5 jel, hogy gyülekezeted rálépett a progresszív keresztyénség útjára
Néhány évvel ezelőtt a férjemmel elkezdtünk egy helyi szabadevangéliumi gyülekezetbe járni. Nagyon szerettük. Jól esett, hogy tartozhatunk valahová, jó volt megtapasztalni a közösségi érzést, amire az ottani szeretetteljes és hiteles emberek között leltünk, valamint az intelligens, a megszokottól eltérő lelkész társaságában, aki elgondolkodtató és éleslátó prédikációkkal vezette nyájunkat. Sajnos azonban a gyülekezet teológiailag kezdett kisiklani, és körülbelül másfél év után meghoztuk a nehéz döntést: otthagyjuk a gyülekezetet. Ez a közösség ma már “Progresszív Keresztyén Közösségnek” nevezi magát.
Én magam azelőtt soha nem hallottam a “progresszív keresztyénségről”, és még most is nehéz meghatározni e címke alá tartozó hiedelmek sokfélesége miatt, hogy egyáltalán mi tesz valakit progresszív keresztyénné, vagy hogy ki minősül progresszív keresztyénnek. Vannak azonban olyan ismertetőjelek – bizonyos kifejezések és elképzelések –, amiket, úgy tűnik, következetesen képviselnek különféle progresszív körök. Íme öt olyan jelzés, amire érdemes figyelnünk a gyülekezetünkben:
1.) A Biblia alábecsülése
Az egyik fő különbség a progresszív és a történelmi keresztyénség között a Bibliáról alkotott nézetükkel kapcsolatos. A történelmi keresztyénség mindig is úgy tekintett a Szentírásra, mint Isten szavára, és mint ami tekintélyénél fogva mérvadó az életünkre nézve. A progresszív keresztyénség általában elhagyja ezeket a terminusokat (Isten szava, tekintély, mérvadó/ szerk.). A bibliai rendelkezésekkel szemben a személyes hitet tekinti elsődlegesnek.
A következő kijelentésekkel találkozhatunk:
- A Biblia csak egy emberek által írt könyv…
- Ebben a kérdésben nem értek egyet Pál apostollal…
- A Szentírás szemet huny az erkölcstelenség felett, ezért kötelesek vagyunk elutasítani azt, amit bizonyos helyeken mond…
- A Biblia csak “tartalmazza” Isten szavát…
2.) Túl nagy hangsúlyt helyeznek az érzésekre, éspedig az igazság kárára
A progresszív gyülekezetekben a személyes tapasztalatokat, az érzéseket és élményeket általában az objektív igazság tekintélye fölé helyezik. Mivel a Bibliára már nem tekintenek Isten végső és meghatározó szavaként, az válik a hit és gyakorlat végső mércéjévé, amit az ember igaznak érez.
A következő megjegyzésekre lehetünk figyelmesek:
- Ez a bibliai vers nem érint meg…
- Korábban én is azt gondoltam, hogy a homoszexualitás bűn, de utána találkoztam meleg emberekkel, és összebarátkoztunk…
- Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy Jézus jó embereket pokolra küldene…
3.) Az alapvető keresztyén tantételek újraértelmezhetővé válnak
John Pawlovitz, progresszív szerző írja: “nincsenek szent tehenek (a progresszív keresztyénségben)… A hagyomány, a dogma, és a tan mind joggal támadható, “szabad préda”, hiszen mind a gyarló emberiség kezén ment keresztül.” A progresszív keresztyének gyakran nyitottak a Biblia újradefiniálására és újraértelmezésére olyan lényeges morális kérdésekben is, mint a homoszexualitás vagy az abortusz, valamint olyan kardinális tantételeket illetően, mint Krisztus szűztől való születése és testi feltámadása. Az egyetlen szent tehén az, hogy “nincs szent tehén.”
A következő megjegyzésekkel találkozhatunk:
- Jézus feltámadásának nem kell tényszerűnek lennie ahhoz, hogy kifejezze az igazságot…
- Az egyház szexualitással kapcsolatos álláspontja maradi, korszerű keretek között frissítésre szorul…
- A szó szerinti értelemben vett pokol gondolata sértő a nem keresztyének számára, ezért újra kell értelmezni azt…
4.) A történelmi keresztyén kifejezések újradefiniálása
Vannak olyan progresszív keresztyének is, akik azt állítják, hogy kitartanak olyan bibliai tantételek mellett, mint a Biblia ihletettsége, tévedhetetlensége, tekintélye, de retorikai mutatványok árán sikerül csak elérniük, hogy azt jelentsék, amire ők gondolnak.
Emlékszem, megkérdeztem egyszer egy lelkészt: “Hiszed, hogy a Biblia Isten által ihletett könyv?” Magabiztosan válaszolt: “Igen, természetesen!” Tévesen feltételeztem azonban, hogy az “ihletettség” szó alatt mindketten ugyanazt értjük. Hónapokkal később tisztázta, hogy pontosan mire gondolt – arra, hogy a Biblia hasonlóképp ihletett, mint sok más keresztyén könyv, ének és prédikáció. Természetesen az isteni ihletettség tantételének történelmi keresztyén értelmezése nem ez.
Egy másik szó, amit a progresszív keresztyén hajlamos átértelmezni, a “szeretet”. A bibliai kontextusból kiragadva mindenre kiterjedő kifejezéssé válik, ami nem konfrontatív, viszont kellemes és megerősítő.
Megjegyzések, amiket hallhatunk egy progresszív keresztyén közösségben:
- Isten nem büntetné meg a bűnösöket – Ő a szeretet…
- Persze, a Biblia mérvadó – de az egyháztörténet első 2000 évében félreértettük…
- Nem az a feladatunk, hogy másoknak a bűnről beszéljünk – az a dolgunk, hogy egyszerűen szeressük őket…
5.) Az evangélium üzenetének szíve a bűn és a megváltás témájától eltolódik a társadalmi igazságosság irányába
Kétségtelen, hogy a Biblia azt parancsolja nekünk, hogy vigyázzunk a kiszolgáltatottakra és hogy karoljuk fel az elnyomottakat. Ez nagyon fontos és valóságos része annak, amit a keresztyén hitünk megélése jelent. Ugyanakkor a keresztyénség alapvető üzenete, az evangélium az, hogy Jézus meghalt a bűneinkért, eltemették és feltámadt, és ezáltal megbékített minket Istennel. Ez az üzenet valódi szabadságot hoz az elnyomottak számára.
Manapság sok progresszív keresztyén kínosnak, vagy akár megdöbbentőnek is tartja azt az elképzelést, hogy Isten azt akarja, hogy Fia meghaljon a kereszten. Néha “kozmikus gyermekbántalmazásként” emlegetik ezt a tant, a vérrel történő engesztelés gondolatát pedig átértelmezik vagy teljesen elutasítják, a társadalmi igazságosságot és a jó cselekedeteket emelve helyette pajzsukra.
Mondatok, amelyekkel találkozhatunk a progresszív keresztyén közösségekben:
- A bűn nem választ el minket Istentől – az Ő képére teremtettünk, és ő azt mondta rólunk, hogy jók vagyunk…
- Isten valójában nem követel áldozatot bűneinkért – az első keresztyének integrálták hitükbe az állatáldozat pogány gyakorlatát, és hasonló fogalmakkal mesélték el Jézus történetét…
- Igazából nem kell hirdetnünk az evangéliumot – csupán a szeretetet kell képviselnünk, azáltal hogy igazságot szolgáltatunk az elnyomottaknak és segítjük a rászorulókat…
Konklúzió
E jeleket nem mindig könnyű azonosítani, mivel nem mindig nyilvánvalóak. Néha nehezen megfoghatók, és sok igazsággal is keveredhetnek. A progresszív keresztyénség meggyőző lehet és csábító, de ha logikusan végigvezetjük, a végkicsengése nem lehet más, csak az, hogy támadást indítunk a keresztyénség alapjai ellen, és “lefegyverezzük”, azaz: megfosztjuk üdvözítő erejétől.
Nem szabad meglepődnünk, ha ezen eszmék közül valamelyik beszivárog az egyházainkba, gyülekezeteinkbe. Jézus is figyelmeztetett bennünket: “Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik báránybőrbe bújva jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok.” (Mt 7,15-20) Ha az előbb felsorolt öt pont közül az egyiket felfedezzük a közösségünkben, akkor valószínűleg itt az ideje elkezdeni imádkozni egy új közösségért, ami hűségesen kitart a biblikus elvek mellett.
Forrás: https://www.pentecostaltheology.com/5-signs-your-church-is-progressive-christianity/





Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista, pünkösdi stb.) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk
„… ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van.” (Szabados Ádám)
„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik újra gondolni az evangelikalizmussal kapcsolatos nézetünket. Sokan azok közül, akik az elmúlt években nagy változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, még mindig azt állítják, hogy valójában evangelikálok. Ezért a probléma a következő: meg kell határoznunk egészen pontosan, hogy mit jelent az, hogy evangelikál, és ki tekinthető evangelikálnak (…) Nos, ha használják az evangelikál megjelölést, akkor nyilvánvalóan van valami jelentése is. Olyan kifejezés, amely leszűkít. Bizonyos szempontból kizárólagos (…). Remélem teljesen világos számunkra: nem azt próbáljuk megfogalmazni általános értelemben, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki az evangelikál keresztyén, és erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Tehát hogyan határozzuk meg, hogy mit jelent evangelikálnak lenni, elkülönítve “a keresztyén” általános definíciójától? Ez ma egy nagy kérdés, és úgy gondolom, hogy ez lesz az a kérdés, amivel egyre inkább szembe kell néznünk az elkövetkezendő években.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelival, 11-13.o.)
„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)
„Semmiféle problémát nem okoz számomra tévedhetetlenségről beszélni. Viszont ha lelkészként azt mondom akármelyik laikus hívőnek, hogy elfogadom a Szentírás tekintélyét, de nem hiszek a tévedhetetlenségében, egyből megkérdezi majd: »mi a különbség a kettő között?« És ahogy ezt elkezdem magyarázni, egyből forgatni kezdi majd a szemét, és azt gondolja magában, hogy ez a különbségtétel fából vaskarika. Ha azt mondom, hogy csak részben fogadom el a tekintélyét, és nem tévedhetetlen, azt megértik. Ha azt mondom, hogy a tekintélyét minden egyes részére vonatkozóan elfogadom és tévedhetetlen, azt is érteni fogják. De 35 éves pályafutásom során egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki értené, ha azt mondom, hogy elfogadom ugyan a Szentírás tekintélyét, de nem tartom tévedhetetlennek.” (Tim Keller)
Új világ(i) vallás.