Albert Mohler: „Somewhere over the rainbow” – Ferenc pápa jóváhagyta az azonos nemű párok megáldását
Karácsony előtt alig pár nappal a Vatikán szemlátomást úgy gondolta, hogy itt az ideje megfordítani a kétezer éves keresztyén hagyományt, és engedélyezi, hogy a papok áldást adjanak az azonos nemű párokra. A bejelentés a Fiducia Supplicansnak, a vatikáni hittani dikasztérium Ferenc pápa által jóváhagyott nyilatkozatának közzétételével történt. Ez esetben Ferenc pápa kézjegye szerepel a dokumentumon. Egészen pontosan a dokumentum arra hivatkozik, hogy az egyházat a pápa „atyai és lelkipásztori szemléletéhez” kívánják igazítani. Ez szokatlan az ilyen jellegű dokumentumoknál, ugyanakkor e tanbéli változtatás teljesen megfelel a pápa személyes célkitűzéseinek.
Ne legyenek kétségeink, ez jelentős változás. Ugyan az LMBTQ-aktivisták és a katolikus hatóságok nem értenek egyet e változtatás nagyságrendjét illetően, de ennek a nyilatkozatnak csakis Ferenc pápa azon elképzeléseinek tükrében van értelme, amelyek az egyháznak a pásztori törődés nevében végrehajtott liberalizációját tűzték ki célul. Ez ennek a történelmi jelentőségű lépésnek a valódi jelentősége, és ezért repkednek ilyen szalagcímek világszerte. Ezt akarta a Vatikán, és meg is valósította.
Éppen két évvel ezelőtt jelentette ki ugyanez a vatikáni testület, hogy a katolikus tanítás alapján az ilyenfajta áldások kivitelezhetetlenek és elképzelhetetlenek. Akkoriban a Vatikán még úgy nyilatkozott, hogy a papi áldásoknak „meg kell felelniük a szentségek természetének”, és hogy annak, amit megáldanak, „objektíve és pozitív értelemben rendezettnek kell lennie a kegyelem befogadására és kifejezésére, Isten teremtésbeli terveinek megfelelően”. Egyszerűen fogalmazva, ez a meghatározás kifejezetten arra irányult, hogy kizárja az azonosneműek kapcsolatának egyházi elfogadását. Az ilyen kapcsolatok, állította a Vatikán, „semmilyen módon nem hasonlítanak – még távolról sem – Istennek a házasságra és a családra vonatkozó tervére”.
De mindez mára a múlté, immár a jelenben vagyunk. A pápa már korábban is ebbe az irányba terelte a katolikus egyházat, most pedig megváltozott a katolicizmus tanítása és tanbeli szigora. De – figyeljünk – mindez nem jelenti azt, hogy a katolikus papok mostantól azonosneműek közötti házasságkötéseket celebrálhatnak. Az egyháznak a házassággal kapcsolatos definíciója nem változott. Az egyház hivatalosan nem változtatta meg az álláspontját a homoszexuális aktusok bűnös mivoltát illetően. Ehelyett gyakorlatilag elválasztotta a papi áldás fogalmát az engedelmesség és a szentség elvárásától. A Vatikán most megtette azt, amiről két évvel ezelőtt még azt mondta, hogy nem teheti meg. Persze mindezt ravaszul teszi. Egyrészt a dokumentum kimondja, hogy a katolikus egyháznak nem áll hatalmában liturgikus áldást osztani a rendezetlen helyzetben lévő vagy azonos nemű pároknak, „amikor ez valamilyen módon erkölcsi legitimitást nyújt egy házasságnak vélelmezett egyesülésnek vagy egy házasságon kívüli szexuális kapcsolatnak”.
Másrészt a papok számára megengedett, hogy áldásban részesítsenek azonos nemű párokat, mindaddig, amíg a szertartás vagy a kontextus nem hasonlít (pontosan) egy esküvőre és a házasság szentségére. Ugyanezt a játékot játssza már most is a németországi katolikusok egy része – csak egy apró kis változtatásról van szó. Mindenki tisztában van vele, hogy mi történik. A pápa pontosan tudja, hogy mire megy ki a játék.
A dokumentum szerint a meghirdetett áldásnak „nem áll szándékában semmit sem legitimálni”. Ez képtelenség. A Vatikán állíthatja ezt őszinte arccal, de ez minden, csak nem őszinte. A vatikáni bejelentést harsogó szalagcímek mind az azonosneműek kapcsolatának a legitimálásáról szólnak. A The New York Times szalagcíme egyszerűen és szabatosan foglalja össze a dolog lényegét: Ferenc pápa engedélyezi a papoknak, hogy áldásban részesítsék az azonos nemű párokat (Pope Francis Allows Priests to Bless Same-Sex Couples).
Az evangéliumi [értsd: evangelikál] protestánsok hajlamosak azt gondolni, hogy nem érik el őket azok a hullámok, amelyeket e nyilatkozat kelt, és mindez nem lesz befolyással a helyzetükre. Ez annyiban igaz, hogy az evangéliumi keresztyének továbbra sem áldhatják meg az azonosneműek közötti kapcsolatokat. Pont. A Vatikán új irányelve azonban megváltoztatja azt a kulturális miliőt, amelyben szolgálunk és dolgozunk. Azoknak, akik továbbra is ragaszkodnak a házassággal, szexualitással és nemiséggel kapcsolatos bibliai meggyőződésükhöz, fel kell ismerniük, hogy tovább szűkül a kulturális tér.
Azt is szem előtt kell tartanunk, hogy ennek az új vatikáni nyilatkozatnak a megfogalmazására csak azért nyílt lehetőség, mert a katolikus egyház tekintélyt követel magának a tanítás kidolgozására, a Szentíráson túllépve is. A legvilágosabb példa erre talán a Mária szeplőtelen fogantatásáról szóló, IX. Pius pápa által 1854-ben kihirdetett dogma. Még csak azt sem mondják, hogy a tanítás szilárd bibliai alapokkal bír. Nem, inkább egyszerűen kijelentik, hogy a pápának felhatalmazása van arra, hogy a Szentlélek vezetésével továbbfejlessze a tanítást. A reformátorok ragaszkodása a sola Scripturához nem volt más, mint ennek a logikának a közvetlen cáfolata.
Az új vatikáni nyilatkozat megfogalmazására továbbá okot adhatott a tanítás és a lelkipásztori gyakorlat állítólagos megkülönböztetése is. Az evangéliumi keresztyéneknek ezt a megkülönböztetést el kell utasítaniuk. Egyáltalán nincs jogunk elválasztani egymástól a bibliai igazságot és a lelkipásztori szolgálatot. Nem adhatunk olyan jellegű pásztori segítséget vagy tanácsot, amely ellentmond az igehirdetésünk tartalmának. Nem adhatjuk az áldásunkat arra, amit maga a Szentírás elítél.
Mind az Egyesült Államokban, mind azon kívül a konzervatív katolikusok már felkészültek a Vatikánnak az ilyen jellegű nyilatkozatára. Sajnos most itt van, megérkezett. Ez az új tanítás és eljárásmód nem fogja megnyugtatni a liberálisokat – ők csak akkor lesznek maradéktalanul elégedettek, ha a katolikus egyház végre megerősíti az azonosneműek házasságát, és felhatalmazást ad a papjainak is ilyen „házasságok” megkötésére –, a konzervatívokat viszont, akik tisztában vannak azzal, hogy mi történik, csak feldühíti.
Az evangéliumi keresztyéneknek a bibliai igazsághoz való józan, örömteli, komoly és állhatatos ragaszkodással kell reagálniuk.
James Martin tiszteletes, aki a jelenlegi pápához hasonlóan maga is jezsuita pap, régóta küzd az LMBTQ-ágendának a katolikus egyházon belül való térnyeréséért. Tegnap ezt tweetelte ki: „Vatikáni nyilatkozat az azonosneműek áldásáról. Óvakodjatok azoktól a mai hírekre érkező reakcióktól, amelyek azt sugallják, hogy »semmi sem változott«. Ez igenis jelentős változás. Röviden, tegnap még tiltva volt, hogy mint pap áldásomat adjam az azonos nemű párokra. Ma már bizonyos korlátozásokkal megtehetem.”
Teljesen igaza van, és ezzel ő is tisztában van. Isten segítsen mindannyiunkat!
Forrás: https://wng.org/opinions/somewhere-over-the-rainbow-1702987082
Szerző: Dr. Albert Mohler Jr., evangéliumi lelkész-teológus, a Déli Baptista Szeminárium elnöke

Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista, pünkösdi stb.) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk
„… ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van.” (Szabados Ádám)
„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik újra gondolni az evangelikalizmussal kapcsolatos nézetünket. Sokan azok közül, akik az elmúlt években nagy változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, még mindig azt állítják, hogy valójában evangelikálok. Ezért a probléma a következő: meg kell határoznunk egészen pontosan, hogy mit jelent az, hogy evangelikál, és ki tekinthető evangelikálnak (…) Nos, ha használják az evangelikál megjelölést, akkor nyilvánvalóan van valami jelentése is. Olyan kifejezés, amely leszűkít. Bizonyos szempontból kizárólagos (…). Remélem teljesen világos számunkra: nem azt próbáljuk megfogalmazni általános értelemben, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki az evangelikál keresztyén, és erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Tehát hogyan határozzuk meg, hogy mit jelent evangelikálnak lenni, elkülönítve “a keresztyén” általános definíciójától? Ez ma egy nagy kérdés, és úgy gondolom, hogy ez lesz az a kérdés, amivel egyre inkább szembe kell néznünk az elkövetkezendő években.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelival, 11-13.o.)
„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)
„Semmiféle problémát nem okoz számomra tévedhetetlenségről beszélni. Viszont ha lelkészként azt mondom akármelyik laikus hívőnek, hogy elfogadom a Szentírás tekintélyét, de nem hiszek a tévedhetetlenségében, egyből megkérdezi majd: »mi a különbség a kettő között?« És ahogy ezt elkezdem magyarázni, egyből forgatni kezdi majd a szemét, és azt gondolja magában, hogy ez a különbségtétel fából vaskarika. Ha azt mondom, hogy csak részben fogadom el a tekintélyét, és nem tévedhetetlen, azt megértik. Ha azt mondom, hogy a tekintélyét minden egyes részére vonatkozóan elfogadom és tévedhetetlen, azt is érteni fogják. De 35 éves pályafutásom során egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki értené, ha azt mondom, hogy elfogadom ugyan a Szentírás tekintélyét, de nem tartom tévedhetetlennek.” (Tim Keller)
Karácsonyi ajándék a nikolaitáknak.
Ferenc pápa jó uton halad a katolikus egyház feldarabolása felé, szegény elődje a lassan 1 éve elhunyt XVI. Benedek pápa és II. János Pál pápák forognak a sírjukban, elnézést a kifejezésért, megindult minden a dekadencia irányában.
Teljesen egyetértek!
Kedves Árpád! Ez nem a katolikus egyház szakádásához vezet, hanem az igaz egyház, és a hamis egyház szétválasztásához! Melynek meg kell történnie Krisztus visszajövetele előtt! Jel, 18,4-is erről beszél. Mert ez a téma, és ennek a legalizálása, felér egy szellemi atombombával! A szavakban békepárti Ferenc, karácsony alkalmával ledobta az atomot! Itt olyan hullámok indulnak el, melyek következményei egyelőre beláthatatlanok. Ezt csak akkor teszi meg az ember, ha erős felhatalmazást tudhat magáének. Mely a CHRISLAM ratifikálása, és kodifikálás óta mögötte megvan! Szóval ez a vég kezdete! Öveket becsatolni, rázós út lesz.
Magyarországi helyzet:
.
https://katolikus.hu/cikk/kozlemeny-52286114