John Piper: a nemi identitás választás kérdése?
John tiszteletes, mit mondana egy olyan férfinak vagy nőnek, aki nemváltoztató műtéten gondolkozik? Vegyük azt, hogy ez az illető nem született fejlődési rendellenességgel, hanem tisztán és világosan, genetikai és pszichikai értelemben is férfi, vagy nő, és szeretné megváltoztatni a nemét. Mit mondana olyan valakinek, aki a transzneműség mellett tenné le a voksát?
OK. Tony, Az első dolog, amit mondani szeretnék az az, hogy bárki, aki ezt hallgatja, és közben át akar kapcsolni mondván, „Jó éjt! Transzneműség. Ez egyáltalán nem érint engem! Nem szükséges ezt ma meghallgatom” – adjon kérem egy percet mielőtt átkapcsolna egy másik adásra. Megéri!
A Time magazin június 9-dikei számának címlapján Laverne Cox szerepelt. A vezércikk egy nagyszerű nőt mutat be egy fájdalmas történeten keresztül, aki fiúnak született, de jelenleg más nemi identitással él együtt, és nőként szerepel az Orange is the new black című TV sorozatban. Az újság abban a reményben teszi mindezt, hogy minket, olvasókat teljesen meggyőzzön erről az életformáról. A Laverne-nel készített cikk és interjú végig egy transznemű tapasztalatairól szól. Tetszik vagy nem – ez az, amit magamnak is és mindnyájunknak mondok – az alábbi mögött a kultúránkban meglévő homoszexuális viselkedéssel kapcsolatos azon szándék áll, hogy azt fő sodorvonalba és kitüntetett helyre állítsa. Ha nem teszünk úgy, miként az interjú is kristálytisztán kifejti, az oda fog vezetni, hogy láthatóan megakasztanak majd minket a saját szexuális bizonytalanságaink vagy hogy mi leszünk a leggyűlöltebbek. Tehát ez időszerű és égetően fontos téma.
Most hagy vázoljak föl pár forgatókönyvet. Mit tennél vagy mondanál, akár lelkészként vagy laikusként, ha egy család ellátogatna a gyülekezetbe, akiknek a 15 éves fiuk az ifi csoportba női ruhában, hosszú göndör hajjal, festett körmökkel, borotvált lábbal, és ajakrúzzsal jelenne meg, és önmagát lánynak vallaná? A fiataljaid készen állnának erre? Valaha is gondolkodtak erről? Ez el fog jönni. És készek erre? Úgy értem, van-e a szexualitásra biblikus magyarázatuk, ami segíthet nekik józan ítéletet hozni erről? Meg tudják-e ragadni a kegyelem és az igazság értelmét, hogy legyen meggyőződésük és részvétet tudjanak tanúsítani ezekben a kapcsolatokban?
Még egy szituáció, amivel úgy gondolom, mindnyájunknak szembe kell néznie előbb vagy utóbb. Mit mondanál arra, mi lenne a tanácsod, ha egy 40 éves férfi vagy nő azért jönne hozzád, mert éppen elfogadta Jézus Krisztust megváltó Urának és élete kincsének, de 20 évvel ezelőtt nemváltoztató műtéte volt, s bár most férfiként él, nőnek született, vagy nőként él, de eredetileg férfinak született? Milyen megbánás lehetséges ebben a helyzetben? Tehát ezek a kérdések aktuálisak számunkra, és ha az emberek úgy gondolnák, hogy ez velem nem történhet meg, nem is kell ezzel foglalkozni, akkor talán naivak lennének. Ha nem veled, talán a gyerekeiddel. Ezért hagy segítsek ebben egy kicsit.
A fő kérdés előttünk van. A nemi vagy szexuális identitás az egyéntől, vagy Isten gondviseléséből ered? Vagy közelítsük meg más módon: a nemiségemet az elmémben meghozott döntésem határozza meg, vagy Isten természetemben kifejeződő szándéka? Ez kulcskérdés. Olyan napokat élünk, mikor az egyéni önrendelkezésen, a személyes véleményen vagy választáson alapul sok elgondolás, amik prioritást élveznek Isten szándékával szemben. Ez azért lehet, mert nem hisznek Istenben, vagy még gyakrabban azért, mert nem hiszik, hogy Isten bármiféle útmutató világosságot jelentett volna ki a témában. Bárhogy is, a személyes preferenciák nagyobb súllyal nyomnak latba Istennel szemben. A vágyaim valósága fontosabb. A legtöbb ember úgy érzi, hogy ezek fontosak az életben, míg Isten nem számít túl sokat. Ugyanis gyakorlati szempontok alapján jelentéktelen a kultúránk számára, akár létezik, akár nem. A mai kultúránkban csak néhány ember féli az Urat amiatt, amiért „a bölcsesség kezdete az Úrnak félelme”. Más szóval, nem tudunk eljutni a kiindulópontig, nem tudunk bölcsek lenni a nemi identitás kérdésében, ha nem féljük az élő Istent.
Tehát a személyes, individuális autonómia magasba emelésének meglepő példája Isten természet szerint való akaratával szemben az a döntés, hogy a szülők – igen, ez megtörténik – manapság drogokat használnak, hogy a gyermekeik serdülőkorát kitolják, hogy aztán a fiaik vagy lányaik meghozhassák saját döntéseiket arról, vajon férfiként vagy nőként akarnak felnőni. Tehát a kérdésem az, hogy miként tudunk biblikusan gondolkodni ezekről a dolgokról.
Elő is hozok egy Igehelyet a Bibliából, ami az alapok lefektetésével kezdi; ez úgy gondolom, hogy teljes mértékben lényeges. Ez a Rm 1:19-28:
mert ami megismerhető Istenből, az nyilvánvaló előttük, mivel Isten nyilvánvalóvá tette számukra. Láthatatlan valóját, azaz örök hatalmát és istenségét meglátja alkotásain az értelem a világ teremtésétől fogva. Ezért nincs mentségük, mert bár Istent ismerték, mégsem dicsőítették vagy áldották mint Istent, hanem hiábavalóságokra jutottak gondolkodásukban, és sötétség borult oktalan szívükre. Akik bölcseknek mondják magukat, bolonddá lettek, és a halhatatlan Isten dicsőségét felcserélték halandó emberek, sőt madarak, négylábúak és csúszómászók képmásával. Ezért kiszolgáltatta őket Isten szívük vágyaiban a tisztátalanságnak, hogy meggyalázzák egymás testét. Az ilyenek Isten igazságát hazugsággal cserélték fel, és a teremtményt imádták és szolgálták a Teremtő helyett, aki áldott mindörökké. Ámen. Ezért kiszolgáltatta őket Isten gyalázatos szenvedélyeiknek: mert asszonyaik felcserélték a természetes érintkezést a természetellenessel, ugyanúgy a férfiak is elhagyták a női nemmel való természetes érintkezést, és egymás iránt ébredt vágy bennük: férfiak férfiakkal fajtalankodnak, de el is veszik tévelygésük méltó büntetését önmagukban. És mivel nem méltatták Istent arra, hogy megtartsák ismeretükben, Isten kiszolgáltatta őket megbízhatatlan gondolkodásuknak, hogy azt tegyék, ami nem illik.
A legfontosabb dolog, amit itt meg kell jegyeznünk, az az, hogy a Biblia párhuzamot von aközött, ahogy a természet tanít az Istennel kapcsolatos igazságokról, és aközött, ahogy a természet a férfi és a női szexualitással kapcsolatos igazságokról tanít. A lényeg pedig ez: a természet Isten kinyilatkoztatásának egyik eszköze, amelyet előnybe kellene részesítenünk, amelynek döntéseinket meg kellene határoznia. A preferenciáinkat, vagy a döntéseinket Isten természet szerinti akaratának kellene vezetnie. Ez nem egy független dolog, olyan értelemben, hogy ki tudnád választani a saját lényegedet. Akit nekünk imádnunk kell, az nem hagyja, hogy a preferenciáink határozzák meg, és azt sem a mi véleményünk alakítja, hogy kik vagyunk szexuálisan. Mindegyiket Isten természeti kijelentése irányítja.
Tehát példának nézzük meg a 19. verset. Ami megismerhető Istenből az nyilvánvaló, mert Isten megmutatta azokat. „Mert a mi Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik”. Tehát Isten isteni természetét a világegyetem fizikai és materiális dolgaiban jelentette ki olyannyira, hogy a 20. verstől ezt mondja: „Ezért nincs mentségük, […] Isten dicsőségét felcserélték, […] és a teremtményt imádták és szolgálták a Teremtő helyett”. Más szóval, Isten akaratában világos, hogy a világegyetem, mint az anyagi, fizikai univerzum tanítása Istenről elegendő arra, hogy megtudjuk ki Ő, és kit kell imádnunk, hogy ne legyen mentségünk arra, ha nem tesszük.
Ezután – és itt a kulcs gondolat a nemváltoztatás témájában – a szöveg párhuzamot von az emberi szexualitással. Csak úgy, ahogy a fizikai természetben megnyilvánul Isten igazsága, úgy a fizikai természet is megjeleníti a nemi identitással kapcsolatos igazságot. A 26. vers így folytatódik: „mert asszonyaik felcserélték a természetes érintkezést a természetellenessel, ugyanúgy a férfiak is elhagyták a női nemmel való természetes érintkezést, és egymás iránt ébredt vágy bennük”.
Az egyik dolog, amire most fókuszálok az Pál magyarázata a világegyetem és a testünk természeti, anyagi és fizikai szerepét érintően. Amit mond, az az, hogy a természet szerepe kijelenteni az Isten hatalmas és mindenható lényéről szóló igazságot, egyúttal a mi férfiúi, illetve női identitásunkat is megmutatni. Ez a veleje mindannak, amit a Róma 9-ről mondok, tudniillik, hogy a természet szerepe nem más, mint hogy kijelentse az Isten hatalmas és mindenható lényéről szóló igazságot, egyúttal hogy kijelentse a mi férfiúi, illetve női identitásunkról szóló igazságot is. És ez olyan világos, hogy nem lehet kifogásunk, ha nem vesszük észre.
Ha az ember szétnéz a világban, és a teremtmények imádatát választja a Teremtő helyett, akkor nem lehet mentsége. Ha egy férfi a saját testét nézi, és női szerepet akar játszani, vagy egy nő néz saját magára, és férfiként akar viselkedni, akkor nincs mentségük, mert mindkét dologban, az Isten imádatában és az emberi szexualitásban, Isten a természetben – kozmológiailag és biológiailag – kijelentette akaratát. Az embereknek Istent kell imádniuk, a férfiaknak férfiként, a nőknek pedig nőként kell cselekedniük.
Most térjünk vissza Laverne Cox-ra egy pillanatra. Fiúnak született és most nőként próbál élni. Teljesen ellentétesen gondolkodik mindarról, amit most mondtam. Tulajdonképpen most mérges is lenne rám, hogy őt (mint férfit) említettem meg.
Az idézet:
Sokan szeretnék azt hinni, hogy a nemi szervek és a biológia olyanok, mint a végzet. Minden ilyen meghatározás a péniszen és a vaginán alapul és ezek alapján igyekeznek megmondani, hogy ki vagy te. Ha egy kicsit elgondolkozol ezen, akkor rájössz, hogy ez nevetséges. Az embereknek arra van szükségük, hogy szabadon engedjék őket, és saját maguk döntsék el, hogy mit gondolnak arról, hogy mit jelent férfinek és mit jelent nőnek lenni, mert nem feltétlenül jelent valamiféle öröklött dolgot.
A válaszom minderre: hát jó. Rendben. Ez nem az én fejtegetésem, sem nem Pál érvelése. Nem arról van szó, hogy a természet mit mond velünk született, öröklött dolognak, hanem arról, hogy mint Isten kijelentése, mit mond Istennek a férfiúságra és nőiségre vonatkozó szándékáról, tervéről. Isten az emberi élet bölcs, szerető és céltudatos teremtője és alkotója, és mint ilyen, Cox interjújából teljes mértékben hiányzik, és amennyire én látom, az életéből is. És ebből adódik minden különbség.
Tehát ez az az alap, amit a Róma 1 alapján lefektetnék.
De Tony, a kérdés … Igazán még nem is válaszoltam arra a kérdésre, amit kaptam? Azt kérdezted: Mit tudnék mondani annak, aki talán teljesen egyetért azzal, amit itt mondtam, mégis határozottan abban az identitásban találja magát és olyan vágya van, ami ellentétes az anatómiájával. Ezt talán felvehetjük a következő részben. Én most a Róma 1 exegetikai alapjait akartam lefektetni, és bemutatni a kultúra jelen állását.
(Fordította: Davdi)


Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista, pünkösdi stb.) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk
„… ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van.” (Szabados Ádám)
„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik újra gondolni az evangelikalizmussal kapcsolatos nézetünket. Sokan azok közül, akik az elmúlt években nagy változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, még mindig azt állítják, hogy valójában evangelikálok. Ezért a probléma a következő: meg kell határoznunk egészen pontosan, hogy mit jelent az, hogy evangelikál, és ki tekinthető evangelikálnak (…) Nos, ha használják az evangelikál megjelölést, akkor nyilvánvalóan van valami jelentése is. Olyan kifejezés, amely leszűkít. Bizonyos szempontból kizárólagos (…). Remélem teljesen világos számunkra: nem azt próbáljuk megfogalmazni általános értelemben, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki az evangelikál keresztyén, és erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Tehát hogyan határozzuk meg, hogy mit jelent evangelikálnak lenni, elkülönítve “a keresztyén” általános definíciójától? Ez ma egy nagy kérdés, és úgy gondolom, hogy ez lesz az a kérdés, amivel egyre inkább szembe kell néznünk az elkövetkezendő években.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelival, 11-13.o.)
„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)
„Semmiféle problémát nem okoz számomra tévedhetetlenségről beszélni. Viszont ha lelkészként azt mondom akármelyik laikus hívőnek, hogy elfogadom a Szentírás tekintélyét, de nem hiszek a tévedhetetlenségében, egyből megkérdezi majd: »mi a különbség a kettő között?« És ahogy ezt elkezdem magyarázni, egyből forgatni kezdi majd a szemét, és azt gondolja magában, hogy ez a különbségtétel fából vaskarika. Ha azt mondom, hogy csak részben fogadom el a tekintélyét, és nem tévedhetetlen, azt megértik. Ha azt mondom, hogy a tekintélyét minden egyes részére vonatkozóan elfogadom és tévedhetetlen, azt is érteni fogják. De 35 éves pályafutásom során egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki értené, ha azt mondom, hogy elfogadom ugyan a Szentírás tekintélyét, de nem tartom tévedhetetlennek.” (Tim Keller)