Thabiti M. Anyabwile: “Miért éneklünk?” – a gyülekezeti éneklés lényege, célja és természete (II.rész)

Mi motiválja a keresztyéneket éneklésre?

Bibliai passzusainkban két választ is találunk erre a kérdésre. 

1.) Azért énekelünk, mert Isten Lelke betöltött minket. 

Énekelni sajátságos, egyedülálló dolog, mert közben tisztában kell lennünk azzal, mit jelent Istent dicsérni és dicsőíteni. Mecsetekben és zsinagógákban viszonylag ritkán énekelnek. A pogány vallásokban alig énekelnek, leszámítva néhány politeista vallás monoton és mantra-szerű kántálását. A keresztyének számára azonban az éneklés rendkívül szerteágazó, az énekeink száma ipari méreteket ölt. Egyfolytában éneklünk, évről évre meghatványozódnak az énekeink. Ez csak a keresztyénekre jellemző. Amikor egy keresztyén új teremtés lesz, valami különleges történik. Szívének kalitkája kinyílik, és hirtelen ének tör ki belőle. “Énekelnek és dicséretet mondanak szívükben az Úrnak.” A keresztyén dicséretnek itt kell kezdődnie, amennyiben valódi: a szívünkben, egész valónk és lényünk központjában. Ha Krisztust felismertük és megismertük, akkor a ritmus megragadja lelkünket és dalban, éneklésben jut kifejezésre. Ezt látjuk például az Ef 5,18-ban: 

“És meg ne részegedjetek bortól, miben kicsapongás van.” (Ef 5,18)

Itt az apostol a részegeskedést bűnnek nevezi. Nem azt mondja, hogy pusztán egy pohár bor vagy sör elfogyasztása bűn, hanem azt, hogy a részegség az, tehát amikor az alkohol befolyása alá kerül az ember. A részegséget ezek után szembeállítja a Szentlélekkel való betöltekezéssel, vagyis amikor a Szentlélek hatása és irányítása alatt állunk: “hanem teljesedjetek be Szentlélekkel…”. A görög szövegben a 18-21. versek mind egyetlen mondatot képeznek, és ez az egy mondat öt igét tartalmaz. Ezek plasztikusan megjelenítik, hogy mit jelent telve lenni Lélekkel. Ha egymás után olvassuk őket, a szöveg körülbelül így néz ki: “Teljesedjetek be Szentlélekkel … beszélgetvén … énekelvén … dícséretet mondván … hálákat adván.” Ezek a tevékenységek kifejezik, hogy mit jelent itt, az Ef 5-ben az apostol szerint “Szentlélekkel teljes” életet folytatni. Keresztyénként azért énekelünk, mert a Lélek hatása alatt állunk. A dalon és a ritmuson keresztül kommunikálni – énekelni -, természetes következménye annak, ha Isten, illetve a Szentlélek megragadta a lelkünket. 

2.) Hálából énekelünk.

Figyelembe kell vennünk még valamit: a keresztyének hálából énekelnek. 

“…énekelvén és dicséretet mondván a szívetekben az Úrnak. Hálákat adván mindenkor mindenekért a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében az Istennek és az Atyának.” (Ef 5,19b-20).

A Kol 3,16-ban Pál pontosan ugyanezt mondja: 

“A Krisztusnak beszéde lakozzák tibennetek gazdagon, minden bölcsességben … dicséretekkel, lelki énekekkel, hálával zengedezvén a ti szívetekben az Úrnak.” 

Ki lehetne hálásabb annál, mint aki bűneiben elveszett, aki ítéletre méltó, és aki képtelen a saját erejéből megmenteni magát, de aki mégis, Isten kegyelméből és a Jézus Kriszrtusba vetett hit által szabadulást nyert? Ki lehetne hálásabb annál, mint aki számára ismertté lett, hogy az ítélet, amit ő érdemelne, végre lett hajtva a szerető Fiún, aki kész volt arra, hogy önszántából a helyünkre álljon és elhordozza bűneinket – aki kész volt arra, hogy magára vegye ítéletünket és aki megváltott minket Isten számára? 

Ha tekintetét a Golgota keresztjére veti – még ha távolból is –  hálássá teszi a keresztyén embert. Bármi is történjen az életben, hálás Istennek Krisztusért, hiszen általa lett része Isten szeretetében, irgalmában és kegyelmében, sőt, végső soron magának Istennek az életében is rajta keresztül részesült. Ezért írja Pál az Ef 5,20-ban: 

“Hálákat adván mindenkor mindenekért az Istennek és az Atyának.” 

Háládatosságunk soha nem némulhat el. A keresztyének mindig énekelnek – a boldog időkben és a szenvedésekben is. Ennyire csodálatos szerzet a keresztyén. Szenvedések közepette dicséretre emeli szavát, és énekelni kezd az Úrnak. Ez az egyedülálló emberi tulajdonság, ha szabad így mondani, a megváltott ember sajátja. 

A megváltott ember mindenkor, minden helyzetben kifejezheti háláját, ami megtörténhet ének formájában is. Nézzük csak meg, hogyan fejezi ezt ki a zsoltáros a 19. zsoltárban: “nap napnak mond beszédet, éj éjnek ad jelentést.” (Zsolt 19,2). Még az állatok is énekelnek. A delfinek például szerelmes dalokat énekelnek. Más állatok hívó, csalogató kiáltásokat küldenek egymásnak. De csak az ember énekel blues-t. És csak a keresztyének képesek még a legemberpróbálóbb időkben, a legnagyobb szétziláltság közepette is örömteli, győzelmes énekben kitörni. 

A Bibliában hatalmas példaképek vannak előttünk. Mi történt például az Apostolok Cselekedeteiben, a 16. fejezetben, amikor Pál az evangélium hirdetése miatt üldöztetést szenved és fogságba kerül? Örömünnepben törnek ki társával. Az Úr földrengést, földindulást támaszt, és csodálatos módon kiszabadítja Pálékat a cellájukból. Vagy emlékezzünk az 51. zsoltárra: Nátán próféta konfrontálódik Dáviddal a Betsabéval történt házasságtörése és Úriásnak, férjének meggyilkolása miatt. Mit tett Dávid, amikor szembesítették bűnével és meggyőzték arról, hogy amit tett, az Isten ellen való? Előttünk van egy ember, aki bűnös gyilkosságban és házassátörésben! És tudod mit tett? Írt egy éneket arról, hogy milyen undorító a vétke, és arról, hogy milyen hatalmas Isten és az ő kegyelme, amit neki ajándékozott. 

Gondolj egyszer a saját életed példaképeire. Talán az anyád, vagy a nagyanyád… Amikor igazán nehéz időket éltek át (vagy egy nagyon vásott gyerek, esetleg unoka miatt, vagy valami nagyon súlyos tragédia érte a családot), és egyszer csak elkezdtek dudolni és énekelni. Éppen ez az, amit a keresztyének tesznek: éneklünk. Azért, mert telve vagyunk a Szentlélekkel, és mert hálásak vagyunk Istennek azért, hogy az életünkben hatalmasan cselekszik és mert jelen van benne.

Folytatjuk!

Forrás: The Life of God in the Soul of the Church, IX. fejezet