Az UFO-jelenség és annak keresztyén értelmezései

Nagy fába vágja a fejszéjét, aki keresztyénként – ráadásul teológusként – az ufók (azonosítatlan repülő tárgyak; újabban UAP-ok: azonosítatlan rendellenes jelenségek), illetve általánosan a földön kívüli élet lehetőségének témáját próbálja boncolgatni, mégpedig a biblikus, keresztyén keresztrendszeren belül. Tény azonban, hogy a megmagyarázhatatlan légköri jelenségek és azonosítatlan repülő tárgyak körüli felhajtás a társadalom széles rétegeit érinti (épp napjainkban is, amikor „rejtélyes drónok tartják lázban az Egyesült Államokat”), ahogy az is, hogy az űrkutatás intenzív fejlődése olyan – még ha csak elméleti – kérdéseket szül, amelyek a keresztyén teológusok számára is dilemmát jelenthetnek, épp ezért a keresztyén teológia részéről is válaszokat igényelnek. Talán belátható, hogy a témával magasabb szinten is foglalkozni kell – egyrészt mert a keresztyén „folklór” megszülte már a maga hipotéziseit, és azok adott esetben korrekcióra szorulnak, másrészt mert e jelenség – épp a tömeges észlelések miatt – mára kikerült egy viszonylag zárt szubkultúra (az ufológusok stb.) érdeklődési köréből, és a különféle hivatalos, kormányzati szervek szintjén is vizsgálat tárgyává vált.

Anélkül, hogy részletesebben taglalnánk a témát, érdemes rögzíteni, hogy keresztyén teológiai körökben leginkább két jellemző hozzáállást látunk e jelenségcsokrot illetően. Az egyik a mainstream római katolikus álláspont, amely szerint a földön kívüli értelmes élet ténye összeegyeztethető a keresztyén hittel. Ezt igazolja, hogy például 2024. május 17-én a Vatikán hivatalos bejelentést tett arról, hogy milyen szempontok szerint kell értékelni a földön kívüli jelenségeket. A rendhagyó sajtótájékoztatón, amelyet a vatikáni sajtóiroda YouTube-csatornáján közvetítettek, három magas rangú egyházi méltóság-teológus is felszólalt, köztük Víctor Manuel Fernández bíboros, a hittani dikasztérium prefektusa. A sajtótájékoztató célja az volt, hogy megvitassák a földön kívüli élet lehetőségét és annak a katolikus teológiára gyakorolt hatásait, valamint hogy bemutassák a hittani dikasztérium új rendelkezéseit a (földön kívüli) jelenségek helyes megítélésére. Sőt korábban Ferenc pápa egy sajtótájékoztatóján nem zárta ki annak a lehetőségét sem, hogy sor kerülhet a „földönkívüliekkel” való találkozásra, és szerinte az egyháznak nyitottnak kell lennie arra, hogy az „idegeneknek” is hirdesse az evangéliumot. Kissé leegyszerűsítve ezt a narratívát erősíti a téma „szakértőjének” számító katolikus teológus, Paul Thigpen 2022-ben megjelent, Extraterrestrial Intelligence and the Catholic Faith – Are We Alone in the Universe with God and the Angels? című műve is.

Ezzel szemben – ismét kissé általánosítva – a konzervatív (evangéliumi, illetve fundamentalista) protestáns álláspont a tárgyalt jelenségekkel kapcsolatosan leginkább az alábbi írásban is említett „démonhipotézissel” azonosítható. E nézőpontnak vannak radikálisabb és moderáltabb képviselői is. Előbbire példa a nemrég elhunyt evangéliumi író, Hal Lindsey, aki egyszerűen kijelenti, hogy „nemsokára hiteles harmadik típusú találkozásról hallunk”, de „az idegenek nem egy másik bolygóról fognak érkezni”, hanem „szellemi lények lesznek, bukott angyalok, akik egyenesen a pokolból jönnek, hogy megtévesszék az embert saját maga és Isten kiléte felől” (Föld bolygó 2000 – Túléli-e az emberiség? Előszó Kiadó, Budapest, 1995). Hasonló állásponton van Gary Bates ismert kreacionista apologéta is, aki Alien Intrusion (Creation Book Publishers, 2010) című könyvében, illetve az e könyv alapján készült, hasonló (Idegen behatolás) címet viselő filmjében amellett érvel, hogy e jelenségek egy kozmikus spirituális háború kontextusában értelmezendők. Az utóbbira pedig példa lehet Hugh Ross kanadai asztrofizikus, keresztyén apologéta, aki szerint az ufóészlelések 99%-a természetes jelenségként, átverésként vagy titkos kormányzati katonai tevékenységként magyarázható, ugyanakkor a maradék 1% valódi. Ross szerint az ilyen jelenségekkel való emberi interakciók sohasem hasznosak, sőt a kölcsönhatások szinte mindig károsak. E találkozások gyakori kísérő reakciói a visszatérő, dermesztő rémálmok. A földönkívüliekkel való találkozásokról szóló beszámolók azt tükrözik, amit egyesek démoni befolyással magyarázható élmények során tapasztaltak, és ezt a párhuzamosságot – véli Ross – nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Nos, alább egy „távolságtartóbb” álláspont olvasható Matthew Halsted keresztyén teológus tollából:

*

Egyre több az ufókkal kapcsolatos bizonyíték. Vannak keresztyének azonban, akik aggódnak, hogy démonikus eredetűek. Hogyan tudjuk felismerni az igazságot?

Állítólag magas rangú amerikai kormánytisztviselők azért nem vizsgálják az ufókat, mert azok „démoniak” – ezt állítja egy kémelhárító tiszt, akinek új könyve fényt derít a Pentagon „legjobban őrzött titkára”. Dr. Matthew Halsted értékeli a bizonyítékokat.

A valóságról alkotott elképzelésünk időről időre a feje tetejére áll. A kopernikuszi fordulat során felfedeztük, hogy nem a Föld a világegyetem középpontja. Még ilyen paradigmaváltó adalékok tükrében is képes az emberi faj a szükséges ismeretelméleti korrekciókat elvégezni és folytatni az életet. Erény, hogy nyitottak vagyunk a tudományos felfedezésekre – azokra is, amelyek szétfeszítik a képzeletünket.

Lehetséges, hogy egy újabb forradalom küszöbén állunk? Ha csak egy futó pillantást vetünk a hírekre, olyan narratíva tárul elénk, amely e tekintetben meglehetősen szuggesztív: a józan ész számára talán ellenszenves, ugyanakkor rendkívül érdekes. Az ufókról van szó.

Mark Twain állítólag egyszer azt mondta: „Életed két legfontosabb napja az a nap, amikor megszületsz, és az, amikor megtudod, miért.” Ez az idézet bár minden bizonnyal „apokrif”, mégis igaz. De hozzátenném, hogy ugyanilyen fontos nap lenne az a nap is, amikor rájövünk, hogy nem vagyunk egyedül az univerzumban. Egy ilyen felfedezés minden bizonnyal tágítaná önismeretünk horizontját.

De vajon a világegyetem más részein fellelhető élet bizonyított létezése veszélyt jelentene a keresztyén hitre, ahogyan attól sokan tartanak? Egyáltalán nem. Egyetértek azokkal a tudósokkal és teológusokkal, akik úgy vélik, hogy egyetlen alapvető hittétel sem sérülne. A földön kívüli élet felfedezése nem fenyegetné a keresztyén üzenetet. Sőt tulajdonképpen lehetőséget teremtene az egyház számára a dicsekvésre: a Teremtőt dicsőítő kórus sokkal nagyobb, mint azt bármelyikünk gondolta volna (vö. Zsolt 19,1–2).

A vallásos embereknek tehát nem feltétlenül kellene allergiásnak lenniük az ufókérdésre. A vallás témája valójában a modern ufónarratívának bizonyos értelemben a mozgatórugója, amely, mint mondják, a Pentagon legtitkosabb szintjein is ott lapul.

Titkos program

Az egész egy rendkívüli és lebilincselő New York Times-cikkel kezdődött 2017-ben, amely leleplezte „a Pentagon titokzatos ufóprogramját”, amelynek a hivatalos neve Advanced Aerospace Threat Identification Program (AATIP), és Luis (Lue) Elizondo kémelhárító tiszt vezeti, akit az UAP-ok jelenségének vizsgálatával bíztak meg. Elizondo csalódott az átláthatóság hiánya miatt, és végül lemondott tisztségéről, hogy így „tiltakozzon” az általa tapasztalt „túlzott titkolózással és belső ellenállással” szemben. Ma már (sok kollégájával együtt) amellett szólal fel, hogy a jelenségekről szóló dokumentumokat nyilvánosságra kell hozni. Nemrégiben jelent meg Imminent – Inside the Pentagon’s hunt for UFOs című könyve, amelyben állítása szerint „első kézből származó, leleplező beszámolót nyújt a Pentagon legjobban őrzött titkáról”.

Az UAP-ok vizsgálatával szembeni „belső ellenállás” egy része vallási aggályokra vezethető vissza. Elizondo szerint „magas rangú kormánytisztviselők” úgy gondolták, hogy a jelenség „fenyegetést jelent a hitrendszerükre”. Tudták, hogy a jelenség valós, de arra a következtetésre jutottak, hogy „démoni természetű”. Elizondo maga nem tekinti személyes támadásnak, nem ért egyet ezzel az értékeléssel, mégis dicsérettel illeti ezeket a tisztviselőket, és „a lehető legnagyobb hozzáértésről tanúskodó és lehető leghűségesebb hazafiknak nevezi őket, akikkel valaha volt szerencséje együtt dolgozni, és a motivációjukat őszintének véli”.

Nemrégiben beszéltem Elizondóval, aki arról számolt be, hogy valóban „több olyan személy is volt a Pentagonban, aki spirituális okokból ellenezte a vizsgálatokat” – és ez nem csak Elizondo állítása. A szenátus korábbi többségi vezetője, a néhai Harry Reid hivatalosan is úgy nyilatkozott, hogy az ellenállás részben a Pentagon kulcsfontosságú hírszerzési tisztviselőinek „vallási nézetei” miatt alakult ki.

Démonhipotézis

Teológiaprofesszorként régóta foglalkoztat a történetnek ez az aspektusa. A vallási aggályok (konkrétan a démonhipotézis) egyre inkább bekerültek az ufónarratíva lényegi elemei közé – állítólag nemcsak a Pentagonban, hanem a nyilvánosság körében is. Például Charlie Duke egykori űrhajós (a tizedik ember, aki a Holdon járt) szerint az UAP-ok „valóságosak”, de „démoni entitások”. Meglátása szerint „ember nem képes kilencvenfokos fordulatot tenni 3000 mérföld/órás sebességgel úgy, hogy azt túlélje”. A rendkívüli képességek fitogtatásának célja, hogy „elvonják [az embereket] az igaz Istentől”. Tucker Carlson nemrég hasonló állításokat fogalmazott meg.

Megkérdeztem Elizondót, hogy ezek a hírszerzők bemutattak-e bármilyen bizonyítékot is a démonhipotézisükre vonatkozóan. A válasz nemleges volt: „Nem volt mögötte következetes logika – mondta. – Nem értettem, miért nem akarják tovább vizsgálni az adatokat.” Elizondo számára pedig ez volt a bökkenő. Megdöbbentő volt számára a gondolat, hogy csak úgy félresöpörhetik őket vallási feltételezések alapján. Természetesen ennek ellenére megpróbálja megérteni a másik oldal álláspontját is. Ez világosan kiderül a nekem szegezett kérdéséből: „Ha azt gondolnád, hogy Isten azt mondta neked, hogy ez démoni, nem félnél?” Elizondo elismeri, hogy mindenkinek nyitottnak kell lennie a különböző hipotézisekre, beleértve a spirituális megközelítéseket is. „Lehet, hogy igazuk van, lehet, hogy démoni – húzta alá. – De akárhogy is van, tovább kell vizsgálódnunk, hogy megbizonyosodjunk róla.”

Rendkívüli állítások

A New York Times 2017-es cikke után az amerikai kongresszus elkezdte megteremteni az ügy hivatalos vizsgálatának jogszabályi környezetét. Az első jelentősebb törvény olyan rendelkezéseket tartalmazott, amelyek a bejelentők számára lényegesek – azok számára, akik a kongresszus előtt felfednék, hogy mit tudnak az UAP-ok „anyagbeszerzéséről, anyagelemzéséről [és] visszafejtéséről”. Nem sokkal később a légierő hírszerző tisztje, David Grusch olyan állításokkal állt elő, amelyek – őszintén szólva – egy Spielberg-film történetével vetekednek. Az Országos Térinformatikai Hírszerző Ügynökség alkalmazottjaként Gruschot felkérték, hogy vegyen részt a kormány UAP-munkacsoportjában. Grusch eskü alatt vallotta a kongresszus előtt, hogy kutatásai során bizonyítékot talált „egy több évtizede folyó UAP-programra, melynek keretében lezuhant járművek helyreállítására és műszaki visszafejtésére került sor”, de a programot törvénytelenül elzárták a megfelelő kongresszusi felügyelet elől. Szerinte az USA nemcsak nem emberi űrhajók, hanem nem emberi testek birtokában is van.

Egy alkalommal Grusch panaszt tett a hírszerzési közösség főfelügyelőjénél, hogy elutasításba ütközött, és fenyegetéseket kapott. Az ügy kivizsgálása után a főfelügyelő jelentést küldött a kongresszusnak, amelyben azt írták, hogy Grusch állításai „hitelesek és meggyőzőek”.

Nos, pusztán amiatt, mert Grusch eskü alatt vallomást tett a kongresszus előtt, még nem válik igazzá a története. Eskü alatt is szoktak hazudni. Sokan félreértelmezik az adatokat. Vajon helytálló David Grusch megítélése? A szenátus többségi vezetőjének, Chuck Schumernek a közelmúltban tett lépései azt mutatják, hogy a helyzet sokkal összetettebb.

Schumer tavaly Mike Rounds szenátorral közösen előterjesztett egy ambiciózus törvényjavaslatot. Az UAP-közzétételi törvényre (UAP Disclosure Act) Schumer szerint azért van szükség, mert „az amerikai közvéleménynek joga van megismerni az ismeretlen eredetű technológiákat, a nem emberi intelligenciát és a megmagyarázhatatlan jelenségeket”. A javaslat nem járt sikerrel, Schumer és Rounds azonban nem tántorodott el. Éppen a múlt hónapban terjesztették be újra módosító indítványukat, amely azokkal az esetlegesen létező kormányzati programokkal foglalkozik, amelyek „ismeretlen eredetű technológiákat gyűjtenek, hasznosítanak, műszakilag visszafejtenek, netán élő vagy elhunyt nem emberi intelligenciára utaló biológiai bizonyítékokat vizsgálnak”.

Sem Schumer, sem Rounds nem számít politikai tekintetben pehelysúlyú játékosnak. Vajon mi késztethette őket arra, hogy egy ennyire egzotikus dolog után érdeklődjenek? Indoklásuk, mint írják, „hiteles bizonyítékokon és tanúvallomásokon” alapul, melyek szerint léteznek releváns UAP-feljegyzések. Csak porosodó titkos aktákat akarnak felkutatni? Aligha. Meglepő módon a módosítás tartalmaz egy „kisajátítási jog” nevezetű rendelkezést, amelynek célja, hogy visszaszerezzenek „minden olyan ismeretlen eredetű, de feltárt technológiát és nem emberi intelligenciára utaló biológiai bizonyítékot, amely a közjó érdekében magánszemélyek vagy szervezetek ellenőrzése alatt állhat”.

Hogy még érdekesebb legyen a dolog, hozzáteszik, hogy ez a „jogszabály szükséges ahhoz, hogy helyreállítsák a szövetségi kormány végrehajtó és törvényhozó ágában a választott tisztviselők által az azonosítatlan rendellenes jelenségek feljegyzései felett gyakorolt elvárható felügyeletet, amely egyébként korábban nem valósult meg”. Más szóval, úgy vélik, hogy információkat tartottak vissza a kongresszustól és az elnöktől. Ezek rendkívüli állítások, amelyek amellett szólnak, hogy Grusch állításai lényegüket tekintve megállják a helyüket.

A valóság mítosza

Sokak számára viszont az UAP-narratíva szimpla babonaságnak tűnik, amely téveszmékből és a racionalitást meghaladó adalékokból összetákolt történetekre hajaz. Ugyanakkor elegendő meggyőző adat áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy ha vonakodva is, de beismerjük: e különös történetben több van, mint ami elsőre látszik. Ez a tény önmagában is szorongást kelt. A furcsasága nyugtalanságot szülhet, különösen a keresztyénekben.

Kétségtelen, hogy a téma furcsasága és a történet hitelessége között fennálló dialektikus kapcsolat olyan környezetet teremtett, amelyben könnyen szárnyra kaphatnak baljós értelmezések (mint például a „démonhipotézis”) hívő emberek körében. Elegendő hiteles adat áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődésünket, de a téma épp elég ellentmondásos és zavaros ahhoz, hogy kételyeket ébresszen bennünk. És mint tudjuk, sötétben a szörnyek hajlamosak életre kelni.

James Newman lenyűgöző beszámolót írt erről. Az ezerkilencszázas éveket megelőzően pletykák keringtek egy félelmetes lényről, amely Afrika dzsungeleiben kísért. Fantáziadús történetek keringtek arról, hogy az emberszerű szörnyetegek képesek tüzet gyújtani, kunyhót építeni, elefántokat ölnek, és rendszeresen nőket rabolnak el. Ahogy azonban idővel egyre szaporodtak a vizsgálatok, lassan elvált a búza a pelyvától. A mítoszból új felfedezés kerekedett a nyugatiak számára: a gorilla. A pletykák számos aspektusa alaptalannak bizonyult (a gorillák valójában nem építenek kunyhót, és nem rabolnak nőket). És mégis, az igazság a mítosz köntösébe burkolózott. Valójában a mítoszon keresztül ébredt fel az emberi kíváncsiság, és végül felfedezték az igazságot. Newman találóan fogalmazza meg a lényeget: „A valóság felfedezése gyakran a mítosz birodalmában kezdődik.”

Amikor csak mendemondák és híresztelések állnak rendelkezésünkre, a képzelet nem tehet mást, mint hogy túlméretezett mitikus szörnyeket kreál. Elkerülhetetlenül fellép a szorongás. De ahogy a félelmet táplálhatja a sötétség, úgy az igazság is virágozhat a mítoszok kakofóniájában. Van-e igazság az UAP kérdésében? Vagy az egész nem több, mint nyugtalanító szóbeszéd? Afrikában nem voltak elefántölő szörnyek, de a mesék mögött valóban volt valami – amit csak mélyreható tudományos vizsgálat után fedeztek fel. Az igazság gyakran így derül ki. És pont ez Elizondo narratívájának a lényege. „Kopernikusz szorongást váltott ki belőlünk – hívta fel a figyelmemet –, de az igazság végül kiderült.”

Az igazán sürgető kérdés jelenleg nem pusztán az, hogy a dolog maga igaz-e, hanem hogy jelenleg jogos-e azt hinni, hogy mindez így van. A nyilvánosságra került bizonyítékok alapján úgy tűnik számomra, hogy két végletet kell elkerülni: egyfelől az ostoba naivitást, másfelől a túlzott szkepticizmust. A hiszékenység nem erény (vö. Péld 14,15), és az sem volna bölcs dolog, ha azt hinnénk, hogy gyarló elménk már kiismerte a kozmoszt (vö. Jób 38–41). A világegyetem hatalmas, de a teremtő Isten képességei még hatalmasabbak.

A dolgok jelen állása szerint annyit azért bátran kijelenthetünk, hogy az UAP-ok olyasvalamit képviselnek, ami a mítoszok földjére vezet bennünket – ugyanoda, ahol, ne feledjük, valódi gorillák is kószálnak.

Forrás: https://www.premierchristianity.com/features/evidence-for-ufos-is-mounting-but-some-christians-worry-theyre-demonic-how-can-we-discern-the-truth/18112.article

Szerző: dr. Matthew Halsted, a kaliforniai Eternity Bible College tanára