28
szept
2016

Beszélgetés a kontinuacionizmusról és a szesszacionizmusról

Izgalmas beszélgetésre gyűltünk össze egyik este a Görbe Bögre Kávézóban. Márkus Tamás Andrást és Nagy Gergelyt faggattam a kontinuacionizmusról és a szesszacionizmusról. Szerettem volna a gondolataikat, érveléseiket, teológiájukat jobban megismerni. Ez sikerült is, és remélem az olvasó is hasonló élményben fog részesülni, mint amiben nekem volt részem.

– A karizmákkal kapcsolatos mai álláspontok a kontinuacionizmus és a szesszacionizmus. Tudom, hogy eltérő állásponton vagytok ezzel kapcsolatban. Kérlek, mutassátok be az általatok képviselt álláspontot.
Először is kérnék egy rövid definíciót, hogy mit jelentenek ezek a fogalmak.

Nagy Gergely (N.G.): Hogy mit értünk szesszacionizmus alatt? Nem mást, mint hogy a Szentlélek azon csodás kegyelmi ajándékai (gyógyítás, nyelveken szólás, prófétálás), melyek a Szentírásban fel vannak sorolva, és amik az I. századi keresztyénséget, az apostoli kort jellemezték, csak arra az időre és különleges céllal adattak és ma már nem működnek/nem úgy hatnak, mint az apostoli korban, elmúltak (innen a név: ceased – elmúlt).

Fontos megjegyezni, hogy mindez nem azt jelenti, hogy ne hinnénk a Szentlélek ajándékaiban, annak hatalmában és munkáiban, ne vágyakoznánk a lélek ajándékaira, viszont a Szentírás alapján egyértelműen meghatározhatunk olyan ajándékokat, melyek azért adattak, hogy az evangélium az I. század során hatékonyan tudjon terjedni, és addig adattak, amíg a mindenre elégséges Szentírás (Sola Scriptura) minden irata létre nem jött.

Ellentétben a kontinuacionizmussal (pontosabban a pünkösdi mozgalommal-1901. 01. 01.) nem lehet pontos, vagy akár körülbelüli időpontot adni a szesszacionizmus, mint teológiai irányzat elterjedésének, mivel az apostoli atyák óta, a reformátorokon, puritánokon át egészen a modern kori ortodox, fundamentalista (a szó pozitív értelmében) teológusokig, dogmatikusokig megtalálható ez a fajta igeértelmezési és kegyességi vonal.

dsc_0681-2Márkus Tamás András (M.T.A.): A kontinuacionisták elméleti síkon vallják a Szentírás tanúságtétele alapján, hogy a csodás karizmákat, úgymint a prófétálást, a nyelveken szólást és a gyógyítás kegyelemi ajándékát (a többi karizmával együtt, amelyeket maguk a szesszacionisták is folytatólagosnak tekintenek) továbbra is fenntartja az Úr az ő egyháza számára.

A kontinuacionisták tehát hiszik, hogy a kegyelmi ajándékok az egyház számára adattak, éspedig a szolgálatához szükséges felvértezésként, egészen Krisztus visszajöveteléig, és mindezzel egyszersmind azt is állítják, hogy a Lélek természetfeletti ajándékai, vagy ún. csodás karizmái nem szűntek meg sem az utolsó apostol halálával, sem pedig a szentírási kánon lezárulásával.

– Léteznek-e köztes fokozatok e két álláspont között?

M.T.A.: Igen, számtalan fokozat létezik. Például, ha a különleges kegyelmi ajándékok totális megszűnéséről vallott nézetet tekintjük egy skála egyik, míg a különleges kegyelmi ajándékok mai napig való folytatódásáról szóló nézetet a másik végpontjának, akkor a két pont között számos egyéb, az egyik, vagy a másik végponthoz közelebb eső stációt különíthetünk el.

Léteznek olyanok, akik mind elméletben, mind a gyakorlatban kontinuacionisták, őket hívnám én személy szerint „karizmatikusnak” – most a szó azon értelmében, ahogy a karizmatikus mozgalomra és annak képviselőire szoktak hivatkozni (lásd: karizmatizmus első, második és harmadik hulláma).
Léteznek „moderált karizmatikusok”, akik ugyan élnek az ún. csodás karizmákkal, tehát a szolgálatukban is próbálják használni őket, ugyanakkor nagyon visszafogottan, mindenféle szélsőségtől mentesen, csakis a bibliai iránymutatás szerint. Én a magam részéről őket hívnám kontinuacionistának (a „karizmatikus” jelző véleményem szerint már terhelt, sőt sok esetben egyenesen pejoratív).

Ezen kívül léteznek elvi kontinuacionsták is. Ők teológiai értelemben karizmatikusok, azonban tapasztalati szinten szesszacionisták! Jóváhagyják azt a teoretikus lehetőséget, hogy az ilyen ajándékok létezhetnek, de nem fektetnek abba energiát, hogy ezekkel éljenek, vagy, hogy igénybe vegyék őket, mint a keresztyén élet esszenciális tényezőit.

dsc_0703-2N.G.: A szesszacionista igeértelmezésen belül is különbséget tehetünk: egyrészt a csodák szempontjából a „klasszikus” szesszacionista és a „teljes” (full) szesszacionista értelmezés között.
Az előbbi értelmezést vallók egyetértenek abban, hogy a különleges karizmák és az apostoli csodák csak a kezdeti időkre adattak, míg a Szentírás minden könyve létre nem jött, viszont hiszik azt is, hogy Isten ma is tehet „csodákat”, amik bár nem egyenlők a klasszikus bibliai csodákkal, de mégis az Ő hatalmából adódó különleges történések (pl. ima utáni gyógyulás). Viszont ezek nem egyeznek meg a kontinuacionista/karizmatikus csodaértelmezéssel és gyógyulásokkal. Mai képviselői például: J. MacArthur, Daniel B. Wallace.

Az utóbbi, „teljes” szesszacionizmus követői azt állítják, hogy Isten ma egyáltalán nem tesz csodát (bár nagyon fontos, hogy ki hogyan definiálja a „csoda” szót). Képviselői B. B. Warfied, F. N. Lee.
Különbség van továbbá aközött, hogy meghagyja-e valaki a lehetőségét annak, hogy valaha újraéledjenek ezen csodás karizmák.

Itt a teológusok nagytöbbsége az un. „erős” szesszacionizmust képviseli, és igei alapon még a lehetőségét is elutasítja annak, hogy valaha a jövőben bárki újra megkapja ezeket az ajándékokat.
A másik oldal, a kisebbség, az un. „moderált” szesszacionizmus képviselői meghagyják a lehetőségét annak, hogy egyszer eljöjjön egy úgy korszaka a karizmáknak, viszont kategorikusan tagadják, hogy a mi korunk lenne az.
Végül: a kérdés kétféle, különböző megközelítési módja alapján is feloszthatjuk a szesszacionista teológiát: vannak, akik igei hangsúlyokkal érvelnek és szisztematikus teológia vonalán kutatják a kérdést; vannak azonban olyanok, akik az empíriára hivatkozva helyezkednek álláspontjukra, mondván a mögöttünk álló 1900 év teológiája és egyháztörténelme alapján nem engedhetünk teret ezen ajándékoknak. Ők értelemszerűen egyháztörténeti vonalon kutatnak.

– Melyek a legfontosabb érvek az egyik, illetve a másik nézet mellett?

dsc_0695-2N.G.: Míg a kontinuacionisták azt mondják, hogy az újszövetség sehol nem állítja, hogy elmúltak volna a csodás kegyelmi ajándékok, addig ez megfordítva is igaz: sehol nem állítja explicite, hogy tovább kéne élniük ezeknek az apostolok után is.
Továbbá, akik hisznek a csodás karizmák továbbélésében, állítják, hogy van újszövetségi példa, mely alapján kimondható, hogy Jézus visszajöveteléig tovább élnek ezek: az 1Kor 13:10: „Amikor pedig eljön a tökéletes, eltöröltetik a töredékes.” Ez Krisztus eljövetelére utal: ekkor múlik el a prófétálás és a többi ajándék. Egyrészt azonban ez egy rettenetesen kérdéses szakasz és igevers, nem mond ki egyértelműen semmit, rengeteg féleértelmezése létezik. Továbbá az egyháztörténelem nagy részében épp ezt a szakaszt használták a szesszacionizmus védelmére.

A Biblia csak az „egyház koráról” beszél – állítják a karizmatikusok – és arra vonatkoztatja a csodákat és a csodás ajándékokat, nem tesz különbséget, márpedig akkor egészen a parúziáig folytatódniuk kell ezeknek. Viszont, hacsak nem hiszik a karizmatikusok, hogy manapság is járkálnak körülöttünk Péterrel és Pállal egyenrangú apostolok (márpedig a „józan” nagy többségük nem hiszi), akkor máris differenciálták a korszakokat, és legalább az apostolságot az „apostoli kor” specialitásának tekintik.

Végül: ötszáz millió hitvalló karizmatikus keresztény ember, akik megélik ezeket az élményeket és ajándékokat nem tévedhet mind – mondják. Viszont ennyi erővel a róm. kat. anyaszentegyház csodáit is fogadjuk el, melyek ellen a protestánsok oly biblikusan felléptek. A lényeg: érvelési hiba, és tévedhet ötszáz millió ember is.

Az Ige tanúsága szerint Isten szava erejű próféciák (és az azokat kísérő csodás jelek és erők: holtak feltámasztása, apostoli gyógyítások, nyelveken szólás) megszűntek az utolsó bibliai irat létrejöttével, így ha Isten kommunikál felénk, akkor azt vagy Igéjén, igehirdetésen, vagy a gondviselésből levont következtetéseken keresztül történik. (Dán 9:24-27; Zsid 1:1, 2:3-4; Mt 4:4; Zsolt 119:105; Lk 2:19; Jn14:26) Viszont Isten igéje lezártnak tekinti a csodás látomásokat, és hallott hangokat is. Így hát nem igen képzelhető el olyan jelenség, amelyben Isten nem Igéjén keresztül szólna. Ha egyesek mégis beszámolnak arról, hogy Isten szól hozzájuk, akkor az leginkább a saját gondolatuk lehet, de ettől még tartalmazhat igazságokat, hiszen bármelyikünknek lehetnek jó megérzéseink. De ezt prófétaságnak nevezni nem szabad. (Num 12:6; Mózes, Illés, Pál satöbbik látomásai; Péld 16:9; Jak 4:15; 1Kor 7:39; Num 22:23; Mt 7:22-23; Jn 11:49-52; ApCsel 16:16).

dsc_0675-2M.T.A.: A kontinuacionisták az 1Kor 13-at nem tartják kérdéses szakasznak, sőt, nagyon is világos szakaszként értelmezik, ahol egyértelműen a csodás kegyelmi ajándékok (illetve minden egyéb karizma) folytatólagos voltáról esik szó. Pál a következőt írja még pár fejezettel korábban a korinthusiaknak: „Úgy, hogy semmi kegyelmi ajándék nélkül nem szűkölködtök, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak megjelenését” (1Kor 1,7). Itt az apostol összekapcsolja a Lélek ajándékainak birtoklását és az üdvtörténetben való helyzetüket – azt az időt/időszakot jellemzik a karizmák, amikor Jézus Krisztus megjelenését várjuk.

A kegyelmi ajándékok tehát a Krisztus mennybemenetele és dicsőséges visszatérése közötti időre / időszakra adattak a kontinuacionista értelmezés szerint. Ugyanezt fejezi ki Pál, Krisztus parúziájára előre tekintve: „De mikor eljő a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik.” (1Kor 13,10). Mindezzel arra utal, hogy ezek a „rész szerint való” (Károli), „töredékes” (RUF) ajándékok, amelyekről a 8-9. versekben, és a korábbi fejezetben tesz említést, Krisztus visszajöveteléig hatályban maradnak.

A Szentlélek „erővel” való kitöltetése (ApCsel 1,8) éppen arra szolgált, hogy a Krisztusról szóló tanúságtételt, az evangélium hirdetését segítse – erről pedig tudjuk, hogy egészen Krisztus visszatéréséig folytatódni fog. Ez a kontinuacionista érvelés tengelye. Ennek értelmében a kontinuacionisták helytelennek tartják azt az érvelést, amely szerint a jelek és csodák, és bizonyos kegyelmi ajándékok pusztán arra szolgáltak volna, hogy az apostolok hitelességét tanúsítsák, és miután az utolsó apostol is meghalt, ezek az „ajándékok” is megszűntek.
Hasonlóképpen tévesnek tartják a már említett 1Kor 13,10 kapcsán, hogy az igeversben szereplő „teljesség” kitétel (amely majd eljő a „töredékes” után) a teljes Szentírásra vonatkozna. Így azzal sem értenek egyet (amely némely szesszacionista számára érv), hogy a teljes Szentírás miatt nincs már többé szükségünk az ún. „csodás karizmák” jelenlétére, működésére.

Mivel itt elhangzott a prófétálás karizmájával kapcsolatosan egy-két állítás, erre térjünk ki egy kicsit. Először is különbséget kell tennünk – ez alapvető tétel – az ó és az újszövetségi prófécia között. Lehetnek átfedések a kettő jellegében, de az újszövetségi prófétálás kapcsán egy jóval tágabb jelenségről (lehet bátorítás, igei meglátás, buzdítás stb.) beszélünk, aminek más legitimációja is van, mint az ószövetségi, és a Szentírásba bekerült próféciáknak.

Amikor Pál apostol az újszövetségi gyülekezeti rendet szabályozza, többek között a következő kijelentéseket teszi, „…kívánjátok a lelki ajándékokat, leginkább pedig, hogy prófétáljatok” (1Kor 14,2).
Illetve „azért atyámfiai törekedjetek a prófétálásra…” (1Kor 14,39), ezért a kontinuacionisták úgy gondolják, hogy ezeknek a felszólításoknak meg kell felelni, és relevánsak ma is számunkra.
Ne felejtsük el, hogy az apostol szerint „aki prófétál, az a gyülekezetet építi” (1Kor 14,4), márpedig az egyház, és annak egyes gyülekezeti ma is léteznek, és ma is építenünk kell azokat. Sok mindent lehetne még mondani, de alapjában véve ez ennyire egyszerű.

– Milyen neves teológusokat tudtok felsorakoztatni a nézetetek mellett?

M.T.A.: A legkorábbi egyházatyák „karizmatikusok” voltak, úgymint Jusztinosz, Irenaeus, vagy Tertullianus.
Augustinus egyházatya, akiről sokszor úgy beszélnek, mint aki kidolgozta rendszerszerűen a szesszacionizmust, az élete utolsó éveiben revideálta pl. a csodákkal és a gyógyítás karizmájával kapcsolatos nézetét.

A reformátorokra pedig úgy gondolom anakronizmus szesszacionistaként tekinteni, hiszen abban az időben a karizmák megélése az egyébként más téren is kihágásokat elkövető szektariánus csoportokra voltak jellemzőek, így érthető, hogy ódzkodtak az ilyen jellegű megnyilvánulásoktól. Másrészt „rendszert” semmiképp sem dolgoztak ki ezzel kapcsolatban, hanem kommentárjaikban, vagy egyéb, más témák kritikus boncolgatása közben (pl. az utolsó kenet vagy a bérmálás Róm.Kat. gyakorlata kapcsán) tesznek egy-két megjegyzést. Érdekesség egyébként, hogy a hugenották között is előkerült a karizmatizmus.

Meglepő egyébként – ugorva az időben egy nagyot –, hogy az első átfogó karizmatikus dogmatikai művet egy presbiteriánus teológus írta, J. Rodman Williams. De említhetünk számtalan mai, jelentős és meghatározó exegétát, rendszeres teológust és pásztort is, akik kontinuacionistának vallják magukat, és közben teológiájuk egyéb aspektusait tekintve hitvallásos, sőt, ortodox kálvinisták: John Piper, Mark Dever, Tim Keller, Sam Storms, Wayne Grudem, D.A.Carson.

N.G.: Az atyák közül: Augustinus, Origensz, Krüzosztomosz, stb… (de legalábbis egy egyházatya sem értelmezte a bibliai gyakorlatot úgy, mint ahogyan a mai karizmatikusok). Protestáns vonalon: Kálvin János, B. B. Warfield, John Owen C. H. Spurgeon, a puritánok mindannyian (pl. Matthew Henry, Matthew Poole).
A mai, aktív teológusok közül pedig pl. J. MacArthur, R. C. Sproul, Kenneth Gentry, F. N. Lee, Stewe Lawson, Tom Pennington.

– Láttok-e esélyt arra, hogy a másik oldallal együtt tudjatok működni?

dsc_0684-2N.G.: Ez többrétegű kérdés. MacArthur gondolatai mentén kimondhatjuk, hogy a karizmatikus mozgalmon belül olyan sok variáció van, hogy nem választhatunk egyfajta megközelítési módot velük kapcsolatban.
Néhány karizmatikus valóban újjászületett keresztyén, de sokan a mozgalmon belül még sajnos nem a Biblia Jézusát ismerik.
Néhányan közülük az igaz Írásnak megfelelően élnek, de nagyon sokan olyan elveket vallanak, amik hibásak. Szóval nem lehet egy séma szerint kezelni az együttműködést.
A karizmatikus mozgalmon belül sok nem biblikus és veszélyes tanítás megtalálható, de a velük kapcsolatos hozzáállásnak és párbeszédnek szeretetteljesnek, türelmesnek és kölcsönösen bibliai alapokon állónak kell lennie. Az érzelmes túlreagálások és gyenge igei alapon álló viták aláássák azt a szándékot, hogy mind megláthassuk Krisztus igazságát.

Másrészről nyugodt, de mégis komoly viták, előadások, párbeszédek, amik akár a Szentlélekről és a lelki ajándékokról is szólnak, segítenek abban, hogy mind egyre jobban megérthessük Isten akaratát. Mindegy, hogy valaki újjászületett-e vagy sem, minden embernek ugyanarra van szüksége. Meg kell ismernie a Szentháromság Istent az Írásból, naponként egyre jobban szeretni Őt és a felebarátját.

Pál ad nekünk útmutatást abban, hogy hogyan forduljunk egymás felé: „De az Úr szolgája ne viszálykodjék, hanem legyen barátságos mindenkihez, tanításra alkalmas és türelmes, aki szelídséggel neveli az ellenszegülőket, hátha az Isten megadja nekik egyszer, hogy megtérve megismerjék az igazságot, és felocsúdjanak az ördög csapdájából, aki foglyul ejtette őket, hogy akaratát teljesítsék.” II Tim. 2:24-26

M.T.A.: Ahogy korábban említésre került, számtalan fokozat létezik – már elvi, teológiai szinten is, nem hogy a gyakorlatban – a két végpont, az abszolút karizmatizmus, és az „erős” szesszacionizmus között.
Nyilván azok az emberek, akik e két szélsőség felé közelítő álláspontra helyezkedtek, nem igazán fognak tudni bármiben is együttműködni.
Ugyanakkor azok, akik moderáltabbak – legyenek szesszacionisták, vagy kontinuacionisták – véleményem szerint az elvi/teológiai ellentéteik ellenére együtt tudnak munkálkodni, akár egyetlen gyülekezeten belül is.
A szesszacionisták és a moderált kontinuacionisták egységesek abban a tekintetben, hogy mindkét tábor elhatárolódik a szélsőséges karizmatizmustól, annak teológiájától, gyakorlatától és ellentmondásos vezetőitől.
A legfontosabb, hogy hívőként fogadjuk el a másikat keresztyén testvérnek, érzékenyek legyünk egymás meggyőződéseire, és azokat tiszteletben tartva beszélgessünk, vitatkozzunk egymással.

– Köszönöm szépen a beszélgetést.

Hozzászólás írása