amit Jézus a kereszten értünk fizetett, a megváltás ára volt, amivel minket kivásárolt a bűn és halál törvénye alól. Semmilyen értelmes érv sincs a fenti eszmefuttatásban arra (se logikai, se az Írásokra hivatkozó), amely alapján megállna az, hogy Isten kívánta/követelte volna saját szeretett Fia rettenetes szenvedéseit. Az engesztelés szó értelmezése a legtévesebb, mivel az a mi nyelvünkben valóban a sértett fél kibékítését jelenti. Azonban a Bibliában inkább a „felavatni”, „felszentelni”, „isten céljaira megtisztítani” jelentéssel bír. Az ószövetségben is gyakorlatilag újraszentelték a jeruzsálemi templomot az Engesztelő Napon és nem Istent békítgették. A legvilágosabban ez a Héb 9,23-ban látszik.
    Bármennyire nagy hagyományokkal rendelkezik, továbbra is abszurdnak tartom azt az elképzelést, hogy Isten akarta Jézus kegyetlen szenvedéseit, hogy megbocsáthasson. A megbocsátásnak éppen az a lényege, hogy nem kell „fizetni”. Jézus példázata a megbocsátásról (adós szolga Mt18) pontosan erről szól: a szolgának hatalmas adósságot engedtek el, amiért senki más sem fizetett. Vagy az Atya azért bocsát meg, mert a saját fiát már jól elagyabugyálta? Azt, hogy az árat az ördög szabta, nem úgy értem, hogy diktálhatna Istennek, hanem úgy, hogy jó alaposan felsrófolta a maga gonosz módján, de mind az Atya, mind a Fiú kész volt kifizetni értünk, bármibe is kerül. Éppen ez adja a váltságdíj erejét (nem aranyon, ezüstön…) és mutatja Isten irántunk való kegyelmes szeretetének nagyságát. Ahhoz, hogy Isten igazságossága teljesüljön, Jézusnak nem kellett volna szenvedni, mert Isten mindig és minden időben igaz, nem is tud más lenni.

    1. Márkus Tamás András

      Kedves Tamás!

      Ezt írod: „Semmilyen értelmes érv sincs a fenti eszmefuttatásban arra (se logikai, se az Írásokra hivatkozó), amely alapján megállna az, hogy Isten kívánta/követelte volna saját szeretett Fia rettenetes szenvedéseit.”

      Kérlek olvasd el mégegyszer, hogy milyen igehelyeket említ Grudem.

      Az a baj, hogy nem egyértelmű, hogy mi mellett próbálsz érvelni, illetve hogy mit vallasz. Néha azt gondolom, hogy te szétválasztod Krisztus szörnyű szenvedéseit (korbácsolás, gúnyolás egyebek) az ő halálától, mintha azt akarnád kifejezni, hogy „ugyan meg kellett halnia, de nem kellett volna ilyen szőrnyú tortúrát kiállnia a haláláig vezető úton.” Azaz mintha te „csak” Krisztus szenvedéseire utalnál, amikor arról beszélsz, hogy a Sátán szabta az árat, de nem a halálára. Nem teljesen világos.

      Máskor viszont ezt úgy tűnik cáfolod, tehát te úgy ahogy van, az „engesztelő halál” tényét tagadod, hiszen az „engesztelés” bibliai fogalmát is másként értelmezed. Mintha Jézusnak nem kellett volna engesztelő halált halnia, olyan értelemben, hogy Isten igazságosságát kielégítse. De hát a hivatkozott szakaszok éppen erről szólnak, még akkor is, ha a Róm 3,25-27 kapcsán te nem fogadod el ezt az értelmezést, és azt, hogy az egész ószövetségi áldozati rendszer erre utalt.

      Úgy tűnik, mintha nem lenne tiszta számodra, miért kellett Krisztusnak szenvednie és meghalnia. Olyan, mintha Isten kegyelmes voltát elválasztanád az igazságosságától és szentségétől. Nem lehet azt mondani, hogy „az Atya enélkül is megbocsáthatott volna”. Ezt értsem úgy, hogy szerinted az Atya Krisztus váltsághalála nélkül is megengesztelődött volna?

      Érdemes a reformátorok írásait megnézni, mert annyira jól összefoglalják, hogy miről van szó. Hadd idézzem a Heidelbergi Káté vonatkozó passzusait, a 37-40. kérdéseket. Azért idézem, mert itt tételesen el van magyarázva minden, részletekbe menően. Kérlek, hogy nézd meg, és arra is, hogy áruld el, melyik kijelentéssel nem értesz egyet ezek közül, hátha jobban megértem az érvelésed!

      „37. Mit értesz azon, hogy „szenvedett”?

      Azt, hogy földi életének egész idejében, különösen annak végén, testében-lelkében elhordozta Istennek az egész emberiség bűne elleni haragját, hogy szenvedésével, mint egyetlen engesztelő áldozattal testünket-lelkünket az örök kárhozattól megszabadítsa, és Isten kegyelmét, az igazságot és az örök életet elnyerje nekünk.

      11Pt 2,24; Ézs 53,12 • 21Jn 2,2; 4,10; Róm 3,25

      38. Miért szenvedett Poncius Pilátus bírósága alatt?

      Azért, hogy ártatlan létére világi bíró ítélje el, és ezáltal megmentsen minket Isten szigorú ítéletétől, amely mindnyájunkra várt volna.

      1ApCsel 4,27–28; Lk 23,14; Jn 19,4 • 2Zsolt 69,5; Ézs 53,4–5; 2Kor 5,21; Gal 3,13

      39. Nagyobb dolog-e az, hogy megfeszítették, mintha más halálnemmel halt volna meg?

      Nagyobb, mert ez tesz bizonyossá afelől, hogy ő magára vette azt az átkot, amelynek súlya rajtam volt.1 A kereszthalált ugyanis Isten megátkozta.

      1Gal 3,13 • 25Móz 21,23

      40. Miért kellett Krisztusnak a halált is elszenvednie?

      Azért, mert Isten igazságossága és igazsága miatt1 mással nem lehetett eleget tenni az ember bűnéért, csak Isten Fiának halálával.”

    2. Márkus Tamás András

      Rövidítve a kérdésem a következő: szerinted ki kellett elégíteni Isten igazságát? Amit a protestáns teologia képviselt a következő: Azért kellett meghalnia Jézusnak, helyettes áldozatként, mert a bűn zsoldja a halál. Azért kellett elhordoznia az Istentől való elszakítottság állapotát („miért hagytál el engem”), mert Isten haragja a bűnösök helyett rá zúdult. Krisztus áldozata azért a megfelelő mód, mert Isten igazsága nem sérül, és közben Isten kegyelme a legteljesebb módon nyilatkozik meg általa. Ha Isten „igazságát” nem kellene kielégíteni, akkor megbocsáthatott volna mindenféle áldozati cécó nélkül is, pusztán „kegyelemből”. Anselmus óta azért ez egyértelmű a teológiában: Isten úgy váltja meg az emberiséget, hogy az teljesen megfelel az isteni igazságosság mértékének. Kegyelemből Isten áll a helyünkre, és a Fia hordozza el az igényelt elégtételt. Ehhez persze alapvetésként nem árt tudni, hogy Isten „megkárosítása” a bűn. Nem olyan értelemben, hogy kevesebb lesz tőle, hanem bántja az igazságát és szentségét. A kár mértéke a sértett fél rangjával arányos. Ezért KELL elhordoznia Jézusnak mindazt, amit az evangéliumokban látunk. Ilyen értelemben kell Isten igazságát kielégíteni.

    3. Szabó László

      Mi a bibliai alapja a váltságdíj-elméletnek? Mert nekem például egyetlen olyan ige sem jut eszembe, amely csak érintőlegesen is, de azt mondaná, hogy Isten az ördögnek fizetett.

        1. Szabó László

          Habár Jézus Isten Fia, a kereszten mint ember szenvedett és halt meg az ember bűnéért. Tehát bizonyos értelemben állítható, hogy önmagának fizetett az Isten, ez azonban félreértése Krisztus kettős természetének. Mint ember fizetett annak az Istennek, aki ellen fellázadt.

    4. Rav Tverya Sylvester

      Ebben az értelmezésben teljesen téves, hogy az adós rabszolga adósságának elengedése senkinek semmibe sem került. Az Urának rengetegbe került: éppen annyiba, amennyit elengedett. Ő fizette ezt meg ez által éppen saját vagyonából, hatalmas veszteségével, ami érte. Nyilvánvaló, hogy a bűnbocsánat csak nekünk van ingyen: Istennek hatalmas veszteségébe került: Jézus földi életébe.

  2. Görbicz Tamás

    Egyrészt Isten azzal üzletel, akivel akar, ki kérhetné számon? Másrészt a bűnnek nem az a lényege, hogy sérti Istent. Jób 35,6-8: „Ha bűnt követsz el, hogyan árthatsz neki, és ha sok a bűnöd, mivel károsítod? Ha meg igaz vagy, mit adsz ezzel neki, mi az, amit kezedből kaphatna? Csak a magadfajtáknak számít gonoszságod, az ember fiának erényes életed.”
    Az ószövetségben is úgy kellett az áldozatot leölni,hogy a lehető legkevesebbet szenvedjen, ha ezt előképének tekintjük, akkor éppen nem azt bizonyítja, hogy Isten a szenvedést is megkövetelte volna. Jézus halála szükségszerű volt, enélkül nem léphetett volna hatályba az Új Szövetség (Héb 9,16). A szenvedése nem. Én sem követelem meg a gyerekemtől, hogy valaki bűnhődjön ahhoz, hogy megbocsássak neki. Csak azt követelem meg, hogy „magába szálljon” és legyen őszinte, amikor beismeri a hibáját. Ez önmagában ad garanciát arra, hogy a közösség helyre állhat és újra édes bizalomban lehetünk együtt. (És éppen erre volt az ember képtelen az Édenben, azért űzetett ki). Egy okkal nézem el a fiam szenvedését, ha van egy magasabb célom, el akarok érni vele valamit: mások megmenekülését. Saját magam miatt ilyet nem követelnék.
    Isten a bűnösökhöz küldte a Fiát, és nem bűntelenül „lehetetlen” Istennek tetszeni, hanem hit nélkül. Amikor Ábrahámtól elkérte a fiát, ezt nem azért tette, hogy kiengesztelődjön, hanem azért, hogy megmutassa, amit cselekedni akar. Ábrahám pedig látta Isten Bárányának a dicsőségét és örült (Jn8,56). Szerintem éppen a fenti eszmefuttatás az egyik legsúlyosabb tévedése a kereszténységnek, amit sajnos a protestantizmus is kritika nélkül átvett. gt

    1. Szabó László

      Kedves Tamás! Korábban már kérdeztem, de eddig nem érkezett válasz: Mi a bibliai alapja a váltságdíj-elméletnek? Ez eddig nem hangzott el. Értem, mi a problémája a helyettesítés gondolatával, habár nem értek egyet önnel, viszont ön még nem adta elő pozitív értelemben az érveit.

    2. Rav Tverya Sylvester

      Görbicz Tamás furcsa apa lehet. Ha egy apának a gyermeke bűnt követ el, kötelessége nevelni, büntetéssel is. Ezt a Példabeszédek könyve számtalan helyen leírja, még a fizikai fegyelmezés – manapság a liberális humanisták számára népszerűtlen – eszközével is. Tessék ott megnézni, mert annyira sok ige van róla, hogy nem tudom mindent ideírni. Valódi bűnről beszélek (mondjuk a Tízparancsolat bármelyikének megsértéséről). Az az apa, aki nem fenyíti meg a fiát ezekért, nem neveli: gyermeke lelkét a pokolba taszítja. A Biblia nem tekinti az ilyesmit elintézhetőnek a következmények nélküli megbocsátással, hiszen ez a gyermeket végül cinizmusra nevelné. A megbocsátástól függetlenül a gyermeknek szembe kell néznie bűne bizonyos – korlátozott – megbüntetésével. Magam is többgyermekes, keresztény apa vagyok.

  3. Márkus Tamás András

    Kedves Tamás, engedj már pár reakciót mindarra, amit írtál:

    1. Bár nem ártunk Istennek a bűnünkkel, mégis a bűneinket ellene követjük el (Zsolt 51,6).

    2. Ézsaiás 53. része szerint Jézus egész megvetett, szenvedéssel teli sorsa helyettes áldozati szerepéből fakadt (3-6, 8, 10).

    3. Ismét Ézsaiás 53. fejezete teszi világossá, hogy Jézus helyettes áldozata Isten akaratából, Isten számára került bemutatásra: „az Úr őt sújtotta mindnyájunk bűnéért” (6b); „Az Úr akarata volt az, hogy betegség törje össze. De ha fel is áldozta magát jóvátételül, mégis meglátja utódait, sokáig él. Az Úr akarata célhoz jut vele.” (10)

    4. Ezeket a gondolatokat a Zsidókhoz írt levél 9. fejezete is világossá teszi. „Krisztus … önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek” (14a); „vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat” (22b).

    5. A Zsidókhoz írt levél 10. része is világossá teszi, hogy Krisztus áldozata az, ami által Isten minket megszentel, eltörli a bűneinket és tökéletessé tesz (10-14).

    6. A fenti eszmefuttatás éppen hogy nem „átvétel”, hanem a protestáns reformáció által behozott „hangsúly”: Luther, Kálvin és Wesley egyaránt ragaszkodott hozzá.

    Összefoglalva: a bűnbocsánathoz szükséges volt, hogy Jézus önmagát mutassa be Istennek önkéntes, tökéletes, örök érvényű, bűnért való helyettes áldozatként. Ez – többek között – Ézsaiás 53. és a Zsidókhoz írt levél 9-10. fejezeteinek világos tanítása

    1. gt

      Márkus Tamás András rövidített kérdésre a válaszom:
      Nem, nem kellett kielégítenie Isten igazságosságát, az egészen mást jelent. Isten igazságossága azt jelenti, hogy Isten igaznak bizonyult akkor, amikor hitt az emberben, (miként fordítva is így van.)
      Istent a hitünk „engesztelte ki” vagyis békítette meg Rm5,1. (Továbbra is úgy gondolom, hogy a bibliai értelemben vett engesztelés, nem megbékítést jelent.)
      Amikor Áder János kegyelmet adott Geréb Ágnesnek, a bíróság által bűnösnek talált ember kiszabott büntetését elengedték, és senki mást sem csuktak le helyette, a törvény igazsága még sem sérült. Akkor ez hogyan lehetséges?

      1. Rav Tverya Sylvester

        Egyetlen igét kérnék annak bizonyítására, hogy Isten igazságossága abban áll, hogy hitt az emberben. Én azt olvastam, hogy Jézus egyetlen emberre sem bízta rá magát, mert tudta, mi van bennük. Akkor ő paranoiás lett volna? Nem Ő a testben megjelent Isten? Isten igazságossága nem abban áll, hogy hitt az emberben, egy tökéletlen, bűnbeesett lényben. Az ember igazságossága áll abban, hogy hisz a tökéletes és tökéletesen megbízható, Szent Istenben. Ez a viszony nem szimmetrikus. Amit GT állít, az sehol nincs a Bibliában. Isten nem azért igazult meg – nem is volt szüksége megigazulásra, mert mindig is igazságos volt -, mert hitt az emberben. Éppen ellenkezőleg: nem hitt benne, mert bűnössége miatt az ember megbízhatatlanná vált. Ezért volt szükség Jézus engesztelő áldozatára, amit nem a Sátánnak, hanem Istennek mutatott be, és az ebbe vetett hitünk tulajdoníttatik nekünk igazságosságul, már persze annak, aki ebben hisz, és nem abban, hogy Isten áldozatot mutatott be a Sátánnak (ami egyenesen és szükségszerűen következik GT állításaiból).

  4. Kedves G. Tamás!
    Első hozzászólásodból látható, hogy teljesen rossz helyről eredezteted a megváltás, az engesztelés fogalmát. Érdemes lenne sokkal-sokkal jobban elmélyülni az ósz-i bibliai teológiában, annak alapfogalmaiban: גאל igegyök és annak névszói derivatívumai, a bűn és vétek klf. fogalmai és annak kapcsolata a törvénnyel. Mivel pedig Jézus nem a törvényen kívüli szempontrendszer szerint engedelmeskedett ISTENNEK (és nem a sátánnak), hanem a törvényt (be)teljesíteni jött. Ezért csakis és kizárólag Istennek a bűnnel (bűn = Istennel szembeni engedetlenség) kapcsolatban „megszabott árát” kell figyelembe venni, mivel az áldozat (a kétféle bűnért való áldozat) Istent engeszteli ki, békíti meg. A megbékítés fogalmát a שׁלם igegyök és derivatívumai alapján értheted meg, ha akarod. A sátán NEM SZABHAT Istennek feltételeket, árakat stb. A Krisztus általi helyettes áldozat és a megváltás nem értelmezhető a profán, hétköznapi üzleti élet gyakorlata alapján. Ez a szemléletmód tisztán dualisztikus, mert Istent és a sátánt egyenlő szerződő feleknek tételezi fel egy ügylet során. Sőt, azt is mondanám, hogy ár tekintetében a sátánt teszed meg domináns szerződő félnek. Ez nem teológia (Istenről szóló helyes beszéd), hanem „teosatanológa” vagy „satanoteológia”, ami pedig tévtanítás és durván két évezrede lefutott lemez. Lehet, hogy számodra nem elegendő az, amit a Szentírás kijelent, amit az első egyetemes zsinatok hirdettek Istenről, a Krisztusról stb, és szükséged van valami „spéci cuccra”, hogy kiríj az „átlagos kereszténységből”, de azzal, hogy réges-régi tévtanításokat előkaparsz a spájzból, és újra bevágsz a mikróba, tévtanítóvá lettél.
    És persze az is jó neked marketing szempontból, hogy bírálnak téged teológiailag, mert addig is rólad szól a történet. De ez csak primitív marketing.

    1. gt

      Kedves Zsolt, nem marketing szempontok vezérelnek. A fenti érveid pedig nem cáfolatok, csak megpróbálod rám mázolni, hogy régi tévtanításokat melegítek fel. Ez az, ami nem tisztességes. Ami az érdemi részt illeti, ha igazad lenne, akkor ki kellene venni a Bibliából Jób könyvének az elejét. Jób szenvedéseit nem Isten követelte vagy okozta, bár eltűrte. Nem is azért történt, hogy Isten valamilyen igazságossága teljesüljön. Ilyen értelemben beszélek arról, hogy az „árat” sátán szabta. Ez dualizmus? A bűn lényege továbbra sem az Isten iránti engedetlenség, hanem az, hogy Isten jót akar nekünk, ezért a szava iránti engedetlenség bajba sodor bennünket. Ha eszünk a fáról áthágjuk Isten szavát, de mi kerülünk bajba. A kérdés az, miért nem hágjuk át? Mert félünk tőle és a büntetésétől, vagy mert hiszünk neki? Ha azt mondom a gyermekemnek, hogy ne fusson a labda után az úttestre, nem ezért mondom, hogy azután legyen miért elnáspángolnom, ha mégis kifut, hanem ezért, hogy ne üsse el az autó. Ha pedig kifut és elüti, rohanok vele a sürgősségire és nem állok neki még jól el is náspángolni. Amit képviseltek, az éppen egy kegyetlen, pogány istenkép, ami meggyilkolja a hitet. A római császárok voltak ilyenek és nem Izrael Istene. Ideje volna átgondolni, héber gyökök ide vagy oda.

      1. Rav Tverya Sylvester

        GT hasonlata teljesen hibás és megtévesztő. Ha a gyermekem kiszalad az úttestre, egyedül önmagát veszélyezteti, és semmiféle erkölcsi törvényt nem hág át, ez nem bűn. A hasonlat egyből nem működne, ha arról lenne szó, hogy gyermekem megölt valakit az óvodában, tinédzserként elcsábította volna a férjes, gyermekes tanárnőjét, lopásaival súlyosan megkárosította volna a szomszédot, vagy fegyveres rablást követett volna el járókelők ellen. Ezek a bűnök. Egy normális apa ilyenkor nem hagyja büntetés nélkül a gyermekét, akkor sem, ha ez neki magának is fáj, illetve alárendeli magát és gyermekét az állami eljárásnak, valamint rettenetesen szomorú, és haragszik is gyermekére. És ezen a ponton remekül tetten érhető GT egész érvelésének az a sajátossága is, hogy a bűnt minduntalan olyan valóságként fogja fel, amely csak a bűnösnek árt, másnak nem. A bűn lényege azonban éppen abban áll, hogy a másik embernek súlyos kárt okozunk vele. Isten pedig azt a másik embert is szereti, nem csak a bűnöst, mégpedig ugyanannyira. Ezért szükséges Isten – és emberek – kiengesztelése a bűnbocsánathoz, ami Jézus vére által történt meg. Isten nem lehet igazságtalan azzal a másikkal sem, akinek a bűn kárt okozott. GT hamisan tanít a kegyelemről, a liberális humanizmus eszméit követi, nem a Bibliát, mert tagadja a bűn valóságát és lényegét, szidalmazza azokat, akik a Biblia Istenében hisznek, Őt magát pedig kegyetlenként és vérszomjasként káromolja. Ez nem Isten Szelleme, hanem azé, aki „szidalmazza a szenteket, akik az égben vannak… és véli, hogy megváltoztatja a törvényt”.

  5. Rózsahegyi Barnabás

    Kedves Görbitz Tamás. Geréb Ágnes kegyelmet kapott a köztársasági elnöktől eddig helyes a hivatkozásod, de ha belemegyünk a részletekbe, kiderül, hogy miért nem lehet hivatkozási alap. Ezt az alábbiakban vezetem le:

    A Fővárosi Bíróság 2011. március 24-i és a Fővárosi Ítélőtábla 2012. február 10. napján kelt határozatával jogerőre emelkedett ítéletében Geréb Ágnesre kiszabott szabadságvesztés büntetés végrehajtását az államfő kegyelemből elengedte. Ugyanakkor a mellékbüntetést, azaz az szülész-nőgyógyász orvosi, valamint a szülésznői foglalkozás gyakorlásától való eltiltást érintetlenül hagyta, és a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítés iránt benyújtott kegyelmi kérelmét is elutasította a köztársasági elnök.

    Tehát Geréb Ágnesnek nem kell fogházba vonulnia, de a hivatását nem gyakorolhatja!!!!! És ez a lényeg.

    A büntetőügy két eset miatt folyt: az egyik esetben ikerszülésben az egyik gyermek holtan jött világra, a másikban pedig a gyermek maradandó egészségkárosodást szenvedett, és fél évvel később meghalt.

    Teljességgel érhetetlen amit írsz. Jézus Krisztus kereszthalála Héb. 7,27 szerint egyszeri,tökéletes áldozat. A köztársasági elnök kegyelme pedig csak részleges, ahogyan az alábbi ténymegállapításokból kiderül. Bármennyire is jónak tűnhet elsőre a hasonlatod.

    Tehát ez egy jogi, és teológiai nonszensz amit érvként/kérdésként felhozol Tamás. Ez kb. olyan mintha nem tudnál különbséget tenni az egyenáram és váltakozó áram között.(Most apellálok a Kandón eltöltött 4 évedre).Kevered az alapvető fogalmakat. Jak 3,1
    „Atyámfiai, ne legyetek sokan tanítók, tudván azt, hogy súlyosabb ítéletünk lészen.”

    Szeretettel: Rózsahegyi Barnabás

    1. gt

      Kedves Barnabás! meglep, hogy ilyen keményen ítélkezel felettem, de legyen. A hasonlatomat az érvelésed egyáltalán nem érinti. Azt ugyanis arra hoztam, hogy a hölgynek adott kegyelem nem azért volt lehetséges, mert más bűnhődött helyette. Ebből a szempontból teljesen irreleváns, hogy teljes vagy részleges kegyelmet kapott-e. A lényeg, hogy a kegyelem (legyen az teljes vagy részleges) elengedés és nem azért lehetséges, mert más fizetett érte, és nem is sérül a Köztársaság igazsága ettől. Ahogy Isten igazsága sem sérül attól, hogy megbocsát. Isten nem Jézus szenvedése miatt bocsátott meg, hanem azért, mert Jézus a szenvedések közepette is megmaradt hitben, a hitét pedig az engedelmességével bizonyította. A hit engesztelte ki Istent és nem a szenvedés. üdv gt

  6. HZs

    Kedves GT!
    Érdemes lenne a zoroasztrikus dualizmust vegyítened némi „azért kell imádkozzunk, hogy a gonosz porhüvelytől megszabaduljuk” jellegű gnoszticizmussal . El lehet jutni egészen a bogumil-keresztények tévtanításaiig is.
    Én nem mázolom rád a régi tévtanításokat, hanem egészen egyszerűen nem tudod, hogy amiket „teológiaként” valószínűleg összeolvasol, azok milyen régi hereziseket tartalmaznak. A bűn lényegét tekintve rendkívül messze jársz a bibliai igazságtól, mert az eredete nem Isten jóakarata, hanem az általa megalkotott isteni rend.
    Gondolom, el tudod képzelni, hogy pontról pontra megcáfolható mindaz, amit írsz (egészen egyszerűen nincs most időm rá). De a mázoláshoz még hozzá kenném azt is, hogy felelőtlen vagy az általad vezetett, tanított gyülekezeti tagok spirituális sorsával kapcsolatban, amikor a kegyelmet gyakorló Isten képét ilyen mértékben torzítod, és gyakorlatilag te magad csinálod a legjobb reklámot a sátánnak. Az egész hiper-kegyelem tanítás tévtanítás, mert megcsonkítja Isten kegyelemgyakorlását.

    1. gt

      Kedves HZS! A ráolvasások nem jelentenek érveket. Amiről beszélek, annak semmi köze se a zoroaszteriánizmushoz, se a bogumilokhoz, amit pedig összeolvasok, azt a Bibliából olvasom össze, és onnan is érvelek. Elfogadom, hogy ez egy nagy teológiai téma, amit nehéz egy kommentben pontosan kifejteni. Ha részletes cáfolatot nem is várnék, azért elpöttyinthetnél legalább egy-egy súlyosabb érvet futólag az elfántcsonttornyodból, hogy miért is követelte volna meg Isten Jézus szenvedéseit? Mennyiben szolgálták Jézus szenvedései Isten igazságosságát? Miért is lett volna szükség a megváltásunkhoz arra, hogy Jézus a létező legkegyetlenebb kínhalált szenvedje értünk? Mennyiben szolgálta ez az isteni rend helyreállását? És ha ez így volna, az milyen Istent vetítene elénk. üdv gt

      1. Halász Zsolt

        Na, akkor „pöttyintsünk”(bár nem tudom, mi az, hogy pöttyinteni). Mivel rosszul használod az „Isten igazsága” fogalmát és „Isten igazságosságáról” (a Bibliában sohasem volt kétséges Isten igazságossága, ezért is nem beszél róla az Ige, hanem tudomásul veszi, mint pl. a zsoltárokban) beszélsz, ezért hadd álljon itt némi fogalomtisztázás: https://biblicatheologia.com/2018/07/14/a-cdk-fogalma-az-oszovetsegben/
        Az pedig nem érvelés a Biblia alapján, hogy a nagy szellemi forrasztópákával és némi spirituális rézdróttal összekötögeted a bibliai verseket keresztül-kasul a Szentírásban. Ezzel lehet a nép előtt valamiféle vélt bibliaismeretet demonstrálni, de ez mégsem az. Ráadásul a fordítás nem szent szöveg; az eredeti héber-arámi és a görög szöveg a szent szöveg. Azzal kellene foglalkozni és abból magyarázni.

  7. HZs

    És egyébként nincs olyan, hogy héber igegyök ide vagy oda. Mintha az autószerelőd mondaná, hogy „villáskulcs ide vagy oda”. Lehet büszke dilettánsnak lenni, de az ítéletet von maga után.

  8. Brality Róbert

    br

    „Véletlenül” kerültem a weboldalra és érdeklődve végig olvastam a hozzászólásokat. Én személy szerint örülök annak , hogy ebben a kérdésben van egy kereső gondolkozás. Az isteni világosság mértéke , a kegyelem szintje , és az átalakultság mértéke folyamatosan változ (hat/ik) egy hívő életében és így egyre jobban szellemi emberré vál (hat/ik).

    ” Te vagy az élet forrása ( élet kútfeje ) és a Te világosságod által látunk világosságot.”
    ” Mert most tükrön át talányokban látunk: akkor majd szemtől szembe fogunk. Most töredékesen ismerek: akkor úgy ismerek a dolgokra rá , ahogy énrám ismert az Isten”

    Ha valaki nem úgy lát dolgokat , ahogy én AZ NEM BAJ. Ő is és én is növekszünk Isten kegyelmében és az ÚR az alázatos embernek és a megtört szívűnek és annak , aki féli az Istent ad majd belátást és világosságot. Ebben a növekvő világosságban mindenki korrigálni tudja majd a „régi lemaradó” világosságát az új növekedő világossághoz. Ebben a folyamatban bízony az is benne lehet , ahogy a Newtoni klasszikus fizikát felváltotta a reletívítás elmélet és a kvantumelmélet azért , hogy a valóság ( aletheia ) teljesebb leírását ” egy magasabb szintű modellként ” leírhassa , úgy a régi teológiai gondolkodásmód is változhat , ahogy közelítünk a teljesség felé.
    Majd mindenkinek ad belátást Isten az Ő kegyelme szerint.

    1. DIXIT

      Nagyon is fontos az, hogy hogyan értelmezzük a Biblia igazságait. Szó szerint üdvösségi kérdés! A Szent Szellem káromló Görbicz eretnek tanításai sok jószándékú, Istent kereső ember életébe kerülhetnek. Nincs kétféle igazság!
      Az Einstein-i fizika nem tagadja a Newton-i fizikát, hanem a valóság mélyebb megismerését szolgálja.

  9. Istvan

    Ebben a vitaban ket Istent latok,egyik aki duhos az emberisegre mert bunos,engedetlen,es egyik aki szereti az embert es mindent megtesz azert hogy ujra a kozelebe lehessen.
    Hogy ne csak az elkepzelesem Istenrol adjon nemi izet a vitahoz,mindenkinek ajanlom Jezus eletet es tanitasait,mind ahogy mondta:Aki latott engem az latta az Atyat.Mivel az Isten igaz ismerete a donto ebben a teologiai vitaban,azt gondolom nyomra vezetheto ebben Jezus szemelyenek a feltarasa,eleteben es tanitasaiban,hivatkozasain keresztul.
    Hacsak a janos3 16 bol indulok ki (amit minden hivo ismer),alatamassza hogy Isten nagyon szerette a vilagot…ezek utan kernem egy diplomas psihologus hozzaszolasat hogy elmagyarazza azt hogy hogyan lehet egyben orulten szeretni valakit mikozben haragszol ra,es mindenfele elkepzeleseid vannak hogyan fogod kinyirni.

    Konkluzio egyszeru,ha Isten az az Isten aki szerette a vilagot akkor Gorbiz Tamas ertelmezes al kozel az igazsaghoz,ellenben nektek evangelikusoknak,protestansoknak van igaza.

    1. Márkus Tamás András

      Kedves István!
      Röviden: Isten gyűlöli a bűnt, a szent természetével ellenkezik. A szeretete nem abban mutatkozik meg, hogy elnézi azt, hanem abban, hogy a jogos büntetést maga hordozza el – Fiát adja meghalni értünk, és a Fiú ezt önként – szeretetből – vállalja. Az általad idézett Jn 3,16 is erről szól: „Egyszülött Fiát ADTA”. Szereti a világot, de nem az igazsága és szentsége ellenére, hanem azzal együtt. Azért látsz két istent, mert nem tudod Isten igazságát és szeretetét összeegyeztetni. Olvasd el kérlek újra a cikkeket. Üdv. Tamás

  10. DIXIT

    Görbicz tanítása alapjaiban téves.
    1, Ha elegendő a hit, akkor miért nem bocsát meg Isten a démonoknak, sőt magának a sátánnak is. Hiszen azok is hisznek. jak,2,19
    2. Ha az ördög üzletelt Istennel, akkor mit kapott cserébe? Láthatta Jézust szenvedni? Ez biztos nem elég, hiszen naponta ezrek szenvedésében gyönyörködött addig is. Ha viszont pusztán Jézus halála lett volna a fizetség, akkor Isten csaló lenne, hiszen Jézust feltámasztotta a halálból.
    3. Ha Jézus szenvedése „felesleges” volt, akkor miért írtak a próféciák már előre a borzalmas szenvedésekről? pl Ésa.53.9., Ésa.53.7.
    4. Jézus nem csak a kárhozattól mentett meg minket, hanem a fájdalmaktól, betegségektől is. Ezt hogyan tehette volna meg anélkül, hogy Ő maga mindezeket magára ne vette volna?!! Ésa.53.5

    És még rengeteg minden más…..

  11. Veres István

    ENGESZTELÉS vagy VÁLTSÁGDÍJ

    Kol 1:20 „És hogy Ő általa békéltessen meg mindent Magával, békességet szerezvén az Ő keresztjének vére által; Ő általa mindent, ami csak van, akár a földön, akár a mennyekben.”

    Békéltessen = ἀποκαταλλάσsszó
    – teljesen kiengesztel, kibékít

    Ef 2:16 „És hogy megbékéltesse az Istennel mind a kettőt, egy testben a keresztfa által, megölvén ezen az ellenségeskedést.

    Megbékéltesse= ἀποκαταλλάσσω (apokatallasszó)
    – teljesen kiengesztel, kibékít

    1Ján 2:2 „És ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világért is.”

    Engesztelő = ἱλασμός (hilaszmosz)
    – kiengesztelés, bűnhődés

    1Pét 2:24 „Aki a mi bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván, az igazságnak éljünk: akinek sebeivel gyógyultatok meg.”

    Shalom

  12. Kiss Borbála

    Isten a Vagyok, a Létezés eredője, az Élet, s mint ilyen, törvényei elválaszthatatlanok lényegétől. Ezért az emberiség törvényszegése, a bűn azonnali elszakadás Tőle, átkerülés az örök halál, a kárhozat platformjára. Ezért mondja: „A bűn zsoldja a halál”. És: „Vérontás nélkül nincs bűnbocsánat”. Isten természetét az igéből megismerve, az Ő igazságának helyre állításához nem is vezethet más út, mint Jézus véráldozata.

Hozzászólás írása