Az ószövetségi törvény relevanciája
/A keresztyén teológia egyik legvitatottabb kérdésének számít, hogy az ószövetségi törvény mennyire, milyen mértékben, és hogyan releváns a keresztyén ember életében. Jelen írásomban röviden szeretném ismertetni ezzel kapcsolatos meglátásaimat./
Mark Driscoll valóban helyesen ismerteti e honlapon közzétett, „Segítség az ószövetségi törvény értelmezéséhez” című írásában, hogy a klasszikus reformátori hagyomány az ószövetségi törvényt három fő csoportra osztja: ceremoniális, polgári, és erkölcsi törvényre.
Azt is jól ismerteti, hogy a klasszikus reformátori értelmezésben a három közül csak az erkölcsi törvény nem veszítette el érvényét. Vajon igaz-e ez? Talán kicsit furcsa a válaszom, de véleményem szerint igen is, meg nem is. Igaz, ha a törvénynek csak csak egy szintjét látjuk, de már nem ennyire egyértelmű a dolog, ha a törvénynek mindkét rétegét tekintetbe veszem.
A törvény két rétege
Jézus szavaiból kell kiindulnunk:
„Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat. Mert bizony mondom nektek, hogy amíg az ég és a föld el nem múlik, egy ióta vagy egy vessző sem vész el a törvényből, míg az egész be nem teljesedik. Tehát ha valaki a legkisebb parancsolatok közül akár csak egyet is eltöröl, és úgy tanítja az embereket, az a legkisebb lesz a mennyek országában; ha pedig valaki ezeket megtartja és tanítja, nagy lesz az a mennyek országában” (Mt 5,17-19).
Ezek a szavak nem azt sejtetik, – még ha nem is értelmezzük szó szerint az iótára és a vesszőre vonatkozó kitételt – hogy van a törvénynek egy jelentős csoportja, ami elveszítette érvényét. Ha ez igaz lenne, akkor azt implikálná, hogy a Bibliámban ezeket a részeket akár közölhetnék a végén egy függelékben, mint „Isten egykor releváns, ma már nem aktuális parancsa”. De ezek a szövegrészek benne vannak a Bibliámban, Isten igéjének nevezem őket, és Isten igéjeként olvasom, alkalomadtán prédikálok róluk, és normatív üzenetet fogalmazok meg belőlük kiindulva.
Állításom: mind a ceremoniális, mind a polgári, mind az erkölcsi törvény érvényben maradt. Ezt természetesen nem azt jelenti, hogy minden keresztyénnek be kell tartani a kóseritás szabályait, hosszúra kellene hagynia a szakállát, vagy hogy húsvétkor nem ehetne kovászos kenyeret. De akkor hogy? Ez attól függ, mit is nevezek törvénynek, az írott Tórát, vagy a szellemi Tórát. (Az „írott Tóra” kifejezést a rabbinikus irodalomból kölcsönöztem, de ott a párja a „szóbeli Tóra”, ami nagy részben a Talmudban kifejtett tanításokat jelenti.)
A szellemi Tóra nem más, mint Istennek örök, változhatatlan, és mindig érvényes törvénye, akarata. Az írott Tóra pedig nem más, mint a szellemi Tórának az adott kulturális, történeti, és vallástörténeti kontextusban, konkrét, írott törvényben megjelenő formája, amely az ószövetségi törvényben van előttünk.
A szellemi Tóra sohasem változik (Róm 7,12), – ahogy Isten sem – az írott Tóra változhat, egyes részei érvényüket veszíthetik, hatályon kívül kerülhetnek (Ef 2,15).
A írott Tórát néha absztrahálni kell, hogy megtaláljuk a szellemi Tórát. Jézus nem mást tett, mint absztrahálta az írott Tórát:
„Amikor a farizeusok meghallották, hogy a szadduceusokat elhallgattatta, összegyűltek. Egyikük pedig, egy törvénytudó, kísérteni akarta őt, és megkérdezte tőle: Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben? Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.” Ez az első és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták„ (Mt 22,34-40).
Az absztrakt Tórát néha konkretizálni kell, és visszatérni az írott Tórához, és a mögött megkeresni a szellemi Tórát. Erre Pál ad példát:
„Mert Mózes törvényében meg van írva: „Nyomtató ökörnek ne kösd be a száját!” Vajon az ökörről gondoskodik így Isten, vagy teljes egészében értünk mondja ezt? Bizony, értünk íratott meg, hogy aki szánt, azzal a reménységgel szántson, és aki csépel, azzal a reménységgel csépeljen, hogy részesedik a termésből” (1Tim 5,17-18 vö: 5Móz 25,4).
A keresztyén teológusnak az a feladata, ha a törvényről van szó, hogy az írott Tóra betűje mögött rátaláljon a szellemi Tórára, és azt, ha kell újrafogalmazva továbbadja, és így Isten örök és változhatatlan törvényének szerezzen érvényt. Nem a törvény változik, hanem annak konkrét megfogalmazása, végrehajtási utasításai, szankciói.
Ehhez persze kor- és vallástörténeti, nyelvi ismeretekre van szükség, és mindenekelőtt a Szentlélek megvilágosító erejére.
Konkrét példák
„Nő ne viseljen férfiholmit, férfi se öltözzék női ruhába, mert utálja Istened, az Úr mindazokat, akik ilyet tesznek” (5Móz 22,5).
Az ókorban, de tulajdonképpen a 20. század első feléig a ruha jelezte és meghatározta egy ember társadalomban, családban elfoglalt szerepét. A parancsolat nem azt tiltja meg például egy nőnek, hogy farmert viseljen. Elsődleges szellemi értelme: ha nő vagy, légy nő, ha férfi vagy, légy férfi, az Isten által adott rendben.
„Ha új házat építesz, készíts korlátot a háztetőre, hogy vérontással ne szennyezd be házadat, ha valaki leesnék róla” (5Móz 22,8).
A ház nemcsak egy épület. A bét héber szó jelölhet családot, valakinek a háznépét is, lásd: „…én azonban és az én házam az Úrnak szolgálunk” (Józs 24,15b Károli). Ha új családot alapítasz, állítsd fel a korlátokat! Nem diktátorként, hanem a család papjaként, hogy a rád bízottakat baj ne érje.
Konklúzió
Látható, hogy máig érvényes és hasznos üzenete van az ószövetségi törvényeknek. A ceremoniális törvények mögött – bár az írott Tóra által megadott rend üdvtörténetileg eltöröltetett – ugyanígy máig, a keresztyén ember számára is érvényes normatív parancsok vannak. A polgári törvényeknek a szankció része töröltetett el, de szellemi tartalmuk szerint ugyanúgy tükör, fék, és ösztöke lehetnek számunkra. Ha a szeretet nagy parancsolata nem mutat utat egy konkrét esetben, vagy puszta szeretetből ártunk valakinek (vagy önmagunknak), érdemes megkeresni az örök törvény útmutatását.
Ez is érdekelhet
A szerzőről
Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista, pünkösdi stb.) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk 
„… ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van.” (Szabados Ádám)
„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik újra gondolni az evangelikalizmussal kapcsolatos nézetünket. Sokan azok közül, akik az elmúlt években nagy változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, még mindig azt állítják, hogy valójában evangelikálok. Ezért a probléma a következő: meg kell határoznunk egészen pontosan, hogy mit jelent az, hogy evangelikál, és ki tekinthető evangelikálnak (…) Nos, ha használják az evangelikál megjelölést, akkor nyilvánvalóan van valami jelentése is. Olyan kifejezés, amely leszűkít. Bizonyos szempontból kizárólagos (…). Remélem teljesen világos számunkra: nem azt próbáljuk megfogalmazni általános értelemben, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki az evangelikál keresztyén, és erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Tehát hogyan határozzuk meg, hogy mit jelent evangelikálnak lenni, elkülönítve “a keresztyén” általános definíciójától? Ez ma egy nagy kérdés, és úgy gondolom, hogy ez lesz az a kérdés, amivel egyre inkább szembe kell néznünk az elkövetkezendő években.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelival, 11-13.o.)
„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)
„Semmiféle problémát nem okoz számomra tévedhetetlenségről beszélni. Viszont ha lelkészként azt mondom akármelyik laikus hívőnek, hogy elfogadom a Szentírás tekintélyét, de nem hiszek a tévedhetetlenségében, egyből megkérdezi majd: »mi a különbség a kettő között?« És ahogy ezt elkezdem magyarázni, egyből forgatni kezdi majd a szemét, és azt gondolja magában, hogy ez a különbségtétel fából vaskarika. Ha azt mondom, hogy csak részben fogadom el a tekintélyét, és nem tévedhetetlen, azt megértik. Ha azt mondom, hogy a tekintélyét minden egyes részére vonatkozóan elfogadom és tévedhetetlen, azt is érteni fogják. De 35 éves pályafutásom során egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki értené, ha azt mondom, hogy elfogadom ugyan a Szentírás tekintélyét, de nem tartom tévedhetetlennek.” (Tim Keller)
