Az 1Kor 7 a pedofília és a gyermekházasság ellen
Bár a pedofília kulturálisan még nem elfogadott, és talán egyelőre elképzelhetetlennek tűnik, hogy valaha is az lesz, rendkívül aggasztónak találom a szexuáletikával kapcsolatos jelenlegi tendenciákat Amerikában. A vétkességet többé már nem firtató válás elfogadásától elérkeztünk abba a kultúrába, amely nem lát problémát sem a paráznaságban, sem a melegházasságban, mostanra pedig már a transzneműségben sem.
Most épp azt látjuk, hogy ezeket a dolgokat a kisgyermekekre is kiterjesztik, ami – ha őszinték vagyunk – arra irányuló határozott törekvésnek tűnik, hogy a saját szexuális erkölcstelenségük-romlottságuk képére neveljék és formálják őket. Tehát bár a kultúra egésze jelenleg még mindig idegenkedik a pedofília förtelmes jelenségétől, attól tartok, hogy ezt [a pedofíliával szembeni határozott hozzáállást – a ford.] egy ponton túl magunk mögött fogjuk hagyni. Ezért aztán úgy gondolom, hasznos lenne, ha bibliai alapú polémiába bocsátkoznánk a pedofília bűnével szemben. Bár a dolog természetéből adódóan egyelőre még sok nem keresztyén számára is nyilvánvaló, hogy a pedofília elvetemült, gonosz dolog, óhatatlanul szembesülni fogunk a kérdéssel: „Hol írja a Biblia, hogy rossz?” Most – e kérdésre válaszolva – egy bizonyos szakaszra fogok összpontosítani.
„Amiről pedig írtatok, arra ezt válaszolom: jó a férfinak asszonyt nem érinteni. A paráznaság miatt azonban mindenkinek legyen saját felesége, és minden asszonynak saját férje. A férj teljesítse kötelességét felesége iránt, hasonlóan a feleség is a férje iránt. A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje; ugyanúgy a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége. Ne fosszátok meg magatokat egymástól, legfeljebb közös megegyezéssel egy időre, hogy szabaddá legyetek az imádkozásra, de azután legyetek ismét együtt, nehogy megkísértsen a Sátán titeket azáltal, hogy képtelenek vagytok magatokon uralkodni. Ezt pedig engedményként mondom, nem parancsként. Szeretném, ha minden ember úgy volna, mint én magam is; viszont mindenkinek saját kegyelmi ajándéka van Istentől: kinek így, kinek amúgy.” (1Kor 7,1–7)
E szakasz elemzésének kezdetén fontos megjegyezni, hogy a Biblia elítél minden házasságon kívüli szexuális kapcsolatot (Zsid 13,4; 1Thessz 4,3). Ez még az itt olvasható szakaszból is kitűnik, ahol Pál apostol azt írja: „A paráznaság miatt azonban mindenkinek legyen saját felesége, és minden asszonynak saját férje.” A paráznaságot kerülnünk kell, és erre a megoldás a házasság. Így elutasíthatunk minden házasságon kívüli szexuális kapcsolatot, beleértve a pedofíliát is. Ahhoz azonban, hogy a gyermekházasságra (házasság egy olyan személlyel, aki még serdülőkor előtt áll) hivatkozva valamiképp ne legitimálhassák a pedofília bármely formáját, tovább kell boncolgatnunk a szöveget.
Úgy tűnik, hogy ez a szakasz válaszul íródott egy, a korinthusiak által Pál apostolnak írt korábbi levélben szereplő kijelentésre, miszerint „jó a férfinak asszonyt nem érinteni”. Eszerint a korinthusiak valószínűleg úgy gondolták, hogy üdvös dolog kerülni – úgy, ahogy van – mindenféle szexuális kapcsolatot, ezt az elképzelést azonban Pál nem sokkal később korrigálja. Mint láttuk, azt mondja, hogy a bűnre való kísértés elkerülése végett jó házasságban élni. A 3. versben aztán elkezdi megmagyarázni, hogy miért: nevezetesen, mert a férjnek és a feleségnek egymás iránt kölcsönösen kellő jóindulatot kell tanúsítania a szexuális kielégülés tekintetében. Megelégedettségük okán egyik fél sem fog bűnös módon szexuális kielégülésre törekedni. A 4. versben Pál még azt is kijelenti, hogy egyik fél se tekintse tulajdonának a maga testét, hanem áldozatosan ajándékozza oda a másiknak. Az 5. vers hallgatólagosan megismétli ezt a pontot, hiszen a férj és a feleség csak korlátozott időre tarthatja távol magát a házasélettől [értsd: a szexuális kapcsolattól – a ford.]. Ha túl sokáig teszik ezt, az lehetőséget adhat az ördögnek arra, hogy ismét bűnre ösztönözzön.
Mi köze van ennek a pedofíliához? A gyermekek képtelenek a szexuális örömök helyénvaló megélésére. Testi érésük még nem fejeződött be, és lelki értelemben sem érettek még a pubertáskor végével. Így tehát alkalmatlanok olyan jellegű kölcsönös kapcsolatra, amilyenről Pál itt beszél. A házasság nem arról szól, hogy önző módon kielégítjük szexuális vágyainkat a társunk rovására, hanem arról, hogy szeretjük egymást, és egymáséi leszünk, odaadva magunkat a másiknak. Ez lehetetlen, ha a partner egy gyermek. Az ilyen jellegű szexuális kapcsolat csakis önző lehet, a gyermek semmit sem kap belőle, és csak árthat neki, mivel testi adottságai révén nem alkalmas rá, és lelki-szellemi értelemben sem elég érett hozzá. Nem lehet szó kölcsönös alárendelődésről [„engedelmesség” – lásd Ef 5,21: sem a férj, sem a feleség nem ura a maga testének – a ford.], ha az egyik félnek nincsenek olyan jellegű vágyai, amelyeknek a másik alárendelhetné magát. Megcsalásról sem lehet szó, mivel nincs mit „elcsalni”.
Szükségesnek érzem a 6. verssel is foglalkozni, nehogy valaki kiforgassa az előbb megfogalmazottokat, semmissé téve a szöveg üzenetét, kijelentve, hogy az apostol nem „parancsolja”, hogy a házasság ilyen legyen. Amikor Pál azt mondja, hogy ez „engedmény” és nem „parancs”, akkor arra utal, hogy házasodni megengedett, és senkinek sincs parancsba adva, hogy megházasodjon. Erről tanúskodik a következő vers is, ahol azt kívánja, hogy mások is olyanok legyenek, mint ő (azaz nőtlenek).
Annak bizonyítékául, hogy Pál erre gondol, amikor azt mondja: „Szeretném, ha minden ember úgy volna, mint én magam is…”, érdemes megnézni a következő két igeverset: „A nem házasoknak és az özvegyeknek pedig ezt mondom: jó nekik, ha úgy maradnak, mint én is. Ha azonban nem tudják magukat megtartóztatni, házasodjanak meg, mert jobb házasságban élni, mint égni.” (1Kor 7,8–9) Tehát bár a vágytól való „égés” nem mentség a bűnre, ha és amennyiben a bibliai házasság segíthet a bűn elkerülésében, úgy alkalmas eszköz lehet a kísértés megelőzésére.
A jó hír
Ezt a bejegyzést a pedofil vágyakkal küzdők felé irányuló reménnyel szeretném befejezni. A pedofília rendellenes és gonosz vágy, de Jézus Krisztus, az Istenember képes megmenteni téged a bűnöd hatalmától és következményeitől.
„Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” (Róm 6,23)
„Intelek titeket: a Lélek szerint éljetek, és a test kívánságát ne teljesítsétek.” (Gal 5,16)
Bűneid nem lehetnek olyan hatalmasak, hogy Isten kegyelme ne tudna felülkerekedni rajtuk:
„Közben pedig eljött a törvény, hogy megnövekedjék a bűn. De ahol megnövekedett a bűn, ott még bőségesebben kiáradt a kegyelem; hogy amiképpen uralkodott a bűn a halálban, úgy uralkodjék a kegyelem is az igazság által az örök életre Jézus Krisztus, a mi Urunk által.” (Róm 5,20–21)
Tarts bűnbánatot, higgy Jézusban, és üdvözülsz (ApCsel 16,31)!
Forrás: https://theparticularbaptist.net/2022/08/18/1-corinthians-7-against-pedophilia-and-child-marriage/
A szerzőről
Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista, pünkösdi stb.) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk 
„… ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van.” (Szabados Ádám)
„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik újra gondolni az evangelikalizmussal kapcsolatos nézetünket. Sokan azok közül, akik az elmúlt években nagy változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, még mindig azt állítják, hogy valójában evangelikálok. Ezért a probléma a következő: meg kell határoznunk egészen pontosan, hogy mit jelent az, hogy evangelikál, és ki tekinthető evangelikálnak (…) Nos, ha használják az evangelikál megjelölést, akkor nyilvánvalóan van valami jelentése is. Olyan kifejezés, amely leszűkít. Bizonyos szempontból kizárólagos (…). Remélem teljesen világos számunkra: nem azt próbáljuk megfogalmazni általános értelemben, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki az evangelikál keresztyén, és erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Tehát hogyan határozzuk meg, hogy mit jelent evangelikálnak lenni, elkülönítve “a keresztyén” általános definíciójától? Ez ma egy nagy kérdés, és úgy gondolom, hogy ez lesz az a kérdés, amivel egyre inkább szembe kell néznünk az elkövetkezendő években.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelival, 11-13.o.)
„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)
„Semmiféle problémát nem okoz számomra tévedhetetlenségről beszélni. Viszont ha lelkészként azt mondom akármelyik laikus hívőnek, hogy elfogadom a Szentírás tekintélyét, de nem hiszek a tévedhetetlenségében, egyből megkérdezi majd: »mi a különbség a kettő között?« És ahogy ezt elkezdem magyarázni, egyből forgatni kezdi majd a szemét, és azt gondolja magában, hogy ez a különbségtétel fából vaskarika. Ha azt mondom, hogy csak részben fogadom el a tekintélyét, és nem tévedhetetlen, azt megértik. Ha azt mondom, hogy a tekintélyét minden egyes részére vonatkozóan elfogadom és tévedhetetlen, azt is érteni fogják. De 35 éves pályafutásom során egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki értené, ha azt mondom, hogy elfogadom ugyan a Szentírás tekintélyét, de nem tartom tévedhetetlennek.” (Tim Keller)
