15
jún
2017

A Millenium premillenista értelmezésének védelmében / II. rész

/Írásom I. részében azokat a legfontosabb igehelyeket vettem elő, amelyek megerősítik a klasszikus premillenizmus alap állítását, amely szerint Krisztus visszajövetele és a végítélet között fizikailag is megvalósul a földön Krisztus királysága. Ebben a II. részben azokról az igékről írnék, amelyek látszólag cáfolják ezt az állítást./

Az előzőekben megpróbáltam cáfolni Tamás állítását, amely szerint “ha végignézzük Jézus, vagy az apostolok végidőkkel kapcsolatos tanítását, szavait (amelyek elbeszélésekben, illetve tanítói könyvekben, levelekben szerepelnek, és nem szimbólumokkal operáló apokaliptikus látomásban), nem találunk egyetlen egy helyet sem, amely egy földi, ezer éves korszakról szólna”. Láthattuk, hogy az ószövetségi próféciák sokaságán túl újszövetségi helyek is bizonyítják, hogy nagyon is találunk.

Ebben a II. részben elsősorban Tamás következő állítására szeretnék reflektálni: “Ezek a bibliai passzusok világosak; egyetlen ítéletről, és az ítélet után következő örökkévalóságról beszélnek”. Tamás ugyan nem említi, hogy konkrétan mely bibliai passzusokra gondol, de azért sejthetjük, hogy elsősorban a következőkre: Mt 25,31-46; Jn 5,28-29; 2Pt 3,9-14.

A továbbiakban ezekből az igehelyekből fogok kettőt kicsit megvizsgálni abból a szempontból, hogy vajon tényleg egyetlen, egy időben történő feltámadásról, ítéletről, és utána következő örökkévalóságról szólnak-e?

Nézzük az elsőt:

“Amikor pedig az Emberfia eljön az ő dicsőségében, és vele az angyalok mind, akkor odaül dicsősége trónjára. Összegyűjtenek elé minden népet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. A juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja. Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek az országot, amely készen áll számotokra a világ kezdete óta. Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor így válaszolnak neki az igazak: Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád? A király így felel majd nekik: Bizony mondom nektek, valahányszor megtettétek ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg. Akkor szól a bal keze felől állókhoz is: Menjetek előlem, átkozottak, az ördögnek és angyalainak elkészített örök tűzre! Mert éheztem, és nem adtatok ennem, szomjaztam, és nem adtatok innom, jövevény voltam, és nem fogadtatok be, mezítelen voltam, és nem ruháztatok fel, beteg voltam, börtönben voltam, és nem látogattatok meg. Akkor ezek is így válaszolnak neki: Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, jövevénynek vagy mezítelennek, betegen vagy börtönben, amikor nem szolgáltunk neked? Akkor így felel nekik: Bizony mondom nektek, valahányszor nem tettétek meg ezeket eggyel a legkisebbek közül, velem nem tettétek meg. És ezek elmennek az örök büntetésre, az igazak pedig az örök életre” (Mt 25,31-46).

Nehéz lenne vitatni, hogy ez az igeszakasz elég nehéz, teljes biztonsággal máig megválaszolatlan exegetikai és teológiai kérdéseket vet fel, és nincs teológus a földön, aki teljes bizonyossággal kijelenthetné, hogy ezzel a szakasszal kapcsolatban megtalálta a “bölcsek kövét”.

Általában – ahogy én látom – három fő értelmezés szokott körvonalazódni ezzel a nehéz igehellyel kapcsolatban:

1.) Egyesek szerint – talán ez a leggyakoribb értelmezés – a szakasz nem másról szól, mint a minden ember számára egy időben megtörténő utolsó ítéletről. Minden ember, akár hívő, akár nem hívő, Krisztus ítélőszéke előtt megítéltetik, majd vagy örök üdvösségre, vagy örök kárhozatra megy. Nyilvánvaló, hogy az amillenisták többsége ezt az értelmezést vallja, az ő eszkatológiai modelljükbe ez az értelmezés illik bele legjobban. Valóban kézenfekvő értelmezés: kizárja az első és “második” feltámadás időbeli megkülönböztetésének lehetőségét, az elválasztást az Emberfia-Krisztus végzi, aki eljön dicsőségében, és egy csapásra megtörténik a végső ítélet.

Ez az elképzelés komolyan figyelembe veszi azt, hogy itt egy ítéletről van szó, amelynek az eredménye: örök büntetés vagy örök élet. Nehézsége az a tény, hogy a juhok és a kecskék elválasztásának kritériuma egyáltalán nem a hit (sem Krisztusban, sem Istenben), hanem egyedül a jó cselekedet Krisztussal és benne a “legkisebb testvéreivel” szemben. Ráadásul úgy, hogy maguk a kecskék és a juhok sem voltak egészen az ítéletig tisztában a jó vagy a rossz viszonyulásukkal. Hogyan is írhatná le akkor ez az ige hűen az utolsó ítéletet?

2.) Létezik a szakasznak egy premillenista talajon nyugvó értelmezése, amely szerint ez valóban az utolsó ítéletről szól, mégpedig a messiási királyság után, amikor megtörténik a “második” feltámadás, ahol nem a Krisztusban való hit lesz a mérce, hanem a cselekedet. Ebben részesülnek a jelenlegi korszakban Krisztust elutasítók (és azok, akik nem hallhatták az evangéliumot), a Krisztus előtt élt pogányok, valamint a messiási királyság idején élt emberek, ők másfajta mérce szerint ítéltetnek meg (Róm 2,11-16).

Ez az értelmezés megpróbál magyarázatot adni arra, hogy az ítéletnél miért nem a hit a kritérium, de valójában több problémát vet fel, mint az előző: a jelenleg Krisztust elutasítók is a hit alapján kellene, hogy megítéltessenek, a messiási királyság idején élt emberek számára nyilvánvaló Krisztus uralma, a Krisztus előtt élt pogányok nem tehettek jót Jézus legkisebb testvéreivel, ő ugyanis az inkarnáció révén lett emberi természete által “a mi testvérünk”. Ez az értelmezés egyetlen csoportra vonatkozhatna, mégpedig a jelen korszakban azokra, akik nem hallottak az evangéliumról, de még az ő esetükben is komoly a kérdés: hogyan tehetnek jót keresztyénekkel?

3.) Sajátos értelmezése a szakasznak az, hogy nem egyének, hanem nemzetek ítéltetnek meg a Krisztus visszajövetelekor. A “juh” nemzetek bebocsátást nyernek a messiási királyságba, a “kecske” nemzetek pedig eltöröltetnek. Megítéltetésük alapja az, hogy hogyan viszonyultak a keresztyénekhez a jelenlegi korszakban.

Ez az értelmezés figyelembe veszi a bibliai szövegben azt a kitételt, hogy “összegyűjtenek elé minden népet, és találó magyarázatot ad a megítéltetés alapjára, de arra nem ad magyarázatot, hogy miért használja egyértelműen a végítélet képeit: az ördögnek és angyalainak elkészített örök tűz”, “örök büntetés”, “örök élet”.

Én magam – megvallom őszintén – nem tudok megnyugtatóan dönteni sem egyik, sem másik értelmezés igazsága mellett, és talán ez a rövid kritikai áttekintés is elég ahhoz, hogy lássuk: ez a szakasz nem lehet megnyugtató ellenérve a premillenista modellnek.

A következő ige, amire Tamás gondolhatott a Jn 5,28-29.

Ez látszólag egy komoly érv a premillenista modellel szemben, hiszen egyértelmű, és egy időben láttatja a két eseményt. És szemben a 24-25. versek realizált, prezentikus eszkatológiájával szemben itt egyértelműen egy futurikus eszkatológia jelenik meg.

Ahhoz, hogy ezt jól tudjuk követni, együtt kell láttatnunk a 24-25. verseket a 28-29. versekkel: “Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van, sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe. Bizony, bizony, mondom nektek, hogy eljön az óra, és az most van, amikor a halottak hallják az Isten Fiának a hangját, és akik meghallották, élni fognak” (Jn 5,24-25). Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik a sírban vannak, meghallják az ő hangját, és kijönnek: akik a jót tették, az életre támadnak fel, akik pedig a rosszat cselekedték, az ítéletre támadnak fel” (Jn 5,28-29).

A kettő közötti viszony tekintetében kétféle értelmezés lehetséges.

1.) A 24-25. versek alanyai nem azonosak a 28-29. versek alanyaival, az előbbiben a hívőkről van szó, a másodikban azokról, akik cselekedeteik szerint (nem hit szerint) lesznek megítélve.

2.) A 24-25. versek versek alanyai azonosak azokkal, akik a 28-29. versekben “a jót tették” és “az életre támadnak fel”, ők már a jelenben, prezentikusan elővételezik a futurikus feltámadást.

Jelen írás kereteit szétfeszítené, ha részletezném, hogy miért, de – bár klasszikus premillenistaként az 1.) számomra kényelmesebb lenne – a 2.) értelmezéssel értek egyet. A kettő közötti kapcsolatot jól érzi Ágoston is, ahogy Tamás azt kiválóan bemutatta. Véleményem szerint abban téved, hogy ennek alapján a prezentikus feltámadással azonosítja a Jel 20,4-5-ben szereplő első feltámadást.

Úgy hiszem, hogy a Jn 5,28-29-ben szereplő két feltámadást kell azonosítanunk a Jel 20,1-6-ben szereplő első és “második” feltámadással, elsősorban az 1Kor 15,22-24 és a Fil 3,11 következetes értelmezése alapján (lásd az I. részben). Ahogy arra még a vita során utaltam, az Újszövetség világától sem idegen az a prófétai “egyben látás”, amely egy eseményben láttat valójában más-más időpontokban megvalósuló történéseket (lásd Ézs 61,1-2; Lk 4,17-21). Ezek az úgynevezett “szekvenciális próféciák”. A Jn 5,24-30 bővebb szakasza nem kíván rendszeres tanítást adni a végidők menetrendjéről, fő témája a Krisztusban való hit életre vezető útjának, valamint annak bemutatása, hogy mind a feltámasztás, mind az ítélet Krisztus, az Atyától kapott műve, ezért teszi egymás mellé ezt a kettőt, de még a megfogalmazásból sem állíthatjuk egyértelműen, hogy ez mindenképpen egy időben történik.

Chrysostomos használt erre egyébként egy szép és találó képet: egy vándor elindul a hegyek felé, és úgy látja, hogy azok egy hegylánchoz tartoznak. Amint eléri a hegy csúcsát, meglátja, hogy a következő hegy valójában sokkal távolabb terül el.

Ez is érdekes lehet

A Millenium premillenista értelmezésének védelmében / III. rész
A Millenium premillenista értelmezésének védelmében / I. rész
A klasszikus (történeti) premillenizmus

Hozzászólás