Richard Philips Magyarországon – Krisztus engesztelő áldozata
Május 13-án abban a kiváltságban lehetett részünk, hogy Richard Phillips előadásait hallgathattuk a keresztyénség egyik központi tanításáról: Jézus Krisztus engesztelő áldozatáról. Richard Phillips neve valószínűleg nem cseng ismerősen a magyar evangélikálok számára, ezért egy rövid kitérő erejéig helyet szánok a szolgálata rövid bemutatásának.
Amikor a 20. század második felében az Egyesült Államokban elkezdődött egy református megújulási folyamat, akkor a kálvinizmus és református hit tanításait nagyon sokan R. C. Sproul, John MacArthur, John Piper és James Montgomery Boice szolgálata által ismerték meg. James Montgomery Boice a történelmi, Philadelphiában lévő Tenth Presbterian Church (Tizedik Presbiteriánus Gyülekezet) igehirdetője és vezető lelkésze volt. Ez volt az a gyülekezet, ahová mintegy harmincévesen, az isteni gondviselés következtében Richard Phillips egy délutáni istentiszteletre betért. Az igehirdetés Hóseás könyvének 3. fejezetéből szólt, amikor is Hóseás, Isten prófétája visszavásárolja hozzá hűtlen lett feleségét az összes vagyonáért. Boice ezt a történetet a Biblia második legszebb történetének nevezte – azért, mert ennél a mindent odaadó emberi szeretetnél csupán egy nagyobb van: annak az isteni szeretetnek a története, amely az ő szeretett Egyetlenegyét adta a harag fiaiért, hogy élete és halála által megmentse őket a bűn rabságából. Isten igéjét hallva Richard Phillips megtért, és megismerte az Úr Jézus Krisztust, mint Megváltóját és Urát. (A történet folytatása is érdekes, hiszen a következő vasárnapon a délelőtti istentiszteleten James Boice az isteni elvettetésről prédikált, amely a friss keresztyén Phillips számára nem bizonyult könnyű tanításnak, ám a Szentírást kutatva végül meglátta ennek igei voltát. Érdekes módon e két tanítás: az Úr szeretete és szuverén hatalma meghatározta későbbi életét és szolgálatát.)
Nem sokkal később világossá vált, hogy Phillips elhívást érez az igei szolgálatra, és James Boice és a gyülekezet is támogatta ebben. A teológia elvégzése után Phillips a Tenth gyülekezetben lett segédlelkész, és éveken keresztül Boice mellett szolgált. Phillips egy kiváló képességű igehirdető és teológus, a lelkészi és teológiai tanári szolgálata mellett a Gospel Reformation Network (Mozgalom az Evangéliumi Reformációért) egyik vezetője, amely az egyik nagy amerikai presbiteriánus egyházon (PCA) belül működő konzervatív megújulási mozgalom. Egy tapasztalt, és mindenek előtt Krisztust szerető, az Urat félő, az Igéhez hű lelkész.
A május 13-i konferencia témája Krisztus engesztelő áldozata volt, amelyről három előadást hallgathattunk. Az első az engesztelés bibliai nyelvezetéről szólt, amelyben az előadó végigvette az Ó- és Újszövetségben használt szavakat Krisztus engesztelő munkájára. A második előadásban az engesztelés egyik fő képének – Jézusnak, mint Isten Bárányának metaforáját – hallhattuk. A harmadik előadás pedig az engesztelés tanításának keresztyén életre való hatásáról és alkalmazásáról beszél.
Az engesztelésről vallott különféle elméletek
Az engesztelés bibliai nyelvezete
A szerzőről
Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista, pünkösdi stb.) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk 
„… ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van.” (Szabados Ádám)
„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik újra gondolni az evangelikalizmussal kapcsolatos nézetünket. Sokan azok közül, akik az elmúlt években nagy változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, még mindig azt állítják, hogy valójában evangelikálok. Ezért a probléma a következő: meg kell határoznunk egészen pontosan, hogy mit jelent az, hogy evangelikál, és ki tekinthető evangelikálnak (…) Nos, ha használják az evangelikál megjelölést, akkor nyilvánvalóan van valami jelentése is. Olyan kifejezés, amely leszűkít. Bizonyos szempontból kizárólagos (…). Remélem teljesen világos számunkra: nem azt próbáljuk megfogalmazni általános értelemben, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki az evangelikál keresztyén, és erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Tehát hogyan határozzuk meg, hogy mit jelent evangelikálnak lenni, elkülönítve “a keresztyén” általános definíciójától? Ez ma egy nagy kérdés, és úgy gondolom, hogy ez lesz az a kérdés, amivel egyre inkább szembe kell néznünk az elkövetkezendő években.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelival, 11-13.o.)
„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)
„Semmiféle problémát nem okoz számomra tévedhetetlenségről beszélni. Viszont ha lelkészként azt mondom akármelyik laikus hívőnek, hogy elfogadom a Szentírás tekintélyét, de nem hiszek a tévedhetetlenségében, egyből megkérdezi majd: „mi a különbség a kettő között?” És ahogy ezt elkezdem magyarázni, egyből forgatni kezdi majd a szemét, és azt gondolja magában, hogy ez a különbségtétel fából vaskarika. Ha azt mondom, hogy csak részben fogadom el a tekintélyét, és nem tévedhetetlen, azt megértik. Ha azt mondom, hogy a tekintélyét minden egyes részére vonatkozóan elfogadom és tévedhetetlen, azt is érteni fogják. De 35 éves pályafutásom során egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki értené, ha azt mondom, hogy elfogadom ugyan a Szentírás tekintélyét, de nem tartom tévedhetetlennek.” (Tim Keller)
