Ne kriminalizálják a lelkigondozást! – gondolatok a reparatív terápia kapcsán
/Az alábbi cikk a német Bibliaszövetség (Bibelbund) honlapján jelent meg. A szerző Michael Kotsch. Kotsch 1995 óta a brake-i bibliaiskola tanára, 2004 óta az STH Basel docense, és 2005 óta a német Bibliaszövetség vezetője./
Jens Spahn egészségügyi miniszter törvénytervezete büntethetővé tenné a homoszexuális vágyak megváltoztatására irányuló segítséget. Ez azt jelenti, hogy mindenki, aki segítséget keres a homoszexuális vágyai kezelésében, kizárólag egy irányban részesülhet tanácsadásban. Ennek következtében számos olyan keresztyén intézményt megbüntethetnek és betilthatnak, amely segítségnyújtással és tanácsadással foglalkozik.
A (német/ford.) szövetségi egészségügyi miniszter Spahn (CDU) törvénytervezete alapján hatóságilag megtilthatják, hogy a homoszexuálisok segítséget kapjanak, ha a szexuális identitásuk miatt szenvednek és meg szeretnének változni. Lelkigondozókat, pszichológusokat, keresztyén csoportosulásokat és orvosokat kényszeríthetnek arra, hogy a homoszexuálisokat megerősítsék orientációjukban, akkor is, ha ez ellentmond erkölcsi meggyőződésüknek. Az intézkedés mögött az a felfogás áll, mely szerint önmagában már az is megengedhetetlen, hogy támogatást kapjon az a homoszexuális vágyakkal küzdő személy, aki orientációján változtatni szeretne. A törvénytervezet szó szerinti értelmezése szerint akár még egy, a szexuális identitás megváltozásáért elmondott ima is pénzbírsággal sújtható. Egészen nyilvánvaló, hogy a CDU (Keresztyén Demokrata Unió, a legnagyobb német kormánypárt/ford.) időközben egészen eltávolodott a Bibliából levezethető keresztyén értékektől.
Daniel Funke és Jens Spahn
Először arról volt szó, hogy a normálistól eltérő szexuális orientációkat, például a homoszexualitást, társadalmilag tolerálni és akceptálni kell. Időközben a politika ezen nyilvánvalóan túlment, és minden, a mainstream társadalmi állásponttól eltérő véleményt törvényi szinten és pénzbírsággal fenyegetve próbál betiltani. Rendkívül félelmetes, ahogy az állam próbál ebben a kérdésben beavatkozni az állampolgárainak személyes, szexualitással kapcsolatos hitbéli meggyőződéseibe és viselkedésébe.
Az egészségügyi miniszter többek között saját szexuális orientációjával magyarázza indítványát. „Nem tudom értékelni ezeket a terápiákat, már csak saját melegségem miatt sem. Mindig azt szoktam mondani, hogy a Jóistennek volt ezzel valami célja.” Úgy tűnik, hogy itt helytelen módon a személyes motívumok összekeverednek a politikai célkitűzésekkel. Ha úgy döntenek, hogy elfogadják az egészségügyi miniszter által benyújtott törvénytervezetet, akkor azoknak a homoszexuálisoknak a lelkigondozása, akiknek problémát okoz az identitásuk, hamarosan bűncselekménnyé válhat. Ezzel a törvénytervezettel a szövetségi kormány megpróbálja a keresztyén egyházak évszázadokig érvényes, és csak az utóbbi időben megkérdőjelezett szexuáletikai konszenzusát kriminalizálni. Abszurd módon azokat a heteroszexuálisokat, akik azt állítják, homoerotikus vágyaik vannak, közpénzből támogathatják és terápiában részesíthetik – sőt, ezt is kell tenni -, azért, hogy később homoszexuálisként éljenek. Ugyanez lesz azok esetében, akik úgy érzik, rossz testbe születtek. Azoktól viszont, akik homoszexuális vágyaik ellenére heteroszexuálisként akarnak élni, büntetés terhe mellett megvonják a szakmai segítséget.
A Biblia kijelentései szerint az ember igenis, megváltoztathatja szexuális vonzalmát és szexuális viselkedését. Az emberi méltósággal kapcsolatos keresztyén nézet része, hogy az ember az életét a Biblia által meghatározott keresztyén szexuáletika mércéje szerint rendezheti be.
A német Bibliaszövetség nem szeretné, ha sérülne a véleménynyilvánítás szabadsága az etikai meggyőződésekkel kapcsolatban. Magától értetődően ez csakis a keresztyén szeretetben valósulhat meg, és senkit sem szabad diszkriminálni. Ha azonban valaki a homoszexualitására problémaként tekint, és változni szeretne, ehhez pedig tanácsadást és segítséget szeretne igénybe venni, azt ugyanúgy el kell fogadni. A törvényalkotásnak ebben a fázisában a keresztyéneknek kapcsolatba kell lépniük a lakóhely szerinti parlamenti képviselőikkel, azért, hogy a keresztyén szexuális tanácsadás ellehetetlenítését megakadályozzák.
Forrás: https://bibelbund.de/2019/02/seelsorge-nicht-kriminalisieren/
A szerzőről
Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista, pünkösdi stb.) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk 
„… ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van.” (Szabados Ádám)
„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik újra gondolni az evangelikalizmussal kapcsolatos nézetünket. Sokan azok közül, akik az elmúlt években nagy változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, még mindig azt állítják, hogy valójában evangelikálok. Ezért a probléma a következő: meg kell határoznunk egészen pontosan, hogy mit jelent az, hogy evangelikál, és ki tekinthető evangelikálnak (…) Nos, ha használják az evangelikál megjelölést, akkor nyilvánvalóan van valami jelentése is. Olyan kifejezés, amely leszűkít. Bizonyos szempontból kizárólagos (…). Remélem teljesen világos számunkra: nem azt próbáljuk megfogalmazni általános értelemben, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki az evangelikál keresztyén, és erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Tehát hogyan határozzuk meg, hogy mit jelent evangelikálnak lenni, elkülönítve “a keresztyén” általános definíciójától? Ez ma egy nagy kérdés, és úgy gondolom, hogy ez lesz az a kérdés, amivel egyre inkább szembe kell néznünk az elkövetkezendő években.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelival, 11-13.o.)
„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)
„Semmiféle problémát nem okoz számomra tévedhetetlenségről beszélni. Viszont ha lelkészként azt mondom akármelyik laikus hívőnek, hogy elfogadom a Szentírás tekintélyét, de nem hiszek a tévedhetetlenségében, egyből megkérdezi majd: »mi a különbség a kettő között?« És ahogy ezt elkezdem magyarázni, egyből forgatni kezdi majd a szemét, és azt gondolja magában, hogy ez a különbségtétel fából vaskarika. Ha azt mondom, hogy csak részben fogadom el a tekintélyét, és nem tévedhetetlen, azt megértik. Ha azt mondom, hogy a tekintélyét minden egyes részére vonatkozóan elfogadom és tévedhetetlen, azt is érteni fogják. De 35 éves pályafutásom során egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki értené, ha azt mondom, hogy elfogadom ugyan a Szentírás tekintélyét, de nem tartom tévedhetetlennek.” (Tim Keller)
