Szimpla banalitások, a római katolikus tanítás elutasítása és az evangélium elhagyása: Ferenc pápa interjúja a 60 Minutesben

Ferenc pápáról többször írtunk már (például itt és itt), de nem lehet eleget, mert a római egyházban végzett rombolása, úgy tűnik, nem ismer korlátokat. A patinás 60 Minutes című műsor keretében adott interjúja nem igen került címlapokra, hazai sajtóorgánumok is csak szűkösen és visszafogottan számoltak be róla (a konzervatívabb magyar katolikus portálok is általában patikamérlegen kimérve, torz tálalásban, pusztán saját álláspontjukat alátámasztva közlik Ferenc megnyilatkozásait), bizonyos teológiai körökben mégis hatalmas hullámokat vert. Mi sem mehetünk el egyszerűen az interjúban elhangzottak mellett, akkor sem, ha az csak ismét megerősítette és megpecsételte a Ferenc pápával kapcsolatos lesújtó véleményünket, és csak egy újabb félreérthetetlen jele annak, hogy Ferenc pápa konzekvens önmagához, zavaros felfogásához, manipulatív és kértélmű retorikájához és végső soron jezsuita hátteréhez. A következőkben tehát – immár sokadjára – Albert Mohlernek, a Déli Baptista Teológiai Szeminárium nemzetközi szinten ismert és elismert evangéliumi vezetőjének a gondolatait sorvezetőnek használva értékeljük Ferenc pápa legújabb gondolatait.

***

Őszintén szólva – bármilyen hihetetlen is – néhány evangéliumi meggyőződésű (értsd: teológiailag konzervatív) protestáns számára az ebben az interjúban elhangzottak nyújtottak betekintést abba az abszolút teológiai vákuumba, amelyet a Vatikán jelenleg hivatalban lévő vezetője, a római katolikus egyház pápája, Ferenc képvisel. A beszélgetés azt mutatja, amit sokan közülünk már régóta tudnak. Nemcsak arra utalunk, hogy Ferenc heterodox tanokat képvisel és propagál felekezetében, hanem arról is, hogy egyházvezetői posztja, a pápai szék eleve bibliaellenes hivatal. Ráadásul most egy olyan személyről beszélünk, akinek a kijelentései súlyosan ellentmondanak a római katolikus egyház számos tanításának – azon felekezetének, amelynek csúcsvezetői posztját momentán ő tölti be. Ferenc – hivatala definíciójával szemben – nemhogy az egyetemes keresztyén tanításnak, de még a római katolikus doktrínának sem védelmezője, hiszen folyamatosan feszegeti és relativizálja az egyháza által képviselt tanokat. Ferenc több tekintetben is az utódai – az őt megelőző két pápa, II. János Pál és XVI. Benedek – antitézise, hiszen e két pápa tanbéli precizitásáról volt ismert, és olyan egyetemes keresztyén értékek mellett is kiállt, mint például az élet szentsége.

Sok evangéliumi protestáns is felismerte, hogy az emberi élet szentségének védelmében a Vatikán, a római katolikus egyház és maga a pápai tiszt is fontos szövetségesnek tekinthető. Azonban mióta Ferencet pápává választották, többé nem ez a helyzet: a zűrzavar és a kétértelműség egyre csak terjed. Ezt muszáj nekünk, evangéliumi protestánsoknak felismernünk – nem azért, hogy ezzel elismerjük a pápaság intézményét, hanem hogy detektáljuk a problémát. Mert probléma az van, Ferenc a teológiai felelőtlenség élő szobra. Ezt gyakran nem is azzal fejezi ki, amit mond, hanem azzal, amit nem mond, tehát amit elhallgat. Különös, de Ferenc még olyan keresztyén tantételekről sem beszél – holott ezeket a római egyház hivatalosan még mindig vallja –, mint Krisztus személye vagy a Szentháromság, nem beszélve a szexualitással és az abortusszal kapcsolatos erkölcsi kérdésekről.

Időnként a pápa címlapokra kerül, mint például nemrégiben, amikor a béranyaság ellen foglalt állást (egyébként ebben a kérdésben momentán igaza volt). De még ezt is nehéz felismerni, mivel a témát más kérdésektől elválasztva tárgyalja. A II. János Pál és Benedek által képviselt életpárti tanúságtétel Ferenc kezeiben kuszává és zavarossá válik. Amikor pedig szexualitással kapcsolatos kérdések kerülnek terítékre, rögtön a melegkapcsolatokkal összefüggésben a pontifikátusa legelején elhangzott megnyilatkozása juthat eszünkben: „Ki vagyok én, hogy ítélkezzem?” Ferenc kérdése különösen annak tükrében megdöbbentő, hogy ha valaki hivatott megítélni az ilyen jelenségeket, akkor az a pápa – ezt várnák a hívek egy, a pápai tisztséget betöltő személytől. Ne feledjük, hogy a pápaságot ábrázoló történelmi festményeken olyan pápák láthatók, akik a kezükben kulcsot tartanak, és azok állítólag Isten országának a kulcsait jelképezik. Az emögötti elképzelést Máté evangéliumának 16. fejezetére vezetik vissza.

Természetesen mi, evangéliumi protestánsok nem gondoljuk, hogy a pápa kezeiben lennének Isten országának a kulcsai. Úgy véljük, hogy ezek a kulcsok az egyház számára vannak delegálva. Ettől függetlenül a római katolikus egyház úgy hiszi, hogy a pápa rendelkezik velük. Ez a pápa azonban, úgy tűnik, nem vagy kevésbé érdekelt a tanbéli elszámoltathatóság vagy akár az erkölcsi tisztaság „kulcsainak” megtartásában. Erről tanúskodik az az interjú is, amelyet most a 60 Minutesnek, a CBS csatorna tiszteletre méltó műsorának adott. A tudósító, Norah O’Donnell által feltett kérdésekre adott utolsó válaszai keltettek igazán felhördülést. Norah O’Donnell a következők megállapítást tette: „Ezért vetették Önbe olyan sokan a reményüket, mert Ön talán nyitottabb és elfogadóbb a korábbi egyházi vezetőkhöz képest.” Ferenc pápa erre a következő választ adta: „Nyitottnak kell lenni mindenre. Az egyház ilyen. Mindenki, mindenki, mindenki. Ha az a valaki bűnös, hát én is az vagyok. Én is bűnös vagyok. Mindenki. Az evangélium mindenkinek szól. Ha az egyház vámost állít az ajtó elé, az már többé nem Krisztus egyháza. Mindenki.” Mindez persze arra rímel, amit már korábban is mondott.

De tegyük fel a kérdést: valóban mindenki az egyház tagja volna? De hisz ez a kijelentés még a római egyház hivatalos tanításával is ellentétes. Ez relativizálás. Azt állítani, hogy minden egyes ember a római katolikus egyház tagja-része, merő képtelenség. Nyilvánvaló, hogy a római egyház üdvösségről vallott hivatalos tanítása sem nevezhető evangéliumi szemszögből biblikusnak, de Ferenc pápa megnyilatkozásai még a római katolikus egyház tanításának sem felelnek meg. Azt mondja, hogy az ember bűnös; azt is, hogy minden ember az – de egy szót sem szól arról, hogy a bűnös ember helyzete hogyan rendeződhet az Istennel. Az üdvösség útjának, azaz Krisztus személyének említése nélkül emlegetni azt, hogy mindenki bűnös, nem más, mint olcsó frázis, félrevezető relativizálás.

De az igazán dermesztő a következő kérdésre adott válasza: „Mi az, ami Önnek reményt ad?” Ferenc válasza: „Minden, amit látunk, tragédiák sorozata, de sok szép dolgot is látunk. Hősies anyákat, férfiakat. Férfiakat, akiknek reményeik és álmaik vannak, nőket, akik a jövőbe néznek. Ez nagy reményt jelent számomra. Az emberek élni akarnak. Az emberek előretörnek, és az emberek alapvetően jók. Alapvetően mindannyian jók vagyunk. Igen, vannak gazemberek és bűnösök is, de maga a szív az jó.” Nos, a pápa nemcsak hogy abszolút banalitásokat és üres szavakat hangoztat, hanem többször is szembemegy a Szentírás egyértelmű tanításával.

Hangsúlyozzuk újra: Ferenc a római egyház hivatalos tanítására is fittyet hány. Hiszen mit mond? „De a szív maga jó.” A Szentírás egyértelmű és egybehangzó tanúságtétele szerint a szív menthetetlenül gonosz: „Csalárdabb a szív mindennél, javíthatatlan…” (Jer 17,9–10) Ez világos nyelvezet. Ennél egyértelműbb már nem is lehetne. De ez még nem minden. A pápa kijelentései teljesen mellőzik Krisztust. Ez az ember azt állítja, hogy ő Krisztus helytartója, de nem beszél Krisztusról. Egyszerűen ki kell mondanunk, hogy ez a pápa teljes mértékben elhagyta az evangéliumot – persze ezzel nincs egyedül. Természetesen arról se feledkezzünk meg, hogy a római egyház hivatalos tanítása is ellentmond az evangélium Szentírásra épülő, protestáns felfogásának.

Vannak katolikus szövetségeseink bizonyos teológiai és etikai kérdéseket illetően, például amikor a magzatvédelem mellett állunk ki, vagy amikor megvalljuk a házasság és a család hagyományos biblikus nézetét. De ebben az esetben a pápa a hitehagyó liberális protestánsok oldalán áll – ez a lényeg. A protestáns oldal sem egységes. Különbséget kell tennünk hitvalló és liberális-progresszív protestánsok között. Utóbbiak szinte már minden egyes történelmi keresztyén tanítást megtagadtak, aláásták a Szentírás tekintélyét, és őszintén szólva új vallást alkottak maguknak. Ferenc pápa a katolicizmuson belül nagyjából ugyanezt teszi. Ennek egyik tanulsága, hogy a teológiai liberalizmus mindig ugyanoda lyukad ki, legyen szó katolikusokról vagy protestánsokról.

Sajnos egyáltalán nem tűnt úgy, hogy a CBS stábja felismerte volna, hogy a pápa által mondottak totálisan szembemennek a keresztyén ortodoxiával. Dermesztő – még ha katolikusokról beszélünk is – a pápa részéről a felelősség teljes hiánya. Ugyanakkor az általa hangoztatott gondolatok egy szekuláris tévéállomás munkatársainak a tetszését biztos elnyerik. A pápa szavai kicsit sem fenyegetőek a világ számára – ez viszont vészjósló a keresztyének számára.