19
máj
2021

Akik ragaszkodtak a keresztyén hit fundamentumaihoz – beszélgetés a keresztyén fundamentalizmus kezdeteiről (III. rész)

RB.: Korábban említetted, hogy úgy beszélnek és írnak sokan a fundamentalizmusról, hogy annak alapművét maguk nem is olvasták, nem is ismerik. Beszéljünk hát most az ún. „Fundamentumokról”, amelynek egyes esszéi az oldalunkon is megjelentek magyar fordításban. Mit érdemes tudnunk erről a kiadványról, mi a jelentősége a teológia-történetben?

MTA.: A Fundamentumok esetében 20. század elejének egyik figyelemre méltó irodalmi projektjéről van szó. A mű teljes címe: „Fundamentumok, bizonyság az igazságról.” A projektet a Los Angeles-i Biblia Intézet, a később Biola Egyetemként elhíresült képzési intézmény alapítója, Lymen Stewart ötlötte ki és finanszírozta, egyfajta mozgalomként, konzervatív evangelikál szerzők hálózatát mozgósítva, védelmezve a Szentírás ihletettségét és tekintélyét, valamint a történelmi keresztyén hit alap doktrínáit.

90 esszéről beszélünk, amelyek először folyóirat formátumban jelentek meg. Mindegyiket neves teológusok és vallási vezetők írtak a világ minden tájáról. Több mint 3 millió példányban jelentették meg őket, ingyenesen (!) terjesztve szemináriumi professzorok, teológus hallgatók és laikus egyházi vezetők között angol nyelvterületen. A hatása azonnal megmutatkozott, de hosszútávú hatását vizsgálva is kijelenthetjük, hogy történelmi jelentőségű volt. A később 12, majd 4 kötetben megjelentetett formátumot keresztyén történészek a 20. század 40 legjobb keresztyén könyve közé sorolták a World Magazine megbízásából készült rangsorban. Ezen a listán szerepelnek még többek között Dietrich Bonhoeffer, Alexander Solzhenitsyn, C.S. Lewis és C.K. Chesterton művei is. A World arról írt, hogy azok, akik a fundamentalizmust a korlátolt antiintellektualizmus szinonimájának tartják, soha nem olvasták ezeket az esszéket, amelyek meglepő módon a mai napig relevánsak maradtak.

RB.: Ki indította el a projektet, ki finanszírozta?

Lymen Stewart

MTA.: Elsősorban Lymen Stewart nevéhez köthető, később beszállt a projektbe a testvére is, Milton Stewart. Mindketten presbiteriánusok voltak. Lymen Stewart volt a Hardison és Stewart Olajvállalat egyik alapítója, ebből lett későb a Kaliforniai Egyesült Olajvállalat. Az olajüzlet révén a testvérpár a 19. század végére multimilliomos lett.

Lymen Stewart a Los Angeles-i Immaneul Presbiteriánus Gyülekezet tagjaként a korai protestáns fundamentalizmus egyik legfőbb mecénásának számított. 1894-ben a Niagara Biblia Konferencián, amelynek a szervezője – ahogy már említettük – James H. Brookes volt, a St. Louis-i Washington Sugárút Presbiteriánus Gyülekezet lelkésze, Lymen Stewart 1000 dollárt ajánlott fel a Scofield Magyarázatos Biblia (Scofield’s Reference Bible) kiadására és terjesztésére. Az üdvtörténet diszpenzacionalista értelmezése Dwight L. Moody evangelizációs munkásságán túl ezzel a Bibliával terjedt el igazán evangéliumi körökben. Megjelenése után két év alatt kétmillió példányban kelt el. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a Fundamentumok íróinak egyharmada is presbiteriánus volt.

A legendák szerint Stewart nagylelkűen ajánlotta fel a vagyona nagy részét a projektre, de alázatosan próbálta elkerülni, hogy emiatt rá terelődjön a figyelem. Hatalmas szervezési munkába kezdett. A világ minden tájáról a konzervatív gondolkodók legjobbjait gyűjtötte össze. Isteni elhívásnak tartotta, hogy a keresztyén hit alapigazságait felkészülten és akadémiai színvonalon védelmezze.

RB.: Mi volt a közvetlen előzménye a Fundamentumok megjelenésének, miért érezték egyesek szükségesnek megjelentetni egy ilyen kiadványt?

MTA.: A 19. század második felében az evangelikál keresztyének, köztük Stewart soha nem látott tudományos, társadalmi és szellemi kihívásokkal szembesült a hitélet terén. Ezekről a faktorokról már beszéltünk, de itt foglaljuk össze ismét a lényeget: az ember eredetének darwinista szemlélete útjára indította az emberiség és a társadalom tisztán „tudományos” és naturalisztikus értelmezését. A modern humanista filozófiák és ideológiák felkarolták a történelmi haladásba vetett hitet. Az európai tudósok és teológusok új filológiai és hermeneutikai módszereket dolgoztak ki a bibliai szöveg történeti narratívájának újfajta vizsgálatára. A német „magaskritika” néven elhíresült módszer alkalmazása az ószövetségi szövegre az evangéliumiak szerint aláásta a héber szövegek szentségébe és tekintélyébe vetett hitet. Ezek a forradalminak számító módszerek és elméletek a protestáns értelmiség nagy részét arra késztették, hogy egy olyan „modern” elméleti és gyakorlati vallásrendszert dolgozzon ki, amit egyszerre lehetett – a hagyományoktól való elszakadást kifejezendő – „liberálisnak” és – jelezve a modern tudományokhoz és társadalomelmélethez való igazodást – „modernistának” tekinteni. Az 1880-as évekre számos vezető teológiai szeminárium  adoptálta a liberalizmust és a modernizmust az USA-ban. Leginkább – ezt is említettük már – a szociális evangélium terjedt el, összefonódva progresszív politikai mozgalmakkal. A részben John D. Rockefeller anyagi hozzájárulásával alapított Chicagói Egyetem lett a századforduló környékén az agresszív teológiai liberalizmus fellegvára.

A Los Angeles-i Biblia Intézet egykori épülete

RB.: Beszéljünk a kiadvány közvetlen történeti előzményeiről! Hogyan készítették elő ezt a nagyszabású projektet?

MTA.: Ennek történetét szépen összefoglalja Paul W. Rood, a Biola Egyetem nyugalmazott előadója, aki egyébként Lyman Stewart részletes életrajzát is megírta már. Hadd hagyatkozzak most rá.

Stewart évek óta tervezte, hogy evangéliumi irodalmak tömeges terjesztésével kellene feltartóztatni a modernista áradatot. Kalifornia legnagyobb olajvállalatának elnökeként ugyan közel két évtizeden át sikeresen vette a pénzügyi kudarcok és a gazdasági verseny kihívásainak akadályait, de 1907-ben idegösszeroppanást kapott. Orvosa utasítására hat hónapos szünetet tartott a munkában, és egy hosszú szabadságra ment az USA keleti részére, Massachusettsbe, a Moody-féle Northfield Biblia Konferenciára, ahol olyan bibliatanítók előadását hallgatta, mint F.B. Meyer, James Orr, C.I. Scofield és G. Campbell Morgan.

Igazából itt formálódott ki Stewartban annak gondolata, hogy a világ angolnyelvű lelkészeinek, teológiai tanárainak és teológus hallgatóinak, valamint misszionáriusainak ki kellene küldeni egyfajta teológiai jellegű „bizonyságtételt”, ami muníció lehetne számukra, felkészítve őket az akkori világ ideológiai kihívásaira.

A C. Dixon

1908 februárjában Stewart és evangelikál protestánsok egy csoportja megalapította a Los Angeles-i Biblia Intézetet (mai Biola Egyetem) misszionáriusok, keresztyén szolgálók és bibliatanítók képzésére, a „régi, jól ismert evangélium terjesztése” és az „ige igazsága” melletti hűséges kiállás érdekében.

1908 augusztusában A. C. Dixon baptista tiszteletes előadás-sorozatot tartott a Los Angeles-i Temple Baptist Church előadótermében. Stewart, aki a hallgatóság között foglalt helyet, korábban sok pozitív beszámolót hallott Dixonnak a Chicagói Egyetem liberális, modernista teológusaival folytatott vitáiról. Stewartot egyszerűen lenyűgözte Dixon felkészültsége. Látta, hogy ennek az embernek megvan egyrészt az intellektuális képessége, másrészt a temperamentuma ahhoz, hogy az általa kigondolt irodalmi projekt vezetője legyen. Dixon beleegyezett, hogy személyesen leül Stewarttal tárgyalni. Miután Stewart elővezette Dixonnak az elképzelését, Dixon lelkesen csak ennyit válaszolt: “Ez az Úrtól van! Imádkozzunk!”

Közvetlenül azután, hogy Dixon visszatért Chicagóba, összeállított egy listát, ami a kívánt témákat és lehetséges írókat tartalmazta. Az írók között voltak teológusok, akadémikusok, és egyszerű bibliatanítók is az USA-ból, Nagy-Britanniából és Európából is. Mind olyan emberek, akik felől jó bizonyságuk volt, hogy Krisztushoz és a Szentíráshoz hűek, és képesek a lehető legjobb munkát elvégezni. Az írók csoportja tehát igencsak változatos volt. Dixon például egy prominens baptista lelkész volt. Rueben Archer Torrey neves evangélista és tanár, aki a Yale-n szerzett diplomát, majd pedig Európában tanult. Később a Los Angeles-i Biblia Intézet dékánjává nevezték ki. James Gray egy református-episzkopális bibliatudós volt. De a szerzők között volt Louis Meyer is, egy zsidó származású ex-darwinista, aki széles körben ismert és elismert református író és előadó lett. De megemlíthetjük W.J. Erdmant, a presbiteriánus bibliatudós nevét is, aki a Niagara Biblia Konferencia mozgalom egyik alapítója és vezetője volt. Az írók közé tartozott James Orr is, aki a történeti teológia és az apologetika professzora volt a skóciai Glasgow-ban, a Trinity College-ban, és a konzervatív evangelikál tudományosság elismert vezetőjének számított Nagy-Britanniában.

Korai keresztyén fudamentalisták

De Dixon nem állt meg itt. A szerkesztő bizottság tagjainak összeverbuválása mellett ugyanolyan fontos volt számára, hogy kialakítsa azok körét, akik lelki-spirituális tekintetben támogatják, napi imádságaikban hordozzák a kezdeményezést. Egy 5000 tagot számláló imakör épült ki!

A szervezőbizottság úgy vélte, hogy egy ilyen nagyívű kezdeményezéshez egy teljesen új szervezetre van szükség, ami teljesen független, tehát nem kötődik semmilyen intézményhez, felekezethez vagy dogmatikai értelmezési iskolához. Ez lett a Testimony Publishing Company. Ez a chicagói North La Salle 808-as szám alatt található ingatlanban kapott helyet, a Moody-féle gyülekezet templomának melléképületében. Dixon egy hívő keresztyént kért fel – Thomas Stephenst, a Moody Church Herald gyülekezeti újság szerkesztőjét, egy tapasztalt üzletembert –, hogy legyen az új projekt vezetője.

Moody gyülekezetének temploma

Az első kötetet 1910 március 19-én küldték ki. A fedőlapon ez állt: „Két keresztyén laikus üdvözletével.” E két keresztyén laikus a Stewart testvérek voltak. Úgy döntöttek, hogy nem fedik fel kilétüket. Az első kötetben olyan fontos témák kerültek terítékre, mint a Biblia ihletettsége és tekintélye, Krisztus istensége, valamint a Szentlélek személye és istensége. A szerzők többek között Orr, Warfield, és Pierson professzorok voltak. A már említett imakör, az ún. „Bizonyság Ima Liga” (Testimony Prayer Leauge) tagjai intenzíven imádkoztak, hogy a nyomdai munka megfelelő ütemben, gördülékenyen folyjon, és hogy a küldeményeket a posta minél hamarabb kikézbesítse.

RB.: Milyen fogadtatása volt a kezdeményezésnek?

MTA.: Hatalmas, sokkal nagyobb, mint remélték. Átlagosan heti 2000 levelet kaptak. Egyházi vezetők közül többen meg is lepődtek, hogy egyáltalán vannak még, „akik kiállnak a régi normák mellett.” Dixon ebben is az Úr munkáját vélte felfedezni. Sokan tényleg azt gondolták, hogy magányosan, kvázi Illésként már csak ők ragaszkodnak a régi igazságokhoz, ez a kiadvány azonban bátorságot öntött a szívükbe, hiszen látták, hogy nincsenek is olyan kevesen, csak eddig nem tudtak egymásról.

Végül 12 kötetben 90 esszé jelent meg. A Testimony Publishing Company több 200 ezer levelet kapott a kötetek megjelentetése után. Persze voltak ezek között kritikai hangvételűek is, de a legtöbb mégiscsak elismerő üzenet volt, amiben személyesen fejezték ki az olvasók a hálájukat a „két keresztyén laikus” nagylelkűségéért. Sokan plusz példányokat rendeltek terjesztésre, vagy az egyházban való ébredésért elmondott imádságaikat küldték el írásban.

A “Fundamentumok” eredeti, 12 kötetben megjelentetett változata

A korabeli feljegyzések egyértelműen arról tanúskodnak, hogy a résztvevők karakán személyisége és az általuk képviselt felekezetek sokfélesége ellenére a bizottság tagjai között békés együttműködés folyt, felül tudtak emelkedni az esetleges ellentéteteken a „szent ügy” érdekében. Még a projekt kezdete előtt Stewart állítólag arra utasította Dixont, hogy váljon meg azoktól, akik negatívak és akiknek ellenséges a viselkedésük.

Ez az esszék „hangnemére”, illetve stílusára is vonatkozott. Stewart leszögezte, hogy bár sokszor jogosak az erős indulatok a bibliai hitre leselkedő veszélyekkel szemben, ennek nem szabad teret adni a Fundamentumokban, ha tényleg az a cél, hogy megnyerjék azokat, akiknek elméjét a világ istene megvakította. Nem szabad ellenségnek tekinteni a máshogy gondolkodókat, kivéve persze akkor, ha Isten szava ezt direkt megköveteli.

Ennek fényében nem meglepő, amit George Marsden ír (aki ugye a keresztyén fundamentalizmus egyik nemzetközi hírű kutatója és szaktekintélye): annak, aki elolvassa a Fundamentumokat, fel fog tűnni a benne szereplő esszék mértékletessége a későbbi fundamentalista írásokhoz képest. A projekttel kapcsolatos levelezések és a szerkesztőségi beszámolók feltárják, hogy a szerkesztők, illetve az esszék szerzői mennyire ügyeltek a megfelelő hangnemre, a vállalható temperamentumra, a tények igazolhatóságára, az ezek mellett felhozott érvek megalapozottságára. Nem véletlen, hogy még a kritikusok is pozitívan nyilatkoztak a Fundamentumokban szerelő írások stílusáról. Pozitívan értékelték a szerzők ősi szövegekkel kapcsolatos filológiai felkészültségét, valamint a német teológiai áramlatokban való jártasságát. 

RB.: Meddig tartott a szerkesztőbizottság munkája, milyen jellegű munka volt ez, és kik azok a jelentős személyek, akiket mindenképpen ki kellene emelnünk?

Louis Meyer

MTA.: Öt évig. A szerkesztőknek nehéz dolguk volt, hiszen 500 kéziratot kellett átnézni, szerkeszteni, végül pedig ezek közül ki kellett választani azokat – szám szerint 90-et –, amiket publikáltak. Ez nagy kihívást jelentett mind a három, egymást követő szerkesztőségi titkár számára. A.C. Dixon, Louis Meyer és R.A. Torrey ugyan egyformán tehetségesek, mégis nagyon különbözőek voltak. Dixon szenvedélyes buzgalma és buzdító ajándéka tette lehetővé az írók és a bizottsági tagok nemzetközi szövetségének megszervezését, de két év után, 1911-ben Londonba ment, hogy elfoglalja a Metropolitan Tabernacle, Spurgeon egykori gyülekezetének vezető lelkészi posztját. A következő szerkesztőségi titkár, a zsidó származású Louis Meyer nagyobb szervezeti hatékonysággal végezte munkáját, sajnos azonban intenzitását és személyes elkötelezettségét korai halála miatt nem tudta teljes mértékben kibontakoztatni. Egyszerűen agyonhajszolta magát. Végül tuberkulózisos agyhártyagyulladást kapott, és egy szanatóriumban halt meg, miközben a Fundamentumok hatodik kötetét szerkesztette. A harmadik szerkesztő, R.A. Torrey erőteljes személyisége és presztízse nagyban hozzájárult ahhoz, hogy sikeresen tudták lezárni a munkát. Torrey később a sorozatot négykötetes formátumba rendezte, és így adta ki – ma ehhez a verzióhoz lehet antikváriumokban a leggyakrabban hozzájutni.

Azokat az írásokat pedig, amiket eredetileg a Fundamentumokba szántak, de végül nem jelenhettek meg, mert vagy túl későn küldték be őket, vagy helyhiány miatt lettek kirostálva, lehozta a Los Angeles-i Biblia Intézet lapja, a The King’s Business. Ez a lap vállalta fel tulajdonképpen a Fundamentumokban elkezdett munka ilyen formában való folytatását.

Torrey előszava a Fundamentumok 4 kötetes kiadásához (fordította: Mészáros Bence)

Egyébként az 5 év alatt Lyman Stewart és a bizottsági tagok között 450 levélváltásra került sor. Vannak ezek között hosszú, operatív jellegű, szerkesztői jelentések is, de vannak olyanok is, amelyek érzékeny teológiai témákat, esetleg szervezeti vagy személyes kérdéseket érintenek. E feljegyzések alapján egyértelmű, hogy Stewart sokkal több volt a projekt pénzügyi támogatójánál. Egyidejűleg volt a Testimony Publishing Company kiadója és elnöke, valamint ő volt az, aki a munkatársaknak iránymutatást, vezetést és jövőképet adott. Ugyanakkor nem „kézivezérléssel” történt a munka – az operatív és szerkesztői ellenőrzés feladatát is delegálta a bizottság tagjainak. Ez, és a munkatársak között megvalósuló alázatos kollegialitás vezetett el végül a sikerhez. Egy Torrey-nak írt 1915-ös levelében beismerte, hogy ha minden az ő eredeti szándékai és elképzelései szerint valósult volna meg, akkor a Fundamentumoknak közel sem lett volna ekkora sikere és hatása.

A Fundamentumok létrejöttének szellemiségét tehát áthatotta az odaadás és a felelősségérzet. Erről tanúskodik az is, amit Stewart írt testvérének, Miltonnak még a munka kezdetén: „el kell ismernünk, hogy mi, te és én, már öregemberek vagyunk. Olyannyira elfoglaltak voltunk, és annyira lefoglaltak minket ennek az életnek a dolgai, hogy az öregség váratlanul ért minket. Ezért itt az ideje, hogy végre komolyan felvállaljuk azt, amit az igazi keresztyén élet jelent… Pál révén a Szentlélek így figyelmeztet minket: „Azoknak pedig, akik e világban gazdagok, parancsold meg, hogy ne legyenek gőgösek, és ne a bizonytalan gazdagságban reménykedjenek, hanem Istenben, aki megélhetésünkre mindent bőségesen megad nekünk. A gazdagok tegyenek jót, legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, adakozzanak szívesen, javaikat osszák meg másokkal, gyűjtsenek maguknak jó alapot a jövendőre, hogy elnyerjék az igazi életet.”

RB.: Hogyan lehet tematikusan felosztani a Fundamentumokban szereplő írásokat?

MTA.: A 90 esszé három csoportra osztható: egy részük a Biblia hitelességét védelmezi, másik részük a Szentírás alapdoktrínáinak kifejtése, a többi írás pedig az evangéliumi hit, illetve azon vallásos, tudományos és társadalmi kortárs mozgalmak bemutatása, amelyek szembemennek az evangéliummal. (lásd szélsőséges evolucionizmus, mormon vallás, spiritualizmus, a Mary Baker Eddy-féle Keresztény Tudomány, Jehova Tanúi stb.)

RB.: Hogyan értékeli a Fundamentumokat az utókor? Hogyan beszélnek róla a kritikusok?

MTA.: Nos, hiba lenne azt gondolni, hogy a Fundamentumok esetében a bibliai témák szimpla, biblicista kifejtéséről van szó. Újra hangsúlyozni kell – ezt a hozzáértő kritikusok is aláírják –, hogy ezek az írások nagyobbrészt a konzervatív református Princeton Seminary oktatói gárdájához köthetők, illetve más neves, különféle protestáns felekezeteket képviselő teológiai professzorokhoz, akik az angolszász kultúrkörben tevékenykedtek. Tehát akadémiai színvonalúak ezek az írások. A szerzők hermeneutikája hasonlít a Gerhard Maier-féle történeti-bibliai megközelítéshez, vagy a kortárs történeti-teológiai megközelítést alkalmazó németnyelvű kommentársorozathoz (lásd Historisch-Theologische Auslegung), amely jelenleg messze az egyik legnívósabb kommentársorozat német nyelvterületen. A szerzők mind jól ismerték az empirikus tudományok és az archeológia aktuális eredményeit. Hogy csak két szerzőt említsek: az amerikai kálvinista Benjamin Warfield és a skót, ugyancsak kálvinista James Orr világszinten ismert és elismert szaktekintélynek számítottak a maguk kutatási területén. Egyébként a német és az angolszász magaskritika eredményeivel is tisztában voltak, magát a megközelítési módot és annak túlzó következtetéseit viszont elutasították. A Fundamentumok tehát nem egy tudományosságot mellőző pamfletirodalom, ahogy azt sajnos egyes kritikusok gondolják.

RB.: Köszönöm a beszélgetést!

 

Források:

Hozzászólás