12
dec
2019

Egy tisztázó beszélgetés a misztikáról (2. rész) – kegyességi alternatívák protestánsok számára

Márkus Tamással való beszélgetésem apropója, hogy a „Teológusok párbeszédben” konferenciasorozat VIII. eseményén volt egy „kerekasztal beszélgetése” Kovács Endrével. Sokan jelezték utána, hogy elbeszéltek egymás mellett a felek. A félreértések abból adódhattak, hogy nem határozták meg igazán sem a közönség, sem egymás előtt, hogy mit értenek pontosan misztika alatt. Az interjúban arra voltam kíváncsi, hogy Tamás mit ért a fogalom alatt, és mi az pontosan, amit kritikával illet.  

MBB: – Tamás, az első részt ott hagytuk abba, hogy említetted: a puritánok öröksége és kegyessége tökéletes példa lehetne a protestánsok számára. Megemlítetted azt is, hogy ők anno kidolgoztak egy meditációs gyakorlatot is. Erről esetleg beszélnél bővebben? 

MTA: – Igen. Fontos hangsúlyozni már rögtön az elején, hogy meditáció alatt a puritánok nem a buddhizmusból és hinduizmusból ismert meditációt értették, tehát nem a szellem-lélek megüresítését, világtól való elszakadását és az ún. kozmikus világlélekkel való egyesülést, de mindeközben különbözik a korábban kifejtett keresztyén misztikus úttól is. 

A keresztyén egyház a puritánok szerint, de egyébként a reformátorok szerint is csakis biblikus meditációt végezhet, amelynek része a bűntől való elszakadás, és az Istennek odaszánt – és a felebarátok irányában elkötelezett – élet. 

MBB: – Ezt hogy kell elképzelni? 

MTA: – Nagyon izgalmas téma ez, aminek részletes összefoglalását megtaláljuk a Joel R. Beeke és Mark Jones által jegyzett „Puritán rendszeres teológiában”, ahol az egyes teológiai témák kapcsán összeszedik a puritán írók gondolatait. Ebben olvashatunk a puritán meditációról is. Haladjunk mi is az itt található összegzés mentén.

A puritánok beszélnek a meditáció definíciójáról, módjáról: arról, hogy miért szükséges; arról, hogy miért hasznos; és beszélnek a meditáció konkrét témáiról is. Mindeközben szigorúan bibliai alapokra támaszkodnak: ószövetségi példákra, zsoltárokra stb. Dávid mondja a következőket: „Szívem csak izzott bensőmben, amíg elmélkedtem, tűz égette lelkem.” (Zsolt 39,4). A meditáció a puritánok biblikus értelmezésében nem más, mint kifejezni szavakkal azt, ami bennünk van – magunkhoz beszélni tulajdonképpen, a bibliai szavait, mondatait idézni, amelyeket megjegyeztünk. A Biblia is említi ezt a típusú meditációt: „És kiméne Izsák este felé elmélkedni a mezőre, és felemelé szemeit és látá, hogy ímé tevék jőnek.” (1Móz 24,63, Károli) Józsúénak a következőt parancsolja Isten: „El ne távozzék e törvénynek könyve a te szádtól, hanem gondolkodjál arról éjjel és nappal, hogy vigyázz és mindent úgy cselekedjél, a mint írva van abban, mert akkor leszel jó szerencsés a te utaidon és akkor boldogulsz.” (Józs 6,8) Józsúénak a Tóráról kellett meditálnia. 

Az „elmélkedés” szó legtöbbször a Zsoltárok könyvében kerül elő. Az első zsoltárban is szerepel: „Boldog ember az, a ki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem áll, és csúfolódók székében nem ül; Hanem az Úr törvényében van gyönyörűsége, és az ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal.” (Károli) A 63. zsoltárban Dávid szavait olvassuk, ami egyébként megvilágítja számunkra a szerző általános tevékenységét: „Ha reád gondolok ágyamban: őrváltásról őrváltásra rólad elmélkedem.” (Károli) A 119. zsoltárban pedig ez áll: „Ébren van szemem az éjszakai őrváltáskor is, és elmélkedem ígéreteiden.” (RUF) 

MBB: – Ez idáig rendben van. De arról még keveset beszéltél, hogy mit is értenek a puritánok pontosan meditáció alatt. 

MTA: – A puritánok szerint meditáció alatt azt értjük, hogy valamire az ember magában reflektál, valaminek utána gondol, valamin elgondolkodik, valamin elmélkedik. Egy formális meditációnak persze mindig van valamilyen konkrét tematikája. 

Általában azt hangsúlyozták, hogy a bibliai meditáció tárgya a háromegy Isten és az Ő szava. Az Isten szavában gyökerező meditációval elhatárolták magukat mindenféle hamis miszticizmustól, ahol a meditáció a tettek rovására történik, fantáziálás pedig a bibliai összefüggések rovására. Szerintük mind a szív, mind az értelem fontos a meditálásban. Aki meditál, az az ő értelmezésükben egy konkrét témára irányítja az intellektusát és az érzelmeit is.

Edmund Calamy (1600-1666), angol presbiteriánus egyházvezető szerint a meditációnak három ajtón kell keresztülmennie: először az értelem ajtaján, majd a szív és érzelmek ajtaján, végül a gyakorlati élet ajtaján.

Edmund Calamy

A meditáció a puritánok számára olyan mint az olaj, amivel megolajozzák a szerkezetet, amivel könnyebben használjuk a kegyelem eszközeit: könnyebben megy vele a Szentírás olvasása, az igehirdetések hallgatása, az imádság stb; sőt, elmélyíti a kegyelem ismertetőjeleit: a bűnbánatot, a hitet és az alázatot, erősíti az Istennel, a keresztyénekkel és minden emberrel való kapcsolatunkat.

MBB: – Miben különbözik ez a római-katolikus meditációtól (lelkigyakorlattól)? 

MTA: – Tőlük eltérően nem annyira Jézus életének eseményein, hanem hit-igazságokon vagy pedig a Szentírás egyes kijelentésein meditáltak, és hangsúlyozták, hogy a fantáziát a Szentírásnak kell korlátoznia és irányítania. 

Joseph Hall (1574-1656) püspök, egy moderált puritán szerző, aki „Az Isteni meditáció művészete” című könyvében részletesen ír a meditációról, korlátozza az emberi fantázia szerepét, és azt szigorúan az írott kijelentéshez köti. A puritánok kifejezetten ódzkodtak az Anzelm-, illetve Loyolai Ignác-féle (és más római katolikusok által gyakorolt) technikától, akik az evangélium történeteit (különösen is Krisztus elfogását, kereszthalálát és feltámadását) vizualizálták. A puritánok mindig az Íráshoz kötött, korlátok között tartott, megszentelt fantáziáról beszéltek.

Joseph Hall

A meditáció gyakorlatilag a mindennapi kegyességet jelölte, és egészen prózai a formája és tartalma is: el kell különíteni egy kis időt, el kell vonulni egyedül a szobánkba, vagy el kell menni sétálni, és ott Isten dolgairól kell gondolkodnunk, elmélkednünk. Ennek az elfoglaltságnak Istenen, Krisztuson és a bibliai igazságokon kell nyugodnia. Calamy ahhoz hasonlítja ezt, mint amikor a méh rászáll egy virágra, elidőzik azon, és kiszívja belőle a nektárt. 

MBB: – A puritánok szerint a meditáció milyen forrásból származik? 

MTA: – Thomas White (1557-1610) szerint a tudatos meditáció négy forrásból táplálkozik: 1.) először a Szentírásból, 2.) a keresztyénség gyakorlati igazságaiból, 3.) élményekből (életesemények) 4.) igehirdetések hallgatásából és olvasásából. Az utolsó kifejezetten fontos. White azt írja: „jobb csak egy igehirdetést meghallgatni, és azon meditálni, mint kettőt meghallgatni meditáció nélkül.”

Voltak puritánok, akik a tudatos meditációt két külön részre osztották fel: 1.) direkt meditációra, amely a meditáció tárgyára irányult, és 2.) reflexív meditációra, ami a meditáló személyre reflektált. Tulajdonképpen ez arra irányult, hogy mind az értelem, mind a lelkiismeret cselekvő legyen közben. 

White így fogalmaz: „a direkt meditáció megvilágítja a szellemet ismerettel, míg a reflexív meditáció a szívet jósággal tölti be.” A szív nélkül a meditáció pusztán tanulás volna. Thomas Watson (1620-1686), a neves nonkonformista lelkész és író fogalmaz így: “a tanulás az, ha megtalálunk egy igazságot, a meditáció az, ha egy szellemi-lelki igazságot finomítjuk. Az egyik az aranytallér után kutat, a másik aranyat bányászik. A tanulás a téli naphoz hasonlít, aminek kevés az ereje, és nem is ad igazán meleget. A meditáció.. megolvasztja a szívet, ha az hideg, és a szeretet könnyeire fakaszt.”

MBB: – Melyek a puritán meditáció témái? 

MTA: – Gyakorlatilag egy renszeres teológia egyes fő és alfejezetei: prolegomena, Istenről szóló tan, antropológia, krisztológia, szoteriológia, ekkleziológia és eszkatológia. 

Joseph Hall 87 témát sorolt fel, amin érdemes meditálni, és ezekhez paragrafusokat is mellékelt, hogy konkrétan hogyan kell ezt a témától függően megtenni. Említsünk meg párat ezek közül: Dicsőség és nagyság; tudatlanság; romlottság; szent élet; a gonosz társadalom; Isten ígéretei; a világ szeretete; elégedettség; boldogság; ég és föld; munka és fáradozás; a menny és a pokol; bűn; siker; a kegyelemben való növekedés; büszkeség; a bűn gyűlölete; az imádság; szeretet; istenkáromlás; engedelmesség; a kegyelem eszközeinek használata; dicsőítés; önvizsgálat; megpróbáltatások; az élet rövidsége; a hívők öröme , aggódás és félelem; a szívünk és a nyelvünk; irigység; gondviselés; gondok; jó cselekedetek; bűnbánat; szellemi harc; harc a kísértésekben; alázat stb. (Hall, Art of Meditation, 37-60.o.). 

John Owen (1616-1683), az egyik legkiemelkedőbb puritán lelkész, egyházi vezető szerint – és hangsúlyozza, hogy ezt a tapasztalatai mondatják vele – bizonyos témákra jobban kell koncentrálnunk, mint más témákra. Szerinte akkor fogunk a kegyelemben növekedni, ha Krisztus személyén, Krisztus királyságának dicsőségén és az ő szeretetén meditálunk. 

John Owen

Talán a menny volt a puritán meditáció legfontosabb témája: a hely, ahol Isten megismerése, dicsőítése és élvezete a legjobban megvalósul, ahol Krisztus Isten jobbján ül, és ahol a szentek ujjonganak és örvendeznek. Milyen érdekes, hogy ma sokan ezt azzal hárítanák, hogy ne elmélkedjünk a mennyről, hiszen alig rendelkezünk róla információval. A puritánok ezt máshogy gondolták. A menny azért is a meditáció legfontosabb témája, mert Krisztus jelenleg a mennyben van, és a mi üdvösségünk a vele való Szentlélek általi egységünkben áll. Krisztus a mi bölcsességünk, igazságunk, megszentelődésünk és üdvösségünk. Krisztus a menny középpontja, és a hitünk, reményünk és szeretetünk középpontjának is neki kell lenni. Továbbá a menny a vándorlásunk végső célja. Vándorként járunk a földön, akik hitben, reményben, reményben és szeretetben a mennybe felé tartunk, hogy Krisztussal legyünk. 

MBB: – Ezzel együtt még Jézus Krisztus üdvösségszerző munkáján is jó, ha sokat meditálunk. 

MTA: – Igen, és ez el is várható egy hívőtől, azért hogy helyes módon részesüljön az úrvacsora sákramentumában. Thomas White írja, hogy az úrvacsorával kapcsolatos, azt megelőző, azt kísérő és követő kötelezettség a következő témákról meditálnunk: az Atya Isten szeretetéről, a Fiú Isten, Jézus Krisztus szeretetéről – az személyének tökéletességéről, kiválóságáról, szenvedéseink nagyságáról, és arról is, hogy mi volt a célja ennek – az, hogy Isten igazságát kielégítse. Ugyanígy utána kell gondolni annak, ami mindezt kiábrázolja a hívő számára – a sákramentum lényegén és természetén kell meditálnunk. (White, A Method and Instructions for the Art of Divine Meditation, 88.o.). 

Calamy 12 olyan témát sorol fel, amely lényeges a sákramentumokhoz: az Atya Isten csodálatos szeretete, hogy odaadta értünk Krisztust. Krisztus szeretete, hogy odaadta magát értünk. A bűn visszataszító volta. A sákramentumi vacsora kiválósága; önnön méltatlanságunk; lelki-szellemi hiányosságunk és szükségünk; mindazok átkozott volta, akik méltatlanul járulnak az úrvacsorához; azok áldott állapota, akik méltó módon veszik a sákramentum részeit (a kenyér és a bor); a sákramentumi cselekvés (a lelkész mozdulatai, amivel reprezentálja Krisztust); a sákramentum ígéretei. 

Voltak olyan puritán írók, mint pl. Edwards Reynolds (1599-1676), akik egy teljes művet szenteltek a témának, hogy a hívők számára segítséget nyújtsanak az úrvacsorával kapcsolatban. 

Edward Reynolds

John Owen megmutatja, hogy az úrvacsorára való készülésnek része úgy a meditáció, az önvizsgálat, mint a könyörgés és a várakozás. Minden hívő részéről elvárható, hogy részt vegyen ebben az előkészületben (Lásd Westminsteri Nagy Káté, 171., 174., és 175. kérdés-felelet). 

A puritánok azt is hangsúlyozták, hogy a nyugalom napja a meditáció különleges ideje. Az istenfélők szellemi táplálkozásának az ideje, akik ilyenkor gyűjtenek a szellemi dolgokban tartalékot az elkövetkező hétre. Ezért a hívők sabbatját, azaz a vasárnapot a „lélek vásári napjának” nevezték. Egyébként voltak puritánok, mint pl. Nathanael Ranew (1602-1677), kálvinista lelkész, akik a szellemi érettségtől függően adtak instrukciókat a keresztyéneknek. Ranew külön-külön ad tanácsot az új megtérőknek, az érettebbeknek és az érett keresztyéneknek. Azt mondja, hogy minél régebb óta keresztyén valaki, annál mélyrehatóbb meditációt várhatunk el tőle. 

MBB: – Miért szükséges a meditáció, és miért kötelességünk meditálni? 

MTA: – Először is azért fontos, mert maga Isten parancsolja, hogy higgyünk és azt is, hogy igéjén meditáljunk. 

Másodszor az igén úgy kell meditálnunk, mintha az az Isten személyesen nekünk címzett levele lenne. 

Harmadszor azért, mert meditáció nélkül az ember nem lehet állhatatos keresztyén. 

Negyedszer azért, mert egyébként nincs hasznunkra a hirdetett ige. 

Ötödször azért, mert meditáció nélkül kevésbé lesznek hatékonyak az imádságaink. 

Hatodszor azért, mert aki nem meditál, nem is tudja az igazságot megvédeni, hiszen nincs önismerete, mivel nem ütköztette magával az igazságot. 

Hetedszer – ez a lelkészekre vonatkozik – az igehirdetésre való készülés lényeges részét képezi. Johann Albrecht Bengel (1687-1752), evangélikus pietista lelkész ezt úgy fogalmazta meg: „fordulj oda mindenestől a szöveghez, és a szöveget mindenestül alkalmazd magadra.” 

MBB: – A puritán szerzőknél megtaláljuk a meditáció pontos feltételeit és szabályait is. Melyek ezek? 

MTA: – Először: legalább egyszer, de jobb kétszer meditálni egy nap. Napi kétszer meditálni az ideális. Az általános elv, hogy minél többet meditálsz a Szentháromság Istenen és az ő igazságain, annál jobban fogsz benne bízni, annál nagyobb lesz a megismerésed is. Ráadásul a meditálás is, mint olyan, egyre könnyebbé válik. Épp ezért nem jó hosszú kihagyásokat tartani. 

William Bates (1625-1699), angol presbiteriánus lelkipásztor ezt úgy fogalmazza meg, hogy olyan ez, mint amikor egy madár hosszú időre elhagyja a fészkét, és a tojások kihűlnek, és már nem lehet visszafordítani a folyamatot. Folyamatosan kotlani kell rajtuk ahhoz, hogy élet fakadjon belőlük. Ha tehát hosszú időre elhanyagoljuk a hitéleti kötelességeinket, akkor az érzelmeink kihűlnek, hideggé válunk, és nem ösztönöznek szentségre, és a lelkünk számára már nem nyújtanak vígaszt (Bates, On Divine Meditation, 3. kötet, 124.o.). 

William Bates

Másodszor: Legjobb ha kijelölsz egy kötött időpontot, és ahhoz ragaszkodsz. Egy olyan idő legyen, amikor a hétköznapi teendőket távol tudod tartani, pl. korán reggel. Valakinek az este a megfelelő. Egy olyan megfelelő időszaknak kell lennie, amikor növekeni tudunk és nem korlátoznak más kötelességeink. Az Úr napját, a vasárnapot érdemes kihasználni a meditációval való foglalatoskodásra. A Westminsteri Teológusok javasolják a nyilvános istentisztelettel kapcsolatos iránymutatásukban (Directory for the Publique Worship of God), hogy a nyilvános, ünnepi gyülekezeti összejövetel utáni idő alkalmas arra, hogy az elhangzott igehirdetés olvasásával, ismételgetésével és az azon való meditációval töltsük. Baxter a következőképpen fejezi ki: melyik nap lenne alkalmasabb arra, hogy – átvitt értelemben – a mennyekbe felemelkedjünk, mint az, amelyiken Urunk felemeltetett a földről és amelyen végérvényesen győzelmet aratott a halál és a pokol felett, és amelyen a menny befogadta őt? 

De vannak különleges alkalmak is, amikor a meditáció sokat segíthet. A puritánok szerint a következő alkalmak: Ha Isten különleges módon megérint, és megeleveníti a lelked, vagy amikor fájdalom, szenvedés, aggodalom és kísértések gyötörnek – amikor ezek elbizonytalanítanak, felkavarják a lelkedet. Vagy ha a testi, fizikai halál egyre közelebb van, amikor már nincs sok hátra. Vagy amikor a szívedet megérinti az igehirdetés, vagy a sákramentummal való élés, vagy amikor valamilyen eseményben meglátod Isten kegyelmét, ítéletét vagy gondviselését, vagy – ez már részben előkerült -, amikor valamilyen komoly kötelesség előtt állsz, pl. úrvacsora vagy a nyugalom napja előtt. 

Harmadszor: ki kell tartani, mert nem könnyű: Bates szerint (“On Divine Meditation”, 3. kötet, 125.o.) olyan mint nyirkos fával tüzet gyújtani. Ha kitartasz, először füst lesz, majd kisebb szikrák, végül lángolni fog. Vannak időszakok, amikor nem lobbannak fel a lángok, de nem baj, tovább kell egyszerűen csinálni. Ezenkívül meghatározott időkeretet nem javasolnak, de James Usher hetente legalább egy órát javasol. Baxter szerint az Úr napja, tehát vasárnap a legjobb erre.

MBB: – Hogyan készüljünk elő a meditációra? Mit ajánlanak nekünk a puritánok?

MTA: Az előkészülés több részből áll: 

  1. A szívünket tegyük szabaddá a világtól – az elfoglaltságainktól, az örömeinktől, a benső békétlenségtől: imádkozzunk Istenhez, hogy tartsa távol a félrevívő gondolatainktól. 
  2. Gondoskodni kell arról, hogy a szívünk megszabaduljon a bűntől, a bűn piszkától, és benső szerelem támadjon a lelki dolgok iránt benne. 
  3. Abszolút komolysággal állj neki meditálni: tisztában kell lennünk a jelentőségével és a benne rejlő potenciállal.
  4. Találni kell egy helyet a meditációra, ami nyugodt és ahol nem zavarnak meg. Az egyedüllétre kell törekedni, a csöndre és a nyugalomra: ki kell zárni a társaságot, a lármát és a mozgást (Joseph Hall). Ha találtál megfelelő helyet, akkor ott kell maradnod. Egyes puritánok azt javasolják, hogy legyen ez a hely sötét, vagy hogy be kell csukni a szemünket, hogy a vizuális ingerek ne tereljék el a figyelmünket, mások azt javasolják, hogy menjünk ki a természetbe. 
  5. Olyan testtartást vegyél fel, ami hódolatteljes, alázatos, mindegy, hogy állsz vagy ülsz, gyalogolsz. A meditáció alatt a testnek a lélek szolgájává kell lennie, és követnie kell a rezdüléseit. A cél: a lelket, szellemet és a testet Jézus arcának dicsőségére irányítani (2Kor 4,6). 

MBB: – Milyen irányelveket fogalmaztak meg a puritánok?

MTA: – A puritánok irányelveket adtak a meditáció teljes folyamatára: először a Szentlélek segítségét kell kérni: erőért kell imádkozni, hogy használni tudd a szellemedet, és hogy a hited szemeivel a feladatra tudj fókuszálni. A Szentírás kell olvasni, kiválasztva egy verset vagy egy hitigazságot, amelyen meditálni szeretnél. Az elején „könnyedebb” témákkal kell kezdeni, pl. Isten tulajdonságaival, és csak később menj a Szentháromságra. Egy meditáció alatt csak egy témával foglalkozz. Olyan témát válassz, ami a jelenlegi élethelyzetedhez illik, ami a lelked hiányára válasz lehet, amikor szükséged van. Ha pl. bártotalan vagy, meditálj azon, hogy Krisztus hogyan fogadta magához a bűnösöket, hogy elfogadta azokat, és megbocsátott mindazoknak, akik hozzá tértek. Ha a lelkiismereted nyugtalan, meditálj Isten ígéretein, azon, hogy a bűnbánó bűnösnek kegyelmet ad. Ha anyagi nehézségeid vannak, meditálj Isten csodálatos gondviselésén, hogy hogyan gondoskodik Isten azokról, akik szükséget szenvednek.

Ezután a kiválaszott igeszakaszt vagy igeverset tanuld meg kívülről, hogy azzal erősítsd a hitedet. George Swinnock (1627–1673), angol nonkonformista lelkész szerint három könyvet használjunk: a lelkiismeret könyvét; a látható és körülöttünk lévő teremtés könyvét (nyilván képletesen érti); és a Szentírást, amikor egy téma különféle aspektusain elmélkedünk: egy adott dolog kapcsán meg kell vizsgálni a nevét, az okokat, a tulajdonságokat, a gyümölcseit és hatását. Forgatni kell a szívünkben az adott dolgot, ahogy egykor Mária forgatta a szívében Isten ígéretét. Calamy ad egy példát számunkra a bűn kapcsán: először a bűn leírását nézzük meg, utána a bűn kiterjedését. Majd gondoljunk a bűn okaira, illetve a bűn eredetére, majd a bűn átkozott gyümölcseire és hatására. Gondoljunk arra, hogy mi tartozik általános értelemben a bűnhöz, és milyen általános tulajdonságai vannak a bűnnek, és hogy jelennek meg ezek a konkrét személyes bűnök esetében. Majd gondoljunk a bűn ellentétére, később pedig arra, hogy a Szentírás hogyan nevezi a bűnt, milyen szavakat használ rá. 

MBB: – Már röviden említetted, de kérlek, fejtsd ki bővebben is, hogy miért hasznos a meditáció. 

MTA: – Számtalan hasznát, előnyét és áldását felsorolják a meditációnak a puritánok. Csak néhány ezek közül: a meditáció segít a háromegy Istenre koncentrálni; őt mindegyik személyében szeretni és örömünket lelni benne intellektuális, szellemi és esztétikai szinten egyaránt; segít növekedni a szent igazságban; növeli a hitünket, hiszen segítségünkre van minden testi-lelki nehézségben, hogy Isten ígéreteibe és Isten gondviselésébe vessük bizalmunkat; megerősíti az érzéseinket. Sőt, Watson az érzelmek fújtatójának nevezi a meditációt. Azt mondja, hogy a kotlóshoz hasonlóan, aki a kicsinyein ül, a meditáció jó érzelmeket „költ”. (Watson, Sermons, 256.o.) A meditáció bűnbánatra vezet és megjobbítja az életet; a meditáció segít abban, hogy úgy tekintsünk az istentiszteletre, amit rendszeresen kell látogatni, hogy előrébb helyezzük Isten házát a sajátunknál. A meditáció nagy segítség az imádságban – az ima hangszerét felhangolja az imádság előtt. A meditáció segít abban, hogy valóban hasznunkra váljon az ige hallgatása és olvasása. Élettel telivé teszi az igét és energiává a lelkünk számára. 

Williams Bates írja, hogy ha valaki hallgatja az igét, az olyan, mintha táplálékot venne magához, ha pedig az igén meditálunk, az olyan, mintha emésztenénk. Isten igéjének a megemésztése vezet a meditáció által szívbéli érzésekhez, komoly elhatározásokhoz és szent cselekedetekhez (Bates, On Divine Meditation, in: Works, 3. Kötet, 131.o.). 

A meditáció segít abban, hogy a sákramentumok által is megtapasztaljuk Isten irántunk való kegyelmét, és hogy a hit, a remény, a szeretet és az alázat a lelkünkben növekedjenek. A meditáció által világossá válik számunkra a bűn undorító és visszataszító volta. 

Thomas Hooker (1586-1647) mondja, hogy a meditáció erős ellenméreg a bűnnel szemben, gyógyszer a kapzsiság ellen. 

William Fenner szerint a meditáció minden érvet összegyűjt és minden erőt arra összpontosít, hogy a bűneinket a szívünkre helyezze, és hogy átérezzük nyomasztó voltát (Fenner, The Use and Benefit of Divine Meditation, 3.o.). 

Többek között a további előnyeit sorolják még fel:

  • A meditáció segít a hitben kitartani. 
  • A meditáció erős fegyver, amivel ki tudjuk védeni, hárítani tudjuk az ördög támadásait. 
  • A meditáció segít abban, hogy elkerüljük a hiú, becsvágyó és bűnös gondolatokat. 
  • A meditáció Istent dicsőíti. 
  • A meditáció kimunkálja bennünk az Isten és áldásai iránti hálát. 

Thomas Brookes (1608-1680), angol nonkonformista lelkész nagyon szépen fogalmazza meg: a meditáció a lelkünk tápláléka, gyomra és az a természetes meleg, amely által a szellemi igazságokat megemésztjük. Nem az lesz a legerősebb, legbölcsebb, legszeretőbb keresztyén, aki a legtöbbet olvassa a Szentírást, hanem az, aki a legtöbbet meditál.

Thomas Brookes

MBB: – Ez mind nagyon szép és jó, számomra lelkesítő is. Mik azok, melyek hátráltatják a meditációt? 

MTA: – Első akadály: tudatlanság, vagy alkalmatlanság: vannak, akik azt mondják, hogy nem tudják a figyelmüket egyetlen egy dologra irányítani – nem tudnak koncentrálni. Mintha a gondolataik tollak lennének, amelyek jobbra-balra hánykódnak. Azonban a képtelenség, tudatlanság, csapongó gondolatok nem jelenthetnek kibúvót a kötelesség alól. Az igazság valójában nem az, hogy nem megy, hanem az, hogy elhanyagoljuk a meditációt, és nem szeretjük az igazságot. A bűnös mulasztás nem mentesít minket az Isten előtti kötelességektől, hasonlóan egy szolgához, aki nem hivatkozhat arra, amikor számon kérik, hogy részeg volt – mondja Thomas Manton. Gyakorolni kell magunkat benne, és egyre könnyebb lesz, és egyre nagyobb örömünk lesz, miközben végezzük. 

A második akadály, ha valaki túl elfoglalt: az emberek gyakran hivatkoznak arra, hogy annyi a munkájuk, és olyan sok elfoglaltságuk van, hogy egyszerűen nincs idejük odaszánni magukat egy ilyen csodálatos és komoly kötelesség teljesítésére. Ezzel szemben azt hozták fel, hogy a valódi hit nem valami, amit csak szabadidőben kell megélni. A sok munkának inkább arra kellene ösztönöznie minket, hogy többet meditáljunk, hiszen annál inkább szükségünk van rá, hogy Isten elé menjünk. 

A harmadik akadály: szellemi restség, lustaság; ezek az emberek bevallják, hogy bár jó szándékaik vannak, a lelkük-szellemük arra tendál, hogy eltávolodjon a meditációtól. A válasz erre a következő: a Mt 11,12-ben azt olvassuk, hogy „Keresztelő János napjaitól mostanig a mennyek országa erőszakot szenved, és az erőszakosok igyekeznek hatalmukba keríteni.” Miért lusta valaki a szellemi dolgok terén, miközben a világi, szekuláris munkájában nem ilyen, hanem teljesít és folyamatosan előrébb akar jutni? A Péld 23,21-ben azt olvassuk, hogy „rongyokba öltöztet a sok alvás.” Thomas Manton (1620-1677) a következőképpen fejezi ezt ki: „jobb fáradozni és fájdalmat érezni, mint a sötétség láncaiban vergődni.”

Thomas Manton

A negyedik akadály: világi barátságok és örömök. Az ilyen emberek nem akarnak igazak lenni, és nem akarják maguk mögött hagyni a hiábavaló beszélgetéseiket és barátaikat. Ugyanakkor a világ örömei elveszik az önuralmunkat és a testünket képtelenné teszik arra, hogy eleget tegyünk a meditálásra vonatkozó kötelességünknek. Arra kell gondolni, hogy a hit összehasonlíthatatlanul édesebb az érzéki örömöknél – mondja Bates (On Divine Meditation,  in: Works, 3. Kötet, 122.o.).

Az ötödik akadály: a szív ellenállása. Ezek az emberek azt mondják, hogy nem akarnak egy ilyen nehéz igát a nyakukba venni. Félnek attól, hogy egyedül legyenek az Istennel, mert ez bűnnel terheli meg őket. Erre a következőt lehet válaszolni: meg kell tisztítani a lelkiismeretet Krisztus vérének mélyreható magunkra alkalmazásával – javasolja Manton -, majd alá kell vetni magunkat a kegyelem eszközeinek, amelyekhez a meditáció is tartozik (Zsolt 19,15). 

Komoly következményei lesznek annak, ha valaki a meditációt elhanyagolja – óv minket Calamy. Miért van az, hogy Isten ígéretei és fenyegetései ilyen kis hatással vannak ránk? Azért, mert nem meditálunk. Miért vagyunk Istennel szemben ennyire hálátlanok az áldásaiért? Miért van az, hogy Isten gondviselése és a megkísértések, megpróbáltatások nem termik az istenfélelem gyümölcseit az életünkben? Miért nem tekintünk az igére és a sákramentumokra olyan kiváltságokként, amelyekben – másokkal szemben – nekünk részünk lehet. Miért vagyunk ennyire lusták az örök életre való törekvésben? Nagyobb részt nem azért, mert nem gyakoroljuk a meditációt? (Calamy, The Art of Divine Mediation, 29-40.o.)

Nevelnünk kell magunkat a meditációra, ezt mondta a legtöbb puritán pásztor. Ugyanakkor a legtöbb ember ezt nem tekintette kötelességének, már a puritánok alatt sem. Sokan nyugtalankodnak – írja Baxter -, ha elmulasztanak egy prédikációt, vagy egy böjtöt, egy nyilvános imádságot, de soha nem okoz problémát nekik, ha az egész életükben elhanyagolták mindezidáig a meditációt (Baxter, The Saint’s Everlasting Rest, 549.o.).

MBB: – Ha jól értelek, akkor a meditáció egyik fontos része az önvizsgálat. 

MTA: – A puritán írók jellemzően azzal kezdték a műveiket, hogy önvizsgálatra szólították fel az olvasót, amely a következő elemekből állt: 

Kérdés volt, hogy a meditációra mi motivál, az eleven hit megélése? Ugyanis a valódi meditációt nem lehet elválasztani a megélt hittől. Azt javasolták, hogy sarkantyúzza meg az ember a lelkét, hogy a meditáció alkalmával Krisztussal beszélgessen, hogy tekintsünk az ígéreteinkre és előjogainkra, gondolkodjunk el róluk, tegyük őket a nyelvünk alá és ízlelgessük ezeket mindaddig, amíg édeset nem érzünk. Együtt is tekintsünk rájuk, majd külön-külön, egyenként (Samuel Ward, A Collection of Sermons and Treatises, (London, 1635), 69.o.

A puritánok meditációja több volt egy különleges kegyelmi eszköznél. Az Istennek odaszánt élet átfogó módszerét jelentette számukra – egy biblikus, doktrinálisan helyes és tapasztalatilag gazdag, gyakorlati tudás. Teológiájukat Pál, Ágoston és Kálvin alakította a legjelentősebben. A Szentírásból, a teremtésből és a lelkiismeretből merítettek leginkább. William Bridge (1600-1670) independens lelkész ezt úgy fejezte ki, hogy a meditáció a lélek áhitatos, buzgó és intenzív elfoglaltsága, melynek célja, hogy az ember saját hasznára és örömére elgondolkozzon valamin, elidőzzön annál és hogy hozzá kösse magát, ami aztán Isten dicsőítéséhez vezet (On Divine Meditation, in: Works, 3. Kötet, 125.o.). 

MBB: – Azt már említetted, hogy a puritánok milyen szigorúan vették a meditációt. De mégis, mivel jár, ha elhanyagoljuk, és nem gyakoroljuk? 

MTA: – Az Isten iránti szeretetünk megszürkül, majd végül kialszik. Örömtelenek leszünk, amikor Istenre gondolunk. Nyitottakká válunk a bűnre, sőt, a bűnök okoznak majd örömet. Ingataggá, bizonytalanná válunk, gyengék leszünk a megpróbáltatásokban és mindenféle kísértésekben. Röviden, Istentől való elforduláshoz vezethet (Edmond Smith, A Three by a Stream: Unlock the Secrets of Active Meditation, 36.o.). 

Ranew írja bölcsen, hogy egyik szent kötelesség sem fog magától betérni hozzánk, nekünk kell odamenni hozzájuk (Ranew, Solitude Improved by Divine Meditation, 33.o.). 

Ezért is hallgatnunk kell Watson óvó szavaira. Watson azt írja, hogy ha korábban elhanyagoltad a meditációt, akkor fedd meg a mulasztásodat, és szívből fogjál hozzá. Kapcsolódj be az Istenel való meditációba, legalább egyszer egy nap. Mászd meg a dombot, és amikor eléred a csúcsot, csodálatos látványban lesz részed: Krisztus és a menny tárul eléd. (Watson, Sermons, 241.o.)

MBB: – Köszönjük a bátorító gondolatokat. 

1 válasz

  1. Pingback : Evangelikalizmus » Puritán “meditáció” / gyakorlati tanácsok

Hozzászólás írása