1
Sze
2016

A keresztyén fundamentalizmus története, az evangelikalizmussal való viszonya / tévhitek és előítéletek (interjú)

Muzslai Bencze: Mi az a “keresztyén fundamentalizmus”, mit érdemes tudnunk róla, és miben különbözik (ha különbözik) az evangelikalizmustól?

Márkus Tamás: A keresztyén fundamentalizmus, mint mozgalom és mint teológiai rendszer a 19. század végén és a 20. század elején született meg a brit és az amerikai protestantizmus berkeiben reakcióként a teológiai liberalizmusra és a kulturális modernizmusra. A fundamentalisták azzal érveltek, hogy a 19. századi modernista teológusok félreértelmeztek és elutasítottak bizonyos kőbe vésett doktrinákat, különösen is a Biblia inerranciájának, azaz a Biblia tévedhetetlenségének tantételét, amire ők a keresztyén hit fundamentumaként tekintettek.

Tény, hogy a mai napig vitatkoznak arról, hogy az „evangelikál” és a „fundamentalista” fogalmakat hogyan lehet elválasztani egymástól.
Azt is fel kell ismernünk, hogy a keresztyén fundamentalizmusról szóló magyarázatok, a keresztyén fundamentalizmus értelmezése idővel nagyobb változáson ment keresztül. A fundamentalizmus különböző felekezetekben és különféle teológiai vonulatokban jelent meg, tehát semmiképp sem beszélhetünk egyetlen felekezetről, sem egységes teológiáról. Eltérő teológiát képviselő különféle felekezetek tanításában előfordulhatnak fundamentalisztikus elemek. Amiben azonban ezek a fundamentalistának nevezhető csoportosulások egységesnek tekinthetők – függetlenül attól, hogy pünkösdiekről, reformátusokról, baptistákról beszélünk –, az az írásértelmezésük.

M.B.: Tudnál mesélni a mozgalom eredetéről? Hol kezdődött az egész?

M.T.: ElsősorbanDSC_0386 a Niagara Biblia Konferenciát kell megemlítenünk (Niagara Bible Conference; hivatalosan: „Believers’ Meeting for Bible Study” –„hívek találkozása bibliatanulmányozás céljából”), amelyre 1876 és 1897 között került sor (az 1884-es év kivétel, akkor szünetelt). Az első néhány évben különböző helyeken találkoztak a résztvevők az USA egész területén. Az 1883-as évtől kezdve a kanadai Niagara on the Lake nevű településen folytatódtak a találkozások, az ontarioi Queens Royal Hotelben, és annak pavilonjában.

A találkozások kezdeményezője egy bizonyos James Hall Brookes, St. Louis-i presbiteriánus lelkész volt, aki a „Truth” című folyóiratban publikálta ezen találkozások anyagát. A lapjában nagy helyet szentelt az előadásokon elhangzó beszédek összefoglalásainak.

A Niagara Konferencia számos evangelikál protestánssal ismertette meg a diszpenzacionalista eszméket; ezek közé tartozik – csak hogy jobban be tudjuk azonosítani – Krisztus ezeréves földi uralma, az ezt megelőző és csak a híveket érintő elragadtatás, az ószövetségi próféciák szó szerint való értelmezése, és az ebből fakadó Izraellel kapcsolatos nézet, nevezetesen, hogy Izrael elkülöníthető az egyháztól, és hogy Istennek továbbra is terve van a zsidó nemzettel. Ezek az elképzelések mára már számos neoprotestáns gyülekezet tanításába beépültek, de látnunk kell, hogy innen indultak. Sőt, eredetileg presbiteriánusok /reformátusok fogalmazták meg ezeket.

A konferencián elhangzó üzenetek középpontjában a Krisztusról szóló dogma, a Szentlélek, a Biblia, a misszió és a prófécia álltak, továbbá – ahogy említettem – a premillenarizmust és a diszpenzacionalizmust védték és hirdették. A legtöbb 19. század végi és 20. század eleji vezető diszpenzacionalista személyiség részt vett a konferencián, köztük William Eugene Blackstone, Charles Erdman, James H.Brookes, William Moorehead, Adoniram Judson Gordon, Amzi Dixon, Cl.Scofield és James Hudson Taylor.

1878-ban a találkozások során megszületett egy dokumentum, amelyet csak úgy neveztek: Niagara Hitvallás. A 14 pontból álló hitvallás az első, amely nyíltan megfogalmazta Krisztus premillenarista módon értelmezett parúziáját. Ennek ellenére a hitvallás explicit módon nem erősítette meg a diszpenzacionalizmust, bár számos diszpenzacionalista kulcstémára hivatkozik, beleértve a millenium (1000 éves királyság) valóságát, az etnikai Izrael helyreállítását, továbbá az igazak és a hamisak ítéletének időbeli eltérését. Ezt a 14 pontot hívták fundamentumoknak, az első 5 pontot pedig – amely a 14 pont további desztillálása – a fundamentalizmus magna chartájának tekintették.

M.B.: Konkrétan milyen tételekről van szó az 5, illetve a 14 pont esetében? Fel tudnád esetleg őket sorolni?

M.T.: Az 5 pontot nem is konkrétan a konferencia, hanem a Northern Presbyterian Church általános zsinata ratifikálta 1910-ben (felhívnám a figyelmet arra, hogy bár a konferencia teológiailag nagyon eltolódott a diszpenzacionalizmus irányába, a kezdeti diszpenzacionalisták presbiteriánusok/reformátusok voltak nagyobb részt).

Az öt pont tehát: 1.) Szentlélek inspirálta Szentírás, ennélfogva az Írás tévedhetetlensége, 2.) Krisztus szűztől való születése, 3.) Hit abban, hogy Krisztus halála váltság, engesztelés, jóvátétel a bűnökért, 4.) Krisztus testben való feltámadása, 5.) Krisztus csodáinak történelmi valósága

Magán a konferencián – ahogy említettem – 14 pontot fogalmaztak meg: 1.) a Szentírás eredeti kéziratainak verbális-plenáris inspiráltsága; 2.) a Szentháromság; 3.) az ember teremtése, bűnesete és teljes romlottsága; 4.) Ádám lelki halálának univerzális átörökítése; 5.) az újjászületés szükségessége; 6.) a Krisztus vére általi megváltás; 7.) üdvösség egyedül a Krisztusba vetett hit által; 8.) üdvbizonyosság; 9.) Jézus Krisztus centralitása a Szentírásban; 10.) az igaz egyházat a valódi hívők alkotják; 11.) a Szentlélek személy volta; 12.) a hívők szent életre való elhívása; 13.) a hívők lelke a halál után rögtön Krisztussal lesz; 14.) Krisztus millennium előtti második eljövetele (premillenista módon értelmezett második advent)

A „fundamentumok” című kiadvány erősen apologetikus és polemikus hangvételű volt, ami érthető, hiszen megfogalmazói a protestáns ortodoxia tantételeit akarták megvédeni. Ezt azért kell különösen hangsúlyoznunk, hiszen a keresztyén fundamentalizmus a protestáns ortodixához nyúlik vissza.

M.B.: Milyen hatása volt (ha volt) ezeknek a megfogalmazott tételeknek, illetve magának konferenciának?

M.T.: Maga a konferencia számos dologhoz járult hozzá: 1.) új missziós tevékenységet szült és az evangelizáció fellendüléséhez vezetett, 2.) hozzájárult a hatalmas méretű bibliakonferenciák elterjedéséhez, 3.) jelentős hatással volt különféle bibliai intézetek alapítására 4.) már maga a konferencia is hangot adott annak, hogy a fundamentalizmus milyen nagy hangsúlyt helyez a bibliatanulmányozásra 5) nagy mennyiségű fundamentalista irodalmat tett közzé – leginkább a próféciáról, Krisztus személyéről és munkájáról, a Szentlélekről és a misszióról szóló írásokat.

1920-ra az USA számos protestáns felekezetére hatással volt a fundamentalista mozgalom, különösképpen a baptistákra és a presbiteriánusokra.

M.B.: Beszélnél egy picit magáról a fogalomról? Honnan ered, mit jelöl a “fundamentalizmus/fundamentalista”?

A fogalmat először – legalábbis eredeti értelmében – 1920-ban egy baptista kiadó, Curtis Lee Laws használta azokra a keresztyénekre, akik „heves harcot folytatnak a fundamentumokért.” Ezt a megnevezést gyorsan adoptálta mind a két oldal – a fundamentalisták és azok ellenzői is. Laws ezt a fogalmat a már említett, és a konferenciához szorosan kötődő kiadványból vette (The Fundamentals: A Testimony to the Truth). A fundamentalizmus tehát, mint vallási mozgalmat jelölő kifejezés, körülbelül 1920-ra ment át a köznyelvbe.

M.B.: Beszéltünk a fogalom eredetéről, de milyen „szellemi” háttere volt/van a fundamentalizmusnak, mint teológiai vonulatnak?

M.T.: Ha a fundamentalista mozgalom eredetére tekintünk, három tényezőt kell megemlítenünk: 1.) az evangelikalizmust, 2.) a diszpenzacionalizmust, 3.) a princeton teológiáját (ez utóbbihoz kapcsolható a bibliai inerrancia fogalma).

M.B.: Akkor beszéljünk először az evangelikalizmusról!

M.T.: Az evangelikalizmust többek között az első nagy ébredésből (1730-1755, elsősorban Európát és Amerika brit területeit érte el, New England központtal) lehet eredeztetni. Az első nagy ébredés kapcsán olyan neveket kell megemlítenünk, mint Jonathan Edwards, vagy a metodista George Whitefield (mindkettő kálvinista teológiát vallott, azonban míg az első presbiteriánus, addig a második metodista volt). Az első nagy ébredés azokra koncentrált, akik már egyháztagok voltak, azaz a tradicionális egyházakat rázta fel.

Az evangalikalizmus azonban a második nagy ébredésre is visszavezethető, amely az USA második nagy, protestáns megújulási mozgalma volt. A mozgalom az 1790-es években kezdődött, majd az 1800-as évek elején kapott új lendületet, és nagymértékben hozzájárult azoknak a baptista és metodista egyházaknak a tagnövekedéséhez, mely egyházak prédikátorai az ébredési mozgalom vezetői voltak. A mozgalom alapvetően reakció volt az általánosan elterjedt és az egyházi közgondolkodásra is jellemző szkepticizmusra, racionalizmusra és deizmusra. Hasonló reakcióként értékelhető az Európában párhuzamosan futó pietizmus is. Az első és a második nagy ébredés az 1730-tól 1840-ig tartó periódust határozta meg.

Összefoglalásképp azt mondhatjuk, hogy amikor evangelikalizmusról beszélünk, akkor egy direkt észak-amerikai jelenségről beszélünk, amelynek eredete a pietizmusra, a presbiterianizmusra (a reformátusság angolszász vonala) és a puritanizmusra vezethető vissza (ez utóbbi a 16. és a 17. században élte virágkorát Angliában). Az evangelikalizmus mindezekből integrált valamit: a pietizmus melegszívű spiritualitását, a presbiterianizmus doktrinális precizitását és a puritanizmus önvizsgáló, önelemző jellegét.

M.B.: Többször említetted már a diszpenzacionalizmust. Mit kell tudnunk róla?

M.T.: A diszpenzacionalizmus gyökerei az ír származású ügyvédhez, John N. Darbyhoz (1800-1882) vezethetőek vissza. A testvérmozgalom (amelynek oszlopos tagja volt maga Darby is) fontos szerepet játszott a 19. században abban, hogy a diszpenzacionalizmus, mint tanrendszer kidolgozásra és szisztematizálásra került. A 20. században a diszpenzacionalizmus az úgynevezett Scofield Bible-ben került további rendszerezésre. A Scofield Biblia, amely egyfajta kommentárokkal ellátott magyarázatos Biblia volt, 1909 jelent meg először. Szerzője nagyobbrészt Cyrus I. Scofield (1843-1921) kongregacionalista lelkész és bibliatanító volt. Scofield maga az ugyancsak lelkész és bibliatanító James H. Brookes-tól (1830-1897) tanult, aki bevezette Scofieldet a diszpenzacionalizmus rendszerébe. Hogy a Scofield Biblia mennyire úttörőnek számított, arról tanúskodik többek között az a tény is, hogy e Biblia volt az Oxford University Press által megjelentetett első könyv, amely milliós példányszámban jelent meg. A Biblia és a próféciákkal foglalkozó konferenciák fellendülése, továbbá a bibliaiskolák mozgalma az 1880-as évektől mind hozzájárultak ahhoz, hogy a diszpenzacionalista gondolatok és tanítások széles körben elterjedjenek. A legtöbb bibliaiskola és teológiai főiskola, mint pl. a Philadelphia College of Bible vagy a Dallas Theological Seminary kivétel nélkül diszpenzacionalista tanokat hirdetett.

A diszpenzacionalizmus központja az említett DTS, Dallas Theological Seminary lett, amelynek rektora a diszpenzacionalizmus rendszerét tovább szisztematizáló Lewis Sperry Chafer volt. Számos baptista és pünkösdi felekezet teológiáját erősen meghatározza a diszpenzacionalizmus – hazánkban elsősorban a Hit Gyülekezete, a Krisztus Szeretete Egyház, vagy a Golgota gyülekezet teológiáját.

M.B.: Említetted Princeton-t. Mennyiben volt meghatározó fundamentalizmusra nézve?

M.T.: Itt egy olyan konzervatív, református-presbiteriánus teológiai vonalról beszélünk, amely a Princeton Theological Seminary-ról kapta a nevét. A princetoni teológiai szeminárium sokáig a konzervatív kálvinizmus központjának számított, később aztán liberalizálódott, és a belőle kivált konzervatív teológusok megalapították a Westminster Theological Seminary-t. Korábban azonban a Princeton teológiai fakultása volt a bibliai inerrancia tantételének a fellegvára (1840-től egészen 1920-ig).

M.B.: Már említetted az ún. bibliai innerranciát. Pontosan mit jelent, amikor a Biblia tévedhetetlenségéről beszélünk?

M.T.: Ezt a kérdést mindenképp lényeges tisztázni, mert ez tulajdonképpen az evangelikalizmus és a fundamentalizmus magja: a bibliai innerrancia tantétele kimondja, hogy a Biblia ihletett, Isten által inspirált szöveg, ezért megfellebbezhetetlen tekintéllyel bír, és mindenféle hibától vagy tévedéstől mentes. Mindent, amit a bibliai szerzők leírtak, Isten különböző módon „lehelte ki” (ezért mondjuk, hogy ihletett, az eredeti szóra utalva a 2 Tim 3,16 szerint), és egzakt módon juttatta a bibliai szerzők gondolataiban és írásában kifejezésre. A Biblia tehát más módon állt össze, lett leírva, mint egyéb történelmi iratok, dokumentumok. Ezt az alapelvet szem elött tartva a Princeton teológusai, tanárai keményen harcoltak a teológiai liberalizmus és modernizmus ellen.

M.B.: Ezek után adódik a kérdés, hogy beszélhetünk- e egyáltalán a fundamentalizmus esetében írásmagyarázati módszerről?

M.T.: Igen! A történet-kritikai módszerrel szemben a történeti-grammatikai modellt részesíti előnyben. Ez a hermeneutikai modell a bibliai szerzők eredeti intencióját kutatja. A bibliai könyveket nem “kritizálja”, nem tagolja fel, nem szedi szét, hanem azt vizsgálja, hogy miről szól az adott szöveg. Az evangelikálok/fundamentalisták tehát elutasítják a magas-kritikát (és nem önmagában a “kritikát”, mint tudományos módszert), amely – szerintük – alapvetően csak „irodalmi alkotásként” bánik a szent szöveggel.

M.B: Milyen egyéb, a teológiai fundamentalizmusra jellemző sajátosságokat lehetne említeni még?

M.T.: Említettük már a Biblia tévedhetetlenségének tanát, amely a fundamentalizmust fémjelzi. Azonban a „tévedhetetlenség” doktrínája esetében – ezt még szükséges hozzátennünk az előzőekhez – nem csak arról van szó, hogy a Biblia a hitre, vagy az üdvösségre vonatkozó információkat tekintve tévedhetetlen, hanem arról, hogy minden tekintetben az: a földrajzi, a történelmi és a biológiai információk tekintetében is.

A kérdésedre rátérve: manapság leginkább a Bibliára alapuló konzervatív erkölcsiség az, amiben a „fundamentalisták” konfrontálódnak a világgal, illetve a keresztyénség liberálisabb ágaival. A szexualitás, a homoszexualitás, a házasság előtti, vagy azon kívüli szex kérdéseiben természetesen konzervatív véleményt képviselnek, és a véleményüket társadalmi szinten is próbálják érvényesíteni. Ebben a fundamentalisták és az evangelikálok egységes állásponton vannak.

Megemlíthetjük még az evolúció elutasítását, amellyel a kreacionizmust vagy az „intelligens tervezés/tervezőről” szóló elképzelést állítják szembe. Ennek egyik korábbi példája volt a média által felkapott „majom per”, vagy más néven a „Scopes per” 1925-ben (az egész annak az ideiglenes törvénynek volt a próbaköve, amely megtiltotta, hogy az emberiség kialakulásával kapcsolatban olyan nézetet tanítsanak, amely ellentmond a Bibliának).

Ha a fundamentalizmus diszpenzacionalista ágát nézzük, akkor megemlíthetjük még a politikai téren való aktivizmust is. Erre a legnagyobb hatással Izrael államának megalapítása, illetve megalakulása volt 1948-ban, amely eseményre az Izraelre vonatkozó bibliai próféciák beteljesüléseként tekintettek. Jellemzően a pünkösdi és a baptista szervezetek/felekezetek fundamentalista képviselői harcosan Izrael-pártiak, főleg az USA déli övezetében (példa: 700-as klub, Pat Robertson).

M.B.: Milyen félreértések élnek a köztudatban a fundamentalizmussal kapcsolatban?

M.T.: Ahogy említettem már, a keresztyén fundamentalizmus, vagy fundamentalisztikus elemek minden felekezeten belül előfordulnak – nyilván amiről itt beszélünk, az a protestáns felekezetekre jellemző. Ugyanakkor látnunk kell, hogy Magyarországon általában helytelenül használják a fogalmat, dehonesztáló értelemben, mintha a fundamentalizmus egyenlő lenne egy buta, primitív, teológiátlan biblicizmussal, vagy puszta erkölcsi konzervatívizmussal. Azonban, ha megnézzük, milyen teológiai gyökerei és elvei vannak a fundamentalizmusnak (és itt most elsősorban a korábban említett 5 pontra gondolok), akkor – ezt én gondolom – inkább már az válik kérdéssé, hogy aki nem vallja magát „teológiai” értelemben fundamentalistának, egyáltalán keresztyénnek tekinthető –e. Hiszen ki az a keresztyén – még ha adott esetben az Írás tévedhetetlenségét problematikusnak is tartja -, aki nem vallja Krisztus szűztől való születését, vagy azt, hogy a Messiás halála engesztelés és váltság volt a bűneinkért, vagy hogy Jézus csodái valóban megtörténtek?
Vannak olyanok is, akik fundamentalizmusnak bélyegeznek olyan tanokat (ezzel akarják lejáratni), amelyet ugyanúgy lehetne evangelikalizmusnak is nevezni, csak akkor nem lehetne ennyire rossz színben feltüntetni azt, ami ellen küzdenek.

M.B.: Ha jól értem, az evangelikál és a “fundamentalistának” bélyegzett teológia nagy része közös halmaznak tekinthető. Adódik a kérdés: van egyáltalán különbség evangelikalizmus és fundamentalizmus között?

M.T.: Ha a fundamentalizmus eredeti gyökereit nézzük (5 pont, 14 pont), akkor nem igazán lehet lényeges különbséget megállapítani tanbéli szinten. Kevésbé teológiai, inkább formai szempontokat lehet megfogalmazni, ha már különbségeket kell említenünk: a fundamentalistákra az egyházi hierarchia jobban jellemző, ezzel szemben az evangelikálokat egyházi szinten nagyobb pluralitás jellemzi, a hívők általános papságára nagyobb hangsúlyt helyeznek, és talán a „laikusok” is nagyobb szerephez jutnak köreikben. Érdekes, hogy az USA-ban a radikális fundamentalizmuson belüli kálvinista ág sokszor arminiánusnak titulálja az evangelikálokat. Pl. Magyarországon is előfordul, hogy pietisztikus gyökerű fundamentalisták (illetve azok, akiket mások annak bélyegeznek) Billy Grahamet, akit az evangelikalizmus egyik meghatározó képviselőjének tartanak, nem fogadják el, azért, mert együtt dolgozott és párbeszédet folytatott katolikusokkal és keleti ortodoxokkal.

Megemlíthetjük még a korábban már tárgyalt diszpenzacionalista teológiát, illetve annak egy szegmensét, Krisztus második eljövetelét a millennium, azaz az ezeréves királyság előtt (amelyet ugye ők földi királyságként értelmeznek), illetve e felfogáshoz vezető írásmagyarázati elvet is: az Írás már-már szélsőségesen szó szerinti, literális módon való magyarázatát, amely különösen a bibliai próféciák értelmezésénél vezet furcsa eredményekre. Nos a diszp. teológiát – és ezeket az előbb felsorolt tantételeket – nevezik ma sokan szűkebb értelemben fundamentalizmusnak. Ilyen értelemben az evangelikalizmus sokkal tágabb, sőt inkább a klasszikus reformátori teológia örökségéhez áll közelebb.

M.B.: Köszönöm a beszélgetést!

Ez is érdekes lehet

Gondolatok a Római Katolikus Egyház jelenlegi helyzetéről, jövőbeli irányairól
Nagy Gergely: Hogyan (ne) teologizáljunk? | II. reflexió Nagy Dávid kritikájára
John Stott: Keresztyén gondolkodásmód
A hiper-fundamentalizmus jellemzői

Hozzászólás