Volt egyszer egy skót református egyház…
A protestáns Skót Egyház – Church of Scotland (röviden, “Kirk”), csaknem fél millió hívővel Skócia legjelentősebb vallási közössége.
E jobb sorsra érdemes egyházi közösség (amelynek eredete a skót kálvinista teológus, John Knox ténykedésére vezethető vissza) lejtmenete akkor kezdődött, amikor még 2009-ben egy homoszexuális férfit neveztek ki az aberdeeni Quens Cross gyülekezet lelkipásztorává. Természetesen a szexuális identitás magánügy; az, hogy beiktatnak egy homoszexualitását vállaló és megélő embert lelkésznek, már nem az, hanem elvi-teológiai állásfoglalás.
A skót egyház általános zsinata / közgyűlése (General Assembly) 326 igen, 267 nem szavazat ellenében választotta meg a homoszexuális Scott Rennie-t, közel 4 órás vita után, azonban a zsinat a meleg lelkészek további kinevezését (akkor még) leállította egy időre, amíg az ügy vizsgálatával megbízott külön bizottság nem határozott a kérdésben.
Az egész ügyet súlyosbította (és a döntést még érthetetlenebbé tette), hogy Rennie egy elvált, egygyermekes családapa. A zsinat döntése egyértelműen egy nagyobb volumenű, világnézeti állásfoglalás, hiszen a helyzet nem indokolta a határozatot, ugyanis maga a helyi zsinat is (amelyhez a Quens Cross gyülekezet tartozik) elutasította az azonos neműekhez vonzódó lelkipásztor kinevezését. Rennie azzal védekezett, hogy soha nem titkolta a gyülekezet előtt szexuális orientációját, sőt együtt is lakik élettársi kapcsolatban férfi partnerével. A gyűlés előtti nyilatkozata is arról árulkodott, hogy itt egy „politikai” döntés született: szerinte ezzel a döntéssel végre elégtételt kaphat számos homoszexuális lelkész, akik a Skót Egyházban szolgáltak és szolgálnak.
A következő magyarázatra azért érdemes figyelni, mert egyértelműen rámutat azokra a folyamatokra és tendenciákra, amelyek elvezetnek más protestáns denominációkban is a hasonló döntésekhez. Amikor Rennie-nek feltették a kérdést, hogy nem osztja –e meg az egyházat a kinevezése, azt válaszolta, hogy ugyanarról a kérdéskörről van szó, mint ami a nők lelkipásztorrá való kinevezése és beiktatása körül lezajlott, és ezt csak azok használják fel érvként, akik azt akarják, hogy semmi se változzon. Hozzátette, hogy változnak az idők, hiszen nem köveznek már meg nőket, illetve házasságtörőket.
Mindeközben 400 lelkipásztor és 5000 hívő írt alá petíciót a kinevezése ellen. Az egyik aláíró, David Rendall a következőképpen fogalmazott: „a lelkipásztor olyasvalaki, akiről feltételezik, hogy a Biblia szerint él.” Hozzátette: „a Szentírás tanítása meglehetősen egyértelmű ebben a kérdésben – csak a házasság az egyetlen kapcsolat, ahol helye van a szexualitásnak.”
2009-től 2013-ig eltelt négy év alatt a bizottság elvégezte a munkáját, majd 2013 pünkösd hétfőjén (mikor máskor) megszületett a döntés. A reformatus.hu internetes portálon megjelent, az ügyről tudósító cikk (link: http://reformatus.hu/mutat/j-uton-a-skot-egyhaz/) szerzője egészen megdöbbentő módon „áttörésként” értékelte a zsinat döntését a homoszexuális, illetve azonos neműekkel párkapcsolatban élő lelkészek kinevezéséről, habár szó szerint a Skót Egyház állásfoglalását közli.
A Skót Egyház Teológiai Bizottsága egy kétéves ülésszak, eszmecsere után egy jelentésben foglalta össze a házassággal kapcsolatos teológiai álláspontokat. Az álláspontok között volt tradicionalista, és revizionista is. A jelentés nem tette le a voksát konkrétan egyik vélemény mellett sem, pusztán csak „opciókat, lehetőségeket mutatott fel”, a döntést és az ügy rendezését a zsinatra hagyva – sajnos mindezzel azt a benyomást keltve, mintha nem teológiai megfontolások döntenének ilyen kérdésben, hanem pusztán a szavazattöbbség.
Az említett Teológiai Bizottság tisztában volt vele, hogy sokan ellenkezni fognak a döntéssel, sőt azzal is, hogy emiatt többen is el fogják hagyni az egyházukat. Emellett azonban azt is hangsúlyozta, hogy már eleve vannak homoszexuális lelkészek szolgálatban, akiknek a kapcsolatára áldást lehetne adni.
A Bizottság jelentése egy harmadik „megoldást” is nyújtott (ami tulajdonképpen fából vaskarika): a konzervatív és az újraértelmező nézetet próbálta összeegyeztetni.
Érdemes a reformatus.hu már említett cikkéből idézni, mert a szerző (vagy ha nem ő, akkor az az egyházi állásfoglalás, amit idéz) retorikai „nagyvonalúsága” egy ilyen döntéssel kapcsolatosan egészen „kiemelkedő” teljesítmény:
„A Skót Egyház zsinata végül egy olyan úttörő döntést hozott a témában, amivel meg tudjaőrizni az egyház emberi szexualitással kapcsolatos történelmi dogmáit, és azt összhangba hozza a presbitériumok, gyülekezeti vezetés történelmi helyzetével is, ugyanakkor megfelel a revizionistáknak is – állítják az egyházban. Ez alapján megengedik a gyülekezeteknek, hogy saját maguk válasszanak lelkészeket és egyénileg engedélyezik, hogy az akár homoszexuális kapcsolatban élő is lehessen.”
Mindez azt jelenti, hogy megengedik a gyülekezeteknek, hogy saját maguk válasszanak, vagy ne válasszanak – egyéni belátásuk szerint – homoszexuális életgyakorlatot folytató lelkészeket. Hogy eközben hogyan valósul meg az „egyház emberi szexualitással kapcsolatos történelmi dogmáinak megőrzése”, arra a zsinati állásfoglalás nem ad magyarázatot.
A cikk következő megfogalmazása is menteni akarja a menthetetlent:
„A zsinat ezzel a lépésével megerősítette az egyház történelmi és jelenlegi doktrínáját, de ugyanakkor a gyakorlatban lehetővé tette a presbitérium, a gyülekezeti vezetés számára, hogy ahol azt kívánják, ott eltérhessenek az egyház tradicionális szerepétől.”
Adódik a kérdés: hogyan lehet megerősíteni és megőrizni az egyház történelmi doktrínáját (amely nem más, mint hogy a házasság EGY nő és EGY férfi között köttetik, és nem lehet homoszexuális életgyakorlatot folytató egyént lelkipásztornak kinevezni), miközben megengedik, hogy gyakorlati szinten teljesen szembe menjenek mindezzel?
Látva ezt a teológiai és egyházi-eljárásbeli nonszenszt, teljesen érthető, hogy a zsinat felkérte a jogi bizottságot és a teológiai fórumot, hogy kezdjenek valamit ezzel a furcsa helyzettel, és dolgozzanak ki a döntést követő évi közgyűlésre egy újabb jelentést arról, hogy hogyan sikerült „átverni” ezt a faramuci gyakorlatot az egyes gyülekezeteken.
Ezek után elgondolkozhatunk azon, hogy milyen közutálatnak fognak örvendeni azok a gyülekezetek, amelyek elutasítják a homoszexuális lelkészek kinevezését. Borítékolható, hogy egy idő után kevésbé fognak a konkrét döntésre emlékezni – arra, hogy ez valaha opcionális volt.
Habár lehetséges, hogy egyelőre „választható lehetőségről” van szó, azonban az erkölcsi nyomás jelenleg is nagy a továbbra is biblikus vonalon haladni szándékozó gyülekezeteken és azok lelkészein. Meg kell küzdeniük azzal a reális veszéllyel, hogy ha tartósan ellenállnak, egy idő után homofóbnak bélyegzők őket, majd miután egyre több gyülekezet megszokja az új helyzetet – azaz egyre inkább kondicionálva leszek az új rendszerhez – egyre elfogadóbbá válnak, és a végén talán még ki is zárják a „renitenskedő” és „kirekesztő attitűddel rendelkező” közösségeket.
A zsinati állásfoglalás a következőképpen fogalmaz (Idézet a reformatus.hu említett cikkéből):
„…hogy erős, nagy arányú szavazati többséggel a béke és az egyház egysége mellett döntöttek. Áttörést hoztak ezzel, de tudatában vannak annak is, hogy ez a választás néhány ember számára fájdalmas, aggodalmat keltő, nyugtalanító és sértő. A moderátor hozzátette, hogy továbbfolytatják az imádkozást a békéért és az egyház egységéért.”
Felhívnám a figyelmet a megfogalmazásra: „… a béke és az egyház egysége mellett döntöttek”, ill. „áttörést hoztak.”
Azt is meg kellene magyarázniuk, hogy egy olyan döntés, amely „néhány ember számára fájdalmas, aggodalmat keltő, nyugtalanító és sértő”, miként szolgálja „az egyház békéjét és egységét”, amiért ráadásul imádkoznak is?
A sajnálatos döntés óta egyre több, a Biblia értékrendjéhez ragaszkodó lelkész távozott a Skót Egyházból, legutóbb szeptemberben két lelkipásztor. A skót felföld nyugati részén található Wester Ross vidékének két lelkipásztora, a 40 éves David Macleod Lochcarron, Applecross és Torridon gyülekezeteinek vezetője, és a 44 éves Roddy MacRae , aki Glenelg és a Kintail egyházközségét vezette, egyaránt bejelentette lemondását, és már kérték is felvételüket a Free Church of Scotland-ba.
A Free Church of Scotland egy határozottan kálvinista teológiát képviselő, konzervatív értékrendű református szabadegyház, amely a Church of Scotland ellenében nem támogatja a homoszexuális életgyakorlatot folytatók lelkipásztori kinevezését.
Mindkét távozó lelkész mély aggodalmának adott hangot, amiért a Church Scotland értékrendjében folyamatosan távolodik el a Bibliától.
Lemondásukkal a Kirk kötelékében csak egy, aktív, teljes időben tevékenykedő lelkipásztor maradt Assynt, Wester Ross, Skye, North Uist, Benbecula, South Uist és Harris egész területére, amely terület méreteiben nagyobb, mint egész Wales. Ez a lelkipásztor nem más, mint a Portree-beli egyházközség vezetője, az egyébként erdélyi-magyar származású (és a zsinat döntésével egyet nem értő) Fazakas Sándor. Minden tiszteletünk az övé, hogy továbbra is kitart, és végzi a rá szakadó munkát.
Macleod a következőket nyilatkozta:
„Az elmúlt néhány évben azon kaptam magam, hogy egyre kevésbé tudok teológiailag igazodni az egyházamhoz. És egyre közelebb éreztem magam más felekezetekhez. A lemondásomról szóló döntést nem siettem el, és nem akartam félvállról venni. Fájó szívvel és még több szomorúsággal mondom ezt, de nem hiszem, hogy tudom folytatni abban a kontextusban, ahol találtam magam.”
Roddy MacRae – a másik, egyházát elhagyó lelkész – így nyilatkozott:
„a Church of Scotland gyakran hangoztatja, hogy „széles az egyház”, de világossá vált számomra, hogy többé nem elég széles a bibliahívő keresztyének számára.. Imában már egy jó ideje küzdöttem, és bár fájó szívvel, érdemes volt csatlakozni egy olyan felekezethez, ahol hasonlóan gondolkodó emberek vannak, és ahol engem is teljes mértékben támogatnak.”
A Church of Scotland vezetői, képviselői, gyülekezeti tagjai látva a sorozatos kilépéseket és egyházuk folyamatos csökkenését, felváltva sajnálkoznak, azonban tenni ez ellen nincs szándékukban (azon kívül, hogy imádkoznak az „egyház egységéért” sic!).
A Free Church of Scotland szóvivője az eseményeket a következőképpen kommentálta:
„Bár szomorúak vagyunk a Church of Scotland- ban jelenleg uralkodó körülmények miatt, boldogok vagyunk, hogy otthont adhatunk azoknak, akik távozni kívánnak… Reméljük, hogy minden újonnan érkező megtalálja az új környezetében a felfrissülést, és bízom benne, hogy osztozni fog vibráló, dinamikus és jelenlegi küldetésünkben. Az elmúlt öt évben láttuk, hogyan nőtt azoknak az embereknek a száma, akik igénybe vették a szolgáltatásainkat, különösen a 30 év alattiak között. Ki mondta, hogy Skóciát nem érdekli a biblikus keresztyénség?”
Az említett két lelkésszel 10-re nőtt azoknak a lelkipásztoroknak a száma, akik a döntés óta elhagyták a Skót egyházat.
George Whyte, a Kirk (= Church of Scotland) lelkész principálisa a következőképpen fogalmazott: “mindig sajnálatos, amikor egy lelkipásztor a kilépés mellett dönt, és megértjük, hogy nem hirtelen felindulásból, hanem hosszas mérlegelés után hozták meg a döntést.”
Mr. Whyte szerint a Kirk-nek csaknem 800 lelkipásztora szolgál 1400 gyülekezetben, és “keményen dolgoznak”, hogy helyettesítsék a megüresedett helyeket. Állítólag ez a verbuválás sikeres, és pl. ebben az évben 14 új pásztort indítanak útjára.
Mindenesetre jó hír, hogy a Free Church jelentése szerint további „átjelentkezések” várhatók most októberben!