4
márc
2022

Mi, magyar református evangelikálok – az Evangelikál Csoport Egyesület református tagjai és a Magyarországi Református Egyház

Először is fontos leszögezni, hogy az Evangelikál Csoportnak nem csak református tagjai vannak, hanem számos más felekezetű, evangéliumi hitű testvér színesíti egyesületünket. Ha úgy tetszik egy olyan protestáns ökumenikus alternatívát alkotunk, amit nem az elvtelen (értsd: a reformátori hitigazságokat feladó) „párbeszéd”, hanem az evangéliumban való hit, a Krisztus-központúság, a Szentírás tekintélye és az újjászületés-megtérés létfontosságában való hit köt össze. Ugyanakkor fontosnak tartjuk saját felekezetünk teológiai örökségének, hitvallásosságának elmélyítést és felekezeti tudatunk erősödését.

Tény, hogy az Evangelikál Csoport tagjainak és szimpatizánsainak többsége református, akik közül számos lelkipásztor, illetve laikus gyülekezeti tag szolgál a Magyarországi Református Egyházban. Ebből kifolyólag egyre gyakrabban válik szóbeszéd tárgyává egyesületünk tevékenysége szeretett egyházunkon belül is.

Egyesek a Bibliaszövetséggel hoznak minket párhuzamba (amelynek szerepét és tevékenységét természetesen mi is elismerésre méltónak tartjuk), mások ökumenizmussal felhígult kálvinistákként, megint mások pedig pejoratív értelemben vett radikális fundamentalista csoportként emlegetnek minket.

De kik is vagyunk mi valójában magyar református evangelikálok? Mit vallunk magunkról? Hogyan viszonyulunk saját egyházunkhoz és mik a célkitűzéseink? Az alábbi írásom ezt a kérdést szeretné röviden négy pontban tisztázni.

 

1. Röviden az evangelikál mozgalomról és a protestáns történelmi egyházakban betöltött szerepéről

Az evangelikalizmus alapvetően nem egy szervezet, hanem egy keresztyén egyházakon átívelő mozgalom. Egyesületünk célja, hogy ennek a mozgalomnak szerezzen érvényt egyházunkban, melynek gyökere a történelmi protestáns keresztyénség megújulási és ébredési mozgalmaiban keresendő, amelyek mindig akkor bontakoztak ki, amikor a történelmi egyházak élete és tanítása eltávolodott a reformáció fundamentumaitól és az eredeti biblikus evangéliumi lelkiségtől.

Az ’evangelikalizmus’ vagy ’evangéliumiság’ meglehetősen széles spektrumot fed le a felekezeti és kegyességi irányzatok tekintetében. Vannak másodlagos, vagy harmadlagos teológiai kérdések, melyekről a tagok különböző módon gondolkoznak, mégis a mozgalmon belül megférnek ezen ellenkező álláspontok egymás mellett. Egyesületünkben is különböző kegyességi irányzatok képviseltetik magukat: van, akire a pietizmus öröksége volt nagy hatással, vannak, akik a protestáns ortodoxia mentén határozzák meg magukat, valamint vannak karizmatikus keresztyének is (a karizmatizmus moderált verziójára gondoljunk, a karizmatikus mozgalom szélsőségeit egyhangúlag elutasítjuk).

Ugyanakkor vannak alapvetően közös pontok, melyek az evangelikalizmus alappilléreit alkotják, és amelyeket egyetlen evangéliumi keresztyén sem tagadhat (részletesebben itt, itt, itt, és itt) J. I. Packer evangelikál anglikán teológus, lelkipásztor a következőket említi az evangelikál hit alaptételeiként: 1. Szentírás legfőbb tekintélye (egyedülálló ihletettsége miatt) 2. Jézus Krisztus felséges volta (ő az Isten-ember, aki bűnért való áldozatként halt meg.) 3. A Szentlélek uralma (aki különböző fontos szolgálatokat végez) 4. A megtérés szükségessége (közvetlen találkozás Istennel, amelyet egyedül Isten hoz létre) 5. Az evangelizáció elsődlegessége (a bizonyságtétel Isten imádatának egyik megnyilvánulása) 6. A közösség fontossága (a gyülekezet lényege a hívők élő közössége). Ezen pontok alapján világosan látszik, hogy az evangéliumi hit alapozta meg mindig is protestáns egyházaink nagy ébredéseit. Ahol az evangéliumi hit megjelent, ott élő keresztyénség is szökkent szárba. Számos  történelmi egyházban megújulást, virágzást hozott az evangelikál mozgalom jelenléte, és ez a mozgalom számos olyan egyházi vezetőt, igehirdetőt adott, akinek evangéliumi lelkisége áldásos módon járult hozzá az egyház növekedéséhez.

Tudunk szabad evangéliumi gyülekezetekről, melyek önálló kisegyházakként működnek, de vannak olyan evangéliumi keresztyének is, akik ragaszkodnak a saját egyházuk eredeti történelmi-teológiai örökségéhez, és annak megőrzését és megerősítését kívánják szolgálni lelkiségükkel – ilyenek vagyunk mi is magyar református evangelikálok.

 

2. Szeparatizmus helyett a megújulás elősegítése

Fentiekben láthatjuk, hogy az evangelikál mozgalom célja a megújulás elősegítése, éppen ezért a célunk nem az elszeparálódás. Ilyen szempontból különbözünk más korábbi konzervatív teológiát képviselő egyesületektől, mivel nem szigeteket, vagy zárványokat szeretnénk létrehozni egyházunkon belül, főleg nem elszakadni, hanem – Jézus megváltó szeretetét megtapasztalt, újjászületett hívőkként – kovász, só és világosság szeretnénk lenni.

A Biblia igazságait határozottan és következetesen valljuk, de mindezt szeretettel, mentő szándékkal tesszük, egyházunk lelki megújulása érdekében. Éppen ezért fontosnak érezzük, hogy aktívan részt vállaljunk egyházunk életében; hogy lelkipásztor tagjaink részt vegyenek a lelkészkörökben, támogassák és segítsék társaikat, valamint mindannyian részt vegyünk helyi egyházmegyei, egyházkerületi, közegyházi alkalmainkon, építve annak közösségeit.

Kegyelmet nyert bűnös emberek vagyunk, akik megtapasztalták életükben Isten megváltó, bűnbocsátó, szabadító kegyelmét Jézus Krisztusban. Nem gondoljuk, hogy mindez csak az Evangelikál Csoporton belül történhet, azt se gondoljuk, hogy az egyesületünk minden magyar evangéliumi hívőt lefedi, de aki szeretne tevékenyen részt venni az evangéliumi alapelvek terjesztésében és erősítésében, aki támogatja ezirányú kezdeményezésünket, azokat szívesen és örömmel látjuk és fogadjuk.

 

3. „Progresszív” liberalizmus helyett élő biblikus kegyesség

Nem rejtjük véka alá, hogy határozottan ellenezzük a jelenleg zajló nyugati protestáns történelmi egyházak liberalizációjának folyamatát, és habár szeretettel viseltetünk munkatársaink iránt egyházunkban, azt világosan ki kell nyilvánítanunk, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy ez a típusú progresszíó soha ne érje el a Magyarországi Református Egyházat, vagy ha el is éri, ne formálja azt át.

Hisszük, hogy az ún. „progresszív-liberális keresztyénség” teljes meghazudtolása mindannak, amiben reformátoraink és hitvalló elődeink hittek, de ami még súlyosabb, hogy ennek az ideológiai csomagnak az átvétele, az azzal való azonosulás nem más, mint az Isten Igéjével való szembeszegülés. Ezt a típusú „keresztyénséget” mi  nem tekintjük a történelmi keresztyénség részének, hanem egy jelenlegi ideológia nyomására kialakult idegen szellemiségnek – a hazugság szellemiségének –, amely rendkívül kártékony és romboló tud lenni történelmi egyházainkban. Jézus azt mondja, hogy „minden fa az ő tulajdon gyümölcséről ismertetik meg.” (Lk 6,44) Világosan lehet látni, hogy milyen termést hozott a liberalizáció a nyugati protestáns egyházakban: kiüresedett belső tartalom, kiüresedett templomokkal, hanyatló egyházi struktúrák, melyek fenntarthatatlanná váltak.

Ezzel szemben hiszünk abban, hogy az igaz, bibliai evangélium megalkuvás nélküli hirdetése az, amely megújulást adhat egyházunknak. Világosan látszik, hogy élő egyházi élet csak ott lehet, ahol újjászületett hívő emberek élnek, akik szembesültek a bűn valóságával, de megtapasztalták az abból való személyes szabadulás örömét is Jézus Krisztus keresztje által. Ha szétnézünk a világban, világosan látható, hogy élő keresztyénség mindig azokban a közösségekben van, ahol a tagok a Szentírás tekintélyét komolyan veszik a személyes életükre vonatkozóan, Krisztus iránt elkötelezett életet élnek és vele napi, élő kapcsolatban vannak.

 

4. Kiüresedett identitás helyett a protestáns hitvallásosság elősegítése

Mit jelent reformátusnak lenni? Mi a református hit lényege? Ezek azok a kérdések, melyeket számtalanszor hallottam lelkipásztorként gyülekezeti tagoktól. A kérdés gyakori feltevése súlyos hiányosságra mutat rá: egyháztagjaink nem minden esetben vannak tisztában azzal, hogy mi a reformátusság teológiai karakterisztikuma és tájékozatlanok a reformált teológia hatalmas teológiai örökségével kapcsolatban. Ha viszont nincs tartalma a reformátusságunknak, akkor az identitásunk kiüresedetté és felszínessé válik.

Sokban hozzájárult ehhez a racionalizmus talaján kinőtt klasszikus teológiai liberalizmus és annak utódirányzatai, melyek módszeresen aláásták nemcsak a protestáns, de egyetemes hitvallásaink, dogmavilágunk érvényét is. Hozzáteszem, hogy hazai környezetben kulturális okokból még ez nem történt meg – legalábbis nem nyilvánosan –, de a teológiai liberalizmus nemzetközi követői már majdhogynem teljesen behódoltak a gender ideológia elvárásainak.

Nem segít az sem, hogy ezen teológiai irányzatok ma is kiegyensúlyozatlan többséget, vagy pedig kifejezetten monopolhelyzetet élveznek a teológiai és lelkészképző intézményekben (legalábbis a teológiai értelemben német dominanciájú Nyugat-Európában). Megkérdőjelezhetetlenné és a tudományos szalonképesség feltételévé vált a Biblia történetkritikai megközelítése, miközben – a szó mai jelentéstartalmát figyelembe véve inkorrekt módon – „fundamentalistának” bélyegzett evangelikál mozgalomból egyre több szakmailag felkészült teológus jelenik meg a színtéren, Európában is. Ennek ellenére egy-egy egyházi konferencián, közegyházi alkalmon mégis legtöbbször az előbbi irányzatokhoz tartozó előadókat hívnak meg (akik – ezt újra hangsúlyozom – ráadásul relevanciáját tekintve az egyre inkább zsugorodó, a progresszív ideológia fogságában lévő német teológia hatása alatt vannak), ami legtöbb esetben, – tapasztalataink alapján – hívő egyháztagjaink heves megütközését váltja ki, miközben a legfontosabb kérdésüket illetően továbbra is adekvát válaszok nélkül maradnak, nevezetesen: mi a reformátusság, és melyek protestáns voltunk meghatározó teológiai ismertetőjegyei?

Ezzel szemben mi fontosnak tartjuk, hogy megismertessük másokkal a protestantizmus Szentíráshoz hű kegyességi irányzatait; hogy segítséget nyújtsunk egyháztagjaink számára abban, hogy elsajátítsák, hogy mi a hitünk alapvető teológiai tartalma és mit tanítanak reformátori hitvallásaink. Ezek olyan témák, amelyek egyáltalán nem elhanyagolhatóak, sőt minden gyakorlat, illetve maga a keresztyén életünk is arra épül, amit a Szentírás alapján hiszünk és vallunk.

A szerző református lelkipásztor

Ez is érdekelhet

Menekülés – zsákutcába / Az exvangelikalizmus és az exvangelikálok
Tim Challies: Az evangelikalizmus határai (a miszticizmus és az evangelikalizmus)
Dr. Martyn Lloyd-Jones: Az evangelikál és a misztikus út – azonosságok és eltérések
Carl F. Henry: Fundamentalizmus és evangelikalizmus / fogalomtisztázás

10 válasz

  1. Ádám

    Kedves Ákos!
    Én azt nem értem, hogy hol van az a Szentírásban, hogy reformátusként együttműködhetünk enyhe karizmatikusokkal, de szélsőségesen karizmatikusokkal már nem? Én itt enyhe pragmatizmust érzek.
    A történelmi felfogás nagyon sokáig a zsoltáros „gyűlölök minden hamis ösvényt” felfogása volt (119. zsoltár).
    Hol van az, hogy mi számít enyhének, mi szélsőségesnek? Az evangelikalizmus is egyfajta konzervatív ökumenének tűnik, ahol az EVT-féle hamis „legyetek egyek” igével való visszaélésre buzdítanak, de azt korlátok közé teszik. Csakhogy ez inkább csúszós lejtőnek tűnik nekem.
    Mivelhogy az ökumené az ökumené akárhogy is nézzük.
    Ökumenikus-e a történelmi református hit egyáltalán?
    Hol van az a 19 század előtti református világban hogy „elengedtük” a gyerekkeresztség és más kevésbé fontosnak kikiáltott dogmákat egy szélesebb együttműködés érdekében?
    Hol van az amikor a kegyelemtant engedtük el azért hogy arminiánusokkal egy sátorban lehessünk? Hol van itt a reformátori, református hitvallásos világnézet? Ugye azt érezzük, hogy ezzel már azt régen szétfeszítettük?
    Hányan keresztelkednek át más egyházba évről évre, mert nem tartottuk meg a biblikus elkülönülés alapvető történelmi tanítását?
    Hányan ülnek be egy római misére azért mert a református egyház ökumenizál velük?
    Hol van az hogy jelöljük meg a tévtanítókat, eretnekeket, mert erre bátorítanak minket (mondjuk a saját püspökeinket)?
    Mikor láttuk azt például a 18. század előtt, hogy római misére, római katolikusokkal való közös istentiszteletre bátorítottak volna minket?
    Tudom kicsit sokat kérdezek, de vajon biblikus-e egyáltalán a református egyházban egy egyházban lenni mindenféle teológiai modernistával, ökumenistával?

    Azért ezek a kérdések nem elválaszthatók a II. HH, HK hitvallásoktól, sem a református történelemmel, a hit református felfogásával, szerintem. 🙂

      1. Ádám Demjén

        Köszönöm.
        Igen, látom és értem hogy jó célokért és jó szándékkal van ez a csoport. Sok mindennel szimpatizálok is, ami konzervatív, minden konzervatív megmozdulást jó látni. Sőt, még azt is elismerem hogy a közös véleménynek is van ereje.
        De vajon megéri mindez? Mert végülis inkább sajtóereje van ennek, mint valódi ereje.
        Mennyi energia pénz és idő mindezeket végigcsinálni? Beleálltok egy volt hitgyülis eretnekbe, aki tényleg eretnek, jó. De milyen autoritással? Ők sosem esküdtek fel az evangelikalcsoport által összegyűjtött hitvallásokba. Jó, figyelmeztetni kell a nyájat, rendben. Jól tettétek, ha már megtettétek. De ebből következik logikusan hogy minden eretnekbe bele kéne állnotok.
        Balogh Zoltán sajnálja hogy nem vagyunk eucharisztikus közösségben katolikusokkal, de ha rajta múlik nem sokáig. Lesznek Balogh Zoltán-ellenes posztok is? Legalább akkora eretnek a dunántúli református püspök és mikor ezt leírtam, jó cselekedetet végeztem és járulhatok a sákramentumhoz nyugodt szívvel. Steinbach is soron következik majd?
        Prezentáljátok az anglikán, majd metodista majd református, reformált baptista, stb nézeteket, ez eddig a pluralizmust prezentálja. De mennyi ereje és haszna van ennek?
        Ti lelkészként isteni felhatalmazást kaptatok kötni és oldani a gyülekezeten belül és ezzel sok jót tudnátok tenni.
        Ha megcsinálnátok ezt a csoportot és kitennénk minden nem reformátust (tisztelet nekik persze), akkor lehetne egy biblikus ökumené, egy református hitvallásokon alapuló, felekezeten belüli konzervatív egység, és a helyi gyülekezetek lennének pillérei.
        Lehetne hirdetni az evangéliumot.
        Miért nem plántálunk inkább 120 gyülekezetet Baranyában és Szlavóniában, mint Sztárai és semmi igazságot el nem hagyunk, az anabaptista keresztelőket pedig szeretettel felszólítanánk, hogy hagyják abba az ábrahámi szövetségbontást generációról generációra. Ugye sokaktól megkapnánk, hogy szűklátókörűek vagyunk? Bizonyosan igen. Na és? 🙂
        Nagyon nagy szükség volna evang. református gyülekezetekre.
        Ez egybecsengene a Bibliával, hitvallásokkal és a történelmi református hagyománnyal.
        Az Isten pedig megáldaná bőségesen.
        Én nem látom hogy a Biblia és a kálvinizmus mást megengedne. De ti tudjátok… :).

        1. Márkus Tamás András

          Kedves Ádám! Mielőtt válaszolnék, áruld el kérlek, hogy melyik konkrét közösség, felekezet, vagy adott gyülekezet tagja vagy jelenleg! Hol éled meg a mindennapokban a keresztyén életed, illetve milyen autoritás alatt állsz (személyt és hitvallást érintően)?

          1. Márkus Tamás András

            Kedves nevezetesen névtelen. Köszönöm, hogy leírtad, de tisztában vagyok vele. Távolról ismerjük egymást Ádámmal.

  2. Ádám Demjén

    Ha csak ezt a részletet idézem a helvét hitvallásból is az látszik, hogy megtilt mindenfajta ökumenét a kor rajongóival (karizmatikusokkal) és ráadásul itt csak a keresztségre tér ki, tehát a baptistákkal való együttműködés is ki van zárva:
    „7. Kárhoztatjuk az anabaptistákat, akik tagadják, hogy a hívőktől született kisdedeket meg kell keresztelni. Minthogy már az evangéliomi tudomány szerint ezeké a mennyeknek országa és ők az Isten szövetségében bennevannak: ugyan miért ne közölnök velök az Isten szövetségének jegyét? Miért ne avatnók fel őket a szent keresztség által, holott ők bennevannak az Isten egyházában és Istennek tulajdonai? Kárhoztatjuk az anabaptistákat más egyéb tanítmányaikért is, amelyek az Isten igéjével merőben ellenkeznek. Mi tehát nem vagyunk anabaptisták és nincs is velök semmi közünk semmiféle dolgukban.” (II. HH XXX.7)

    Őszintén kérdezem, hogy amennyiben hitvalló reformátusok akarunk lenni, és a teljes Írást és hitvallást megtartani és tanítani., mi közünk lesz nekünk a baptistákhoz? Vagy pünkösdistákhoz?
    Mert abban talán mind egyetértünk, hogy őseink nem vagdalkoztak mikor ezt írták, se nem voltak szűklátókörűek, hanem ezt látták az Írásban.

Hozzászólás írása