Az LMBTQ jelenség egyházi megítélése – néhány gondolat Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök szavai nyomán
Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke pár nappal ezelőtt interjút adott az index.hu hírportálnak. A beszélgetés során előkerült egyebek mellett az LMBTQ jelenség egyházi megítélésének kérdése is. A téma évek óta foglalkoztatja az evangelikál világot és annak teológusait, éppen ezért e sorok írója is érdeklődéssel – és egyre szomorúbban – olvasta az egyik legnagyobb magyar felekezet vezetőjének gondolatait. A püspök gondolatait és annak kritikáját három pontban foglaltuk össze.
1. A nézőpont kérdése
A nézőpont, ahonnan egy kérdésre tekintünk, eleve meghatározza válaszunk irányát. Minthogy a nyugati egyházak túlnyomó része deklaráltan a lelkigondozói nézőpontot tette magáévá, hozzáállásukat az elfogadás, a támogatás és az integrálás szavakkal írhatjuk le. A jelenség tartalmi kritikájára alig-alig látunk példát. Sőt! Sok nyugati egyház már oda jutott, hogy saját szexuáletikai álláspontját feladva olyan tanulmányokat készített és emelt a hivatalos tanítás szintjére, amelyek bibliai terminológiát használnak ugyan, tartalmukat tekintve azonban az LMBTQ ideológiát visszhangozzák. Az interjú alapján – úgy tűnik – Fabiny Tamás ugyancsak a lelkigondozói nézőpont mellett tette le a voksát. Erre utal a kijelentés, miszerint az LMBTQ jelenség kapcsán ő elsősorban a megnyomorított életű emberről akar beszélni, valamint egy utalás arra nézve, hogy amikor valaki elmondja neki saját neméhez való vonzalmát, azt ő lelkigondozói helyzetnek tekinti. Természetesen nem zárhatjuk ki, hogy egy hosszabb interjú keretében püspök úr más nézőpontokat is szóba hozott volna, de tény, hogy itt és most csak és kizárólag a lelkigondozói attitűd került elő. A helyes ítéletalkotás előfeltétele a jelenség összes nézőpontjának ismerete. Ha csak egy nézőpontot is figyelmen kívül hagyunk, ítéletünk hangsúlyai eltolódnak, ennek gyakorlati következményei pedig előbb-utóbb megjelennek. Milyen nézőpontokat érdemes végiggondolni? Az első az etikai nézőpont. Mit tanít Isten a bibliai kijelentésen keresztül az emberről, a nemekről, a szexualitásról? A második az egyházkormányzói nézőpont. Ha Isten úgy gondolkozik a kérdésről, ahogy, mi következik ebből a gyülekezetek és az egyház vezetésére nézve? Hol kell meghúzni a határokat? A harmadik a lelkigondozói szempont. Mit tegyünk, amikor valakinek az életében eltévelyedéssel és az eltévelyedésből fakadó nyomorúsággal találkozunk? Hogyan vezessük oda Istenhez, aki képes meggyógyítani és helyreállítani az embert? A negyedik a missziói szempont. Hogyan kommunikáljuk az evangéliumot egy olyan társadalomban, amelynek szexuáletikai álláspontja homlokegyenest különbözik a bibliai kijelentésben rögzített normától? Hogyan képviseljük az igazságot szeretetben? Javasoljuk ezeknek a nézőpontoknak a napirendre tűzését az LMBTQ jelenségről való egyházi gondolkozás folyamatában.
2. Egyházkormányzati döntések
Fabiny Tamás két egyházkormányzati döntést emelt ki. Az egyik a házassággal kapcsolatos, és azt tartalmazza, hogy a házasság intézményét nem terjesztik ki az azonos nemű párokra. A másik a lelkészi pályával áll összefüggésben, eszerint a lelkészi szolgálat és az aktív homoszexuális kapcsolat összeférhetetlenek. Ezekkel a döntésekkel teljes mértékben egyetértünk, és támogatjuk ezek fenntartását. Sajnos a dolognak van néhány szépséghibája, ezek a teológiai érvelésben érhetőek tetten.
3. Teológiai érvek
Az interjúban három olyan kijelentés is elhangzott, amely nem áll összhangban a hivatalosan érvényben lévő határozatokkal. Az egyik kijelentés szerint lehetséges coram Deo – azaz Isten színe előtt állva, más szóval neki tetsző módon, az ő jóváhagyásával – homoszexuális módon szeretni valakit. Ha ez lehetséges, akkor miként korrelál ez a gondolat azzal a döntéssel, miszerint a házasság intézménye nem vonatkozik az azonos nemű párokra? Egy ilyen különbségtétel az állam jogalkotói gyakorlata felől nézve érthető, de bibliai etikai szempontból vizsgálva értelmezhetetlen és hosszú távon nem fenntartható. Olyan ez, mint amikor az inga épp a középponton halad át: abban a pillanatban mozdulatlannak tűnik, de tudjuk, hogy valamerre el fog indulni. És a tapasztalat azt mutatja, hogy ilyen esetekben a következő lépés nem a bibliai elvekhez való visszatérés, hanem a progresszió lesz. A második kijelentés a szeretetparancsra való hivatkozás, ami mindent felülír. A nyugati egyházak példájából tudjuk, hogy ahol ez a szeretetre való szubjektív hivatkozás vált az érvelés kizárólagos alapjává, ott figyelmen kívül hagyták vagy átértelmezték a Szentírás szexuáletikai kijelentéseit. Sőt! Ezekben az egyházakban a szeretet nevében a bibliai kijelentés egésze vált kérdésessé, és csak az maradhatott meg, ami nem mond ellent a többségi társadalom meggyőződésének. A harmadik kijelentés szerint a lelkészi szolgálat és a homoszexuális életmód azért összeférhetetlenek, mert megosztja a hívők közösségét. Ez az érv azért különösen fájdalmas, mert arra utal, hogy az orientáció, amely normál esetben függőleges, azaz amikor az ember döntést hoz, előtte hit által Istenhez fordul útmutatásért, vízszintessé lett, más szóval a döntések alapja nem az Isten akarata, hanem a másik ember véleménye. Péter és János apostol – amikor arra utasították őket, hogy ne beszéljenek Jézusról – ezt mondták: „Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek…” (ApCsel 5,29) Ne fordítsuk meg a sorrendet!
(A kép forrása: Németh Kata / Index)
Ez is érdekelhet
A szerzőről
Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista, pünkösdi stb.) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk 
„… ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van.” (Szabados Ádám)
„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik újra gondolni az evangelikalizmussal kapcsolatos nézetünket. Sokan azok közül, akik az elmúlt években nagy változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, még mindig azt állítják, hogy valójában evangelikálok. Ezért a probléma a következő: meg kell határoznunk egészen pontosan, hogy mit jelent az, hogy evangelikál, és ki tekinthető evangelikálnak (…) Nos, ha használják az evangelikál megjelölést, akkor nyilvánvalóan van valami jelentése is. Olyan kifejezés, amely leszűkít. Bizonyos szempontból kizárólagos (…). Remélem teljesen világos számunkra: nem azt próbáljuk megfogalmazni általános értelemben, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki az evangelikál keresztyén, és erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Tehát hogyan határozzuk meg, hogy mit jelent evangelikálnak lenni, elkülönítve “a keresztyén” általános definíciójától? Ez ma egy nagy kérdés, és úgy gondolom, hogy ez lesz az a kérdés, amivel egyre inkább szembe kell néznünk az elkövetkezendő években.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelival, 11-13.o.)
„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)
„Semmiféle problémát nem okoz számomra tévedhetetlenségről beszélni. Viszont ha lelkészként azt mondom akármelyik laikus hívőnek, hogy elfogadom a Szentírás tekintélyét, de nem hiszek a tévedhetetlenségében, egyből megkérdezi majd: »mi a különbség a kettő között?« És ahogy ezt elkezdem magyarázni, egyből forgatni kezdi majd a szemét, és azt gondolja magában, hogy ez a különbségtétel fából vaskarika. Ha azt mondom, hogy csak részben fogadom el a tekintélyét, és nem tévedhetetlen, azt megértik. Ha azt mondom, hogy a tekintélyét minden egyes részére vonatkozóan elfogadom és tévedhetetlen, azt is érteni fogják. De 35 éves pályafutásom során egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki értené, ha azt mondom, hogy elfogadom ugyan a Szentírás tekintélyét, de nem tartom tévedhetetlennek.” (Tim Keller)
Kiváló a reakció, ám kíváncsi lennék akkor a válaszaink konkrétan kidolgozott elemeire is, pl.: a lelkigondozó szemlélet megváltoztatásának irányaira, ami az elfogadás–támogatás–integrálás hármasán kezdve megváltoztatja a lelkigondozói szemléletet.
„Lelkigondozói szolgálatunknak a szabadítás evangéliumának a hirdetése a célja.” (B. A.)
(magyar egyházi honlapról vett idézet)