Puritán „meditáció” / gyakorlati tanácsok

/A puritán meditációval kapcsolatos korábbi írások elérhetők itt és itt/

Nincs annál rosszabb, mint amikor a hitélet kapcsán csak elvekről beszélünk gyakorlati útmutatás nélkül. Istennek hála a puritánok beszélnek a hétköznapi gyakorlatról is, ráadásul sok-sok instrukciót adnak számunkra. A kérdés persze az, hogy mennyire kell ezekhez betű szerint ragaszkodnunk, illetve mennyire térhetünk el tőlük, mennyire alakíthatjuk azokat a saját igényeink, személyiségünk, habitusunk és egyéni helyzetünk szerint. 

Először is, a puritánok számára lényeges, hogy a gyülekezetünk eljusson az elmélettől, a teóriától a realitásig, azaz a hívők személyes életükben alkalmazni tudják azt, amit megtanulnak. Eleve a puritán igehirdetés fókuszában a gyakorlat állt. Ez azért fontos, mert sokszor ma a gyakorlati hívő életről leszakítjuk az igehirdetést, a prédikációt, mintha az csak valamiféle tisztán elméleti elfoglaltság lenne. Így jön létre az a faramuci helyzet, hogy bizonyos hívők számára az igehirdetés és a meditáció, vagy az egyéni imaélet, közösségi lét két külön párhuzamos egyenes, amelyek között nincs szoros kapcsolat. A puritánok számára a kettő között viszont ok-okozati kapcsolat van, tehát nincs egyik a másik nélkül. Aki nem hallgat igehirdetéseket, az a hívő élet egyik legfontosabb erőforrását negligálja. Természetesen fontos, hogy az igehirdetéńs hallgatása ne csak intellektuális „tornagyakorlat” legyen, hanem érthető és fogyasztható igei igazság. Amelyik igehirdető ezt elmulasztja – az igehirdetés részeként az alkalmazást -, az híveinek spirituális egészségét és fittségét teszi kockára.

Másodszor fontos leszögezni, hogy bár maga a Biblia nem ad részletesen kidolgozott rendszert arra vonatkozóan, hogyan meditáljunk – arra, hogy hogyan elmélkedjünk Isten igazságain -, a puritánok által elénk tárt rendszer ugyanakkor teljes mértékben igei megalapozottságú. Eleve a Szentírás szövegéhez kötött. A puritánok azt mondták, hogy olyan hívők, mint Izsák, Dávid és Mária maguk is elmélkedtek Isten igéjén, és ezt valamilyen metódus szerint tették. Simon Chan a puritán meditációról írt doktori dolgozatában kimutatja, hogy Kálvin János is nagy hangsúlyt helyzetett az igei meditációra, ugyanakkor nem dolgozott ki gyakorlati mintát rá. Ez a puritánokra maradt.

Végül, a puritánok azt mondták – és ezzel igazolták a gyakorlatukat -, hogy a meditáció sokoldalú: nem csak az elmét, az intellektust érinti, hanem az érzelmeket és az akaratot is. Korábban már említettem Joel Beeke alapján, hogy Edmund Calamy szerint a meditáció akkor hatékony, ha három ajtón megy keresztül: a megértés, a szív és feldolgozás (ő ezt „benső” társalgásnak nevezi) ajtaján. Ilyen értelemben a puritánok szerint igenis vannak bizonyos “lépcsők” a meditációban. De ezt ne úgy képzeljük el, mintha ezeket szigorúan követve, egyféle módon, kötött sorrendben megmászva lehetne eljutni Istenhez. A metódusuk alapja az az egyszerű tétel, hogy a megértést mellőző érzelem és akarat vak és rendezetlen.

Gyakorlatra vonatkozó általános elvek

Milyen szabályai és elvei vannak a helyes meditáció gyakorlásának? A rövid válasz: biblikus alapok, rugalmasság és Isten Lelkére való teljes ráhagyatkozás. Ebből is látszik, hogy a meditációval kapcsolatos felfogásuk nem valamiféle élettelen behaviorizmus. Egyszerűen fogalmazva az Istenre, az Ő Krisztusban való munkájára és az Ő igéjére való totális ráhagyatkozás. Thomas Boston egyik prédikációjában azt mondja, hogy valld be magadnak, hogy képtelen vagy magadért bármit is tenni. Kérd az Urat, hogy munkálkodjon benned. Stephen Carnock “Delight in Prayer” című prédikációjában pedig azt fejtegeti, hogy Isten Lelke adja az örömöt a hívőnek a kötelességei teljesítésében: az imádságban, a Biblia olvasásában és a meditációban. Szerinte nincsen saját tűzhelyünk, ahonnan szikrát vehetnénk, tehát magunktól nem vagyunk képesek a spiritualitás terén örömöt csiholni. A Szentlélek az, aki ezt a mennyei hőt biztosítja számunkra. Wilhelmus Brakel fejezi ki talán a legjobban a meditáció struktúrája és a Lélek vezetése közötti egyensúlyt. Ő expressis verbis kijelenti, hogy nem akar konkrét szabályt előírni. Csak annyit mond, hogy kezd el, aztán majd meglátod, hogy számodra melyik a legalkalmasabb út. Egy idézőjeles szabály van csak: legyen az a határozott szándékod és a vágyad, hogy a kijelölt időben semmi mással nem akarsz foglalkozni. Engedd bele a szívedet az imádságba, és hagyatkozz teljesen a Lélekre, hogy részesedj a kegyelemből és hogy vezetést kapj.
A Lélek vezetését természetesen minden esetben Isten írott igéjéhez kötik a puritánok.

Technikai részletek

A technikai részletekről, magáról a módszerről Joseph Hall anglikán-puritán püspök (1574-1656) ír kimerítően a meditációról szóló művében (ld.: „The Art of Divine Meditation”). Nézzük meg, milyen tanácsokat ad számunkra, kiegészítve a felsorolást más puritán szerzők instrukcióival.

Hogyan fogjunk hozzá?

Az elvet itt egy érzékletes képpel fejezik ki a puritánok: egy új épület kapujának is díszesnek kell lennie. Hall szerint a régi költők is Istenhez folyamodtak egy ballada megírása előtt. A keresztyéneknek egyébként is imádkozniuk kell, mielőtt bármibe belekezdenének. Nyilván ez fokozottan igaz, ha olyan fontos dologról van szó, mint a meditáció. A meditáció előtt tehát imádkoznunk kell Istenhez, a segítségét kell kérnünk. 

A meditációval kapcsolatos egyik alapigazság továbbá, amivel még az elmélkedés megkezdése előtt tisztában kell lennünk, hogy minden gonosz gondolat magunkból származik, és minden jó és helyes gondolatot Istentől van. Ha az ima Istenhez intézett beszéd, akkor a célnak megfelelő meditáció az, amikor Isten szól hozzánk. A szívnek muszáj Istenhez szólnia, hogy Isten megszólítsa a szívünket. Az imádság és a meditáció tehát testvérei egymásnak. Ha az egyik nincs, a másik is hallgat. Az ima előkészíti a meditáció útját, a meditáció viszont tartalommal, erővel és élettel tölti meg az imádságot. Az ilyen imádság olyan, mint “királyi szolga, felékesít, felöltöztet bennünket.”

A meditációra készülő imádságnak nem szabad túl hosszúnak lennie, hiszen csak egy átjáró a meditáció csarnokába – átvezető út a meditációba. Az ima tereli útjára a meditációt, így könnyebb elkerülni mindazt, ami elvonná a figyelmünket elmélkedés közben. Továbbá az akaratunkat korrigálja, és felkelti a vágyakozásunkat az égi dolgok után, szívünket Istenhez köti, az értelmünket pedig megvilágosítja. 

Megfelelő körülmények / hely

Az egyedüllét, a magány a legmegfelelőbb a meditáció gyakorlására. Vissza kell húzodnunk a társaságtól. Ne felejtsük el, Jézus is magányosan meditált, lokálisan is elkülönülve a többiektől, pl. a hegyen, vagy egy ligetben. Izsák a szabadban meditált, kint a földeken, Keresztelő János a pusztában. Nem is a hely a lényeg, hanem az, hogy egyedül legyünk. Természetesen nincs olyan hely, ahol távol tudnánk lenni Istentől, hiszen Isten nincs kötve egyetlen helyhez sem. Ez azt jelenti, hogy bármilyen hely alkalmas lehet, ahol egyedül tudunk lenni huzamosabb ideig. A társaságot fizikai értelemben elhagyva spirituálisan is el tudunk szakadni a társaságtól. Persze az egyedüllét önmagában nem elég, mert sokféle gondolat elkísérhet minket a magányba. Jeromos állítólag a pusztában gyakran táncot lejtő római nőkre gondolt. Vigyázzunk, mert a negatív szellemi társaság – még a magányban is – rombolóbb, mint a fizikai társaság. Bizonyos emberek számára egy emberekkel teli nyilvános hely is alkalmas lehet, ha ilyen környezetben tudnak a hétköznapi gondolataiktól eltávolodni, pl. egy piacon, vagy egy nyilvános kávézóban, étteremben. Ha a viszonylagos magányt és nyugalmat biztosítani tudjuk a magunk számára ezeken az emberekkel zsúfolt helyeken is, akkor megfelelők lehetnek a meditációra, de az a legjobb, ha a lármát, a mozgást, a társaságot mellőzni tudjuk. Fontos, hogy nem csoportos egyedüllétről van itt szó, hanem olyan magányról, amiről senki sem tud. 

Megfelelő idő

Fontos, hogy amit nem tervezünk el, azt végül nem is fogjuk megtenni. El kell tervezni, hogy mikor meditálunk. Ki kell jelölni egy napot, órát, és ahhoz feltétlenül ragaszkodnunk kell. Minden kísértéssel szemben védeni kell ezt az időt. 

Isten nem ír elő konkrét órát, de talán a legjobb korán reggel meditálni. Ahogy Isten nincs helyhez kötve, úgy időhöz sem. Viszont mindannyiunknak különböző a temperamentumunk, ezért valaki számára az este, valaki számára a reggel a megfelelő. Vannak, akik éjszaka, vagy éjjel tudnak figyelni és koncentrálni, vannak, akik napközben. Korán reggel meditálni például azért jó, mert kipihentek vagyunk, és mert – mivel kevés benyomás ért – a lelkünket nem vonta el még annyi dolog Istentől. Mások számára viszont az éjszaka a megfelelő. Az éjszaka azért alkalmas a meditációra, mert jó esetben nyugalom jellemzi. Némelyek számára éppen az esti fáradtság kell ahhoz, hogy el tudjanak érzelmileg is távolodni a földi, hétköznapi dolgoktól, és hogy egyre inkább vonzódjanak a mennyei dolgok iránt. Izsák például az esti órákban elmékedett Isten dolgain. Viszont ezen a ponton nincs olyan előrírás, vagy parancs, amitől ne lehetne eltérni. Elegendő magunknak megtalálni a legmegfelelőbb időpontot, sőt, igény szerint módosíthatunk is az elmékedésre elkülönített napszakokon.

Hasonlóképp, minden nap egyaránt alkalmas a meditációra. Emellett viszont a puritánok hangsúlyozták, hogy a meditációra a lehető legalkalmasabb nap a vasárnap, az Úr napja. Úgy érveltek, hogy Isten eleve elkülönítette és megszentelte ezt a napot. A vasárnap tehát a keresztyének számára egy privilegizált nap, amit gazdag úmutatással látott el Isten. Ne feledjük, hogy az izraeliták számára nem esett az égből manna, hogy a szellemi, lelki dolgokra tudjanak koncentrálni, számunkra viszont éppen ez a nap tartogat igazán bőséges termést a mennyei, “lelki” mannából. Éppen akkor, amikor a fizikai munkától távol tartjuk magunkat. 

Testtartás, gesztusok

Itt is sokféle mód létezik. Sokszor ez egyetlen meditáción belül is változhat, attól függően, hogy miről és hogyan elmélkedunk. Arcra borulhatunk, térdelhetünk, valamikor állva maradunk. Van olyan, hogy felemeljük kezeinket. Nem lehet a gesztusokat uniformizálni, és egyetlen testtartást kötelezővé tenni. Valaki nyitott szemmel meditál, van aki csukott szemmel, azért, hogy semmi se vonja el a figyelmét. Az a jó, ha a lelkünk parancsol a testnek – ha a lelkünk rezdüléseit a meditációban a test “leköveti”. A bibliai Izsák választása is kiváló: ő maga valószínűsíthetően sétálva meditált. Testtartástól függetlenül igaz, hogy a fizikai test olyan eszköz, amivel kifejezhetjük a lélek hódolatát. Ebből következhet, hogy amikor a bűneinkre gondolunk, lehajtjuk fejünket, és a mellünket verjük. Ha öröm van bennünk, akkor mint Dávid kinyújtjuk a kezeinket az ég felé. Fontos, hogy a test itt eszköz, instrumentum. 

Témaválasztás

A világi, testies gondolatokat kerülni kell, tehát ne önmagáért való fantázialgás legyen a meditáció. A puritánok kifejezetten jó emberismerők. Azt mondják, hogy leginkább arra szoktunk gondolni, amit velünk tettek mások – rosszat, vagy jót –, illetve arra, hogy mi hogyan tehetünk magunkkal jót. Általában a vágyainkon álmodozunk, vagy pedig azzal foglalkozunk, hogy hogyan rejtsük el a bűneinket. Az okosabbak természeti dolgok után kutatnak. Itt a puritánok felsorolják az emberi érdeklődés spektrumába tartozó dolgokat: államformák, orvostudomány, csillagok, világűr, különféle teremtmények stb. Érdemes tényleg egyszer összegezni, hogy egy nap mire gondoltunk, merre mozogtak a gondolataink. Hall azt mondja, hogy sokan ismerik már az egész világot, csak magukat nem. Mindent meg akarunk ismerni, csak a magunk számára maradunk ismeretlenek. A puritánok számára az irányított gondolkodás tehát magától értetődő – tulajdonképpen ez a meditáció. A kérdés az, hogy min kellene gondolkodnunk. Említsünk meg pár témát Hall írása alapján, amelyek mindegyike egy hitigazsághoz köthető tapasztalat: pl. azon, hogy milyen visszataszító a természetünk; azon, hogy a bűneink mennyire veszélyesek és visszataszítóak; hogy milyen tökéletlenek vagyunk; vagy azon, hogy a Megváltó meghalt értünk; vagy a mennyről, amely számára meg lettünk váltva. A puritánok, mint mondtuk, realisták: tisztában vannak azzal, hogy még a keresztyének sem gondolkodnak el ezekről a témákról. Érdemes Isten személyein elidőznünk, Isten tulajdonságain, az igazságosságán, a hatalmán, a bölcsességén, az irgalmán, a munkáin, a teremtésén, a gondviselésén, a kormányzásán, a dicsőségének szépségén; Jézus Krisztuson, mint közvetítőn, az inkarnáció csodáján, a csodáin, a szenvedésén, a temetésén, a feltámadásán, a mennybe menetelén; A megváltásunk áldásain, a kiválasztáson és az eleve elrendelésen, Isten kegyelmén, a megszentelődésben való megőrzésünkön, első szüleinken, a bűneseten, a jelenlegi lázadásunkon, a bűnre való hajlandóságunkon; a kísértéseinkről is gondolkodhatunk, a sárkamentumokról, a sákramentumok használatáról, a hit természetén és gyakorlásán, a bűnbánaton, az élet nehézségein, a halál jelentőségén és változhatatlanságán, vagy az ítélet és a pokol szörnyűségén. 

Természetesen kardinális jelentőségű a témaválasztás. Itt fontos elv, hogy el kell vetni azt, amiből nem lenne hasznunk, ami nem válna javunkra. Nyilván fontos tisztában lenni azzal, hogy mire van szükségünk, mi lenne az épülésünkre. 

A meditáció folyamata

Léteznek olyan módszerek, melyek javallottak, és olyanok is, amelyek nem. A rendszeresség rendkívül lényeges: az egymásutániság követése és a hektikusság kerülése. Meditálni nem lehet rendezetlen állapotban, zavarodottan. A meditáció megértéssel kezdődik, és vággyal, vágyakozással végződik. Másképp kifejezve: az aggyal kezdődik és a szívvel végződik. De úgy is mondhatjuk, hogy a földön kezdődik, és a mennybe száll fel. Természetesen mindez nem egy szempillantás alatt történik, idő kell hozzá, ezért beszélünk folyamatról. Bizonyos szinteken kell átmenni, meghatározott lépcsőfokokat kell megmászni. Ezeket a stációkat azok fejlesztették ki, akik már végigmentek a meditáció útján, ugyanakkor a puritán szerzők ódzkodnak attól, hogy az embereket kőbe vésett módszerekhez kössék. Mindenki számára az a módszer a legmegfelelőbb, ami a szívét igazán megérinti. Ugyan a rendezettség, az egymásutániság fontos a meditáció során, de ez nem jelenti egyszersmind azt, hogy a puritán szerzők által felsorolt stációkat mindig ugyanolyan logikai sorrendben kellene követni.