Bebbington quadrilateral / az evangelikalizmus 4 pontja
Mi az az evangelikalizmus, illetve kit nevezhetünk evangelikálnak (vagy ahogy bizonyos körökben mondják hazánkban, „evangéliuminak”)? Erre a kérdésre némelyek egyszerűen azt válaszolják, hogy az, aki komolyan veszi a Bibliát. Ez a válasz azonban nem tűnik kielégítőnek, hiszen a magukat keresztyénnek vallók között ki jelentené ki, hogy nem veszi komolyan a Bibliát (legfeljebb valaki így, valaki úgy értelmezi).
Ne felejtsük el azt sem, hogy az „evangelikál” kitétel nem felekezetet jelöl, sem nem „kegyességet.” Közelebb járunk az igazságoz, ha egy tanbéli közösségre gondolunk. Ebből kifolyólag nem haszontalan vállalkozás, ha megpróbálunk a közösen vallott tanbéli pontjainkat illetően egy közös minimumot meghatározni.
David W. Bebbington (1949) erre vállalkozott. Bebbington történész, aki a Skót Stirling University és a Baylor University Truett Szemináriumának történész professzora. Fő kutatási területe a politika, vallás és a társadalom története a 18-20.századi Nagy Britanniában, továbbá a globális evangelikál mozgalom története.
Széles körben ismert Bebbington definíciója az evangelikalizmusról, amelyet csak Bebbington Quadrilateral-nak (=négyoldalú, négyszög/ szerk.) neveznek. A definíció a mára már klasszikusnak számító, Evangelicalism in Modern Britain: A History from the 1730s to the 1980s (Evangelikalizmus a modern Britanniában: egy történet az 1730-as évektől az 1980-as évekig) címet viselő tanulmányában kerül elő.
Bebbington 4 olyan meghatározó pontot nevezett meg, amivel azonosítani lehet az evangelikalizmus körébe tartozó meggyőződéseket és attitűdöket. Nevezhetjük ezeket a pontokat az evangelikalizmus „prioritásainak” is:
- Biblicizmus, vagy Szentírás központúság (biblicism) – különös hangsúlyt helyez a Bibiára (az összes lényeges spirituális igazság megtalálható a Szentírásban), feltétlen autoritást követelve neki. Tulajdonképpen nem más, mint a reformátori Sola Scriptura tan újbóli megfogalmazása.
- Kereszt centrikusság (crucicentrism) – a fókusz Krisztusnak kereszten elvégzett engesztelésén van
- Megtérés központúság (conversionism) – meggyőződés arról, hogy minden emberi lénynek szüksége van a megtérésre, azaz minden ember életében végbe kell mennie egy változásnak.
- Aktivizmus (activism) – meggyőződés arról, hogy szükséges erőfeszítéseket tenni az evangélium terjesztése érdekében, tehát különös hangsúlyt kell kapnia az evangelizálásnak és a missziós munkának.
Az alábbi címen elérhető Szabados Ádám részletes és tartalmas recenziója Bebbington könyvéről, angol nyelven.
Ez is érdekelhet
A szerzőről
Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista, pünkösdi stb.) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk 
„… ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van.” (Szabados Ádám)
„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik újra gondolni az evangelikalizmussal kapcsolatos nézetünket. Sokan azok közül, akik az elmúlt években nagy változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, még mindig azt állítják, hogy valójában evangelikálok. Ezért a probléma a következő: meg kell határoznunk egészen pontosan, hogy mit jelent az, hogy evangelikál, és ki tekinthető evangelikálnak (…) Nos, ha használják az evangelikál megjelölést, akkor nyilvánvalóan van valami jelentése is. Olyan kifejezés, amely leszűkít. Bizonyos szempontból kizárólagos (…). Remélem teljesen világos számunkra: nem azt próbáljuk megfogalmazni általános értelemben, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki az evangelikál keresztyén, és erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Tehát hogyan határozzuk meg, hogy mit jelent evangelikálnak lenni, elkülönítve “a keresztyén” általános definíciójától? Ez ma egy nagy kérdés, és úgy gondolom, hogy ez lesz az a kérdés, amivel egyre inkább szembe kell néznünk az elkövetkezendő években.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelival, 11-13.o.)
„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)
„Semmiféle problémát nem okoz számomra tévedhetetlenségről beszélni. Viszont ha lelkészként azt mondom akármelyik laikus hívőnek, hogy elfogadom a Szentírás tekintélyét, de nem hiszek a tévedhetetlenségében, egyből megkérdezi majd: »mi a különbség a kettő között?« És ahogy ezt elkezdem magyarázni, egyből forgatni kezdi majd a szemét, és azt gondolja magában, hogy ez a különbségtétel fából vaskarika. Ha azt mondom, hogy csak részben fogadom el a tekintélyét, és nem tévedhetetlen, azt megértik. Ha azt mondom, hogy a tekintélyét minden egyes részére vonatkozóan elfogadom és tévedhetetlen, azt is érteni fogják. De 35 éves pályafutásom során egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki értené, ha azt mondom, hogy elfogadom ugyan a Szentírás tekintélyét, de nem tartom tévedhetetlennek.” (Tim Keller)
