A tanulmány elsődleges célja a Kálvin és a református ortodoxia kapcsolatát leíró kortárs elméletek (diszkontinuitás-elmélet; negatív kontinuitás-elmélet; pozitív kontinuitás-elmélet) ismertetése, illetve annak mérlegelése, hogy az elsődleges források vizsgálata melyik elméletet valószínűsíti.

A tanulmány másodlagos célja – amely mintegy az elsődleges cél megvalósulásának eszközéül szolgál – a református ortodoxia predestinációról szóló tanításának összefoglalása a Dordrechti kánonok alapján, valamint az ismertetett tételek előzményeinek felkutatása Kálvin írásaiban. Összhangban áll-e a református ortodoxia predestináció-tana a 16. századi reformátor gondolataival?

Az utóbbi kérdést illetően a szerző pozitív eredményre jut. A református ortodoxia predestináció-tanának minden lényeges eleme megtalálható Kálvin írásaiban, tehát a kettő összhangban áll egymással.

Az előbbi kérdést illetően – a predestinációról szóló tanítás összhangja alapján – a szerző arra a megállapításra jut, hogy a Kálvin és a református ortodoxia kapcsolatát leíró modellek közül a pozitív kontinuitás-elmélet a legvalószínűbb.

Bevezetés

Az utazó, aki felér a hegycsúcsra, megáll, és visszatekint. Honnan indult? Milyen utat járt be? Hová érkezett? Szívét öröm tölti el, ugyanakkor hibáit is számba veszi. Tanul, hogy a jövőben ne kövesse el azokat. Így készül a következő útszakaszra.

A reformáció egyházai ugyanezt teszik. Örömmel adnak hálát Istennek azért a kegyelemért, amit az elmúlt 500 évben megtapasztaltak, mindazonáltal tévedéseiket és azoknak okait is végiggondolják. Tudják, hogy a megújulás még nem fejeződött be. Ecclesia reformata semper reformanda.

Az alábbi tanulmány – amely ennek a hálaadó és egyben önkritikus szemlélődésnek a jegyében született – a református teológiatörténet első nagy fordulópontját igyekszik megvilágítani. Kálvin János és a református ortodoxia. Mi a hasonlóság köztük? Miben térnek el egymástól?

Kálvin János és a református ortodoxia kapcsolatát leíró modellek

A kutatók között mindezidáig nem alakult ki egyetértés Kálvin és a református ortodoxia kapcsolatának mibenlétét illetően. Jelenleg három elmélet küzd egymással.

A diszkontinuitás-elmélet szerint Kálvin és követői módszertanilag más úton indultak el, ezért tartalmi szempontból is eltávolodtak egymástól. Kálvin induktív módszert alkalmazva egyedül az ige kifejtésére törekedett még rendszeres teológiai munkálkodása során is, míg az ortodoxia teológusai a skolasztikus megközelítésre jellemző deduktív módszer mellett kötelezték el magukat, és egy vagy több központi jelentőségű elv, valamint a klasszikus logika alkalmazásának segítségével igyekeztek a Szentírás tanításait egységes formába önteni. Mint egy nyitott olló két szára úgy távolodott el egymástól Kálvin és követőinek teológiája.[1]

A negatív kontinuitás-elmélet szerint a skolasztikus módszertan egyes elemei már Kálvinnak és munkatársainak az írásaiban is felfedezhetőek, valamiféle folytonosság tehát fennáll a reformátor és követői között. A módszertan későbbi kiteljesedése ugyanakkor hangsúlybeli és tartalmi eltéréseket eredményezett, erre utal a elmélet nevében szereplő negatív jelző.[2]

A pozitív kontinuitás-elmélet szerint a skolasztikus módszertan – amelynek alapvonalai már Kálvinnál is megjelennek – megerősödése természetes fejlődés eredménye, ami elsősorban a református lelkészképzés egyetemi kereteinek megteremtésével, valamint kezdetben a katolikus, később az evangélikus hittudósokkal való rendszeres disputákkal magyarázható. A tartalom tekintetében ugyanakkor az irányvonal megmaradt, amit elsősorban a hitvallások biztosítottak, amelyek az ortodoxia időszakában mindvégig normatív erővel rendelkeztek.[3]

Először is tisztázzuk, hogy a három elmélet közül melyik jár legközelebb az igazsághoz.

A másodlagos cél – amely az első megvalósulásának eszközéül szolgál – kideríteni, hogy a református ortodoxia predestinációról szóló tanítása tartalmi szempontból összhangban áll-e Kálvin gondolataival. A református ortodoxia predestinációval kapcsolatos nézeteit a Hollandiában ülésező egyetlen nemzetközi református zsinat végzései, az úgynevezett Dordrechti kánonok rögzítik. Ennek főbb – később a kálvinizmus öt pontjaként elnevezett – téziseit vetjük össze Kálvin Jánosnak az Institutio-ban és a Szentírás egyes könyveihez fűzött kommentárjaiban található magyarázataival.

Teljes romlottság

A Dordrechti kánonok határozata

 „Így hát minden ember bűnben leledzik, és eleve a harag fiaként születik meg; nem képes rá, hogy bármifajta jóságot tiszteljen, a rosszra hajlik, bűnei miatt már eleve halott, és a bűn szolgája; ily módon, a Szentlélek új életet adó kegyelmét nélkülözve Istenhez visszatérni, a megromlott természetet jóvá tenni, vagy legalább a megjavítására törekedni nem tud, és nem is akar.” (Dordrechti kánonok. III-IV.3.)

A kánonok határozata a következőket állítja:

1. Minden ember bűnben születik.
2. Bűne miatt minden ember Isten haragja alatt áll.
3. Bűne miatt minden ember természete megromlott.
4. A romlott természet ismertetőjelei a rosszra való hajlam és a jóra való képtelenség.
5. Romlott természetünket nem tudjuk és nem is akarjuk megváltoztatni.

Előzmények Kálvin teológiájában

1. Minden ember bűnben születik.

 „Az ember… a saját megromlása folytán rántotta magával halálba minden leszármazottját.”[4]

Kálvin szerint „a jó és a rossz tudásának fájától való eltiltás az engedelmesség vizsgája volt”.[5] Ádám az engedetlenség mellett döntött, azaz fellázadt Teremtője ellen. Lázadása azonban nem egyedül őt érintette, bűnét átörökítette utódaira. Kálvin megfogalmazása szerint „lázadásával az egész emberi nemet tönkretette”, „bűne valamennyi utódjára átszármazott”, „bűntől megfertőzve születünk”.[6]

2. Bűne miatt minden ember Isten haragja alatt áll.

„Természetünk szerint Isten haragjára vagyunk méltók…”[7]

„Akárhová tekintsen az ember, semmi üdvösségre sem talál, mert széltében-hosszában, amerre az ég kiterjed, kiömlött az Úr haragja az egész világra.”[8]

Kálvin szerint Isten szentsége és az ember bűne összeférhetetlen. Ebből az összeférhetetlenségből kifolyólag Isten haragszik a bűnös emberre. Haragjának súlya már ebben az életben érezhető, annak teljesége azonban csak az örökkévalóságban várható. Ezt nevezi a Biblia örök halálnak, pokolnak és kárhozatnak. Ez a radikális bűnértelmezés Kálvin teológiájának egyik sarokpontja. Egyéb tanításai – így a predestinációról való felfogása is – szinte mind összefüggésbe hozhatóak ezzel a bűnértelmezéssel.

3. Bűne miatt minden ember természete megromlott.

„… a tiszta állapotból, amelyben Isten őt teremtette, vétkes és tisztátalan romlottságra fajult.”[9]

„… természetünk minden része annyira fertőzött és romlott, mi  már e teljes megromlottság miatt is joggal vagyunk Isten színe előtt átokra és ítéletre méltók…”[10]

Kálvin szerint a bűn, amit öröklünk, kihat a természetünkre. Természet alatt az ember lelki képességeinek irányultságát, Istenhez és embertársaihoz való viszonyulását érti. Ennek a természetnek a leírására Kálvin János rendszerint a romlottság, az örök romlottság, illetve a teljes romlottság kifejezéseket alkalmazza.

4. A romlott természet ismertetőjelei a rosszra való hajlam és a jóra való képtelenség.

„Ezeket a villámokat nem egyesekre szórja, hanem egyetemesen Ádám fiainak nemzetségére. Nem az egyik vagy a másik kor feslett erkölcseit ostorozza; hanem az emberi természet örök romlottságát vádolja. Itt ugyanis nem az a szándéka, hogy feddésével észre térítse az embereket, hanem inkább az, hogy megmutassa: mindnyájunkat menthetetlenül fogva tart a nyomorúság, amelyből kitörnünk nem lehet, ha Isten irgalmassága meg nem szabadít.”[11]

Ágoston óta általánosan elfogadottá vált az a teológiai tétel, miszerint a bűneset után élő ember nem képes nem vétkezni („non posse non peccare”). Mindaz, amit gondol, mond és tesz, vagy már önmagában véve is törvényszegés, vagy ha formálisan megfelel Isten előírásainak, motivációját tekintve akkor sem helyes. Isten dicsőségét és felebarátaink javát kell szem előtt tartanunk, erre azonban képtelenek vagyunk. Magunkért cselekszünk, ami céltévesztés, tehát definíció szerint bűn. Kálvin teljes mértékben egyetért ezzel a gondolattal. Természetünk romlottsága mindenkit megfertőz és fogva tart.

5. Romlott természetünket nem tudjuk és nem is akarjuk megváltoztatni.

„… az emberi elme csak annyiban tud a lelki dolgokban gondolkodni, amennyiben ő maga világosítja meg azt.”[12]

„… mindnyájunkat menthetetlenül fogva tart a nyomorúság, amelyből kitörnünk nem lehet, ha Isten irgalmassága meg nem szabadít.”[13]

Még arra is képtelenek vagyunk, hogy a lelki kérdéseket illetően tisztán lássunk. Minthogy ez a változás első lépése, de még erre is képtelenek vagyunk, egyértelmű, hogy önmagunk megváltoztatása meghaladja erőinket. De ha tisztán látnánk, Kálvin szerint akkor sem tudnánk kitörni a nyomorúságból, amely fogva tart minket. Akaratunk a rosszra hajlik.

Összegzés

A teljes romlottság tanának minden eleme, amelyet a Dordrechti kánonok rögzítenek, megtalálható Kálvin írásaiban.

Feltétel nélküli kiválasztás

A Dordrechti kánonok határozata

„Ezen önzetlen kiválasztás oka csakis Isten tetszése, amely nem abban nyilvánul meg, hogy bizonyos emberi minőségeket vagy cselekedeteket az üdvösség feltételéül szabna, hanem abban, hogy a bűnösök közös sokaságából némely meghatározott személyt a saját tulajdonába, maga mellé fogad…”[14]

A kánonok határozata a következőket állítja:

1. A kiválasztás alanya Isten.
2. A kiválasztás tárgya „némely meghatározott személy”.
3. A kiválasztás célja az üdvözítés.
4. Az emberi minőség és a cselekedetek nem játszanak szerepet a kiválasztásban.
5. A kiválasztás alapja „csakis Isten tetszése”.

Előzmények Kálvin teológiájában

1. A kiválasztás alanya Isten.

 „Amikor Pál azt tanítja, hogy Isten minket már a világ teremtése előtt kiválasztott Krisztusban, akkor határozottan kizárja bármilyen érdemünk figyelembevételét.”[15]

Az ‘Isten’ és a ‘kiválasztott’ szavaknak ebben a formában történő összekapcsolása kétségtelenné teszi, hogy a kiválasztás Isten hatáskörébe tartozik.

2. A kiválasztás tárgya „némely meghatározott személy”.

„Amikor Pál azt tanítja, hogy Isten minket már a világ teremtése előtt kiválasztott Krisztusban, akkor határozottan kizárja bármilyen érdemünk figyelembevételét.”[16]

A ‘minket’ és a ‘kiválasztott’ szavak együtt azt jelzik, hogy a kiválasztás konkrét személyekre vonatkozik.

3. A kiválasztás célja az üdvözítés.

„Eleve elrendelésnek nevezzük Isten döntését, amellyel önmagában elhatározta, mit akar, hogy történjen minden egyes emberrel. Isten ugyanis nem egyforma állapotra teremtett mindenkit, egyeseket eleve örök életre, másokat pedig örök kárhozatra rendelt.”[17]

Kálvin szerint Isten már a teremtést megelőzően eldöntötte az emberek sorsát. Lesznek, akik örök életet nyernek, és lesznek, akik örök kárhozatra jutnak. Minthogy mind a kettő örökké fog tartani, az ‘örök élet’ ebben az összefüggésben nem elsősorban a létezésnek a végtelenbe történő kiterjesztésére, hanem annak minőségére utal. Az örök élet ezen a helyen az üdvösséget jelenti.

4. Az emberi minőség és a cselekedetek nem játszanak szerepet a kiválasztásban.

„Amikor Pál azt tanítja, hogy Isten minket már a világ teremtése előtt kiválasztott Krisztusban, akkor határozottan kizárja bármilyen érdemünk figyelembevételét.”[18]

A „határozottan kizárja bármilyen érdemünk figyelembevételét” kifejezés arra mutat, hogy Kálvin szerint Isten nincs tekintettel az ember érdemes vagy érdemtelen voltára a kiválasztás aktusában.

„… magukban az emberekben nem talál semmilyen okot arra, hogy jót tegyen velük…”[19]

Többek közt azért sincs tekintettel Isten az ember érdemeire, mert az embernek nincsenek érdemei. Ez egyenesen következik Kálvin bűnről szóló tanításából.

5. A kiválasztás alapja „csakis Isten tetszése”.

„… önmagán kívül semmit sem vett figyelembe, amely őt megfontolásában befolyásolta volna.”[20]

A kifejezés jelentése, hogy a kiválasztás oka egyedül benne található. Ez azt jelenti, hogy Isten nem véletlenszerűen választotta ki azokat, akiket üdvözíteni akar, volt rá konkrét oka, de ez számunkra hozzáférhetetlen.

Összegzés

A feltétel nélküli kiválasztás tanának minden eleme, amelyet a Dordrechti kánonok rögzítenek, megtalálható Kálvin írásaiban.

Korlátozott kiengesztelés

A Dordrechti kánonok határozata

„Isten akarta úgy, hogy Krisztus, az Ő kereszten kifolyt vérével minden nép, törzs, nemzet és nyelv képviselői közül hathatósan megváltsa azokat, akik öröktől fogva az üdvösségre vannak kiválasztva, s akiket az Atya neki adott – de csak ezeket; továbbá, hogy hittel ajándékozza meg őket (miként a Szentlélek egyéb megváltó adományait, ezt is halálával eszközölte ki számunkra), s vérével tisztítsa meg őket minden bűnüktől…”[21]

A kánonok határozata a következőket állítja:

1. Az üdvözítés a Szentháromság Isten személyeinek közös munkája.
2. Az Atya kiválaszt némelyeket az üdvösségre.
3. A Fiú megváltja a kiválasztottakat.
4. A Szentlélek hittel ajándékozza meg a kiválasztottakat.

Előzmények Kálvin teológiájában

1. Az üdvözítés a Szentháromság Isten személyeinek közös munkája.

„Ha mindenkit üdvözíteni akart volna, akkor Fiát mindenki védelmezőjéül rendelte volna, és a hit szent kötelékével mindenkit az ő testébe oltott volna.”[22]

A három tagmondat az üdvözítés folyamatának három különböző fázisára utal. Az első a kiválasztás, a második a megváltás, a harmadik a hit általi megigazítás. Az elsőnek – mint az a szövegkörnyezetből egyértelműen kiderül – az Atya az alanya, a másodiknak a Fiú, a harmadiknak pedig a Szentlélek. Ez utóbbi ugyan nincs megnevezve, de tekintettel arra, hogy Kálvin a hitet a Szentlélek ajándékának tartja, nem értelmezhető másképpen. Az üdvözítés tehát Kálvin szerint nem az egyik vagy a másik, esetleg két személy, hanem a teljes Szentháromság közös munkája.

2. Az Atya kiválaszt némelyeket az üdvösségre.

„Ha mindenkit üdvözíteni akart volna…”[23]

A „mindenkit üdvözíteni akart volna” kifejezés tehát az Atyára vonatkozik. A ‘volna’ jelzi, hogy Kálvin szerint az Atya nem akart minden egyes embert üdvözíteni. Ez a kijelentés egyenértékű azzal, hogy nem mindenkit, csupán némelyeket választott ki az üdvösségre.

3. A Fiú megváltja a kiválasztottakat.

„… akkor Fiát mindenki védelmezőjéül rendelte volna…”[24]

A „Fiát mindenki védelmezőjéül rendelte volna” kifejezésnek a Fiú áll a középpontjában. A ‘volna’ itt is azt jelzi, hogy Kálvin szerint az Atya nem mindenki védelmezőjéül rendelte a Fiát. Ez a kijelentés – az előző tagmondatot is figyelembe véve – egyenértékű azzal, hogy a Fiú nem mindenkiért, csupán a kiválasztottakért halt meg.

„De nemcsak a mienkért… Fokozásul teszi ezt hozzá, hogy a hívők biztosan meg legyenek győződve arról, hogy a Krisztus által megszerzett kiengesztelés mindazokra kiterjed, akik az evangéliumot hittel befogadták.”[25]

A kiengesztelés határa Kálvin szerint a hit és a hitetlenég között húzódik. Aki hisz, annak Krisztus megszerezte a kiengesztelést. Aki nem hisz, annak nem szerezte meg a kiengesztelést.

„Mellőzöm a rajongók lázálmait, akik erre hivatkozva mindenkit az üdvösséghez engednek, még magát a Sátánt is. Az ilyen szörnyűség cáfolatra sem érdemes. Akik ezt a képtelenséget el akarták kerülni, azt mondták, hogy Krisztus elégségesen szenvedett az egész világért, de hathatósan csak a kiválasztottakért. Ezt a megoldást hozza általában az összes skolasztikus. Én elismerem ugyan, hogy ezt helyesen mondják, ám azt tagadom, hogy ez egybevágna ezzel a lókussal.”[26]

Maga a szófordulat, miszerint „Krisztus elégségesen szenvedett az egész világért, de hathatósan csak a kiválasztottakért”, a korlátozott kiengesztelés tanának szakkifejezése a középkortól kezdve mind a mai napig. Kálvin szerint ez a tanítás széles körben ismert és elfogadott álláspontnak számított a skolasztikus teológusok körében. Az előzmények áttekintése után hozzáteszi, hogy mindezt „helyesen mondják”, tehát expressis verbis kijelenti, hogy vallja a korlátozott kiengesztelés tanát. Miért mondja mégis, hogy ez a tanítás nem vág egybe a szóban forgó igével? Nem azért, mert tartalmilag ellentmondást lát a kettő között. Ha ilyesmit feltételezne, akkor nem megerősítené, hanem elvetné a korlátozott kiengesztelés tanát. Azért mondja, mert habár mind a korlátozott kiengesztelés tana, mind a vizsgált ige véleménye szerint ugyanazt állítja, a kettőnek ellentétes a ‘mozgása’. Az előbbi az általános kiengesztelés tanával vitatkozva – ha csak retorikai értelemben véve is, de – egyfajta szűkítést hajt végre, míg az utóbbi az első olvasók felől indulva és a világ összes hívő emberéig jutva kiszélesíti azoknak a körét, akikért Jézus az életét áldozta. Mint mondja: „János célja ugyanis nem más itt, mint hogy az EGÉSZ [kiemelés tőlem] egyházzal megossza ezt a jót.” A ‘mindenki’ tehát nem a földön élő minden egyes embert jelenti, hanem az egyház tagjait, azaz a hívőket. Erre utal a következő kiegészítés is, amit mintegy magyarázatként fűz hozzá a félreértések elkerülése végett: „Tehát abba, hogy mindenki, nem foglalja bele a gonoszokat, hanem azokat jelöli meg, akik hittek és a világ különböző részein szét voltak szóródva.”

4. A Szentlélek hittel ajándékozza meg a kiválasztottakat.

„… és a hit szent kötelékével mindenkit az ő testébe oltott volna.”[27]

A „hit szent kötelékével mindenkit az ő testébe oltott volna” kifejezés a Szentlélek munkaterületére kalauzol bennünket. A ‘volna’ itt is arra utal, hogy Kálvin szerint az Atya nem mindenkinek ad hitet a Szentlélek által. Ez a kijelentés – az előzményeket szem előtt tartva – azt jelenti, hogy a Szentlélek nem mindenkit, csupán a kiválasztottakat ajándékozza meg hittel.

Összegzés

A korlátozott kiengesztelés tanának minden eleme, amelyet a Dordrechti kánonok rögzítenek, megtalálható Kálvin írásaiban.

Ellenállhatatlan kegyelem

A Dordrechti kánonok határozata

„Mindazonáltal amikor Isten megvalósítja ezt a jóakaratot a kiválasztottakban, illetve igaz megtérésükön munkálkodik, nem csak arról gondoskodik, hogy az Evangélium magasztaltassék előttük, és nem csupán megvilágítja elméjüket a Szentlélek által, hogy helyesen fogják fel és ítéljék meg Isten Lelkének adományait, hanem az életadó Lélek tevékenysége az ember legbensőbb részéig is elér, kitárja a bezárt szívet, meglágyítja a keményet, körülmetéli a körülmetéletlent, új tulajdonságokat olt az akaratba, halottból életre támasztja, rosszból jóvá, húzódozóból akaróvá, ellenszegülőből engedékennyé, ösztönözvén és erősítvén, hogy miként a jó fa, meghozhassa a jótettek gyümölcsét.”[28]

„Ez nem más, mint a szentírásban oly annyiszor magasztalt újjászületés, újjáteremtés, a halottainkból való feltámadás vagy megelevenedés, amelyet Isten végez el bennünk, nélkülünk.”[29]

A kánonok határozata a következőket állítja:

1. Isten gondoskodik róla, hogy az evangélium eljusson a kiválasztottakhoz.
2. A Szentlélek megvilágosítja a kiválasztottakat.
3. A Szentlélek újjászüli a kiválasztottakat.
4. Az újjászületés során megszűnik a kiválasztottak ellenállása.
5. Az újjászületés során a kiválasztottak akarata Isten felé fordul.

Előzmények Kálvin teológiájában

1. Isten gondoskodik róla, hogy az evangélium eljusson a kiválasztottakhoz.

„Mert bár az evangélium prédikálása is a kiválasztás forrásából fakad, de minthogy egyformán szól az elvetetteknek is, önmagában még nem lehet a kiválasztás szilárd bizonyítéka. Isten viszont hathatósan tanítja választottait, hogy hitre vezesse őket…”[30]

A kifejezés, miszerint „az evangélium prédikálása a kiválasztás forrásából fakad”, jelzi, hogy akiket Isten kiválaszt, azokhoz eljut az evangélium. Ez nem azt jelenti, hogy mindenki kiválasztott, aki hallja az evangéliumot, de aki kiválasztott, az mindenképpen meghallja.

2. A Szentlélek megvilágosítja a kiválasztottakat.

„… ha Isten kiválaszt, megvilágosodunk…”[31]

Az evangélium meghallása után a kiválasztottak részesülnek a megvilágosodás ajándékában. Nem egyedül ők részesülnek benne,[32] de ők mindenképpen átélik.

3. A Szentlélek újjászüli a kiválasztottakat.

„Isten viszont hathatósan tanítja választottait, hogy hitre vezesse őket…”[33]

„Pál és Barnabás beszédét együtt hallgatják zsidók és pogányok. Miután ugyanazzal az igehirdetéssel tanítottak mindenkit, elbeszéli, hogy csak azok hittek, akik az örök életre voltak rendelve.”[34]

„Mintha bizony a Szentírás azt tanítaná, hogy nekünk csak a hit képessége adatott meg, nem pedig maga a hit.”[35]

Ezek az idézetek összekötik a kiválasztottságot a hittel. A kiválasztottak nem csupán a hitre való lehetőséget kapják meg, hanem szükségszerűen hitre jutnak (más szóval újjászületnek), ez azonban csak rájuk vonatkozik. A „csak azok hittek” kifejezés jelzi, hogy habár sokszor az elvetettek is hallják az evangéliumot, és többen megvilágosíttatnak közülük, az üdvözítő hitre már nem juthatnak el.

4. Az újjászületés során megszűnik a kiválasztottak ellenállása.

Ágostont idézve „Üdvözítő akaratának semmiféle emberi szabad akarat nem állhat ellent.”[36]

A romlott természet sajátossága, hogy ellenáll a hirdetett igének. Ez az ellenállás a kiválasztottakban egy idő után megszűnik. Ennek oka Isten bennük való titokzatos munkálkodása. Ágostonnak ezt a gondolatmenetét Kálvin egy az egyben átveszi.

5. Az újjászületés során a kiválasztottak akarata Isten felé fordul.

Ágostont idézve „Belsőleg cselekszik, belsőleg foglalja el a szívet, és ezt belsőleg indítja meg, akaratukkal vonja őket, amelyet ő maga támasztott bennük.”[37]

„Amikor tehát buzdítunk és prédikálunk, szívesen engedelmeskednek azok, akiknek van fülük a hallásra…”[38]

Mind a két idézet azt jelzi, hogy a kiválasztottak akarata az újjászületés közben nem megtörik, hanem pozitív módon megváltozik. Már ők is akarják, amit Isten akar. Az egyházatya állításával Kálvin ez alkalommal is egyetért.

Összegzés

Az ellenállhatatlan kegyelem tanának minden eleme, amelyet a Dordrechti kánonok rögzítenek, megtalálható Kálvin írásaiban.

A szentek állhatatossága

A Dordrechti kánonok határozata

„A bennünk lakozó bűnök mindeme maradványai, továbbá a világ és a Sátán kísértései következtében a megtértek nem lennének képesek megmaradni abban a bizonyos kegyelemben akkor, ha csupán a saját erejükre lennének utalva. Isten azonban hű hozzájuk, és könyörületesen megerősíti őket az egyszer már elnyert kegyelemben, s erejénél fogva meg is tartja benne őket mindvégig.”[39]

„Így hát nem saját érdemeik vagy erejük folytán, hanem Isten önzetlen könyörületessége révén képesek csupán arra, hogy ne veszítsék el teljesen hitüket és a kegyelmet, s hogy ne maradjanak meg és pusztuljanak el végképp bukásaikban.”[40]

A kánonok határozata a következőket állítja:

1. A megtért emberek hitét veszély fenyegeti.
2. Hűségéből fakadóan Isten megtartja a megtért embereket a hitben.
3. Hit által Isten megőrzi a megtért embereket a kegyelemben.

Előzmények Kálvin teológiájában

1. A megtért emberek hitét veszély fenyegeti.

„… testi gyengeségünkben gyakran meginog a hitünk…”[41]

„Mit ér, hogy üdvösségünk csendes kikötőben áll, ha ezer meg ezer hajótörés közt vesződünk?”[42]

Mind a két idézet azt bizonyítja, hogy Kálvin szerint hitünk, amely által megragadjuk az üdvösséget, ingatag. Ingatag volta részben belső, részben külső okokkal magyarázható. Belső oknak „testi gyengeségünket” nevezi, ami nem más, mint megromlott természetünk esendősége. A külső okokra úgy utal, mint „ezer meg ezer” veszélyre. Ebbe beleértendő minden kísértés és üldözés, amellyel életünk során találkozunk.

2. Hűségéből fakadóan Isten megtartja a megtért embereket a hitben.

„… a hit megoltalmaz minket, magának a hitnek pedig Isten hatalmában van a szilárdsága. Ezért nem csak a jelenre, hanem a jövőre nézve is bizonyossága van.”[43]

„… amikor Krisztus a választottaiért imádkozott, ugyanazt kérte számukra, amit Péter számára is kért: el ne fogyatkozzék a te hited. Ebből arra következtethetünk, hogy nem fenyegeti őket az elhanyatlás veszélye, mert ha Isten Fia könyörög azért, hogy hitünk szilárd maradjon, ő bizonnyal nem utasíttatik vissza. Mi mást akar ezzel Krisztus megtanítani, mint ezt: ha az övéi vagyunk, szüntelenül bízhatunk üdvösségünkben.”[44]

Jézus közbenjár az Atyánál minden kiválasztott emberért. Péter példájából tudjuk, hogy Jézus imádkozott apostola hitének megmaradásáért. Ebből Kálvin azt a következtetést vonja le, hogy a hit megmaradásáért való imádság a közbenjárás része, ezért az nem korlátozódik egyedül Péterre, minden kiválasztott részesül benne. Minthogy az Atya nem utasítja vissza a Fiút, tudható, hogy a kiválasztottak mindvégig megmaradnak a hitben.

3. Hit által Isten megőrzi a megtért embereket a kegyelemben.

„… akiket Krisztus egyszer beolt a maga testébe, azok közül senkit sem enged elveszni; mert teljesíti, amit megígért, hogy üdvösségüket megőrzi…”[45]

Az üdvösség kegyelemből adatik. A kifejezés tehát, miszerint Isten „üdvösségüket megőrzi”, azt jelenti, hogy a megtartja őket a kegyelemben.

Összegzés

A szentek állhatatossága tanának minden eleme, amelyet a Dordrechti kánonok rögzítenek, megtalálható Kálvin írásaiban.

Végső következtetés

A bevezetésben feltett kérdésekre az elvégzett összehasonlítás alapján a következő válaszokat adhatjuk.

A Dordrechti kánonok fontosabb tételei közül az összes megtalálható Kálvin írásaiban. Ebből az következik, hogy a református ortodoxia predestinációról szóló tanítása tartalmi szempontból összhangban áll a reformátor gondolataival.

A Kálvin és a református ortodoxia kapcsolatát leíró három elmélet közül az első kettő szerint a módszertan megváltozása tartalmi ellentétekhez vezetett. Minthogy az összehasonlítás során ilyen ellentéteket nem találtunk, ellenben minden ponton kimutatható az egyezés, a pozitív kontinuitás-elmélete mellett köteleződünk el.

Irodalomjegyzék

Asselt, W.J. Van: Introduction to Reformed Scholasticism, Grand Rapids, Reformation Heritage Books, 2011.

Dordrechti kánonok (Eredeti címe: The Creeds of Christendom. With a History and Critical Notes, 1996), Kolozsvár, Koinónia Kiadó, 2000.

Kálvin, J.: A katolikus levelek magyarázata, Budapest, Kálvin Kiadó, 2013.

Kálvin, J.: A keresztyén vallás rendszere I-II (Eredeti címe: Institutio Religionis Christianae, Corpus Reformatorum 30. Ioannis Calvini, Opera Omnia 2.), Budapest, Kálvin Kiadó, 2014.

Kálvin, J.: A rómaiakhoz írt levél magyarázata, Budapest, Kálvin Kiadó, 2010.

Muller, R.A.: Calvin and the Reformed Tradition, Grand Rapids, Baker Academic, 2012.

[1] Van Asselt: Introduction to Reformed Scholasticism. 19-20.

[2] Van Asselt: Introduction to Reformed Scholasticism. 20.

[3] Van Asselt: Introduction to Reformed Scholasticism. 21-22.

[4] Inst. 3.23.8.

[5] Inst. 2.1.4.

[6] Inst. 2.1.5.

[7] Inst. 4.16.17.

[8] Kálvin magyarázata a Róm 1,18-hoz

[9] Inst. 3.23.9.

[10] Inst. 2.1.8.

[11] Inst. 2.3.2.

[12] Inst. 2.2.20.

[13] Inst. 2.3.2.

[14] Dordrechti kánonok. I.10.

[15] Inst. 3.22.1.

[16] Inst. 3.22.1.

[17] Inst. 3.21.5.

[18] Inst. 3.22.1.

[19] Inst. 3.22.6.

[20] Inst. 3.22.3.

[21] Dordrechti kánonok. II.8.

[22] Inst. 3.22.10.

[23] Ibid.

[24] Ibid.

[25] Kálvin magyarázata az 1Jn 2,2-höz

[26] Ibid.

[27] Inst. 3.22.10.

[28] Dordrechti kánonok. III-IV.11.

[29] Dordrechti kánonok. III-IV.12.

[30] Inst. 3.24.1.

[31] Inst 3.24.3.

[32] Inst. 3.24.8.

[33] Inst. 3.24.1.

[34] Inst. 3.24.2.

[35] Inst. 3.24.2.

[36] Inst. 3.23.14.

[37] Inst. 3.23.14.

[38] Inst. 3.23.13.

[39] Dordrechti kánonok. V.3.

[40] Dordrechti kánonok. V.8.

[41] Kálvin magyarázata az 1Pt 1,5-höz.

[42] Ibid.

[43] Ibid.

[44] Inst. 3.24.6.

[45] Inst. 3.22.7.