Synopsis of a Purer Theology – recenzió

Hadd mondjam el elöljáróban a konklúziómat: minden (angolul beszélő) református lelkész és teológiai hallgató jól teszi, ha beszerzi ezt a két kiváló kötetet. Ez talán túlzásnak hangzik, akár közhelyesnek is tűnhet, de igaz. Az említett két mű felbecsülhetetlen értékű forrás, amely bölcs, megbízható, mélyreható és könnyen használható (de nem feltétlenül egyszerű) referenciaként szolgálhat mindazok számára, akiket érdekel a református teológia rendszere és védelme.

 

Egy régi kötetnek az új kiadása

A Synopsis of a Purer Theology [a továbbiakban: Szinopszis – a ford.] új kiadása a 2014 és 2020 között megjelent háromkötetes akadémiai Brill-kiadás angol fordítását veszi alapul (kisebb változtatásokkal és javításokkal). A Davenant Press nagy szolgálatot tett az egyháznak azzal, hogy ugyanazt a tartalmat adja közre, de most könnyebben hozzáférhető és megfizethetőbb formátumban. Az először 1625-ben megjelent Szinopszist 1620 és 1625 között a Leideni Egyetem négy professzora állította össze: Antonius Thysius (1565–1640), Johannes Polyander (1568–1646), Andreas Rivetus (1572–1651) és Antonius Walaeus (1573–1639). A leideni tudományos disputációkon alapuló Szinopszis a dordrechti zsinat (1618–19) utáni németalföldi teológia teljes, ugyanakkor egyszerűsített összefoglalása.

A Szinopszis olyan tudományos tankönyvnek készült, amely az ortodox („tisztább”) református hit teológiai és filozófiai kifejtését nyújtja. A két kötet ötvenkét disputációból áll, amelyek a szokásos teológiai locusokon haladnak végig: prolegomena, a Szentírásról szóló tanítás, Isten és a tulajdonságai, Szentháromság, teremtés, gondviselés, antropológia, dekrétumok, Krisztus személye, Krisztus műve, szótériológia, keresztyén istentisztelet, ekkleziológia, sákramentumok, polgári kormányzat, végső dolgok. A mai olvasó számára érdekes megfigyelés lehet, hogy bizonyos témák, amelyeket mi talán figyelmen kívül hagynánk vagy gyorsan elintéznénk, saját disputációt kapnak. Van például egy disputáció „a jó és rossz angyalokról”, van egy a bálványimádásról, amely a képzőművészettel és az ikonográfiával foglalkozik (nem a szív bálványaival), van egy hosszú disputáció a szombatról és az Úr napjáról, egy-egy disputáció az alamizsnálkodásról és a böjtről, a fogadalmakról, a tisztítótűzről és a búcsúkról, a lelkészek hivatásáról és kötelességeiről, valamint az egyházfegyelemről.

A Szinopszis a protestáns skolasztika erőteljes kifejezője. Szövege nem száraz, nem élettelen, ugyanakkor gyakran technikai jellegű, és feltételez bizonyos ismereteket a teológia mint tudományos diszciplína terén. A megigazulásról szóló fejezetben például említést tesz a megigazulás hatékony okáról, a segítő okról, a belső mozgató okról, a kezdeményező külső okról és az anyagi okról. Az ilyen megkülönböztetések nem ritkák. A mű egésze jól rendszerezett, a témák világosan vannak benne kifejtve, és az egyes disputációk tucatnyi számozott bekezdésből állnak. Ez teszi a Szinopszist, akármennyire is sűrű, meglepően közérthetővé. Érdemes megnézni például a 29. disputációt a Jézus Krisztus által szerzett elégtételről, és láthatjuk, mit gondoltak a leideni professzorok az engesztelésről.

A teológiai hallgatók számára tankönyvként készült Szinopszis gyakran tudatos módon az egyház teológiai vizsgálódásainak hosszú hagyományából és arra hivatkozva szólal meg. Például a szombatról szóló fejezet egyetlen bekezdésében Antonius Thysius (ennek a disputációnak a felelőse) nem kevesebb mint tizenhárom egyházatyára hivatkozik: Euszébioszra, Ignatiusra, Jeromosra, Jusztin mártírra, Dionüsziosz korinthusi püspökre, Antiókhiai Teofilusra, Szardiszi Melitóra, Irenaeusra, Alexandriai Kelemenre, Órigenészre, Tertullianusra, Cyprianusra és Sozomenusra. Természetesen a Biblia messze a legfontosabb forrás a Szinopszis számára, de a disputációk hivatkoznak a klasszikus ókor történelmi és irodalmi szövegeire is, idéznek középkori szerzőktől: Aquinóitól, Lombardustól és Scotustól, és foglalkoznak olyan római katolikus apologétákkal is, mint Bellarmine Róbert és Valenciai Gergely.

 

Amit a kíváncsi elmék tudni szeretnének

A jellege miatt nem lenne célszerű részünkről valamiféle adekvát összefoglalót írni a Szinopszisról. Mivel szisztematikus teológiai mű, így nyilván sejthető, hogy miről szól. Ugyanakkor még ha nincs is szükség összefoglalóra, érdemes (vagy legalábbis érdekes) kiemelni néhány olyan részt, amellyel kapcsolatban különösen jelentőségteljesek lehetnek számunkra a leideni professzorok gondolatai.

Isten létezéséről: „A teológia keretein belül nem szabad feltennünk azt a kérdést, hogy »létezik-e Isten«, mivel a teológia természetesnek veszi, hogy létezik.” Ugyanakkor a Szinopszis ragaszkodik ahhoz, hogy „egyes ateisták ostoba és ördögöt felülmúló káromlása miatt […] a létezését kétféle bizonyítékkal fogjuk bizonyítani: a természettel és az értelemmel” (6.3).

Az isteni egyszerűségről: „…az isteni esszencia teljességgel összetétel nélküli, legyen akár anyagi és szerves részekből, akár anyag és forma lényegi részeiből, akár nemből/nemzetségből (genus) és specifikusból/megkülönböztető jegyből (differentia), lényegből és tulajdonságból, aktusból és potenciából, végül pedig esszenciából és egzisztenciából való összetétel.” (6.24)

A Fiúról mint autotheoszról: Ha a Fiút abszolút módon, lényege szerint vizsgáljuk, akkor Isten Fiát joggal nevezzük autotheosznak [önmagától való, önmagától létező Istennek – a ford.], ahogyan Kálvin és néhány egyházatya is nevezi. Ha azonban ugyanerre a lényegre úgy tekintünk, mint ami a Fiút illetően a létezés egy különálló módját jelöli, „akkor ő Isten az Istentől, világosság a világosságtól, ahogyan a Niceai hitvallás meghatározza” (8.18).

A filioque-klauzuláról: A Szinopszis védelmébe veszi a klauzula nyugati felfogását, de megpróbál középutat találni a keletiekkel, amikor a vita „elintézésének” módjaként azt állítja, hogy „az Atya a Fiú által bocsátja ki a Szentlelket, és a Szentlélek az Atyából a Fiú által ered” (9.19).

Az őrangyalokról: A Szinopszis ambivalens: „A Szentírásból nem derül ki egyértelműen, hogy minden egyes emberhez egyetlen angyal van-e rendelve.” (12.52)

A bálványimádásról: A Szinopszis elutasítja „a latria és a douleia közismert megkülönböztetését abban az értelemben, ahogyan azt a pápai fél használja”. A leideni professzorok úgy látják, hogy a római katolikus istentisztelet dugig van bálványokkal és bálványimádó gyakorlatokkal, bárhogyan is nevezik ezeket. Ugyanakkor nem foglal határozottan állást mindenféle képmás ellenében: „Amit a képekről mondtunk, azt nem szabad úgy érteni, hogy általában minden képhasználatot törvénytelennek tartunk; véleményünk szerint ez abszolút értelemben csak a Szentháromságot ábrázoló képekre vonatkozik.” Később: „…a hódolat vagy a tiszteletadás céljából használt dekorációkat sem utasítjuk el teljes mértékben.” (19.27–28)

A szombatról és az Úr napjáról: e disputáció az egész mű egyik leghosszabb és legizgalmasabb része. Thysius úgy véli, hogy a negyedik parancsolat annyiban különbözik a többi kilenctől, hogy a konkrét szombati parancsot az Újszövetség nem ismétli meg. Az Isten imádatára szolgáló „tiszteletteljes pihenés” általános elve megmaradt, de a zsidó szombat és az egyéb, szertartásokkal kapcsolatos parancsolatok eltöröltettek. A Szinopszis elutasítja „az »eredeti zsidó szombat« gondolatát, hasonlóképp a szombatosokat vagy a szombatot megtartó keresztyéneket” (21.59). Thysius kitart amellett, hogy az Úr napját nem szabad a keresztyén szabadság ürügyén felülírni, de a szombat önmagában nem parancsolat a keresztyének számára. Akinek pedig presbiteriánus vagy református tanítási normákhoz kell igazodnia, annak érdekes lesz Leiden következtetése, miszerint „a szerény testi felüdülésre és pihenésre irányuló tevékenységek nem tiltottak, mivel a szombatnap céljaihoz tartoznak” (21.36). Ami az egyházi naptárban szereplő különleges ünnepeket illeti, mint a karácsony, a húsvét és a pünkösd, Thysius úgy véli, hogy azok jó szolgálatot tehetnek mindaddig, amíg nem gondolják isteni előírásnak, és nem babonásan ünneplik őket (21.61).

Kötött imádságok istentiszteleti használatáról: „Azt állítjuk, hogy amíg szívből, a megfelelő szándékkal mondják őket, e kötött szövegű imádságok nemcsak törvényesek, hanem nagyon is hasznosak.” (36.33)

Arról, hogy adjunk-e alamizsnát mindenkinek, aki koldul: „…nem számítjuk közéjük [a szegények közé, akiknek adnunk kell] azokat, akik munkaképesek, vagy a vándorokat és a hivatásos koldusokat, akik alantas és tétlen lustaságuk miatt eltompulva koldulást gyakorolnak, és megélhetésük biztonságát ránk bízzák, és a nyomorult állapotot színlelve különböző trükkökkel és ravaszul kitalált ürügyekkel, amelyekkel könyörületet akarnak ébreszteni, nyilvánosan, házról házra járva vagy forgalmas útkereszteződésekben felbukkanva kis ajándékot kérnek, és így tisztességtelenül felfalják más kenyerét.” (37. sz. 18)

A kétféle „segítőről”: Míg a Szinopszis három tisztségről beszél (lelkészek, vének/presbiterek és diakónusok), a „kétféle segítő” leírása a tanító vének és a vezető vének körülírását nyújtja: „…egyesek Isten igéjét is hirdetik, és az egyházkormányzást is működtetik, míg mások csak egyházkormányzati ügyekkel foglalkoznak.” (42.3)

A keresztség módjáról: „A keresztyén egyházban mindig is közömbös dolognak tartották, hogy egyszeri vagy háromszori alámerítéssel kell-e keresztelni. Ugyanígy vélekedtek arról a kérdésről is, hogy bemerítést vagy meghintést kell-e alkalmaznunk.” (44.19)

A világ jövőbeli pusztulásáról: Nincs egyetértés abban, hogy a világ pusztulása csak e világ tulajdonságainak megváltozását jelenti-e, vagy pedig e világ teljes pusztulását (52.56–58). A Szinopszis arra a következtetésre jut, hogy az egész látható világegyetem megtisztul, ahogyan a fémeket a tűz által megtisztítják a salaktól (52.60).

 

Következtetés

Remélhetőleg a fenti válogatások feltárnak valamit a Szinopszis hasznosságából, megfontoltságából és átgondoltságából (arról nem is beszélve, hogy mennyire releváns és lenyűgöző néhány következtetése). Hadd ismételjem magam: ez a két kötet érdemes arra, hogy minden elfoglalt lelkész és minden komoly teológiai hallgató polcára felkerüljön. Bár a művet nem szabad úgy olvasni, mintha minden egyes felvetett teológiai kérdésben az utolsó szót jelentené, kétségtelen, hogy a Szinopszis segít a gondos olvasónak eljutni a történelmi református ortodoxia világosabb és jobb megértéséhez.

Forrás :tps://clearlyreformed.org/synopsis-of-a-purer-theology/?
Szerző: Kevin DeYoung