22
jan
2022

Van olyan, hogy biblikus ökumenizmus?!

Évről évre az újesztendő elején ismétlődik az ökumenikus imahét, mely a történelmi felekezeteket és a nagyobb kisegyházakat hozza össze rendre – ilyenkor pár napra. A közös alkalmak elgondolkodtatják a híveket a keresztény/keresztyén egység szükség(esség)én, lehetőségén. Az idei programsorozat a napokban ér véget Magyarországon. 

Egyeseknek a „szeressük egymást gyerekek / testvérek”, illetve az összeborulós „kumbaya” jut eszükbe, másoknak meg egyenesen akár szitokszó kategóriába sorolandó mindenféle „ökumenikus” kezdeményezés. Most nem azt firtatom, miért ilyen széles a spektrum az egyházon belül e kérdés megítélésében – hiszen hasonló diverzitás mutatkozik például a (csodás) lelki ajándékok esetében is a karizmatikus, illetve konzervatív tengelyen -, csupán felvetem azt, hogy Istennek biztosan van véleménye erről, vagyis rólunk; tartozzunk bármelyik hitvalló, a Szentírást alapul vevő felekezethez. És most nem úgy mint egyén, sem nem csak úgy mint helyi közösség, hanem összességében, mint Krisztus népe.

Azt hiszem megállapíthatunk néhány alapvető igazságot a témában:

  • valódi hívőket (=láthatatlan egyház) sokféle* kereszt(y)én(y) közösségben lehet találni
  • Jézus vágya, kívánsága, de nyugodtan kimondhatjuk: akarata, hogy a fenti csoport egységben legyen
  • ettől az egységtől nagyban függ a misszió (ahogy látni fogjuk), a még nem hívők elérése

*Arra, hogy melyek ezek a közösségek és melyek nem, kísérletet sem teszek, nem azért mintha ne lenne emberi véleményem róluk, hanem mint ahogy valószínűleg senki nem gondolja túl sokáig komolyan, hogy lenne „üdvözítő egyház” – hacsak nem a krisztusi, hasonló képen érdemes nagyon óvatosnak lennünk amikor egyháztesteket, tömböket „ítélünk meg” úgy, hogy a benne levő hívekre is átfogóan vonatkoztatjuk mindezt.

Azt gondolom, és feltételezem, hogy sokan tapasztaltuk, hogy az élet bonyolultabb annál, mint hogy felekezeti címkéket aggassunk minden egyes hívőre – akár csak láthatatlanul, magunkban. Ezzel nem azt akarom sugallni, hogy a biblikus dogmatika ne lenne fontos, de bizonyára egyet érthetünk abban, hogy Istennek van hatalma felnevelni és megtartani egy valódi hívőt, még a nem helyes vallási közegben is.

Ha ezt tagadnánk, Isten szuverenitását kérdőjeleznénk meg, aki tud szólni egy közel-keleti iszlám „burokban” élő muszlimhoz is álmában, megjelentetve előtte a fehér ruhában álló, hozzá személyesen szóló Isza-t! De, ahogy egy ilyen megváltott ember sem, úgy sok hitre ébredt keresztény sem tud hosszú távon megmaradni helytelen hitvallasú és gyakorlatú közösségében és enged lelkiismerete szavának, mely biblikus(abb) irányba és ilyen gyülekezetek felé hajtja őket. Félreértés ne essék, nem állítom, hogy lenne „tökéletes” gyülekezet, ahogy önkritikusan mondhatjuk, hogy még ha találnánk is ilyet, addig tartana ez az állapot amíg meg nem érkeznénk bele… Azt viszont kell hinnünk és állítanunk, hogy igenis lehet és kell is törekednünk arra, hogy gyülekezetünk, sőt akár felekezetünk működése egyre inkább biblikus(abb) legyen.

Nem törvényszerűség azonban az ember korábbi közösségének feltétlen „otthagyása” – ha és amennyiben Istennek még van terve vele ott. Ezt a lehetőséget azért engedjük meg Istennek! Nem norma, de az igaz Isten hitére eljutó Naamán esetében is látható mindez: „Akkor ezt mondta Naamán: Ha nem is fogadod el, hadd kapjon a te szolgád annyi földet, amennyit egy pár öszvér elbír. Mert nem készít többé a te szolgád sem égőáldozatot, sem véresáldozatot más istennek, csak az ÚRnak! Csak azt az egy dolgot engedje meg az ÚR a te szolgádnak, hogy amikor az én uram bemegy Rimmón templomába, hogy ott leboruljon, és ha az én kezemre támaszkodik, én is leborulhassak Rimmón templomában. Azt, hogy én leborulok Rimmón templomában, bocsássa meg az ÚR a te szolgádnak! Ő így felelt neki: Menj el békével! (2Kir 5:17-19) 

Egy másik példa – mely megjelent textus szintjén is az idei kijelölt imanyolcadi bibliai részben – a napkeleti bölcsek esete, nevezetesen Máté evangéliumában megörökített történetük legvége: „Mivel azonban kijelentést kaptak álomban, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba.” (Mt 2:12) A záró mondatrészre figyelve észre vehetjük, hogy minden egyes szónak kulcsfontosságú szerepe van. Istenre figyelve eltérő úton mentek tovább, de visszatértek, hazájukba, az övéik közé. Van ilyen ma is! Ugyanabba a családba, gyulekezetbe, településre, csak már máshogy.

Viszont azt is fontos látni, hogy akit Isten valóban újjászült, keresni fogja a társaságát más igaz hívőknek, felekezetén belül vagy/és azon kívül is. Ez egy olyan „természetes szelekció”, mely valamilyen szinten láttatja a láthatalan egyház felekezeteken belüli / közötti kontúrjait. Még egyszer: nem szeretném „rangsorolni” a keresztények alcsoportjait, azok „hívőségének” mértéke szerint, de természetesen nem hallgat(hat)om el protestáns meggyőződésem, valamint a (jegyek kiszolgáltatásában is megnyilvánuló) hitvalló egyház iránti elköteleződésem.

Mindazonáltal megtört emberek vagyunk a magunk bűnökkel terhelt közösségeiben, s bár megváltva de sok teherrel is szembe kell nézzünk. Fontos alázatban, tiszteletben, szeretetben járnunk nagyobb családunk között. (E nagyobb családban, ott láthatjuk a különleges helyet betöltő idősebb testvér (=zsidóság) messiáshívő tagjait is, ugyanakkor Ábrahám (Ibrahim) másik fia utódainak monoteista vallását semmiképpen sem, még ha erre történtek is a múltban akár pápai közös imaalkalmakban megnyilvánuló közeledések – de ez már messzebb vezető, más téma…)

Botránkoztatás – nem hívők…

Jézus mondta főpapi imádságában „Többé nem vagyok a világban, de ők a világban vannak, én pedig tehozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te neved által, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi! (Jn 17:11) Akkori és jövőbeli tanítványaira gondolva hangzott el ez a könyörgés, kérés, közbenjárás Mesterünk részéről. Nem csak január egy hetére vagy szeptember 14-ére („keresztény egység napja”) vonatkozólag. A fenti idézett ige első felében szereplő „világ” nem csak jeles ünnepekkor nézi a magukat hívőknek, Krisztus követőinek mondókat, hanem egész évben. „De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem; hogy mindnyájan egyek legyenek, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem. Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk: én őbennük és te énbennem, hogy teljesen eggyé legyenek, hogy felismerje a világ, hogy te küldtél el engem, és úgy szeretted őket, ahogyan engem szerettél.” (Jn 17:20-23) Nem kisebb dolog, mint az Egyház (=krisztusi, mindenkori, láthatatlan, felekezeteken átívelő) bizonyságtétele függ ettől. Nagy bölcsességre és éberségre van szükségünk e fontos témában.  

E rövid írás célját három pontban tudnám összegezve megfogalmazni:

  • aláhúzni, hogy van helyes, Biblia szerinti „ökumenizmus”; értsünk a kifejezés alatt bármit…
  • keresni ezt az Isten szerinti egyensúlyt, sem nem totálisan elhúzódni, sem nem abban felolvadni! 
  • közben pedig imára buzdítani; értünk, egymásért, és a világért → hogy elhiggye, felismerje Jézust! 

Ez is érdekelhet

Gondolatok a Római Katolikus Egyház jelenlegi helyzetéről, jövőbeli irányairól

Hozzászólás írása