Nem szabad többé meglepődnünk – Philip Yancey bukásával kapcsolatos megfontolások

 

Philip Yancey nyolc éven át hazudott a feleségének. Most pedig arra van szüksége, hogy a felesége ápolja, etesse, és megbocsásson neki. És a felesége úgy döntött, hogy mellette marad.

Gondoljuk át ezt a helyzetet.

„Nagy szégyenemre be kell vallanom, hogy nyolc éven át szándékosan bűnös viszonyt folytattam egy házas nővel” – nyilatkozott Yancey. Nem egy ismeretlen gyülekezet random lelkésze, hanem Philip Yancey! A Meghökkentő kegyelemnek, az elmúlt harminc év egyik legnagyobb hatású keresztyén művének a szerzője. Akinek a szavai több millió hívő keresztyénnek formálták az Isten irgalmáról kialakított képét. Aki ötvenöt éve ugyanazzal a nővel él házasságban. Ebből – mint most kiderült – nyolc évet más feleségével töltött.

Fontos az időrend. Yancey-t 2023-ban Parkinson-kórral diagnosztizálták. Felesége, Janet arra készül, hogy éjjel-nappal gondozza őt, miközben a teste fokozatosan leépül. És ő most bűnvallást tesz. Most, amikor szüksége van rá. Amikor a felesége távozása azt jelentené, hogy betegen magára marad. Amikor a diagnózis miatt a jövője az ő irgalmán múlik.

Nem vagyok Isten. Nem tudom megítélni a szíve szándékát. De feltehetem a kérdést, amely másnak is eszébe jut: vajon őszinte a bűnbánata, vagy rideg stratégia? Mert van ám különbség aközött, hogy azért teszel bűnvallást, mert bűnösnek érzed magad, vagy azért, mert sarokba szorítottak.

És akkor ott van Janet. A nő, akiről senki sem beszél. Ötvenöt év házasság. Ötvenöt év közös élet. Ötvenöt év egy férfi mellett, aki közben könyveket írt, konferenciákon szónokolt, és a kegyelemről tanította a világot. És ez a nő most kiadja a következő nyilatkozatot: „A trauma és összeomlás közepette szólok, amit csak azok érthetnek, akik átélték az árulást. Azonban ötvenöt és fél évvel ezelőtt szent és kötelező erejű házassági fogadalmat tettem, és azt nem töröm meg.” Nem azért marad a férje mellett, mert gyenge. Azért marad, mert házassági szövetséget kötött vele.

De legyünk őszinték, nem könnyű, amit most kérnek tőle: hogy bocsássa meg ezt az elképzelhetetlen szörnyűséget. Azt kérik, hogy gondoskodjon arról a férfiról, aki elárulta őt. Hogy mutassa meg azt a kegyelmet, amelyről a férje írt ugyan, de nem találkozott vele. Ez nem valami regénybeli romantikus dráma, hanem a szívszorító valóság.

És amíg az egyház azon vitatkozik, hogy megbocsátható-e Philip Yancey tette, addig ki fogja Janetet pásztorolni? Ki fog mellette állni? Ki lesz majd az ő támasza? Ki fog róla gondoskodni, hogy valahogy túlélje ezt?

Az egyháznak a következő kérdésekkel kell megküzdenie:

 

1. A hírnév, a népszerűség nem igazolja a jellemet.

Újra és újra elkövetjük ugyanazt a hibát: ha valaki jól ír, feltételezzük, hogy jól is él. Ha valaki lehengerlő erejű prédikációkat tart, feltételezzük, hogy feddhetetlenül is él. Ha valaki milliókat ad el a könyveiből, feltételezzük, hogy Isten is igazolja az integritását.

Pedig a tehetség és a jellem nem ugyanaz. Ahogy a kenet és az engedelmesség sem, és a befolyás és a hűség sem.„Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, nem a te nevedben űztünk-e ördögöket, és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát? És akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők!” (Mt 7,22–23)

Írhatsz könyvet a kegyelemről, és közben élhetsz hazugságban.

 

2. A következmények nélküli bűnvallás mögött nincs valódi bűnbánat.

Egy dolgot Yancey javára tudok írni: helyesen szólt. Elismerte a bűnét. Visszavonul a szolgálattól. Nem próbálja elterelni a bűnéről a figyelmet, és nem is bagatellizálja. Ez több annál, mint amit sokan mások tettek.

De az igazi bűnbánat nemcsak arról szól, hogy mit mondunk, hanem arról is, hogy mit teszünk utána. Vajon eltűnik-e a reflektorfényből, és valóban azzal tölti-e majd a hátralévő éveit, hogy helyrehozza, amit tönkretett? Vagy ez is egy újabb „sikertörténet” lesz, amelyet tizennyolc hónap múlva majd meg lehet írni egy új könyvben? Az idő majd eldönti.

„Teremjetek hát megtéréshez méltó gyümölcsöket…” (Lk 3,8)

 

3. A kegyelem valódi, ahogy a pusztítás is az.

Igen, Philip Yancey bűnére is van bocsánat. Jézus vére ezt is képes elfedezni. De a megbocsátás nem jelenti azt, hogy ne történt volna rombolás. Egy feleség, aki soha többé nem fog úgy tekinteni a férjére, mint azelőtt. Egy másik család – férj és feleség –, akiknek a házasságába nyolc éven át betörtek. Az olvasók, akik megbíztak Yancey szavaiban, és most ostobának érzik magukat, amiért bizalmat szavaztak neki. A fiatal hívők, akik ezután nehezen fognak megbízni a keresztyén tekintélyszemélyekben, akárkiről is legyen szó.

A kegyelem nem törli el a következményeket – átsegít rajtuk. És egy nyolc évig tartó viszony következményei nem tűnnek el csakúgy attól, hogy valaki közzétesz egy jól megfogalmazott bűnvallást.

 

4. Nem szabad többé meglepődnünk.

Pár havonta rendre nyilvánosságra kerül egy új név. Egy újabb lelkész. Egy újabb író. Egy újabb dicsőítő. Egy újabb vezető. És mi minden alkalommal megdöbbenve reagálunk. Pedig a Szentírás világosan közli velünk, hogy ez fog történni: „Mert lesz idő, amikor az egészséges tanítást nem viselik el, hanem saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük.” (2Tim 4,3) „[A]z utolsó napokban […] az emberek […] inkább az élvezeteket szeretik, mint Istent. Az ilyenek a kegyesség látszatát megőrzik ugyan, de annak az erejét megtagadják.”(2Tim 3,1–2.4–5)

Nem a „szokatlan kudarcok” korát élünk. Hanem a „szokatlan módon nyilvánosságra kerülő bűnök” korát. Mindig is voltak ilyen bűnök. Csak a közösségi média megnehezíti az elrejtésüket.

Mit tegyünk most? Gyászoljunk.

Imádkozzunk Janetért – aki ugyan nem ezt az utat választotta, most mégis át kell élnie.

Kegyelmet kell tanúsítunk Philip Yancey iránt – nem olcsó kegyelmet, hanem olyat, amely valódi gyümölcsöt követel.

Önvizsgálatot kell tartanunk – mert ha ez megtörténhet valakivel, aki ötven évet töltött azzal, hogy Istenről írt, akkor ez bárkivel megtörténhet, aki nem figyel oda a szíve állapotára. „Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!” (1Kor 10,12)

Végül emlékeznünk kell arra, hogy a hitünknek soha nem szabadott volna emberek vállán nyugodnia. Philip Yancey elbukott. Jézus azonban nem. A kegyelem, amelyről Yancey írt, még mindig valódi – akkor is, ha ő maga nem élte át. Az Isten, akire Yancey mutatott, még mindig hűséges – akkor is, ha a hírvivői nem azok. Ne hagyjuk, hogy egy ember kudarca elvegye a hitünket! Emlékeztessen csak arra, hogy kibe kellett volna vetni a bizalmunkat.

A kegyelem meghökkentő. De nem arra adatott, hogy mentségként használjuk – hanem hogy átformáljon. És az átalakulás nem titokban történik. Akkor megy végbe, ha a fényben járunk – akkor is, ha a fény felfedi azt, amit mi el szeretnénk rejteni. „Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.” (1Jn 1,7)

Philip Yancey nyolc évet töltött a sötétségben. Legyen bátorságunk – nekünk és másoknak is – megmaradni a világosságban!

 

Szerző: Aubrey L. White
Forrás: https://www.facebook.com/bishopalwhite

Fordította: Evangelikál Csoport