Wayne Grudem: házasság és homoszexualitás a Biblia tükrében

Sokáig megkérdőjelezhetetlennek számított a keresztyének körében, hogy a bibliai etikában kizárólag a heteroszexuális nemi érintkezés legitim, és az is csak (egy) férfi és (egy) nő közötti házasságon belül. Ez az értelmezés sajnos az utóbbi évtizedekben a protestáns egyházakban (főként Európában) jelentős változáson ment keresztül: először a nemek közötti viszony értelmezése, majd pedig ebből fakadóan a házasság intézménye is deformálódott, olyannyira, hogy az európai protestantizmus jelentős része a homoszexuális életvitelt (nem pusztán szexuális orientációról beszélünk), illetve az azonos neműek közötti élettársi kapcsolatot/házasságot is igazolhatónak tartja a Biblia alapján (de legalábbis bibliai alapon nem tartja cáfolhatónak). Ilyen értelemben az egyházak – elsősorban sajnos a protestáns táboron belül – hűen követik a szekuláris társadalmon belüli, a nemek értelmezése terén lejátszódó radikális változásokat.

Elég, ha csak két szélsőséges példát említünk: jelenleg Stockholm város püspöke – bizonyos értelemben a svéd lutheranizmus vezetője – egy nemi identitását büszkén vállaló leszbikus nő, Eva Brunne, aki bejegyzett élettársi kapcsolatban él Gunilla Lindén lelkésznővel, akivel közösen nevelnek egy kisfiút. Másik példaként említhetjük a protestáns Skót Egyházat (röviden Church of Scotland) amelynek általános zsinata 2013 pünkösd hétfőjén meghozott döntésével elérhetővé tette a lelkészi pályát felvállaltan homoszexuális életgyakorlatot folytató személyek számára. Ezek csak kiragadott példák, ugyanakkor a tendencia ragadós, és nem tudni, hol áll meg.

Természetesen nem ítélkezni szeretnénk – sem emberek, sem egyházi közösségek felett nem szeretnénk –, pusztán csak vészjósló, hogy „elvi szinten”, önmagában már a bibliaértelmezés terén (vö. homoszexualitást alátámasztó exegézis) is ilyen eltérések jelentkezhetnek egyes keresztyén közösségek és egyházak felfogása között.

Mindezeket figyelembe véve talán hasznos – pusztán emlékeztetőül – röviden áttekinteni a házasság és a homoszexualitás kapcsán a primer bibliai tanítást. Mindebben Wayne Grudem Politikájának vonatkozó fejezetére támaszkodunk (Politics – According to the Bible).

A Biblia egészen világosan és explicit módon tanít a férfi és a nő házasságáról

Isten a házasság intézményét (a bibliai narratívát alapul véve) az emberi faj megteremtésekor alkotta meg, mint (egy) férfi és (egy) nő közötti, élethosszig tartó uniót, szövetséget.

„Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. Isten megáldotta őket, és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a földet. Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön mozgó minden élőlényen!” (Gen 1,27-28).

Kérdésként merülhet fel, hogy a bibliai beszámoló alapján kijelenthetjük-e, hogy Ádám és Éva házasok voltak? A válasz igen, mert a következő fejezet úgy hivatkozik rájuk, mint az emberre és az ő feleségére (Gen 2,25: „Még mindketten mezítelenek voltak: az ember és a felesége; de nem szégyellték magukat.”)

A következő kérdés az lehet, hogy paradigmaként tekinthetünk-e Ádám és Éva házasságára? Ez világossá válik a teremtés történetének részletesebb leírását szemlélve. Az első mózesi könyv 2. fejezetben a következőt olvassuk: „Mély álmot bocsátott azért az Úristen az emberre, és az elaludt. Akkor kivette az egyik oldalbordáját, és húst tett a helyére. Az emberből kivett oldalbordát asszonnyá formálta az Úristen, és odavitte az emberhez.” Ádám örömteli reakciója erre: „Ez most már csontomból való csont, testemből való test. Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett” (Gen 2,23). A következő mondat Ádám és Éva közötti viszonyról úgy beszél, mint ami a mindenkori házasság mintájának tekinthető: „Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté” (Gen 2,24). E mondat azt a képet tárja elénk, hogy a férfi elhagyja szülei háztartását, és a feleségével egy új háztartást hoznak létre. A „ragaszkodik feleségéhez” kitétel arra utal, hogy a férfi és a nő között meglévő új kapcsolat egyszersmind az újonnan létrejövő házasság alapja.

Mindezt alátámasztja az is, ahogy Jézus válaszol a farizeusok házassággal kapcsolatos kérdésére:

„Ekkor farizeusok mentek oda hozzá, hogy kísértsék, és megkérdezték tőle: „Szabad-e az embernek bármilyen okból elbocsátania a feleségét?” Ő így válaszolt: „Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdettől fogva férfivá és nővé teremtette őket?” Majd így folytatta: „Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Úgyhogy már nem két test, hanem egy. Amit tehát az Isten egybekötött, ember azt el ne válassza” (Mt 19,3-6).

Jézus a házasság esszenciájára úgy tekint, mint amit Isten állított fel kezdetben, amikor férfivá és nővé teremtette az embert. Megerősíti, hogy a házasság Isten által életre hívott, férfi és nő közötti „intézmény”. Olyan kapcsolat két ember között, amit Isten „kötött egybe”.

Istennek házasságra vonatkozó terve nem csak a zsidó népnek szólt, hanem szándéka szerint minden népnek – minden idők, minden társadalmának

Nem csak egy meghatározott időben, és nem csak egy adott népnek szóltak a házasságra vonatkozó rendelkezések, szemben az állatáldozatokra, vagy a tiszta és tisztátalan ételekre vonatkozókkal (az Újszövetség egyértelműen beszél arról, hogy ezek többé nem normatívak). A ceremoniális, civiljogi rendelkezések mind a zsidó nép exodusa után lettek elrendelve (Ex 1-15). Ezeket a rendelkezéseket Isten Mózesen keresztül az Ex 20-40-ben, illetve a Leviticusban, a Numeriben és a Deuteronomiumban jelentette ki.

A házasságra vonatkozó rendelkezés azonban szervesen az emberi faj megteremtéséhez kötődik. Már azelőtt létezett, mielőtt a bűn bejött volna a világba (Gen 3). Ezért mondja Jézus a házasságra vonatkozóan, hogy „már kezdettől fogva…” (Mt 19,4), tehát esszenciális módon hozzátartozik az ember teremtettségéhez (Isten az embert férfinak és nőnek teremtette). Ezért a házasság egy Isten által elrendelt, élethosszig tartó unió a férfi és a nő között, és ez – legyen szó bármilyen kultúráról, vagy bármilyen kor társadalmáról – a történelem minden periódusára igaz, amíg el nem jön az új ég és új föld korszaka (a feltámadás után az emberek Jézus szerint már nem fognak házasodni, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok).

Ezt bizonyítja, hogy Isten megítéli azokat a nem zsidó, pogány városokat, amelyek eltérnek rendelkezésétől (Sodoma és Gomorra), és erőszakos, homoszexuális életvitelt folytatnak (ld. Gen 19, 1-28, különösen 19,5, és Júd 7). Megítéli a fáraót, amikor más feleségével akar hálni (Gen 12,17-20). A Példabeszédek könyve, amelynek univerzális, általános bölcsességei nem pusztán az ószövetségi Izraelre vonatkoztathatók, sűrűn figyelmeztet a házasságtöréssel és a paráználkodással kapcsolatosan (2,16-19; 5,1-23; 6,20-35; 7,4-27; 23,27-28).

További példaként említhetjük, hogy Keresztelő János megfeddi Heródes Antipást, amiért az testvére feleségével folytatott viszonyt. Pál apostol azt mondja a pogányokra – akik nem rendelkeztek a „zsidó törvénnyel” –, hogy Isten és az Ő erkölcsi mércéje ellen vétenek, amikor paráználkodnak, fajtalankodnak (Róm ,126-27; 1 Kor 5,9-10; 13,6-9; 1 Pét 4,3-5). A Jelenések könyvében a „Babilonnak” nevezett nagy város, amely az Isten ellenes lázadás földi központja, számos bűne miatt esik majd ítélet alá, többek között azért (Jel 18,3,9) mert „féktelen paráznaságának borából ivott minden nemzet” (Jel 18,3.9.)

Ugyancsak referenciának tekinthető a Lev 18. Itt azt látjuk, hogy a kánaáni városok morálisan elszámoltathatók Isten előtt szexuális jellegű bűneik miatt, pedig a zsidó törvény nem közvetlenül nekik lett címezve (27.vers: „Mert mindezeket az utálatos dolgokat az előttetek fekvő földnek a lakosai követték el, és tisztátalanná lett az a föld”). Miért? Mert Isten morális mércéje bele lett írva szívükbe, és saját lelkiismeretük tanúskodik ellenük, ezért Isten jogosan kéri őket számon (ld. Róm 2,14-15).

Isten a Biblia elejétől a végéig felállította a házasság természetére vonatkozó mércét, majd újra és újra kifejezésre juttatja, hogy a földön minden emberre vonatkozik, így mindenki felelősségre vonható ezen normák iránt tanúsított engedetlensége miatt.

A homoszexualitással kapcsolatos bibliai passzusok – egyértelmű tiltás

A házasságra vonatkozó erkölcsi mérce részletesen ki van fejtve az Ószövetségben. Ezen túl az Írás az emberek között létrejövő kapcsolatok bizonyos típusát eleve kizárja az érvényes házasság kategóriájából (Az incesztust például tiltja a Leviticus 18,1-18; 20,11-20; Deut. 22,30; 1 Kor 5,1-2). Természetesen a törvény a házasságtörést minden esetben tiltja és szankcionálja, ahogy az olyan személlyel való házasságot is, aki már másnak a házastársa.

Mi most csak a homoszexualitásra vonatkozó bibliai tanítást tekintjük át (a teljesség igénye nélkül és valóban csak fel-felvillantva a legfontosabb bibliai vonatkozásokat). A következő bibliai passzusok érintik a homoszexualitás kérdését:

„Férfival ne hálj úgy, ahogyan asszonnyal hálnak. Utálatosság az” (3 Móz 18,22)

„Ha valaki férfival hál úgy, ahogyan asszonnyal szoktak hálni, mivel utálatosságot követtek el mindketten, halállal lakoljanak, vérük rajtuk” (3 Móz 20,13).

„Ezért Isten gyalázatos szenvedélyeknek szolgáltatta ki őket. Mint ahogy asszonyaik felcserélték a természetes érintkezést a természetellenessel, ugyanúgy a férfiak is elhagyták a női nemmel való természetes érintkezést, és egymás iránt gerjedtek fel kívánságukban; férfiak férfiakkal fajtalankodtak, de el is veszik tévelygésük méltó jutalmát önmagukban” (Róm 1,26-27).

„Vagy nem tudjátok, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Isten országát? Ne tévelyegjetek: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem bujálkodók, sem fajtalanok, sem tolvajok, sem nyerészkedők, sem részegesek, sem rágalmazók, sem harácsolók nem fogják örökölni Isten országát. Pedig ilyenek voltak közületek némelyek: de megmosattatok, megszentelődtetek, és meg is igazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében és a mi Istenünk Lelke által” (1 Kor 6,9-11)

„És tudjuk azt is, hogy a törvény nem az igaz ellen van, hanem a törvényszegők és az engedetlenek, a hitetlenek és a bűnösök, a szentségtelenek és a szentségtörők, az apa- és anyagyilkosok, az embergyilkosok, a paráznák, a fajtalanok („férfiakkal háló”), az emberrablók, a hazugok, a hamisan esküvők ellen, és mindaz ellen, ami csak ellenkezik az egészséges tanítással” (1 Tim 1,9-10; – ἀρσενοκοίτης -).

Azok, akik „bibliai alapon” legitimnek tartják a homoszexuális életgyakorlatot, illetve az azonos neműek közötti viszonyt, azt mondják, hogy az említett bibliai passzusok a homoszexuális érintkezésnek csak bizonyos típusáról beszélnek, ebből következően nem esik mindegyik a bűn kategóriájába. Amire ezek az igeszakaszok vonatkozhatnak: 1.) egy felnőtt férfi és egy kiskorú fiú közötti szexuális viszony, 2.) homoszexuális prostitúció (ahol „szolgáltatásért fizetnek”), 3.) bizalmatlan, mély érzelemeket nélkülöző homoszexuális viszony, vagy 4.)  „természetellenes” homoszexuális életvitel (olyan emberek között, akiknek természetükből fakadóan nincsenek homoszexuális vágyaik, tehát akik heteroszexuális beállítottságuk ellenére homoszexuális viszonyt folytatnak).

Azonban a felsorolt bibliai szakaszok nem említenek ilyen distinkciókat, amelyek azt sugallnák, hogy a homoszexuális életvitelnek csak meghatározott formáiról lenne szó. Ha ezek a szakaszok, illetve ezek kontextusa nem szűkítik le értelmezésüket, akkor részünkről sem volna korrekt így eljárni, vagyis az említett bibliai passzusok mindenféle homoszexuális megnyilvánulási formára vonatkoznak.

Az ókori szerzők véleménye

Lényeges, hogy jóval az Újszövetség megfogalmazása előtt, számos ókori író és filozófus úgy tekintett a homoszexualitás életormára, mint bűnös életvitelre, és hasonló nyelvezetet használtak, mint Pál a Róm 1-ben, az 1Kor-ban, vagy az 1Tim-ban.

A görög filozófus, Plátón például a következőket írta:

„amikor egy férfi egyesül egy nővel nemzés céljából, akkor a megtapasztalt örömöt a természet ajándékának tartják, ugyanakkor ellentmond a természetnek (gr. „para physin”, ugyanezt a kifejezést használja Pál a Róm 1,26-ban), ha férfi férfivel, vagy nő nővel egyesül, és…azok…a szörnyű bűnök a gyönyör rabszolgaságába hajtják őket” (Platón: Törvények, 1.636C.)

A zsidó filozófus, Alexandriai Philón, amikor a Lev 18,22-ről és a 20,13-ról ír, elítéli a homoszexuális vágyat: „Sokkal súlyosabb, mint a fentiek, egy másik gonosz, amely elterjedt a városokban, nevezetesen a pederasztia” (gr. terminus, „pederasztia – paiderasteuo”: szexuális kapcsolat egy idősebb férfi és egy kamasz fiú, serdülő között). Philó szerint ez a gyönyör természetellenes („para physin”, ugyanazt a kifejezést használja, amit Pál is a Róm 1,26-ban), és azt mondja, hogy „méltó a halálra” (Alexandriai Philón: Az egyes törvényekről, 3:37).

Más helyen Philó Ábrahámról szóló írásában általánosabban is beszél a homoszexualitásról, amikor is azt mondja, hogy a homoszexuális viselkedés Sodomában „az egész lakosságot megrontotta”, ezért Isten mennyből jövő tűzesővel pusztította el a várost, „undorodva ettől és eltörölve ezt a természetellenes és tiltott érintkezést” (Alexandriai Philón: Ábrahámról, 136-137).

Josephus Flavius, zsidó történész (Kr.u.37-100), Elis és Théba lakóiról azt írja, hogy homoszexuális viselkedésükkel „természetellenes („para physin”; ld. Róm 1,26) kicsapongást” folytatnak, és ebben a kontextusban úgy utal a szodómia gyakorlatára ( homoszexuális viselkedés), mint „gyalázatos, rettenetes és természetellenes gyönyörökre, amelyekre … rákaptak” (Josephus Flavius: Apión ellen, II. könyv).

A görög történész, Plutarkhosz is úgy hivatkozott a homoszexuális viselkedésre, mint ami a „természetnek ellentmond” („para physin”), és ami „erkölcstelen” (Plutarkhosz: Szerelem könyve, 751C).

Ezek az idézetek megmutatják, hogy az Újszövetség szerzői ténylegesen helytelenítik a homoszexuális életformát, hiszen ugyanazt a terminológiát használják, amelyet más, görög nyelvű kortárs irodalmak, és mindenféle homoszexuális kapcsolatot elutasítanak, mint „természettel ellenkezőt” és morálisan elítélendőt.