John MacArthur: Krisztus plusz miszticizmus

Könnyű kisebbrendűnek érezni magunkat valakivel szemben, aki tud valamit, amit mi nem, különösen akkor, ha olyan információ birtokában van, amelyre nagyon vágyunk. A vallási misztikusok évszázadok óta „túlóráznak”, azt sugallva, hogy az egyház is ilyen információhiányban szenved, és ezt az űrt állítólag csak ők tudják betölteni.

Amikor a kolosséi gyülekezetnek írta a levelét Pál apostol, az ottani hívőket épp olyan emberek tartották félelemben, akik azt állították, hogy magasabb, szélesebb, mélyebb és teljesebb egységet tudnak biztosítani Istennel, mint amilyet egyedül Krisztus képes adni. Misztikusok voltak. Azt állították, hogy látomásokon és más misztikus élményeken keresztül angyali lényekkel érintkeztek. Pál azt mondta róluk: „Ne vegye el tőletek a versenydíjat az, aki alázatoskodásban és angyalok iránti tiszteletben tetszeleg, látomásaival foglalkozik, saját bölcsességétől ok nélkül felfuvalkodik, de nem ragaszkodik a Főhöz: pedig ő tartja össze az egész testet inak és ízületek segítségével, és az őáltala növekszik Isten szerinti növekedéssel.” (Kol 2,18–19)

A miszticizmus továbbra is virul, és még mindig a szellemi értelemben vett megfélemlítést használja a beavatatlanok lealacsonyítására. Azok az emberek, akik ma azt állítják, hogy mennyei látomásaik vagy varázslatos élményeik voltak, gyakran egyszerűen csak felfuvalkodottak üres elképzeléseik miatt, és arra használják állításaikat, hogy megfélemlítsenek másokat, hogy felmagasztalják őket. Ahogy Pál apostol írta a kolosséi hívőknek: az efféle miszticizmus a „felfuvalkodott” és „test szerinti gondolkodás” gyümölcse. Azok, akik magukévá teszik, elfordultak Krisztusban való teljességüktől, holott egyedül Krisztus lehet az igaz lelkiség alapja. Ne ijedjünk meg tőlük!

Úgy tűnik, a kolosséi misztikusok azt állították, hogy aki nem rendelkezik hasonló ezoterikus látomásokkal, vagy nem fogad el ilyen tanokat, az eleve kizárja magát az igaz spiritualitás jutalmából. Valójában ezzel a felfogással épp magukat diszkvalifikálták.

A miszticizmus az az elképzelés, hogy Istennek vagy a végső valóságnak a közvetlen ismerete elérhető személyes, szubjektív intuíció vagy tapasztalat révén, a történelmi tényektől vagy az objektív isteni kinyilatkoztatástól függetlenül, sőt azokkal ellentétesen. Arthur Johnson, a Nyugat-Texasi Agrártudományi és Műszaki Egyetem professzora a következőképpen részletezi ezt a jelenséget:

„Amikor misztikus élményről beszélünk, olyan eseményre utalunk, amely teljes mértékben a személyen belül megy végbe. Teljesen szubjektív […]. Bár a misztikus megtapasztalhatja, hogy ezt az élményt rajta kívül álló események vagy tárgyak váltották ki (pl. a naplemente látványa, egy zenemű, vallási szertartás vagy akár szexuális aktus), a misztikus élmény teljes mértékben benső esemény. Nem tartalmaz olyan lényeges aspektusokat, amelyek a fizikai világban, azaz a személyen kívül léteznének […]. A misztikus élmény elsősorban érzelmi, nem pedig kognitív megtapasztalás […]. Jellemző tulajdonságai inkább az érzelmi intenzitáshoz vagy »az érzés tónusához« kapcsolódnak, semmint racionálisan vizsgálható és megértett tényekhez. És jóllehet mindez valóban így van, ez a magyarázat önmagában alkalmatlan a misztikus élmény leírására. A benyomás ereje gyakran olyan elsöprő, hogy az azt átélő személy egész élete megváltozik. Pusztán érzelmek nem képesek ilyen átalakulást elérni.

Továbbá a dolog érzelmi jellegéből következik egy másik sajátosság, nevezetesen a misztikus élmény »önhitelesítő« természete. A misztikus ritkán kérdőjelezi meg tapasztalata hitelességét és értékét. Következésképpen ha azt állítja, hogy ez a megtapasztalás valamilyen új ismerethez juttatja, ritkán kérdőjelezi meg újonnan szerzett »tudásának« valóságtartalmát. Ez az állítás, miszerint a misztikus tapasztalat az igazság megismerésének legitim módja, létfontosságú sok mai vallási mozgalom megértésében.” (Johnson, Arthur: Faith Misguided. Exposing the Dangers of Mysticism. Moody, Chicago, 1988. 20–23. o.)

Különösen is a karizmatikus mozgalomban elterjedt modern miszticizmus képviseli azt a hitfelfogást, amely lényegében teljesen elutasítja a valóságot és a racionalitást. Hadat visel az értelem és az igazság ellen, nyíltan szemben állva Krisztussal és a Szentírással. Gyorsan teret nyert, mert azt ígéri, amit oly sokan keresnek: többet, jobbat, gazdagabbat, könnyedebbet – valami gyorsat és könnyen fogyaszthatót, amely helyettesítheti a Krisztus igéjének engedelmeskedő, fegyelmezett életet. És mivel oly sokak mellőzik a bizonyosságot, hogy Krisztusban minden az övék, a miszticizmus sok keresztyénre is hatással volt. Így aztán a hitvalló egyház nagy része is elmerült a tévelygések és a hamis tanítás veszélyes mocsarában.

A miszticizmus olyan teológiai légkört teremtett, amely nagyrészt intoleráns a pontos tanítással és az egészséges bibliamagyarázattal szemben. Figyeljük meg például, hogy milyen elsöprően népszerűvé vált megvetően beszélni a tanításról, a doktrínákról, a szisztematikus bibliai tanításról, a gondos exegézisről és az evangélium bátor hirdetéséről. Az abszolút igazság és a racionális bizonyosság jelenleg nem divatos. A hiteles biblikus igehirdetést túlságosan dogmatikusnak ítélik. Alig hallani manapság olyan prédikátort, aki Isten igéjéből vett világos tanítással kérdőjelezi meg a közfelfogást, és határozott és megalapozott „Így szól az Úr” kijelentéssel támasztja alá az igazságot.

Ironikus módon kialakult az önjelölt próféták új típusa. Ezek a vallási sarlatánok más módon, ezzel a lózunggal reklámozzák saját álmaikat és látomásaikat: „Az Úr azt mondta nekem, hogy…” Ez miszticizmus, és olyan embereket ejt rabul, akik valamiféle titkos igazságot keresnek, amely kiegészíti Isten mindenre elégséges, „egyszer s mindenkorra” ránk bízott (vö. Júd 3) igéjének egyszerűségét.

Egy jól ismert karizmatikus lelkipásztor mesélte nekem, hogy reggelente, amikor borotválkozik, Jézus néha bejön a fürdőszobájába, átkarolja, és beszélgetnek. Tényleg elhiszi ezt? Nem tudom. Talán azt akarja elhitetni az emberekkel, hogy ő sokkal bensőségesebb kapcsolatban van Krisztussal, mint a legtöbbünk. Akárhogy is, élménye éles ellentétben áll a mennyei látomásokról szóló bibliai beszámolókkal. Ézsaiás megrémült, amikor meglátta az Urat, és azonnal megvallotta bűneit (Ézs 6,5). Mánóah féltette az életét, és azt mondta a feleségének: „Meg fogunk halni, mert Istent láttuk!” (Bír 13,22) Jób porban és hamuban tartott bűnbánatot, amikor kinyilatkoztatta magát neki Isten (Jób 42,5–6). A tanítványok félelemmel teljes csodálattal tekintettek az Úrra (Lk 8,25). Péter így szólt Jézushoz: „Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!” (Lk 5,8) Mindegyiküket elöntötte saját bűnösségének érzése, és féltek az ítélettől. Hogyan is tudott volna valaki ilyen lazán beszélgetni (és közben borotválkozni), miközben a végtelenül szent Isten jelenlétében volt?

Egy helyi újság egyszer beszámolt egy ismert televíziós evangélistáról, aki éppen szundikált otthonában, amikor ­állítása szerint hirtelen maga a Sátán jelent meg, aki két kézzel megragadta a nyakát, és megpróbálta őt megfojtani. Amikor felkiáltott, felesége berohant a szobába, és elkergette az ördögöt. Ugyanez a férfi az évek során más bizarr élményekről is beszámolt.

Őszintén szólva nem hiszek az ilyen beszámolóknak. Eltekintve attól, hogy gyakran nem igazodnak a bibliai igazsághoz, elvonják az embereket Krisztus igazságától: paranormális élményeket, természetfeletti jelenségeket és különleges kinyilatkoztatásokat kezdenek hajszolni – mintha a Krisztusban rejlő erőforrásaink nem lennének elégségesek. Istenről és a lelki igazságokról alkotott nézeteiket kiforgatják saját maguk által hitelesített és generált érzéseikből kiindulva, amelyek fontosabbá válnak számukra, mint a Biblia. Olyan élményeket generálnak elméjükben, amelyekből hamis hitrendszert alakítanak ki, és ezzel további megtévesztésnek, sőt démoni befolyásnak teszik ki magukat. Ez bizony a miszticizmus öröksége.

A miszticizmus a megkülönböztetőképességet is tönkreteszi. Miért is kellene az embereknek saját maguknak gondolkodniuk, vagy összehasonlítaniuk a Szentírásban foglaltakkal azt, amit tanítanak nekik, ha egyszer tanítóik azt állítják, hogy közvetlenül a mennyből kapják az igazságot? Így a miszticizmus olyan eszközzé válik, amellyel a gátlástalan vezetők az emberek hiszékenységére játszó, koholt élményeikkel pénzt és tiszteletet kényszeríthetnek ki a nyájból.

A környékünkön egy meglehetősen nagy gyülekezet lelkipásztora át akarta helyezni máshová gyülekezetének székhelyét. Az ötlet nem volt népszerű közössége bizonyos tagjainak körében, de misztikus élményeire hivatkozva meggyőzte őket, hogy ez Isten akarata. Azt mondta nekik, hogy három különböző alkalommal is maga az Úr szólt hozzá, és arra utasította, hogy átköltöztesse a gyülekezetet egy bizonyos helyre. Azt állította, hogy a harmadik alkalommal az Úr egyenesen a következőket mondta neki: „Eljött az idő. Hagyd rám ezt a problémát. Sokak szívében fogok munkálkodni. Néhányan nem fogják megérteni. Néhányan nem fognak követni, de a legtöbbjük követni fog. Menjetek, és tegyétek, amit mondok.” (Szó szerinti idézet a gyülekezet hírleveléből.)

Amikor a lelkipásztor bemutatta a tervet gyülekezetének, Káléb és Józsué kihívásához hasonlította, amikor is az izraeliták az ígéret földjére léptek (4Móz 13,30), majd hozzátette: „Ha nem tudjátok megragadni Isten gyönyörű tervének e vízióját, megértem, de nagyon fontos, hogy gyülekezetünk szembesüljön ezzel a lehetőséggel, hogy követheti az ő tervét. Ha nem akarsz velünk tartani, megértem. Nem fogok úgy gondolni rád, mint aki gonosz és rombolni akar […]. Azt szeretném, hogy Isten terve szerint haladjunk előre, és hogy mindannyian velünk tartsatok. Hálásak lesztek, hogy megtettétek, és Isten áldása lesz rajtatok ezért.”

Ez a megfélemlítés klasszikus esete a miszticizmusra való hivatkozással! Ez az ember gyakorlatilag lemondott a saját tervével kapcsolatos mindenfajta felelősségéről, és úgy, ahogy van, Istenre hárította. Ezzel elvette a döntés lehetőségét nyájától és a többi gyülekezeti vezetőtől, és saját megbízhatatlan érzéseire alapozta. Sőt azt sugallta, hogy aki nem ért egyet a tervével, az szembeszáll Isten akaratával, és azt kockáztatja, hogy a hitetlen izraeliták sorsára jut, amelyet azért szenvedtek el, mert megtagadták a Kánaánba való belépést.

Lehetséges, hogy Istennek tényleg az volt az akarata, hogy elköltözzön a gyülekezet – nem ez a kérdés. Hanem az, hogy a lelkész hibát követett el, amikor saját misztikus, szubjektív önhitelesítő érzéseire hivatkozott. A Szentírás világosan megmondja, hogyan kell meghozni az ilyen döntéseket: Szentlélekkel telt presbiterek imádságos, bölcs, egyhangú egyetértése alapján, akik Istennek a Szentírásban kijelentett akaratát kutatják – nem pedig egyetlen ember misztikus hóbortját követve.

Akik ismerik a keresztyén televíziózás történetét – gondoljunk az 1980-as évekre –, emlékezhetnek még Oral Roberts elhíresült állítására, miszerint Isten megöli őt, ha a hallgatók nem küldenek nyolcmillió dollárt szervezetének. Az évek során aztán több hasonló, bombasztikusnak tűnő felhívást fogalmazott meg, kezdve a bizonyos pénzösszegekért ígért csodától egészen addig a kijelentéséig, hogy Isten kinyilatkoztatja neki a rák gyógymódját, ha mindenki küld neki néhány száz dollárt, nem többet. Ez a fajta zsarolás azért működhet egyáltalán, mert sok keresztyén nem ismeri fel a miszticizmus hibáját. Támogatni akarják azt, amit Isten tesz, de nem tudják, hogyan kell biblikusan megítélni a dolgokat. Következésképpen válogatás nélkül adakoznak. Néhányan hatalmas összegeket küldenek abban a reményben, hogy tulajdonképpen csodát „vásárolnak”. Mindeközben azt hiszik, hogy nagy hitet tanúsítanak, holott valójában csak bizalmatlanságukat fejezik ki Krisztus elégséges volta iránt. Amiről azt gondolják, hogy Krisztusba vetett hit, az valójában nem más, mint bizonyítékot hajhászó kétség. Az ilyen gyenge emberek könnyen válnak a miszticizmus hamis ígéreteinek áldozatává.

Azokat a prédikátorokat, akik szembeszállnak a misztikus tanításokkal, gyakran ítélkezőnek, szeretetlennek vagy megosztónak bélyegzik. Így aztán a miszticizmusnak sikerült kialakítania egyfajta toleranciát a hamis és meggondolatlan tanításokkal szemben. A bibliai megbízatás azonban egyértelmű: ragaszkodnunk kell a tanítással megegyező igaz beszédhez, hogy az egészséges tanítással tudjunk bátorítani, és meg tudjuk győzni az ellenszegülőket (vö. Tit 1,9).

A létezésnek nincs magasabb rendű, misztikus síkja. Krisztus „minden és mindenekben” (Kol 3,11). Őhozzá ragaszkodjunk. Iránta való szeretetünket ápoljuk. Egyedül őbenne van osztályrészünk a teljességben!

Forrás: https://www.gty.org/library/blog/B190417/christ-plus-mysticism