Konzervatív – egy jobboldali blogger naplója

Sitku Tibor ismét írt néhány dolgot (itt), mely a viták és vallomások tárgykörébe tartozik. De miért is érdekes ez az Evangelikál Csoport Egyesület számára? Azért, mert túl a személyes dolgokon számos olyan téma előkerül, amely ránk, evangéliumi keresztyénekre tartozik, és ezek közül a legfontosabb, hogy értsük önnön korunkat. Ha nem értjük, akkor a kontextust nem értjük, ha pedig a kontextust nem értjük, nincs többé kapcsolat a kultúrával.

A megértés a döntés lehetőségét is elénk tárja: ez a pozícióválasztás – különben mások fognak bennünket pozicionálni,és én erősen lázadok ezellen. Tehát, Tibor, ha úgy tetszik, én is forradalmár vagyok! Meggyőződésem, hogy minden a szellemi dimenzióban kezdődik, a megértésnél és a látásnál. Úgyhogy szellemileg tegyük helyére a dolgokat, ha javasolhatom.

 

Osszunk jobbra is, balra is?

Tibor azt mondja – példákat hozva írásaiból –, hogy ő, ha kellett (márpedig kellett), osztott jobbra is, balra is. Ezzel vélhető szándéka szerint két dolgot bizonyított: 1. hogy ő középen vagy felette áll az oldalaknak; 2. én viszont kizárólag „jobboldali blogger”, vagyis részrehajló vagyok.

Előző cikkemben kifejtettem, hogy egyszerűen nem létezik középre állás, mert mi vagyunk a hegyen épült város, tehát ott vagyunk, ahol vagyunk, és nem ténfergünk. A hegyek szekeret meg végkép nem tolnak. Más szavakkal: eleve mi vagyunk a közép.

Amikor „pozícióválasztásról” írtam fentebb, akkor azt értettem alatta, hogy ehhez kell visszatalálnunk fejben és lélekben. Mivel Krisztus ebben a képben a láthatóság követelményét helyezi középpontba, ehhez kell mérjük magunkat. Belesimulunk egy lejárt „pozicionáló rendszerbe”, vagy a hegy státuszát és a láthatóság követelményét helyezzük középre a fejünkben és a teológiánkban? Ne legyenek kétségeink: a hegyen épült város mindenképp létezik és létezni fog – a menny dimenziójában (lásd Isten városa, vö. Zsid 12,22)! Ezért történjen bármi a földi egyházban, a mennyei, az eredeti ettől függetlenül létezni fog, és újra fogja alkotni magát a földön, amennyiben mi alkalmatlanokká lennénk. Nem létezik ma már a korinthusi és a filadelfiai gyülekezet, de van sok-sok gyülekezet máshol.

Itt jön be Tibor kritikája, hogy én csak balra osztok, ergo jobboldali blogger vagyok. (Most annak a fantasztikumától eltekintenék, hogy Tibor szerint egyszer református lelkész vagyok, aztán meg valami dimenziókapun átlépve jobboldali blogger. Lehet, hogy más képes ekkora váltásokra, de én semmiképpen nem, talán túl sokat gondol rólam Tibor… A jobboldaliblogger-dologra később még válaszolok.) Néha írtam néhány posztot konkrét politikai szereplőkkel kapcsolatosan, mert károsnak tartottam, amit csinálnak, és nemcsak az egyház szempontjából, hanem minden ember szempontjából. Mindazonáltal közéleti- kulturális témájú posztjaimat inkább az jellemzi, hogy magukat a szellemi áramlatokat veszem górcső alá, és nem a személyeket, vagy őket, de csak annyiban, amennyiben az a szellemi áramlathoz hozzátartozik. A viszonyítási alap – folytatva a képes beszéd tradícióját – a hegyen épült város, az egyház és a közélet.

És ha így nézem a dolgot, nem tudok (és nem is akarok) pofonosztó lenni, és végképp nem gondolnám, hogy ezt egyenlő arányban kéne tenni, igazságosan egy-egy kocka csokit kiosztva minden „gyermekemnek”. Ezzel amúgy megfelelnék egy szintén népszerű, de irreleváns narratívának, miszerint ez is éppúgy gonosz, mint a másik, mert a világ úgy, ahogy van, gonosz hely. Ez egy olyan szimplifikáció, amelyet egyszerűen nem engedhetünk meg magunknak, mert differenciáltabbnak kell lennünk, hogy megérthessük a komplex valóságot.

Egyszerűen tudomásul kell venni azt a tényt, hogy a konzervatív mezővel összehasonlíthatatlanul nagyobb a keresztyénség közös halmaza, mint a másikkal, ha tetszik, ha nem. Miért kéne kompenzálnunk? Kompenzáljanak ők, ha akarnak! De ezt a keresztyénségnek se ők, se a keresztyének közül azok, akiknek a szimpátiája arra húz, ne tegyék kötelezővé!

Most pedig írnék néhány dolgot a politikai térről.

 

A kormány és a „keresztyén szósz” kérdése

Ez a narratíva a baloldal narratívája, és ez kétségen felül áll. Lehet persze „középre állva” a baloldali narratívát ismételgetni, ám nem tanácsos, különösen azért nem, mert nem igaz. Mert ez egy hazug narratíva! Miért? A releváns elhatároló választóvonalat meghúzta Orbán Viktor egy beszédében, amikor azt mondta: „Az államnak nem dolga üdvösség és kárhozat kérdésében döntéseket hozni, viszont dolga, hogy a keresztyén alapokra felépült kultúrát megőrizze.”

Azt mondta talán, hogy, kedves polgárok, mostantól fogva a Fidesz egyház? Vagy a kormány egyház? Sőt ne legyünk kicsinyhitűek: az állam a tökéletes egyház? Ha pedig nem mondott ilyesmit, miért ítéljük meg olyan kritériumok alapján, mintha ezt mondta volna? Másképp kérdezve: ha én azt mondom – nekem fontos a keresztyénség és mindaz, amit létrehozott –, akkor azonnal tökéletes keresztyén kell legyek? Különben besározom a keresztyénséget? Ájjájáj! (Quimby)

A keresztyének egy része mégis úgy gondolja, hogy mivel a kormányzat és a kormánypárt nem tökéletes keresztyén, ezért ne is hivatkozzon a keresztyénségre mint értékre és a keresztyén kultúrára. Van egy rossz hírem: a tökéletesség ezen követelményének mi, keresztyének sem tudunk megfelelni! Mert a keresztyének, a templomba járók nem bűntelenek! A jó hír, hogy nem is kell ilyen követelményeknek megfelelni!

Egyszer egy idős néni bement egy férfibörtönbe evangelizálni valamikor a rendszerváltás környékén. Azzal nyitott: „Maguk meg én közöttem nincs semmi különbség, mindnyájan bűnözők vagyunk, legfeljebb az, hogy maguk lebuktak. Ám mégis van még egy különbség: engem felmentettek, magukat nem.” Ettől a pillanattól fogva a marcona férfiak kezdtek erősen figyelni.

Tehát az egyház nem bűntelen és tökéletes, hanem olyan emberek közössége, akik bűnösök, de megbocsájtottak nekik, és nem tökéletesek, bár törekednek a tökéletességre. De akkor milyen jogon használjuk mégis a keresztyén nevet? Ez csak akkor merül fel, ha a keresztyén és a tökéletes közé egyenlőségjelet teszünk. Csakhogy ez a szó nem ezt jelenti! Tökéletes revolvert csináltak a keresztyén szóból, csak ügyeljünk, mert még a végén visszafele is elsül ám!

De miért veszélyes indoktrináció ez a fajta perfekcionizmus, és honnan ered?

 

A hamis perfekcionista követelmény

A tökéletesség követelménye a liberalizmus találmánya. Harari mondja, és ez a megállapítása azon túl, hogy igaz, még figyelemre méltó is: a fasizmus, a kommunizmus (a marxizmus) és a liberalizmus ugyanarról a tőről fakad – és ez a humanizmus. Mindegyik a tökéletes világ felépítésének álmát hajszolja. Az első kettő kudarca már látványosan megtörtént, és sokmillió (több mint százmillió) halott ember keretezi ezen utópiák arroganciáját. A liberalizmus mára kifulladt, kifáradt. Egyébiránt pedig belülről felzabálta a kulturális marxizmus, de a humanista alap és az utópia álma (és annak kiharcolása az elnyomók-elnyomottak keretezéssel) maradt. Mindegy, hogy épp minek nevezi magát: woke-nak, gendernek stb.

Harcolni minden elnyomás ellen, mígnem létrejön a tökéletes világ – ma is ezt halljuk naponta, de kevesen ismerik fel, hogy az alapmintázat ugyanaz: a marxista keretezés: elnyomók és elnyomottak. Az ő utópisztikus álmuk tökéletes és elhivatott, küldetéstudatos szenteket kíván. Ezt az ő „szentségüket” a régi próféták elkötelezettségével kérik számon rajtunk. Hadd kérjék, nem nekik tartozunk elszámolással! Viszont ennek a követelménynek ne engedjünk teret, mert ez egy imposztor követelménye!

Ezzel az ember felől nézve pozitivista-humanista, a jövő felől pedig utópisztikusan gondolkodó, arrogáns ideológiával szemben áll a konzervativizmus. Ennek tükrében lehet megérteni a konzervativizmus egyik nagy erényét: hogy nem gondolja, hogy az Isten országa felépíthető a földön (pláne nem Isten nélkül). Erre két oka van: 1. ismeri az embert, és realista; és 2. ismeri a keresztyén üzenetet, miszerint Isten országa eljön, és nem mi építjük fel. Lehetne hosszabban is mondani, de a lényeg ez. Hogy a konzervativizmus tökéletes lenne? Nem, nem az, de ezt – szemben a farizeus liberalizmussal – nem is állította magáról.

 

Magyar konzervativizmus

És itt válaszolnék a „jobboldali blogger” címkézésre, amely azért nem jóindulatú megjegyzés, mert szándéka szerint el akar hitelteleníteni. Mindegy, mert nem vagyok az. Miért nem? Azért, mert a „jobboldali” a konzervativizmus gyakorló politikai oldala. Én meg nem vagyok gyakorló politikus, és nem is leszek azzal, hogy elmondom a teológiai, társadalmi, kulturális véleményemet az online térben. A konzervatív jelzőt vállalom (eddig is vállaltam), és ha valakinek nem tetszik, hát nem tetszik…

Miért jó magyar konzervatívnak lenni? Azért, mert a magyar konzervativizmus furcsa, de „forradalmi”. Lánczi András mondta a rendszerváltás idején, hogy „nincs hová visszatérni”, mivel a szocializmusba nem kéne (nyilván), és az azelőtti kor már a történelmi messzeségbe vész, nem lehet és nem is kell helyreállítani. Ezért a magyar konzervativizmusnak előre kell mennie, azaz ez a konzervativizmus sok tekintetben jövőorientált (még azt is megkockáztatom: jó értelemben haladó). Ebből jön az innovatív jellege, és ez adja azt az érzést, hogy messze nem csupán öregurak nosztalgiázásáról van szó.

Ami figyelemre méltó, az a magyar konzervativizmus politikai sikerei. Viszont ez még nem kulturális győzelem, hanem csak politikai. Hogy ennek van komoly jelentősége, azt jelzi a CPAC Magyarországra hozása is. Az amerikai konzervatívoknak a nemzetközi konzervativizmust felvonultató konferenciája épp arra kíváncsi, hogy milyen a magyar gondolkodás, mik a fő sarokpontok, azaz egyszóval: mitől működik. Hamarosan újra hazánkban lesz a CPAC, és ezt politikai nézeteinktől függetlenül érdemes a maga súlyánál és helyén kezelni.

Keresztyénként azt gondolom, lehet, hogy a konzervatívok jól gondolkodnak, nem a múltat akarják restaurálni vagy konzerválni, hanem elindultak a jövő felé. De egyet nem tudnak, illetve tudhatnak jól: és ez a keresztyénség titka, azaz annak a titka, amit az alapjuknak tekintenek. Látásom szerint nem középről kell elmondani, hogy vannak értékek a jobboldalon és a baloldalon is, de még azt sem, hogy a jobboldallal nagyobb a „közös mező” (amúgy pont így van).  Sokkal testhezállóbb feladat ma érthetően elmondani, mi is az az alap, amelyre hivatkoznak, amelyre építkezni szeretnének. Ezt csak mi mondhatjuk el, csak mi mondhatjuk meg, mi vagyunk erre hivatottak. Értjük ezt? Amit viszont előre borítékolhatok: ez a balliberális oldalon nem fog osztatlan sikert aratni. Nekik nem kell majd a mi üzenetünk, mert az ő megítélésük szerint mi „fehér heteró keresztény férfiak” vagyunk, és elnyomunk mindenkit. (Hogy a keresztény nők hová lettek, nem tudom…)

 

Jobb, bal és egyéb törésvonalak

A reális képhez az is hozzátartozik, hogy a jobb-bal törésvonal-keretezést immár kezdi meghaladni az idő (sőt!), de a fejünk még mindig ebben gondolkodik, és ez is félrevezető. Ezt sokan megírták már a közéleti térben, például globalista-lokalista vagy globalista-szuverenista vagy föderációs-nemzeti törésvonalakról értekeztek, melyek jobban lefedik a jelenséget. Ezek szimultán ható törésvonalak, együttesen egy gigantikus útkereszteződéshez hasonlítanak. A jobb-bal keretezés egyszerűen már nem mond el semmit a valóságról, de még nincs új.

Hogy például miért jobb a nemzetek világa, mint a föderációké (a birodalmaké), arról Yoram Hazony izraeli történész bizonyító erővel beszél A nacionalizmus erénye című könyvében. (Mielőtt valaki belekezdene, jelzem, hogy azért egy izraelit nacionalista, esetleg náci vádakkal illetni igen elrugaszkodott lenne, viszont érdemes elolvasni a könyvét, minden szempontból rendkívül pontos, korrekt, óriási irodalommal és meggyőző, higgadt érveléssel beszéli el mondanivalóját.) Arról nem is beszélve, hogy a Biblia sokkal inkább a nemzeteket pártolja, és a birodalmakat fenevadnak tartja. Az emberiség újraegyesítése az Újszövetség szerint „ama Szerelmesben” (vö. Ef 1,6; Károli-ford.) történik majd meg.

Következtetés: minden újrakeretezésért kiált.

 

Egyéb szavak

Keresztyén evidenciaként használja Tibor a lakájmédia kifejezést. Keresztyén evidenciaként használhatnánk így a Soros-blog megnevezést is, nem? Miért nem, miért az egyik, és miért nem a másik? Elhagyva a jelzős szerkezeteket, azért azt látni kell, hogy az egyik folyamatosan támadja a hegyet és a várost és az általa hordozott értékeket, a másik meg nem, sőt sokszor védi. Az utóbbi neve pedig: lakáj. Biztos jól beszélünk?

Mindenesetre Michel Foucault (homoszexuális és pedofil ’68-as) egzisztencialista filozófusikon találmánya, hogy „aki a nyelvet uralja, az az egész kultúrát uralja”. Meglátása igaz, és használatba is vették – nézetem szerint sokszor ennek áldozatává válunk. Ezekre kéne kidolgozni válaszokat: szeretet, befogadás, kirekesztés – mert ezekkel a főgonosz pozíciójába sorolnak bennünket, míg mi egymást tépjük, azt gondolom, meglehetősen értetlen fejjel. (Ők meg nyilván rajtunk röhögnek.) A nyelvi uralom hatja át az egész nyugati civilizáció kultúráját s benne minket is.

Szokott kritika érni, mert én átkos kultúrharcot folytatok. Erről csak annyit a félreértések elkerülése végett, hogy a kulturális háborút nem én indítottam. Sőt nem is a keresztyének. Sőt nem is a konzervatívok. Azonban jelenleg épp minket támadnak, ha nem vettük volna észre. Így nehéz lesz kimaradni belőle. Hannibal ante portas!

 

Személyesen

Tibor, azért kedvellek, szeretlek téged mint testvéremet! Testvérnek tartalak, nem ellenségnek, annak ellenére, hogy sok mindenről másképp gondolkodunk. A közös bennünk az Úr Jézus szeretete, és hogy ő előbb szeretett minket. Még ha parázsvitáink és mérgelődéseink vannak is, és kitör az idegesség, ezen nem változtat semmi. Csak remélhetem, hogy te is így gondolsz énreám. Néha tán indulatos voltam, de nem hagysz engem azért ebben magamra… Ha megbántottalak, bocsánatot kérek, ha az érvek ütköztek, hát azoknak szinte állandó szokásuk karambolozni.