„Élni születtünk, nem halált osztani” – a keresztény közösségek ünneplik a szívhangszabályt
Írta: Vágvölgyi Gergely
Érték- és életvédő keresztények egyöntetű álláspontja, hogy az új szabály emberi életeket fog megmenteni és sokakat rádöbbenthet, nem egy „sejtcsomó” növekszik az édesanya méhében. A lapunk által megszólaltatott lelkészek vallják, az élet értékét közösen kell osztanunk, vallási meggyőződéstől függetlenül. Körképünk.
(…)
A legkiszolgáltatottabbak védelmében
„A megváltozott jogi környezet tulajdonképpen azt írja elő, hogy minden édesanyáknak a saját élő gyermekével legalább egyszer találkoznia kell”, értékeli a helyzetet a Mandinernek nyilatkozva Molnár Ambrus. A református lelkész szerint a módosítással a várandós nő esélyt kap, hogy lelkileg is meg tudjon érkezni arra az állapotra, ahol a teste tart, mégpedig, hogy édesanya lett. Rajta kívül esélyt kap a magzat is, hogy ne lehessen tovább letagadni valóságos életjeleit, segítve ezzel, hogy az élete megtartásához hozzájáruló döntés születhessen felőle. „Az új szabály hallhatóvá és láthatóvá teszi az emberi életet annak a legkiszolgáltatottabb, legtörékenyebb, a legnagyobb gondoskodást és óvást igénylő állapotában”, mondja a lelkész.
A liberális véleményformálók reakcióival kapcsolatban Molnár Ambrus rámutat, bár sokan szeretnék kiforgatni, besározni, elnyomásként felmutatni a rendeletet, ám az minden valótlan híreszteléssel ellentétben nem kényszerről, hanem a találkozásról szól a legalapvetőbb emberi egység, a szülő és a gyermeke között.
A református lelkész szerint, ha megtanulunk úgy gondolkozni az emberi életről, mint ami nem a véletlenből jön, hanem tervezett, és nem a semmibe megy, hanem van értelme és célja, akkor ez megváltoztathatja az emberi életről vallott általános felfogásunkat is. Rámutat:
a jelenlegi kultúra minden emberjogi nyilatkozattal és híreszteléssel ellentétben annyi értéket lát az emberben, amennyi fizikai hasznot képes hozni.
„Ahhoz, hogy ez megváltozzon és eljussunk oda, hogy az emberi élet céljáról egyáltalán gondolkodni akarjunk, először abban kell segíteni az embereket, hogy felismerjék; minden emberi élet értékes a fogantatástól kezdve” – fogalmaz. Úgy látja, szükség van rá, hogy végre le tudjuk cserélni a valóságról azt a hazug képet, hogy a világ és az élet annyi, amennyit látunk. „A világ több ennél. Ott is van hozzánk hasonló, valóságos emberi élet, ahol szemmel még nem látjuk, füllel még nem halljuk, de megfelelő eszközökkel felismerhetjük!”, mondja a Mandinernek.
„Ha jogi szabályozásra hivatkozva kezdjük megállapítani azt, hogy kinek van joga az élethez és kinek van joga dönteni más élete felett, akkor ezzel utat nyitunk egy olyan világ számára, melyben a kiszolgáltatott és gondoskodásra szorulókról az aktuálisan ki nem szolgáltatott és gondoskodásra nem szorulók döntenek”, figyelmeztet Molnár Ambrus.
Hallgassuk meg a kicsit is!
„Végre az anyaméhben lévő gyermek is hallathatja hangját, méghozzá a legszebb hangját, a szív hangját”, fogalmaz Kiss Máté. Az evangélikus lelkész hálás ugyan a lépésért, de úgy látja, mindez még nem elég, nagyon fontos ugyanis, hogy képesek legyünk a maga komplexitásában látni a kérdést. Úgy gondolja, fontos tényező lehet a tudatos biblikus tanítás a szexualitásról és a segítő, szerető személy megjelenése a krízishelyzetben. Hasonlóképpen fontosnak tartja az örökbefogadási rendszert is jóval hangsúlyosabban képviselni a témában.
A lelkész úgy gondolja,
az abortusz éppen azért a legnagyobb hazugság, mert azt sugallja, mintha a krízisben lévő anyának, családnak megoldást adna az, ha a nem kívánt gyermek nem születik meg.
Ugyanakkor a krízist nem lehet egy másik krízissel megoldani. „Több lelkigondozó számolt már be arról, hogy idős asszonyok fordulnak hozzájuk azzal, hogy a több tíz éve elkövetett abortusz kísérti őket egész életükben és nem tud megnyugodni a lelkük. A krízis ezen vetületéről legtöbbször hallgatnak, a döntésük azonban nem múlik el nyomtalanul. Éppen ezért én azt remélem, hogy ez a lépés egy komplex életvédő program első eleme, amely mind a segítő rendszerre, az örökbefogadási hálózatra, és a további jogi szabályozásra is ki fog terjedni” – mondja a Mandinernek Kiss Máté.
Legyen az élet közös értékünk!
Az evangélikus lelkész várakozásai szerint a rendeletmódosítás eredményeként több olyan megfogant gyermek is életben fog maradni, akik e nélkül nem születhettek volna meg. Eközben lelkigondozóként arra készül, hogy azok az anyák, szülők, családok, akik a szívhang meghallgatása ellenére mégis az abortusz mellett döntenek, nagyobb traumát élhetnek át, hiszen szembesülnek azzal, hogy az abortált gyermek egy élő magzat, nem pedig csak egy sejtcsomó volt. „Ezért késznek kell lenni arra, ha a döntés kapcsán többen kérnek majd lelkigondozói segítséget ilyen okból”, mondja a Mandinernek.
Amikor arról kérdezzük, milyen hogyan érvelne a szívdobbanás-szabály mellett nem vallásos vitapartnereinek, Kiss Máté azt mondja, nem gondolja, hogy más érvelésre van szükség, ennek alapja pedig, hogy az emberi élet nem csak a vallásos emberek számára kell, hogy védendő érték legyen.
Éppen ebben látom ennek a rendeletnek az erejét, hogy a szívhang által a megfogant gyermek azt üzeni, élek. Én is élő ember vagyok”
– fogalmaz. Azt tanácsolja azoknak, akik nem kívánt várandóssággal élnek, hogy látogassanak meg egy csecsemőt, gyönyörködjenek az életben és miután meghallják saját gyermekük szívhangját, adjanak utat az életnek. „Utána pedig keressenek fel egy támogató, szerető személyt, közösséget, gyülekezetet, akik valóban segíthetnek nekik kikerülni a krízisből”, kéri az evangélikus lelkész.
A szerzőről
Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista, pünkösdi stb.) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk 
„… ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van.” (Szabados Ádám)
„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik újra gondolni az evangelikalizmussal kapcsolatos nézetünket. Sokan azok közül, akik az elmúlt években nagy változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, még mindig azt állítják, hogy valójában evangelikálok. Ezért a probléma a következő: meg kell határoznunk egészen pontosan, hogy mit jelent az, hogy evangelikál, és ki tekinthető evangelikálnak (…) Nos, ha használják az evangelikál megjelölést, akkor nyilvánvalóan van valami jelentése is. Olyan kifejezés, amely leszűkít. Bizonyos szempontból kizárólagos (…). Remélem teljesen világos számunkra: nem azt próbáljuk megfogalmazni általános értelemben, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki az evangelikál keresztyén, és erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Tehát hogyan határozzuk meg, hogy mit jelent evangelikálnak lenni, elkülönítve “a keresztyén” általános definíciójától? Ez ma egy nagy kérdés, és úgy gondolom, hogy ez lesz az a kérdés, amivel egyre inkább szembe kell néznünk az elkövetkezendő években.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelival, 11-13.o.)
„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)
„Semmiféle problémát nem okoz számomra tévedhetetlenségről beszélni. Viszont ha lelkészként azt mondom akármelyik laikus hívőnek, hogy elfogadom a Szentírás tekintélyét, de nem hiszek a tévedhetetlenségében, egyből megkérdezi majd: »mi a különbség a kettő között?« És ahogy ezt elkezdem magyarázni, egyből forgatni kezdi majd a szemét, és azt gondolja magában, hogy ez a különbségtétel fából vaskarika. Ha azt mondom, hogy csak részben fogadom el a tekintélyét, és nem tévedhetetlen, azt megértik. Ha azt mondom, hogy a tekintélyét minden egyes részére vonatkozóan elfogadom és tévedhetetlen, azt is érteni fogják. De 35 éves pályafutásom során egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki értené, ha azt mondom, hogy elfogadom ugyan a Szentírás tekintélyét, de nem tartom tévedhetetlennek.” (Tim Keller)
