A „város” témájának biblikus megközelítése
A Zsid 11,10-ben a következő szerepel: „Mert várta azt a várost, amelynek szilárd alapja van, amelynek tervezője és alkotója az Isten.” Isten az emberi történelmet egy kertben kezdte el, de egy városban fogja befejezni (Jel 21). Isten azzal bízta meg Ádámot, hogy sokasodjanak és hogy alakítsanak ki egy olyan civilizációt, amely ő dicsőíti (1 Móz 1,27-28). Ádám elbukik, azonban Isten Jézus Krisztuson, a második Ádámon keresztül megkapja azt a társadalmat, amely dicsőíti a nevét. A Zsidókhoz írt levél és a Jelenések könyvének 21. fejezete megmutatja számunkra, hogy Isten városias világot óhajt. A menyasszony, a bárány felesége egy csodálatos város, amelyben olyannyira ott van Isten dicsősége, hogy ragyog (Jel 21,10-11). Ha az új Jeruzsálemre tekintünk, akkor a város közepén felfedezhetünk egy folyót, amely ragyogó, mint a kristály, továbbá az élet fáját, amelynek gyümölcsei és levelei a népek gyógyítására szolgálnak, hogy megszabaduljanak az átoktól. Ez a város nem más, mint a helyreállított Éden. A városban valósulnak meg az Isten által teremtett Édenkert céljai.
Ezt csupán metaforikusan kell értenünk? Isten, akit Atyának hívnak, lelki családot épít. Ezért nekünk, habár a földi család egy bűn által megromlott intézmény, meg kell próbálni az emberi családot meggyógyítani és helyreállítani. Hasonlóképpen Isten is egy városépítő, aki egy lelki várost épít. Ahogy nekünk meg kell gyógyítanunk az emberi családot, azért hogy abban Isten családja növekedjen, úgy kell a földi városokat is megmenteni, azáltal hogy Isten városát építjük benne. Tudjuk, hogy egy házasság az ember egész életére hatással van. Ha egy házasság nem működik, akkor az élet további területei sem fognak működni. Ugyanígy befolyásolják a városok a társadalmat: ha a városok helytelenül fejlődnek, ugyanaz történik a társadalommal is.
1. A város menedékhely lehet a gyengék és a másfélék számára
Isten uralma alatt: a város menedékhelyül szolgált a bűnözők, az állatok és a fosztogatók elől. Természeténél fogva a város olyan hely, ahol a kisebbségek összegyülekezhetnek egy idegen országban támogatásért, ahol a menekülők védelmet találnak, a szegények pedig könnyebben tudnak boldogulni. A város mindig irgalmas helynek bizonyul a legkülönfélébb kisebbségek számára. A domináns többség gyakran ellenszenvet táplál a várossal szemben, de a szegényeknek és a gyengéknek szükségük van rá. A városon kívül és a vidéki kisvárosokban nem biztosított a túlélésük. Ennélfogva a városokat, szemben a falvakkal, sokszínűség jellemzi. A jövendőbeli várost tükrözik vissza, ahol „minden törzsből és nyelvből, minden nemzetből és népből” (Jel 5,9) származó emberek fognak élni. A bűn uralma alatt: a város az Isten elől menekülő ember menedékévé válik. A városba menekülhetnek olyan emberek, akik deviáns életmódot folytatnak és ott elrejtőzhetnek, mert a város természeténél fogva nagy toleranciát tanúsít mindenki iránt, aki másmilyen. Azonban a bűn uralma alatt a sokszínűség haragot, feszültséget és erőszakot szül a különféle csoportok között.
2. A város a kulturális és személyes fejlődés centruma
Isten uralma alatt: A város előmozdítja és összegyűjti az emberek képességeit és tehetségét, az emberi szív mélyen rejtett potenciálját. Ez történik akkor, amikor a városi élet kapcsolatot teremt köztünk és más emberek között, akik nem olyanok, mint mi – nagyon különbözőek és eltérő nézeteik vannak -, és megint másokkal, akik viszont hozzánk hasonlóak, és abban, amit teszünk, ugyanolyan jók vagy jobbak, mint mi. Az emberi tehetség felhalmozódása – akár verseny, akár együttműködés által – azt eredményezi, hogy a művészet, a gazdaság, a technológia és a kultúra területén valami nagyszerű jön létre. A város teljes erőbedobásra inspirál és a tökéletesség elérésére ösztönöz. A bűn uralma alatt: a város kimerítő és kiégéshez vezet. A város felébreszti az emberekben a becsvágyat, hogy „nevet szerezzenek maguknak” (vö. 1 Móz 11,4). Az önzés, a büszkeség és az arrogancia a városban fokozottabban jelentkeznek. Mivel Isten a „kultúra bányájának” alkotta meg a várost, azt hozza elő, ami az ember szívében van: az ember legjobb, de legrosszabb oldalát is.
3. A város a lelki keresés és az istentiszteleti helyek létesítésének a színtere
Isten uralma alatt: A város az a hely, amelynek központjában Isten lakik – a földi Jeruzsálemben a templom a város központi viszonyítási pontja volt; művészetének, gazdaságának és technológiájának a csúcspontja. A város intenzitása ma is arra vezeti az embereket, hogy vallásos értelemben keresők legyenek. A bűn uralma alatt: az ókorban a városok a cikkuratok köré épültek, melyek a város istene számára „leszállóhelyként” szolgáltak. Ma a felhőkarcolók hívogatják ugyanígy az embereket – maguk és a pénz imádatára. A városok a vallásos szekták, bálványok és hamis istenek melegágyai. A városok tehát spirituális keresésre indítják az embereket. Azonban, ha a keresztyének elhagyják a várost, a keresők a bálványok és eretnekségek áldozatává válnak.
Összefoglalás
Minden földi városban „két város” található, amelyek harcolnak egymással az uralomért: az ember városa és az Isten városa (ld. Augustinus – De Civitate Dei). Habár e két birodalom közötti harc az egész világon jelen van, a nagyvárosok a frontvonalak gyújtópontjain helyezkednek el: azok a helyek, ahol a legintenzívebb a harc és ahol stratégiailag a legfontosabb győzelmeket lehet kivívni. Mivel a városok nagy hatalommal bírnak, ezért a sötétség erői számára a legfontosabb célpontok; mert aki megnyeri magának a várost, az meghatározza az emberi élet, társadalom és a kultúra fejlődésének irányvonalát. Ezért aztán a város általánosan a misszió és a szolgálat legfontosabb helyszínét jelenti.
1.Kit érhetünk el a városban?
Ha a keresztyén gyülekezet az országot és a kultúrát valóban meg szeretné változtatni, akkor muszáj magába a városokba mennie, és nem csak a város környékére, vagy annak környezetébe. A városban ugyanis az emberek azon három csoportja lakik, akik különösen nagy befolyást gyakorolnak a társadalomra és akiket a városon kívül nem tudunk elérni. Ők a 1.) társadalom elitje, akik meghatározzák a kultúránkat és ezek jelentős mértékben szekularizáltak, 2.) az újonnan bevándorlók nagy része, akik 30 éven belül a társadalom középrétegéhez fognak tartozni, és 3.) a szegények, akiknek a problémái rettentő gyorsasággal növekednek és az egész országra kihatással vannak.
2.Miért ott tudjuk őket a legjobban elérni?
Wayne Meeks a Yale egyetemről az „Őskeresztyénség és városi kultúra: a páli gyülekezetek szociális világa” című művében megmutatja, hogy Pál missziója a városokra összpontosult. A társadalom centrumaiba ment Pál és nem vette figyelembe a kisebb városokat vagy a vidéki területeket. A Római Birodalom városaiban jobban terjedt a keresztyénség, mint más területeken. Miért is? 1) a városi emberek kevésbé konzervatívak és nyitottabbak új eszmékre. 2) a tapasztalat szerint az evangélium a városban gyorsabban terjed a befolyással bíró területeken (törvényhozás, politika, művészet stb…). A városban a különböző nemzetiségeket is gyorsabban el lehet érni. Kr.u.300-ig a Római Birodalom városlakóinak körülbelül a fele keresztyén volt, míg a vidéki területek pogányok maradtak (a paganus szó „vidéken lakót” jelent). A korai egyház városias volt. Nincs okunk feltételezni, hogy a városlakók kevésbé vallásosak. Pusztán csak kevésbé tradicionálisak.
Forrás: J. Allen Thompson, Timothy Keller: Redeemer Church Planting Manual – Chapter 2: Getting the know the context; 2.1 Why the city is important
A szerzőről
Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista, pünkösdi stb.) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk 
„… ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van.” (Szabados Ádám)
„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik újra gondolni az evangelikalizmussal kapcsolatos nézetünket. Sokan azok közül, akik az elmúlt években nagy változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, még mindig azt állítják, hogy valójában evangelikálok. Ezért a probléma a következő: meg kell határoznunk egészen pontosan, hogy mit jelent az, hogy evangelikál, és ki tekinthető evangelikálnak (…) Nos, ha használják az evangelikál megjelölést, akkor nyilvánvalóan van valami jelentése is. Olyan kifejezés, amely leszűkít. Bizonyos szempontból kizárólagos (…). Remélem teljesen világos számunkra: nem azt próbáljuk megfogalmazni általános értelemben, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki az evangelikál keresztyén, és erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Tehát hogyan határozzuk meg, hogy mit jelent evangelikálnak lenni, elkülönítve “a keresztyén” általános definíciójától? Ez ma egy nagy kérdés, és úgy gondolom, hogy ez lesz az a kérdés, amivel egyre inkább szembe kell néznünk az elkövetkezendő években.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelival, 11-13.o.)
„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)
„Semmiféle problémát nem okoz számomra tévedhetetlenségről beszélni. Viszont ha lelkészként azt mondom akármelyik laikus hívőnek, hogy elfogadom a Szentírás tekintélyét, de nem hiszek a tévedhetetlenségében, egyből megkérdezi majd: »mi a különbség a kettő között?« És ahogy ezt elkezdem magyarázni, egyből forgatni kezdi majd a szemét, és azt gondolja magában, hogy ez a különbségtétel fából vaskarika. Ha azt mondom, hogy csak részben fogadom el a tekintélyét, és nem tévedhetetlen, azt megértik. Ha azt mondom, hogy a tekintélyét minden egyes részére vonatkozóan elfogadom és tévedhetetlen, azt is érteni fogják. De 35 éves pályafutásom során egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki értené, ha azt mondom, hogy elfogadom ugyan a Szentírás tekintélyét, de nem tartom tévedhetetlennek.” (Tim Keller)
