14
aug
2017

A Pride keresztyén szemmel – interjú Vadász Sándorral és Edittel

Márkus Tamás: Református lelkészként hozzám is elérkezett a felhívásuk „Budapest Pride 2017 keresztény szemmel – F E L H Í V Á S!” címmel. Tulajdonképpen mit takar ez, mi a céljuk ezzel a kezdeményezéssel?

Vadász Sándor: A Budapest Pride nevű rendezvény nyílt támadás a keresztény és normális családi struktúra ellen. Nyílt támadás – a védekezés köntösébe bújva – a teremtés ellen, Istent káromolva. Felhívásunk egy ilyen rendezvény elleni nyílt válaszkiállásra hív, keresztény, hívő emberek szemével, ami persze – úgy gondolom –  még egy ateista ember szemszögéből is megállja a helyét. Célunk az, hogy a fesztivál hangulatú, fényességbe és “értékek” melletti kiállásba öltöztetett Pride-ot  a teljes szeretet és igazság oldaláról elemezve tényleg a maga leplezetlen formájában láttassuk. Célunk, hogy a féligazságok és hazugságok, amelyek a közvélemény, a világ segítségével ilyen szellemi magasságba emelték a Pride-ot, lelepleződjenek. Ne történhessék meg, hogy olyan áltanítások fertőzzék meg az embereket, főleg a fiatal korosztályt, mint a Pride. Legyen egyértelműen, még egy ateista ember szemszögéből is bebizonyítva, hogy a valódi szabadság nem ilyen. Hogy mindent szabad, de nem minden használ, sőt van, ami egyenesen a pokolba vezet. Célunk, hogy az ilyesfajta ördögi rendezvények betiltassanak. Nem erőszakkal, hanem Isten lelkével és békéjével. További célunk az is, hogy bebizonyosodjon, a homoszexuális életforma betegség, nem örökölhető, és nem genetikai eredetű. Ebből fakadóan végkifejletként célunk, hogy a beteg emberek gyógyulásáért Istennél közbenjárjunk, Istentől kapott gyógyítási ajándékunk segítségével, a Jézus Krisztustól kapott kiküldési parancs szerint embereket gyógyítsunk szerte a világban. A Pride-on is. Mindezekkel összefüggésben tehát fel szeretnénk ébreszteni egyházainkat, foglaljanak állást ebben a kérdésben, legyenek egyek, majd templomaikból kilépve az utcán nyíltan hirdessék az evangéliumot.

MT.: A kezdeményezés, amelyet indítottak, melyik keresztyén egyházhoz, vagy gyülekezethez köthető?

VS.: Nem vagyunk semmilyen egyház, vagy gyülekezet tagja sem. Összességében közel 10 évig jártunk egy pünkösdi gyülekezetbe, ahol 1999-ben megtértünk. Csodálatos évek voltak, szeretetben, nagy aktivitással, mindenben. Most ne térjünk ki arra, miért is mentünk el onnan. A lényeg megmaradt, Istenben hívő emberek maradtunk, és ahol csak lehetett, hirdettük az evangéliumot. Vállalkozásunk volt, ahol minden lehetőséget megragadtunk arra, hogy az ige terjedjen. Külön áldás volt az, hogy földrajzilag Magyarország kétharmadán járhattunk. Isten volt igazi ügyvezetőnk, rengeteg bizonyságot éltünk meg Általa. Azért „vízforrás” a neve az elektromos elérhetőségünknek, mert az otthoni kis irodaszobánk falán a János 4, 13-14 van felírva egy gyönyörű kis vízesést ábrázoló képre. Amikor gyorsan el kellett dönteni, hogy mi legyen az email címünk, a képre és szövegre nézve azonnal adta magát a válasz. Külön szellemi töltést még az ad hozzá, hogy a 18 évig működő cégünk tevékenysége is a vízművekhez kötődött…

MT.: Olvastam valahol, hogy 800 levelet küldtek szét, nagyobbrészt a keresztyén egyházak magyar képviselőinek, lelkipásztoroknak címezve. Milyen arányban válaszoltak, mik a tapasztalataik? Milyen hajlandóságot mutatnak az együttműködésre?

VS.: Szívesen válaszolok rá, de úgy érzem, most még ebből nagy és korrekt következtetéseket nem lehet levonni. Eleve a téma igen nehéz, mondhatni tabu. Egy ilyenbe belenyúlni, több, mint veszélyes. Azt már eddig is tudtuk, de most már mélyebb a rálátásunk, hogy egyházaink között – sőt egyházon belül is – nagyok a véleménykülönbségek, sajnos megosztottság van sok közösségen belül. Várható volt, hogy kevés lesz a visszajelzés. Na, de a hit azért itt is manifesztálódott közben. Jönnek a válaszlevelek, persze nem dömpingben. Igen biztató, hogy a történelmi egyházakból szintúgy, mint a kisegyházakból. Sok szolgálati pozícióból válaszolnak, de az áttörés még hiányzik. Viszont napról napra új dolgok történnek, ökumenikus barátságok szövődnek. Nagy a reménységünk. Már a személyes kapcsolatok kiépítésén dolgozunk. Úgy érezzük, ennek is eljött a rendelt ideje. Természetesen adatbázisunkat folyamatosan bővítjük, mert globálisan kevés helyen jelentünk még meg.

MT.: Önök szerint mi lenne az ideális reakció a keresztyén magánszemélyek, keresztyén közösségek és felekezetek részéről a pride-ra? Tömeges tiltakozás a pride helyszínén, átgondolt ellenlobbi, megtervezett ideológiai harc – esetleg kormányzati támogatással?

VS.: Először is nem járható már, hogy nincs reakció rá. Ami manapság látszik, az a közöny és érdektelenség, tisztelet a kivételeknek. Pedig – én úgy gondolom – az egyházak felháborodását kellene tapasztalnunk, ez lenne úgymond a normális reakció. A Pride mozgalom mesterséges – és mint mondtam – ördögi módon fel van tuningolva. Évről évre erősödik szerte a világban, csak meg kell nézni a statisztikákat. Fantasztikusan szervezett, kőkeményen átgondolt, védekező álcahálóban igen erőszakosan fejlődő mozgalom. Úgy gondolom, itt már a tárgyalóasztal nem elég, hanem eljött a cselekvés ideje. Nem lehet elodázni a tömeges tiltakozást, vagy inkább – ez helyesebb – a Pride elleni tömeges kiállást. Ugyanis, ha nem teszünk semmit, akkor csak jóváhagyjuk a Gonosz munkáját! Igen, kell ellenlobbi is. Az ellenség is ezt teszi évtizedek óta. Szellemi harcra van szükség, annak van prioritása. Nem test és vér ellen harcolunk. A kormányzati segítségről annyit, hogy kellene, mert elvileg hazánk keresztény ország. A politika azonban összetett dolog, talán még nehezebb terep is, mint az egyház. Egy biztos, felkent vezetőkre volna szüksége nemzetünknek!

MT.: Azt látjuk, hogy Nyugat-Európában, tehát tőlünk nyugatabbra a protestáns egyházak – főleg a németeknél és a skandináv országokban – teljesen integrálták a meleglobbi célkitűzéseit: hivatalosan ordinálnak, felszentelnek meleg identitású embereket, akik erre büszkék és valóban meleg életformát folytatnak, továbbá egyházi esküvő keretében összeadnak meleg párokat, vagy pedig “frigyüket” egyházi áldásban részesítik… Önök szerint ez a tendencia elért már hozzánk? Láthatók ennek jelei a magyar protestantizmuson belül, vagy ez még egyelőre csak a jövő?

VS.: A tendencia itt van, rövid idő kérdése, és nálunk is az lesz, ami nyugaton – ez érezhető. Az utolsó időket éljük, és az ide kapcsolható bűnök virágoznak. Bőven itt az idő, hogy ellene menjünk, ugyanakkor bölcsen és szeretettel. A beteg emberek keresik a boldogságot, és mindent kipróbálnak, mert nem találják. Erre kellene szép és jó utat, lehetőséget mutatnunk – azt az utat, ahol az igazi és teljes boldogság van.

MT.: Mit gondol azokról – a hazai teológiai közéletben leginkább Perintfalvi Ritát lehetne említeni, “katolikus” teológus nőt –, akik szerint közkeletű tévedés, hogy a Biblia bűnként aposztrofálja a homoszexualitást? Perintfalvi szerint az egyháznak el kellene jutnia odáig, hogy ne tekintse bűnnek a meleg párkapcsolatot, és mindezt azzal indokolja, hogy a Szentírásban említett helyeken nem felnőtt emberek önkéntes és szerelmen alapuló kapcsolataként jelenik meg a homoszexualitás. Perintfalvi úgy véli, csak nemi erőszak, prostitúció, illetve pedofília szempontjából bírál az Írás. Mi a véleménye erről?

VS.: Rövid leszek. Jézus azt mondja, a bűn már a gondolatnál kezdődik. Akkor miről beszél Perintfalvi Rita? Akkor is bűn, ha az illető nem gyakorolja, de vágyik rá. Nincs igaza a teológusnőnek. Hiába tartja magár “értelmi magaslatnak”, Isten nem így gondolja. Amit Isten bűnnek mond, az bűn. Pont. Erről nem lehet vitatkozni. Lehet rajta gondolkozni, finomítgatni, szeretni úgy a meleg embereket, hogy simogatjuk a lelküket. Attól még a bűn megmarad bűnnek. Egyházi vezetőket kinevezni ilyen posztokra – mint nyugaton –, vagy a keresztyén egyházi nevében nyilatkozni így, teológusként? Hát hová jutottunk? Ők legyenek a követendő példák? Meghasonulunk saját magunkkal! Valahogy úgy érzem, hogy ezzel simán megkérdőjelezhetné a teológusnő ezt az igét is :„az igen legyen igen, a nem pedig nem, minden más az Ördögtől való.” Bizonygathatná, hogy talán van a kettő között átmeneti állapot stb. A teológusnőnek mélyen a szívébe kellene néznie, és akkor ott megtalálhatná a helyes választ…mert “ugyanabból a szájból jön ki az áldás és az átok” (Jak 3,10), a szíve viszont csalhatatlanul ismeri az igazságot.

MT.: Mi az az üzenet, amit legfontosabbnak tart átadni a melegek közössége irányában, vagy egy meleg identitású embernek? Önök szerint hogyan lehetne megvalósítani, hogy a homoszexuálisok a keresztyén üzenetet az életmódjuk elutasítása miatt ne egyből támadásként, hanem törődésként érzékeljék? Vagy másképpen fogalmazva: hogyan tudná elmagyarázni a homoszexuálisoknak, hogy tényleg rosszul járnak azzal, ha ezen az úton haladnak tovább (= ha megélik a homoszexualitásukat és ha arra, mint nemi identitásra, büszkék), illetve hogy nem a rosszindulat motivál minket abban, amikor mindezt közöljük velük?

VS.: „Csak” hívőként tudok válaszolni, mert nem vagyok sem lelkipásztor, sem lelkigondozó, sem pszichiáter, sem orvos. Az üzenet tartalma az isteni, az igazi, a teljes szeretet. A békesség, az öröm, a szelídség, a jóság, és a lélek összes gyümölcse. Az út, amelyik a teljes boldogsághoz vezet. A kérdés részletes megválaszolásához arra méltó, az igét jól hasogató, a Bibliát jól ismerő kiküldött lelkészeket kell felkérnünk, hogy ott, a rendezvényen tartott igehirdetéseikben fejtsék ki a témát. Bizonyára sokan vannak, akiknek szívükön is van a téma, és meg tudják adni az Úr válaszát. A mi válaszunk egyértelmű: a bűnből meg kell térni. Itt tulajdonképpen egy olyan szenvedélybetegséről van szó, mint az alkoholizmus, vagy a drog – ezekből is ki lehet, és ki is kell gyógyulni.

MT.: Az egyik internetes oldalra felkerült videóban úgy nyilatkozott, hogy a pride “ellopta” a szivárványt, mint szimbólumot. Mit ért ez alatt?

VS.: Kevesen tudják, hogy a szivárvány a világi fizikában is – a newtoni skálára visszavezethetően – hét különböző színből áll. Ezek a vörös, narancs, sárga, zöld, kék, indigó és az ibolya. Ezek definiált színek. Hét szín, és – amint a Szentírásból kiderül – a hét az isteni teljesség száma. Ezzel szemben a pride szivárványában csak hat színt találunk, ami egyértelműen a 666-os számra alliterál, a gonosz pecsétjére. Tudjuk, kihez kötődik ez a szám.

MT.: A már említett felhívásukban szerepel egy költői kérdés: „akarjuk, hogy minden város elvesszen?” Önök szerint a pride valóban ekkora veszélyt jelent a városok életére, jövőjére nézve? Ennyire meghatározó rendezvény volna?

VS.: Igen, így gondoljuk, rendkívül veszélyes a jövőre nézve, de a gyermekeinkre, családjainkra és a társadalomra nézve is. Természetesen a hívő ember – hiszen Isten Lelke vezeti – prizmája talán felnagyít valamit, ami még jelentéktelennek, vagy kevésbé jelentősnek tűnik, vagy egyszerűn látja a láthatatlant, amit még más nem lát. Azért is Isten gyermeke, hogy lássa a láthatatlant, tehát hogy “prófétáljon.” Mi látjuk, és ezt szét akarjuk kürtölni. Van még azonban egy meggyőzőbb érvünk arra, hogy miért jelentős tekinthető meghatározhatatlannak ez a rendezvénysorozat. Ez számunkra megvétózhatatlan. Nyilván ez szubjektív, de mi úgy érezzük, hogy üzenetet kaptunk Istentő egy imakérésre május 22-én : “…a mi Istenünktől bátorságot kaptunk arra, hogy nyíltan hirdessük nektek az Isten evangéliumát sok tusakodás közben…mivel az Isten ítélt minket alkalmasnak arra, hogy ránk bízza az evangéliumot, úgy hirdetjük azt, mint akik nem az embereknek akarnak tetszeni, hanem a szívünket vizsgáló Istennek…” (1 Thessz. 2. 2-4) Az üzenet szépen, nagyban ki van printelve, ki van ragasztva, de bevésődött a szívünkbe is. Május 22. óta szervezkedünk, állhatatosan és valóban sok tusakodás közepette. Csak fel kell idézni ezt az igét, amikor elfáradunk. Sokszor kell elővenni, és erőre kapunk tőle. Naponként jön Istentől valami olyan üzenet, ami bátorít. Ez az interjú-felkérés is egy ilyen bátorítás. Nehéz ugyanis ebben a témában kiküldöttnek lenni. Isten sokszor hagy magunkra, hogy egyedül csak benne bízzunk. Tudjuk, nehéz elhinni sokszor ezt a megbízást az egyházai emberek részéről, pláne „gyülekezeti háttér” és teológiai végzettség nélkül, de mi hiszünk Istennek, mert ez az Ő terve. Mi úgy gondoljuk, hogy Isten kijelentett akaratával szembemegy az az üzenet, amit ez a rendezvény a zászlajára tűzött, és fel akar lépni ellene – és ennek szerves része az, hogy ki kell állnunk az evangéliumot hirdetni. Ezt nem mi találtuk ki, Ő ítélt minket alkalmasnak erre. Tisztában vagyunk azzal is, hogy felelősségteljes feladat egy ilyen ellenállást megszervezni. Össze kell gyűjtenünk az Úr segítségével Isten szétszórt népét – azokat, akiket elhív erre a feladatra. Elsősorban tehát ezért keressük fel az egyházi vezetőket. Azokat, akik ott lesznek 2018-ban a Pride helyszíne melletti területen megrendezett nagy volumenű rendezvényen. Keresünk dicsőítőket, zenészeket, lelkipásztorokat, prédikátorokat, szolgálókat, hívő embereket, mindazokat, akiket Isten megszólít és oda hív. A mi szolgálatunk a globális szervezés, a koordináció; a személyes bizonyságtétel mindenhol, ahol csak fogadnak. Bele akarunk helyezkedni teljesen Isten akaratába, hogy azt tegyük, amit ő mond, de ez sajnos egyenlőre nehéz, vannak hiányosságok. Ugyanakkor hisszük, hogy a megfelelő posztokra Isten fogja egyen-egyenként kijelölni tanítványait.

MT.: Köszönöm az interjút!

(Akit mélyebben érdekel az interjúban szereplő házaspár pride-dal kapcsolatos elhívása, látása és véleménye, személyesen is felveheti velük a kapcsolatot a következő címen: vizforras@upcmail.hu)

1 válasz

  1. Tunyogi Károly

    Tisztelt Márkus úr!
    Teljesen egyetértek a riportban leírtakkal. Sokat imádkoztam a Pride-n résztvevők és a hozzájuk hasonlók megszabadításáért. Nem mérik fel, nem tudják hogy a kárhozat felé mennek most még. De ha oda érkeznek egyszer nem lesz visszaút. Isten áldását kérem Önre és a Vadász családra. Ha ez a kezdeményezés Istentől van Ő azt véghez viszi, mert csak Nála van ehhez hatalom és Övé a hála és dicsőség mindörökké mindenért.

Hozzászólás írása