3
Júl
2019

A nyugati egyház alkonya: vajon minket is beborít a sötétség?

2019 júniusa két szempontból is „örökre” emlékezetes maradhat a keresztény egyház történelme szempontjából.

2019 június 29-én az Egyesült Államok legnagyobb presbiteriánus (kvázi református) egyházában, a Presbyterian Church (USA)-ben felszentelték Jess Cook-ot az első nem-bináris nemű lelkipásztort. Az esemény nem egyik pillanatról a másikra következett be: 27 éve alapították meg a „More Light Presbyterians” nevű szervezetet, melynek eltökélt célja az, hogy érvényre juttassa az LMBTQ+ propagandát és világnézetet a PC(USA)-n belül. Amiért viszont jelen esetben kiemelten fontos a hosszú távot figyelembe venni az az, hogy láthatóan lehet idő reagálni, van idő felkészülni és van idő válaszolni a kereszténységet és a keresztény teológiát fenyegető erkölcsi és teológiai liberalizmusra, így pedig nem marad mentségük azoknak, akiknek cselekedni kellett volna, de mégsem tették: hallgattak, esetleg beálltak a sorba.

Jess Cook

A PC(USA) esetében pedig megtörtént az, aminek meg kellett történnie: a szakadás. A múlt század ’60-as és ’70-es éveiben olyan hatalmas teret nyert a teológiai liberalizmus és a neo-ortodoxia az Egyesült Államok legnagyobb presbiteriánus egyházán belül, hogy az egyház Bibliához hű, konzervatív ága kiszakadt és 1973-ban megalakult a PCA (Presbyterian Church in America).

2019 június 28-án a PCA küldöttgyűlése 803 igen, 541 nem arányban megszavazta, hogy hivatalosan is elfogadják a Nashville-i Nyilatkozatot, ami az LMBTQ lobbi által propagált szexuális formák és a melegházasság intézménye ellen íródott. Az elsőre megnyugtató döntésre azonban ugyanannak a súlyos tragédiának a megismétlődésének árnyéka vetül, mint amit a PC(USA) esetében láthatunk. Greg Johnson, a PCA egyik lelkipásztora, aki a nyilatkozat elfogadása ellen szavazott, az alábbiakat írta ki Twitterre a döntés másnapján:

„Tegnap este a Nashville-i Nyilatkozat megnyerte a csatát, de elvesztette a háborút.

  1. Van helyünk az asztalnál. Ez új.
  2. Figyeljétek meg az elfogadók és elutasítók átlagéletkorát. Óriási a szakadék.
  3. A PCA vezetőinek 40%-a elutasította a nyilatkozatot.
  4. Lett egy tanulmányi bizottságunk, melynek jelentése hatályon kívülre fogja helyezni a nyilatkozatot a PCA-ben.”

Sajnos Greg Johnson azóta letörölte ezt a tweetjét, de nem amiatt, amit állít benne, hanem azért, mert az embereket sértette a „háború” kifejezés említése. Azonban az, amit leírt, több, mint valószínű, hogy igaz. Ha a történelem ismétli önmagát és ugyanaz a minta folytatódik a PCA-n belül, ami a PC(USA)-n belül is megtörtént, akkor valóban: az Egyesült Államok jelenleg konzervatív, második legnagyobb presbiteriánus egyháza elvesztette a háborút. Ugyanis a nyugati episzkopálisok, liberális evangélikusok, liberális presbiteriánusok jelenlegi helyzete mind-mind azt igazolja, hogy ha egy egyház elhagyja a bibliai iránymutatást és teret enged a szolgálók és döntéshozók közt olyanoknak, akiket az egyházi döntéshozataltól és szolgálattól (de még a gyülekezeti tagságtól is, lsd. 1Korinthus 6 a gyakorló homoszexuálisokról) eltiltott Isten Igéje, akkor ezek az emberek és az általuk képviselt szellemiség nemcsak helyet kap az asztalnál, hanem idővel át is veszi az irányítást.

Johnsonnak abban is igaza van – és talán a legnagyobb mértékben ez ad okot a félelemre –, hogy óriási a szakadék a nyilatkozatot elfogadók és elutasítók között. Az elfogadók idősebbek, közel a nyugdíjazáshoz, míg az elutasítók, akik 40%-ot képviseltek főleg fiatalok és középkorúak – tehát a következő generáció. És mi történik, ha a mostani pártolók nyugdíjba vonulnak? Néhány év és az arány a jelenlegi 60-40-ről 55-45-re, majd 50-50-re, végül pedig 49-51-re módosul.

A 40% pedig azt jelzi, hogy bár lehetnek olyanok, akiknek pusztán formai kifogásuk akadt, de óriási tábora van a konzervatív egyházon belül azoknak, akik azt képviselik, hogy a homoszexuális kapcsolat megélése elfogadható és nem számít bűnnek.

A legérdekesebb és legtanulságosabb kijelentés azonban mégis Johnson utolsó pontja: „Lett egy tanulmányi bizottságunk, melynek jelentése hatályon kívülre fogja helyezni a nyilatkozatot a PCA-ben.” Dr. James White baptista teológus és apologéta világított rá arra, hogy ez mit is jelent pontosan: történelmi távlatokba tekintve már-már hagyomány, hogy ha az amerikai presbiteriánus egyházak el szerették volna kerülni a szakadást egy kényes téma miatt, létrehoztak egy bizottságot. És ez a bizottság sosem oszlott fel, mindig melegen tartotta a témát, mindig ott volt a jelentés a küldöttgyűlések asztalain. És mint az apró vízcseppek, melyek lassan, de biztosan még a legnagyobb sziklát is el tudják koptatni, ezen bizottságok kikoptatták az egyház konzervatív gondolkodóit. A történelem ismétli önmagát.

A kérdés, hogy sikerül-e a PCA tagjainak meglátni azt, hogy élet-halál kérdése az, ami most ott hever előttük és tesznek-e valamit, vagy esetleg már túl késő?

A kérdés, hogy a magyarországi történelmi egyházak tagjai, vezetői, lelkipásztorai meglátják-e, hogy ami itthon folyik, szintén élet-halál kérdése? Ugyanis ne feledkezzünk meg dr. Perintfalvi Ritáról, aki katolikus teológusnőként jelenik meg a nyilvánosság előtt és évek óta szervez előadásokat, tesz közzé írásokat és tanulmányokat, melyekkel a hazai LMBTQ szervezeteket igyekszik segíteni.

Ne feledkezzünk meg Bartha István evangélikus lelkészről, aki rendszeres aktív résztvevője és támogatója a Keresztények a Melegekért mozgalom rendezvényeinek. Ne feledkezzünk meg arról az evangélikus lelkésznőről, aki az előbb említett csoport „befogadó istentiszteletén” szolgált és osztott úrvacsorát olyanoknak, akik nem tartják bűnnek azt, hogy homoszexuális, házasságon kívüli kapcsolatban élnek.

Ne feledkezzünk meg a Protestáns Etika Kézikönyvéről, ami nemrég jelent meg a református egyházon belül és egy tanulmányban látszólag elfogadóan, de legalábbis megértően nyilatkozik erről az irányról.

És végül ne feledkezzünk meg arról, hogy a Magyarországi Református Egyház élő testvéregyházi kapcsolatot ápol nemcsak a homoszexuálisok megáldását lehetővé tevő Skót Egyházzal, hanem a fent említett a PC(USA)-el is, azzal az egyházzal, ahol nem-bináris nemű lelkészeket szentelnek, és talán jövőre is lesz néhány magyarországi teológus, aki náluk, a Princeton-i teológián fogja mélyíteni a tudását és építeni lelkiségét. Tartsuk szem előtt az olyan jó példákat, mint az MRE házasságról, családról és szexualitásról szóló hitvalló nyilatkozata, melyet nemrégiben újra megerősített az egyház Zsinata.

Ne tévesszük szem elől ezeket, mert láthatjuk, hogy ha egy egyház nem fegyelmezi meg a belülről lázadókat, nem marad számára más, mint a politika, egyházi és társadalmi szinten egyaránt. És több évtizedes távlatokban a politikai konzervatívoknak még nem sikerült soha győzedelmeskedniük.

Ez is érdekes lehet

Tények és vélemények – válasz Balavány Györgynek
Wayne Grudem: házasság és homoszexualitás a Biblia tükrében
John Piper: mi a probléma a homoszexualitással?
Volt egyszer egy skót református egyház…

2 Responses

  1. Bálint Kata

    Mivel nőnek születtem, engem megóvott Isten – hála ezért Neki! – attól, hogy ifjúkoromban teológus akarjak lenni. Olvasgatom az interneten a teológusok írásait, és látom bennük a bibliai és egyháztörténeti műveltséget, a hatalmas ismeretanyagot, a harci elszántságot az LMBTQ-val szemben, de nem látom benne Jézust. Pedig hát a hitünk alapja mégis csak Ő, és nem az egyház, meg nem az írások. Ez az egész LMBTQ egyszerre nevetni- és sírnivaló katyvasz, ami ellen semmi értelme harcolni. Egyik véglettel szembevonultatni a másikat? Minek?
    A Mester nem engedte eltiltani az Ő nevében, de a maga útján járót, nem engedte elkergetni a parázna asszonyt, nem engedte a tanítványokat átkot-büntetést kérni az Őt be nem fogadó szamáriai falura. Mit mondott? Ne szállj szembe a gonosszal, hanem jóval győzd meg azt. Teológiával nem lehet gátat vetni az LMBTQ erősödésének.
    Tenni kéne a saját dolgunkat, söpörni a saját portánkon, megmutatni a bozótba keveredő szerencsétlen embereknek, hogy Jézus él, van Vigasztaló és Pártfogó, hogy a Tőle kapott szabadság az igazi szabadság, amit sem szegénység, sem diktatúra, sem baj-bánat, senki és semmi el nem vehet tőlünk – hacsak magunk oda nem adjuk.
    Ha az egyház és a teológia is mindig az LMBTQ-ról beszél, azzal sokkal magasabb polcra teszi, mint ami megilletné. Beszéljenek Jézusról, a közösségeinkről, a gondjainkról-örömeinkről, őszintén, emberi, érthető nyelven! A szabadságunkról, ami valódi, és a biztonságunkról, ami örökkévaló! Reménységgel és türelemmel forduljunk azok felé, akik a szabadságot keresve az LMBTQ hálójába keverednek! Mutassuk meg a mi utunkat, hogy lássák: az még göröngyeivel és kátyúival is szebb és járhatóbb!
    Beszéljenek az erre hivatottak arról, mire mondunk igent, ne csak mindig arról, hogy mire kell nemet mondani!
    Szerintem legalábbis nagyobb hatékonysága lenne…

    1. Márkus Tamás András

      Kedves Kata!

      Egyszerűen nem értem, amit ír. Mintha két különböző valóságban léteznénk. Az LMBTQ ideológiát nem lehet annyival elintézni, hogy “sírnivaló katyvasz, egyébként is miért kell ezzel foglalkozni.” Nem azért foglalkozunk vele, mert az LMBTQ érdekes, hanem azért, mert a keresztyén egyházakra hatással van, radikálisan átalakítja a keresztyén teológiát, a Biblia értelmezését, rombolja a bibliai-keresztyén etikát, és egyáltalán, az egyházak elüszkösödéséhez és széteséséhez vezet (ld. ). Tehát nem valamiféle vákuumban tematizáljuk az LMBTQ ideológiát és annak káros hatásait. Egyszerűen ott kell védekezni, ahol támadnak. Minden kornak meg volt a sajátos eretneksége, tévtanítása – a mostani kornak ez. Jól néztünk volna ki, ha az első négy evszázadban is így álltak volna hozzá a tévntanításokhoz az egyházatyák: “miért kell az arianizmusról, az ariánus eretnekségről annyit beszélni?” Remélem érti a problémámat… Ráadásul itt már sokszor egyházak belügyéről van szó (nem a taoizmust, vagy tibeti buddhizmust támadjuk, merthogy a keresztyén egyházakra jelenleg nincs hatásuk), arra pedig egy rakás apostoli felszólítás van, hogy tartsuk tisztán az apostoli tanítást, és határolódjunk el minden tévtantól.
      Csak hogy lássa, milyen kontextusban fogalmazódnak meg ezek a cikkek, írások, amelyeket Ön kifogásol:
      1.) Nyugat-Európában a legtöbb államban a legnagyobb protestáns egyházi közösségek, felekezetek integrálták az LMBTQ ideológia törekvéseit. Ezekben a közösségekben a hagyományos, biblikus házasságmodellhez, ill. férfi-nő képhez ragaszkodó lelkészeket ellehetetlenítették, el kellett hagyniuk felekezetüket.Többnyire valamilyen nem “állami” szabadegyházhoz csatlakoztak. Nyilván ez csak idő kérdése volt, hiszen az állami pórázon lévő egyházak “lekövetik” az állam által elfogadott és pártfogolt világi ideológiát (főként az anyagi támogatásért cserébe).
      2.) A következő lépésben azokban az országokban, ahol állami szinten engedélyezett a melegházasság – és az aktív meleg életformát nem tartják bűnnek – elkezdenek olyan törvényeket hozni, amelyek a melegházasság ellenzését a gyűlöletbeszéd kategóriába teszik, és tiltják, azokat az egyházakat pedig, amelyek a klasszikus biblia modellt képviselik, stigmatizálják és ellehetetlenítik. Erre már vannak kezdeményezések (lásd ). Ezzel pedig romba döntik a vallásszabadságot.
      Ezek után hiába mondja, hogy “mutassuk meg a mi utunkat”, merthogy tekintetbe véve a világban zajló folyamatokat nem lesz esélyünk sem “megmutatni a mi utunkat.” Pont ezért küzdünk – és kell is küzdenünk -, hogy legyen szabadságunk arra, amit javasol. Emellett persze másról is kell beszélni, de amíg az ember férfi-nő teremtettségét és a házasság intézményét támadják, addig igenis folyamatosan tematizálnunk kell ezt.

Hozzászólás