A reformáció teológiai öröksége a magyarországi baptizmusban – Meyer Henrik és Kornya Mihály hitvallása

A teológia maga az élet

Az életünkben Isten személye kell, hogy legyen a kiindulópontja mindennek. Ő mindenek fölött áll. Minden Tőle függ, mindent Ő határoz meg.
Isten az alapvető, végtelen, abszolút valóság; Örökkévaló, Önmagában létező. Az Ő dicsősége, az Ő személyének visszatükröződése, igazsága, értéke, szépsége, nagysága végtelenül fontos.
Minden más léte véges és származtatott, Isten dicsőségéhez képest végtelenül kevésbé fontos.

Az összehasonlítás innen származik: Dr. John Piper: Love Her More, Love Her Less – Living for God’s Glory in Marriage, 2016 CBMW Conference, Louisville, Kentucky; https://www.desiringgod.org/messages/love-her-more-love-her-less, letöltve 2019.09.01.

Az életünk értelme és célja, hogy egyre inkább megismerjük Istent (János 17:3).
A teológia (θεολογία), az Istenről (θεός) szóló kijelentés (λόγος) által Őt ismerhetjük meg, ami alapján érthetjük meg a valóságnak, az egész életünknek minden egyes területét. Tehát ilyen értelemben “a teológia maga az élet”.

A gondolat innen származik: “What Is Reformed Theology?” A Teaching Series by Dr. R. C. Sproul, 1. Introduction; https://www.ligonier.org/learn/series/what_is_reformed_theology/introduction-4/, letöltve 2019.09.01.

“Mindenki teológus” – a hitvallások jelentősége

Amit valaki hisz Isten kijelentése alapján az egész valóságról, aszerint fog bármit tenni vagy gondolni az életében; akár a családjában, gyülekezetében, vagy a missziójában. Egy adott helyzetben valamit azért teszünk, mert azt hisszük, hogy a lehetőségeink szerint azt kell tennünk, illetve azt akarjuk tenni, akár átgondoltan, akár ösztönösen.
Ebben az értelemben az egész valóságról alkotott képünk valójában a mi teológiánk. Így tehát “mindenki teológus”, csak van, aki helytelen dolgokban hisz, téves a teológiája, és van olyan is, akinek a teológiája jobban igazodik Istenhez a Róla szóló kijelentés alapján.

Az említett szófordulat e könyv címe: R. C. Sproul: Everyone’s a Theologian: An Introduction to Systematic Theology, Reformation Trust Publishing, 2004.

Istennek és az Ő valóságának a megértése nem elszigetelten történik egyes emberek életében. A történelmet vizsgálva láthatjuk, hogy a Hozzá hű keresztyének csoportjai hasonlóan, egymást építve és megerősítve értették meg, hogy milyen Isten, és foglalták össze azt, amiben hittek.
A hitvallások jelentősége, hogy Isten valóságának a megértéséről következetes, Biblián alapuló összefoglalásokat adnak. A történelem során készült, Isten kijelentéséhez hű hitvallások segítenek nekünk is megerősödni a hitünkben, és felismerni a helyünket Isten jelenünkre vonatkozó tervében.

Az Istenről szóló különleges kijelentésnek, a Szentírásnak a teljessége, befejezettsége miatt Istent ugyanazon forrás alapján érthetjük meg, mint előttünk mások is. Előfordulhat, hogy kisebb részletekről elmélyültebb megértéssel rendelkezünk majd, mint a korábbi generációk, mindazonáltal a közös forrás és a Szentlélek korszakokon átívelő vezetése miatt számíthatunk rá, hogy nem lesznek a teológiában olyan ténylegesen új, átfogó jelentőségű felfedezések, amelyek a korábban már megértett következetes hitigazságokat számottevően újrarendeznék.

A gondolatmenet innen származik: Sproul, p. 9.

C. H. Spurgeon szavaival élve “biztosak lehetünk benne, hogy nincs semmi új a teológiában, kivéve azt, ami hamisság; és hogy a teológia mai tényei azok, amelyek tizennyolc évszázaddal ezelőtt is voltak.”

Charles H. Spurgeon: The Complete Works of C. H. Spurgeon, Volume 82, Delmarva Publications, Inc., 2015; The Sword and the Trowel, June 1, 1872, 17. bekezdés; E-könyv változat, https://play.google.com, letöltve 2019.09.01.

Ezért is fontos felelősségünk, hogy ne feledkezzünk meg azokról a vezetőinkről, akik korábban Isten Igéjét hűségesen hirdették, figyeljünk életük végére és kövessük hitüket – melyet elsősorban a hitvallásaikban foglaltak össze (Zsidók 13:7).

Ha nem Isten Igéjére alapul a hitünk, ha nem jól ismerjük Őt, akkor az ismeret hiánya sok nyomorúságot és pusztulást hozhat az életünkbe. “Elvész a népem, mert ismeret nélkül való. Mivel megvetetted az ismeretet, én is megvetlek téged: nem leszel a papom. Mivel elfeledkeztél Istened törvényéről, én is elfeledkezem fiaidról.” (Hóseás 4:6) Ha nem tudjuk alaposan visszavezetni az Igére mindazt, amit hiszünk, gondolunk, teszünk, akár egy közösség szervezésében, vagy missziós alkalmakon, akkor is fogunk valahogyan élni, azonban abban az esetben jobb híján úgy, ahogyan az a saját szemünkben helyesnek látszik (Bírák 21:25). A történelem folyamán ez kivétel nélkül mindig romlást hozott Isten népére.
Szükséges tehát, hogy alaposan ismerjük és valóságos ellentmondásoktól mentes rendben, következetesen alkalmazzuk azokat a hitigazságokat, amelyek meghatározzák az életünket.

A reformált teológia üdvösségről szóló tanítása és istenképe

A történelem során különböző teológiai irányzatok alakultak ki, aszerint, hogy ki hogyan vélte következetesnek érteni Isten kijelentését.

A reformáció egy óriási jelentőségű mérföldkő volt a történelemben, amikor a hívők visszatértek a korábban Isten által megformált, de az évszázadok alatt emberi rendek által eldeformált hitigazságokhoz, amelyek összefoglalják az egész valóság lényegét, az Isten dicsőségére teremtett mindenség értelmét és célját, a hívő életünk végkifejletét, az üdvösség útját. A reformáció teológiájának központi gondolata az, hogy Isten az Ő kegyelméből üdvözíti az embert, az embernek pedig semmi érdeme nincs ebben. Isten ment meg a bűneinkből, ezért minden dicsőség az Övé (Efezus 2:8-9).
Mindennek megismerésére egyedüli tévedhetetlen forrásként az Istenről szóló kijelentés, a Szentírás segíthet el minket szükséges és elégséges módon (Sola Scriptura), amiben megbízhatunk, mert a tökéletes és igaz Isten saját szava, így tehát hibátlan.

A reformációval párhuzamosan a reneszánsz korszak a humanizmus gondolatvilágát szülte. A humanizmus szerint már nem Isten a kiindulópontja mindennek; ez egy emberközpontú világkép, amelyben az ember az önkényes viszonyítási pont a teljes valóság értelmezésére. Erre ráépülve a 18. századi felvilágosodás előkészítette a 19. században a liberális teológiának is nevezett gondolkodásmód elterjedését, amely Isten abszolút mindenek fölötti valóságát kérdőjelezte meg. A liberális teológiára jellemző, hogy például úgy próbál igazodni a modern, tudományosnak nevezett világképhez, hogy nem fogad el bizonyos bibliai csodákat, és kétségbe vonja a Szentírás hibátlanságát, hitelességét.

A reformáció utáni időszakban kialakult, arminiánusnak is nevezett teológiai irányzat szerint az ember bizonyos értelemben Istennel együttműködve nyerheti el az üdvösséget.
Az arminiánus teológia szerint a Biblia azt tanítja, hogy bár teljes mértékben Isten kegyelméből származik az üdvösségünk, de az Ő felkínált kegyelmét végső soron mi tudjuk a saját életünkre nézve hatékonyan alkalmazni, ha azt hittel elfogadjuk.
Kegyelemből van üdvösségünk, de a kegyelem nem biztosítja önmagában azt az alapot, amely garantálja az üdvösségünket. Isten kegyelme csak a mi hitünkkel együttműködve, attól függően lesz hatékony, anélkül viszont önmagában hatástalan az üdvösségre nézve.
Eszerint végeredményben az üdvösségünk döntő tényezője rajtunk múlik.

Az irányzat a fő képviselőjéről, Jacobus Arminius (1560-1609) holland származású teológusról kapta a nevét.

A kifejezetten “reformált”-nak hívott teológiát “kálvinista” teológiának is szokták nevezni. Ezt a kifejezést, ahogyan Spurgeon fogalmaz, „csak a rövidség miatt használjuk. A tanítás, amit ‘kálvinizmusnak’ neveznek, nem Kálvintól származik; hisszük, hogy minden igazság nagy megalapozójától ered. Talán maga Kálvin leginkább Ágoston írásaiból származtatta. Ágoston a nézeteire kétségtelenül Isten Lelke által jutott el, Pál írásainak buzgó tanulmányozásán keresztül, Pál pedig a Szentlélektől és Jézus Krisztustól, a keresztyén hitrendszer nagy alapítójától kapta meg azokat.”

C. H. Spurgeon: Autobiography Volume 1: The Early Years, The Banner of the Truth Trust, Edinburgh, 1962, Reprinted 2011, p. 162.

Az arminiánus teológiával szemben a reformált vagy kálvinista teológia szerint teljes mértékben Isten menti meg az embert, és az ember ebben nem tud hatékonyan közreműködni, mert önmagától a bűneiben halott állapotban van (Róma 8:7; Efezus 2:5). Isten a saját dicsőségére kiválasztotta magának már a világ teremtése előtt azokat, akiket meg fog menteni. Az egész emberiség szándékosan a kárhozat felé tart, amit jogosan meg is érdemel, és nem is akar megtérni, Isten azonban a választottainak az útját az Ő szuverén kegyelméből megfordítja, a szívüket megváltoztatja, hitet ajándékoz nekik, és ezért ők már meg akarnak majd térni (János 6:37; Apostolok cselekedetei 13:48; Efezus 1:4, 11; Jelenések 17:8; Róma 9:11-18).
A kálvinizmus szerint a Biblia egyszerre tanítja a bűnös ember felelősségre vonásának jogosságát és Isten szuverén kiválasztását az üdvösségre, e két hitigazság együttes valósága pedig csupán a mi emberi értelmünk számára felfoghatatlan, látszólagos ellentmondás vagy antinómia (Róma 11:33).

J. I. Packer: Az evangélizáció és Isten szuverenitása, Keresztény Ismeretterjesztő Alapítvány, Budapest, 2001, p. 19.

Eszerint az üdvösségünk végeredményben teljesen Istenen múlik.
A reformáció üdvösségről szóló tanítása a 16. században alapvetően ez a reformált teológiai értelmezés volt.

Ezt vallja többek között a Belga Hitvallás (1561), a Heidelbergi Káté (1563), a Második Helvét Hitvallás (1566), később pedig az Ír Hitvallás (1615), a Westminsteri Hitvallás (1647), az első Londoni Baptista Hitvallás (1644) és a Második Londoni Baptista Hitvallás (1677, 1689) is.

Akik ebben hisznek, azok számára Isten szuverenitása minden mást is meghatározhat az életükben. Hihetnek benne, hogy érdemes imádkozni erre alapozva, mert Isten valóban bármit megtehet (Ézsaiás 14:27; 46:10); érdemes evangélizálni és bízni abban, hogy Ő ezáltal megment embereket, mert Ő valóban képes még az emberi szívek szándéka felett is uralkodni, és semmi sincs az Ő hatalmán kívül (Dániel 4:32; Zsoltárok 33:10-11); és érdemes törekedni a szent életre és az engedelmességre, függetlenül attól, hogy ez emberileg nézve mennyire tűnik kifizetődőnek a körülményeink alapján, mert Ő hatalmasan uralkodik mindenen, és bármit bárhogyan képes a javunkra formálni (Róma 8:28-30). Szilárd bizalmunk lehet Istenben, hogy az Ő átformáló, megszentelő munkáját, amit elkezdett, be is fogja fejezni (Filippi 1:6), akár szigorú fegyelmezések közepette is (Zsidók 12:6), de nem engedi, hogy elszakadjunk Tőle, hanem kegyelméből visszaterel a helyes útra (Ezékiel 20:32-33; Jeremiás 32:40), és garantáltan semmi sem választhat el az Ő szeretetétől (Róma 8:38-39), mert végső soron nem rajtunk múlik az üdvösségünk, hogy milyen gyengén kapaszkodunk, hanem Rajta, hogy milyen végtelen erővel tart meg minket (1 Péter 1:5).

Bárhogyan is gondolkodunk Isten szuverenitásáról a Biblia alapján, ez egy központi jelentőségű dolog, amivel mindenképpen foglalkoznunk kell, mert ez a keresztyén életünk minden területéhez kapcsolódik.

A reformáció után a baptista világmisszión belül a reformált vagy kálvinista teológia és hitvallásosság igen elterjedt volt. Ez a reformált, kálvinista tanítás volt az, amelyet a 19. század második felében a szélesebb körű magyar baptista misszió a kezdetén többek között a hitvallásában is képviselt.
Későbbi évtizedekben lépésről lépésre egyre inkább az arminiánus teológia jellemezte már a magyar baptizmust, majd emellett megjelentek benne a liberális teológia egyes elemei is.

A 19. század első felében a Rottmayer János által vezetett korábbi magyarországi baptista misszió szűkebb kört tudott elérni, nem volt országos szinten maradandó hatása. További információ: Dr. Gerzsenyi László: Az evangélium kényszerében – Udvarnoki András élete, Baptista kiadó, Budapest, 1995, pp. 33-34.

A magyarországi baptizmus hitvallásos gyökerei

Hitvallásos reformált baptizmus Angliában és Amerikában

A magyar baptista misszió gyökerei Németországba, onnan pedig a kontinensen túl, Angliába nyúlnak vissza. A reformált, kálvinista hitigazságokon alapult a reformációból kinőtt baptista irányzat egy jelentős része Angliában.

A 17. század elején Angliában két fő csoportja lett a baptistáknak: generális és partikuláris. A generális baptisták arminiánus teológiát képviseltek, nevük az angol “general” (általános) szóból ered, arra utalva, hogy Isten mindenkinek általánosságban ugyanolyan lehetőséget kínál fel az üdvösségre, Jézus Krisztus megváltó halála által. A partikuláris baptisták kálvinista teológiát képviseltek, nevük az angol “particular” (megkülönböztetett) szóból ered, arra utalva, hogy Isten nemcsak felkínálja a lehetőséget az üdvösségre mindenkinek, hanem Jézus Krisztus megváltása által az Ő megkülönböztetett választottai számára garantálja is az üdvösséget, az ahhoz vezető út minden részével együtt (beleértve azt is, hogy életre kelti őket a lelki halálból, hitet ajándékoz nekik, megigazítja, megszenteli és megtartja őket mindvégig).
Az angliai baptisták ekkoriban komoly üldöztetéseknek voltak kitéve. Nem ismerték el a mozgalmukat, sokszor menekülniük kellett, és arra kényszerültek, hogy titokban végezzék a missziójukat. Ebben a korban élt a híres prédikátor, John Bunyan (1628-1688) is, aki “A Zarándok Útja” című közismert könyvét a hitéért bebörtönözve írta. Őreá is a kálvinista baptista gondolkodásmód volt jellemző.

Többek között erről a témáról ír például a következő tanulmányában: John Bunyan: Come and Welcome to Jesus Christ; or A Plain and Profitable Discourse On John VI. 37., Printed for E. Johnson, at No. 16, in Ludgate-Street, London, 1774, pp. 8, 11, 19, 51, 52.

A baptista vezetők ebben az időszakban több hitvallást is írtak, hogy tisztázzák, miben hisznek, és megmutassák, hogy következetes, Bibliához hű keresztyének. Az első partikuláris baptista hitvallást 1644-ben adták ki Londonban.
1677-ben a reformált, partikuláris baptisták névtelenül megjelentették az úgynevezett Második Londoni Hitvallást is, amelyet a korábbi, presbiteriánus Wesminsteri Hitvallásra és a kongregacionalista Savoy-i Nyilatkozatra alapoztak. Ezzel kifejezték az egységüket más reformált gondolkodású keresztyénekkel, akik szintén üldöztetést szenvedtek. 1689-ben, amikor nagyobb szabadságot kaptak az állami egyháztól eltérő véleményen lévők, 107 gyülekezet képviseletében újra publikálták a Második Londoni Hitvallást. Ezt ekkor már 37 szerzője alá is írta.

Ez az 1689-es Baptista Hitvallás így vall Isten szuverén megmentő kegyelméről:

A fordítás alapjául szolgáló kiadás: The Baptist Confession of Faith 1689, The Banner of Truth Trust, 2012.
(A hitvallás eredetileg igevers-hivatkozásokkal van ellátva, amelyek jelen tanulmányban terjedelmi okokból nem szerepelnek.)

3. fejezet
Isten elrendelése

1. Isten az Ő saját akaratának legbölcsebb és legszentebb tanácsvégzése szerint, szabadon és megváltoztathatatlanul, Önmagában öröktől fogva elrendelt minden valaha létrejövő dolgot; úgy, hogy közben Isten nem szerzője a bűnnek, nem is vesz részt benne; nem is gyakorol erőszakot teremtményei akaratán, és nem is vette el a másodlagos okok szabad voltát és lehetőségét, hanem még inkább megerősítette azokat; amiben megmutatkozik az Ő mindent véghez vivő bölcsessége, és az Ő elrendelésének megvalósításában megnyilvánuló ereje és abban tanúsított hűsége.

2. Habár Isten mindent ismer, ami az összes elképzelhető körülmény közben megtörténhet és megvalósulhat, Ő mégsem azért rendelt el bármit is, mert a jövőbe tekintve előre látta azokat, vagy mert azok bizonyos feltételek mellett egyébként is megvalósultak volna.

3. Isten az Ő végzése szerint, az Ő dicsőségének kinyilvánítására Jézus Krisztus által egyes embereket és angyalokat predesztinált vagy eleve elrendelt az örök életre, dicsőséges kegyelmének magasztalására; másokat meghagyott bűneik cselekvésében jogos kárhoztatásuk végett, dicsőséges igazságosságának magasztalására.

4. Az ekképpen predesztinált és eleve elrendelt angyalok és emberek pontosan és megváltoztathatatlanul ki vannak jelölve, és számuk oly bizonyos és meghatározott, hogy az sem nem növelhető, sem nem csökkenthető.

5. Azokat az embereket, akik az életre rendeltettek, Isten a világ alapjainak megvetése előtt az Ő örök és változhatatlan célja és az Ő akaratának titkos tanácsvégzése és jótetszése szerint kiválasztotta Krisztusban az örökkévaló dicsőségre, egyedül az Ő kegyelméből és szeretetéből, anélkül, hogy a teremtményeiben bármi is feltétele vagy oka lett volna annak, ami Őt erre indította.

6. Amiként Isten kijelölte a választottakat dicsőségre, ugyanúgy az Ő akaratának örök és legszabadabb szándéka szerint eleve elrendelt minden eszközt is ennek megvalósulására; ennek értelmében tehát a kiválasztottakat, akik Ádámban elbuktak, Krisztus által megváltja, hatékonyan elhívja a Krisztusba vetett hitre az Ő Lelkének egy meghatározott időben való munkája által, megigazítja, gyermekeivé fogadja, megszenteli és megőrzi őket az Ő hatalmával hit által az üdvösségre; így tehát senki más nem részesül Krisztus általi megváltásban, hatékony elhívásban, megigazulásban, örökbefogadásban, megszentelődésben és üdvösségben, csak a választottak.

A későbbiek során, a 18. században a világmissziós munkák kibontakozása idején többek között angol, kálvinista hitű baptisták álltak ezek élén, akik közül az egyik legjelentősebb az Indiába utazott úttörő misszionárius, William Carey (1761-1834) volt. Ő ösztönözte az amerikai General Missionary Convention (“Általános Misszionárius Szövetség”) megalapítását is 1814-ben, a világmisszió támogatására.

Michael Edward Williams, Walter B. Shurden: Turning Points in Baptist History: A Festschrift in Honor of Harry Leon McBeth, Mercer University Press, Macon, Georgia, 2008, p. 111.
Triennial Convention (“Hároméves Szövetség” vagy “Hároméves Kongresszus”) néven is emlegetik.

A 18. századi nagy ébredések időszakában az amerikai baptista gyülekezetek túlnyomó többsége kálvinista hitű volt. 1742-ben jelent meg Amerikában a Philadelphiai Hitvallás, amely szinte teljesen azonos az 1689-es londoni Baptista Hitvallással. Később, 1833-ban született meg a New Hampshire-i Hitvallás, amely szintén kálvinista baptista tanítást hordozott, ám már egyes pontokon kevésbé élesen és inkább tömörebben fogalmazott. (Általánosságban megfigyelhető, hogy a modernebb korok felé haladva többnyire egyre rövidebbek és teológiailag kevésbé alaposak a hitvallások, ahogyan a gyülekezetek tanításai is.)

“Egy 1793-as kutatásban egy korai baptista történész, John Asplund úgy becsülte, hogy 1032 baptista gyülekezet volt Amerikában. Közülük 956 volt kálvinista közösség. Ők ‘partikuláris baptisták’ voltak.” Thomas S. Kidd: “Calvinism Is Not New to Baptists”; https://www.desiringgod.org/articles/calvinism-is-not-new-to-baptists, letöltve 2019.09.01.
További információ a 18. század végi észak-amerikai baptista gyülekezetekről: John Asplund: The Universal Register of the Baptist Denomination in North America, for the Years 1790, 1791, 1792, 1793 and Part of 1794, Printed by John W. Folsom, Boston, 1794.

A 19. században Angliában élt a világ egyik leghíresebb és legnagyobb hatású prédikátora, Charles Haddon Spurgeon (1834-1892) is. Ő is kálvinista hitű volt, a saját gyülekezetében is az 1689-es Baptista Hitvallást fogadták el; ennek újrakiadását maga Spurgeon eszközölte ki 1855-ben. “Ez az ősi dokumentum a legkiválóbb összefoglalója az általunk hitt dolgoknak” – írta az új kiadáshoz az ajánlásában.

Spurgeon: Autobiography Volume 1: The Early Years, p. 398.

Nagyon szerette Bunyant is, akinek a híres könyvéhez saját kommentárt is írt, amelynek bevezetőjét így kezdte: “A Biblia mellett John Bunyantól a ‘Zarándok Útja’ az a könyv, amelyet a legértékesebbnek tartok. Azt hiszem, hogy már legalább százszor végigolvastam.”

C. H. Spurgeon: Pictures From Pilgrim’s Progress, First published posthumously in 1903, Counted Faithful, London, 2018, p. 11.

Spurgeon a maga idejében küzdött az általa igaznak vallott hit tisztaságának megőrzéséért, szembement az arminiánus tanítással, de még inkább harcolt a teológiai liberalizmussal. A liberális teológia terjedése és sok más angliai baptista lelkipásztor és vezető általa helytelennek tartott tanításai és látásmódja miatt Spurgeon végül ki is lépett az angol Baptista Szövetségből 1887-ben.

C. H. Spurgeon: Autobiography Volume 2: The Full Harvest, The Banner of the Truth Trust, Edinburgh, 1973, Reprinted 2014, p. 469.

A reformált teológiájú baptizmus terjedése az európai kontinensen, Oncken

A 19. században Angliából és Amerikából érkező baptisták is szolgáltak a kontinentális Európában. Németországban a lutheránus közegben felnőtt, majd Angliát is megjárt Johann Gerhard Onckent (1800-1884) az amerikai Dr. Barnas Sears teológus professzor merítette be 1834-ben, majd lelki szolgálatra rendelte, és anyagi támogatást is szervezett számára Amerikából, a General Missionary Convention-től.

Williams, Shurden, pp. 111-112.

Oncken gyülekezetet alapított és pásztorolt Hamburgban, később pedig munkatársával, a dán származású Julius Köbnerrel együtt 1837-ben összeállították a helyi baptista gyülekezet hitvallását. 1849-ben misszióiskolát is indítottak, de csak néhány hónapos kurzusokkal. Oncken veszélyt látott abban, hogy a “hivatásos” teológusok eltávolodhatnak a mindennapi missziómunkától. Az ő jelmondata volt, hogy “minden baptista egy misszionárius”.

H. Leon McBeth: The Baptist Heritage, The Broadman Press, Nashville, Tennessee, 1987, pp. 472, 476.

Oncken szolgálatai révén az ő hamburgi missziója központi jelentőségű lett az európai kontinensen a baptista misszióban. Onckenék hitvallása, tanítása reformált, kálvinista hitű volt, az általuk írt hitvallás többnyire az 1689-es Baptista Hitvallás tanításaira alapult, de annál tömörebb és általánosabb megfogalmazásban készült el.
Spurgeon és Oncken jó barátságot ápoltak, Spurgeon nagyra becsülte Onckent az igazsághoz való hűségéért és a kitartásáért a németországi üldöztetései közepette. Onckenék későbbi, nagyobb gyülekezeti épületének megnyitóján a náluk vendégeskedő Spurgeon prédikált.

Charles H. Spurgeon: The Complete Works of C. H. Spurgeon, Volume 86, Delmarva Publications, Inc., 2014; The Sword and the Trowel, February, 1884, Notes, 7. bekezdés; E-könyv változat, https://play.google.com, letöltve 2019.09.01.

Más baptista gyülekezetek is alakultak Németországban és Dániában, akiknek a vezetőivel Oncken együtt dolgozott, köztük volt Gottfried Wilhelm Lehmann, a berlini baptista gyülekezet alapítója is. 1847-re Oncken és társai együtt elkészítették Onckenék korábbi hitvallása alapján a Német Baptisták Hitvallását. Ehhez elfogadták a lutheránus háttérből származó Lehmann egyes módosító javaslatait, amelyek főleg szakramentális témákat érintettek. Később ehhez kapcsolódva megalakították az országhatárokon is átívelő Német Baptista Szövetséget.

Teljes nevén: “A Baptista Keresztyének Gyülekezeteinek Szövetsége Németországban és Dániában” (1849).

A Német Baptista Szövetség hitvallása továbbra is reformált, kálvinista tanítást képviselt, bár köztük Oncken mellett valószínűleg nem mindenki ragaszkodott hozzá hasonló, mély meggyőződéssel és következetességgel ehhez a tanításhoz.

Ekkoriban a kálvinista tanításban mélyebben hívők aránya kisebb lehetett Németországban az arminiánus gondolkodásúakhoz képest. Erre következtethetünk például Onckennek egy korábbi, az 1820-as években a menyasszonyával folytatott levelezése alapján is: John Hunt Cooke: Johann Gerhard Oncken: His Life and Work, S. W. Partridge & Co., London, 1908, pp. 42-43.

Oncken az európai kontinentális baptista misszió folytatására küldte el Meyer Henriket (1842-1919), aki 1873-ban Magyarországra érkezett. Meyer Henrik a Német Baptista Szövetség 1847-es kálvinista hitvallásának tanítását hozta magával, ezt a hitvallást fordíttatta le szó szerint magyar nyelvre, és a 20. század második feléig ennek a hitvallásnak a szövege maradt a magyar baptisták hivatalos hitvallási szövege, sajátos körülmények közepette.

Meyer Henrik és Kornya Mihály reformált teológiájú hitvallása

A Magyarországon szolgáló Meyer Henrik 1875-ben bemerítette, Oncken pedig 1877-ben Nagyszalontán felavatta a missziós munkára a református családból származó Kornya Mihályt (1844-1917), az egyik legnagyobb hatású magyar baptista misszionáriust.

Kirchner A. Bertalan: Kornya Mihály krónikája, Fortin László – Baptista Egyház, 1990, pp. 48, 56.

Meyer és Kornya folyamatos szolgálati együttműködésben álltak. Kornya élete végéig kitartott Meyer mellett, később is, amikor a magyarországi baptizmuson belül másokkal egyet nem értése alakult ki, és a közösség két csoportra szakadt.

A Német Baptisták Hitvallása, amelyet Meyer magyarul kiadott, a következőképpen tanít:

Hitvallomása és szerkezete a keresztelt keresztyén gyülekezeteknek, melyeket közönségesen baptistáknak neveznek, Második kiadás, Kiadja a baptista hitközség, Budapest, VII., Hársfa-utcza 33. Sz., Rózsa K. és neje könyvny, 1898. (A hitvallás eredetileg igevers hivatkozásokkal van ellátva, amelyek jelen tanulmányban terjedelmi okokból nem szerepelnek. A második kiadás tartalmilag megegyezik a korábbival.)

3. Czikk.
A bünről.

Hisszük, hogy Isten az első embert a maga képére teremtette, igazságban, szentségben, jóvá, képessé Istenét dicsőitni, s vele egyetemben boldogul élni. A sátán ravaszsága által bűnbe esett az ember, elfordult Istentől, elveszté teremtőjének képmását, s csakhamar testileg és lelkileg a halál állapotjába jutott. S minthogy az emberek valamennyien Ádámnak magvából származtak, mindnyájan egyenlőképen ugyanazon bűnös és teljesen megromlott természetnek részesei, úgy, hogy bűnben fogantattak és születtek, haragnak gyermekei, minden jónak cselekedetére szintén alkalmatlanok s kedvetlenek, minden gonoszra pedig képesek és hajlandók.

5. Czikk.
Az üdvösségre való elválasztásról.

Hiszszük, hogy örök időktől fogva volt Istennek szabad, semmi kivüle levő által be nem folyásolt tetszése és határozott eltökélése, hogy a bűnösök megváltassanak. Ez okból, valamint már a világ alapjának megvetése előtt az Istenség kinyomozhatatlan könyörülő szeretete által elhatároztatott, hogy a Jehova legyen emberré levése és halála által a Megváltó, azonképpen az elkárhozott emberi nemzetség közül azon egyének, kiknek az idők folytán a megváltás tényleg sajátjokká váljék, az Atya által el is választattak, neveik az égben felirattattak, ők magok a Megváltó kezeibe adattak, mint az Ő tulajdon népe, mint nyájának juhai, kikért életét adni készen volt, mint öröksége, mint halálos küzdelmének zsákmánya s mint menyasszonya. Ezeknek adatott az örök élet a Krisztusban s egyszersmind elrendeltettek mind azon eszközök, melyek őket a Krisztusban való hithez, a szentséghez s az örök üdvösséghez juttassák. Istennek ezen rendelete változhatlan és örök, úgy, hogy azok, a kiket illet, az elválasztottak, a Krisztus kezeiből ki nem ragadtathatnak, sőt inkább Istennek ereje által a Krisztushoz való hitben és szeretetben megtartatnak, miglen dicsőségének örökös társai lesznek.

7. Czikk.
A bűnös megtéréséről az Istennek Igéje által.

Az üdvnek útja ez, hogy az ember az Istennek Igéje által, mely élő és hatható bűneinek mély álmából felébresztetik bűneit és hibáját megismeri és szivből bánja. Veszedelmének érzetében a Krisztushoz, mint egyedüli megmentője s üdvözitőjéhez menekszik s az Ő benne való hit által veszi bűneinek bocsánatját s szivébeni bizonyságát annak, hogy ő Istennek gyermeke s az örök élet részese. A bűnös szivének és értelmének e nagy átváltozása kizárólag a Szentléleknek műve, ki Istennek kegyelmes akaratja szerint az Igét mindenható, sikerdús hatásával kiséri; ez által a testies érzületü bűnös ujjászületését eszközli, szivét megnyitja, lelkét megvilágositja, s a Krisztusban való élő hitet létre hozza.

A Meyer által magyarul kiadott Német Baptista Szövetség hitvallása tehát az embernek a bűneiben radikálisan romlott, megtérésre képtelen állapotát (3. cikk), Isten szuverén kegyelmi kiválasztását (5. cikk) és Isten kezdeményező, nem esetleges, hanem az Ő választottaira nézve mindenképpen sikeres, hatékony átformáló munkáját tanítja (7. cikk).

Meyer Henrik személyes tanításaiban is egyértelműen visszatükröződik a reformált, kálvinista teológia. Pál apostol efezusiakhoz írt leveléhez készített kommentárjában is ezt fejti ki.

Meyer Henrik: Gondolatok az efézusi levélről,. – Neuhof : Kr. Teltow, 1924. – 249 p. ; 30 cm, gépirat.-kézikönyvtár, Baptista Teológiai Akadémia könyvtára, lsz: 8154, p. 33.

Meyer hitvallásában a gyülekezeti fegyelemről szóló szakaszokban láthatjuk meg, hogy milyen módon ragaszkodik a hitvallás a saját tanainak megőrzéséhez. Többek között ezeket olvashatjuk:

10. Czikk.
Vének és tanitók.

(…)

A tanitóknak joguk és kötelességük az istentiszteleti összejövetelekkor prédikálni. Tanitásaik evangéliomi tisztaságára felügyel az egész gyülekezet, mely azon esetben, ha egy prédikátor az evangeliom tanaitól, a mint ezek jelen hitvallomásban kifejezést találnak, eltérne, s eltérése mellett minden intés daczára megmaradna, az illetőt azonnal elmozdithatja hivatalától.

(…)

Kizárás

A gyülekezetnek, alapitójának szabálya szerint, joga és kötelessége tagjai közül azokat, kiknek élete hitöknek ellent mond, kik egy isteni törvényt megszegnek, s intés által magukat bűnbánatra, s igaz javulás elhatározására birni nem hagyták, tehát a bűnben megmaradnak, rendes szavazás által kizárni s a tagok jogait tőlök megvonni.

(…)

Néhány különbség a Német Baptista Szövetség hitvallása és Onckenék korábbi hitvallása között

A Német Baptista Szövetség hitvallása alapjául szolgáló mű, Onckenék korábbi hitvallása is szó szerint tartalmazza a fentieket, csak a cikkek sorrendje más egy kissé. Onckenék 1837-es hitvallásában “Az üdvösségre való elválasztásról” szóló 7. cikk az első bekezdésében megegyezik a fenti 5. cikk szövegével, azonban Onckenék 7. cikke tartalmaz még egy további bekezdést is:

A fordítás alapjául szolgáló kiadás: Glaubensbekenntnis der evangelisch – taufgesinnten Gemeinde in Hamburg (AP Serie III Litt J 2405, 1837–1841 – Oncken-Archiv, Elstal/bei Berlin)

Mivel a Szentírás e drága tanítását a kezdő keresztyének gyakran nem értik meg, kötelességünknek tartjuk, hogy engedjük azokat is a kegyelmi eszközökben részesülni mint a közösség tagjait, akik az Úrban hívőkké lettek, de az értelmükben még nem győződtek meg az itt tárgyalt tanokról.

Onckenék korábbi hitvallásában “Az Úrnak gyülekezetéről” szóló 12. cikkben a gyülekezeti fegyelemről írt részben lévő megfelelő szakaszok is szinte szóról szóra megegyeznek a fenti, 10. cikkben található szöveggel. Ezek mellett viszont Onckenéknél a 12. cikkben a következő mondat is megtalálható, amely már nem került bele később a Német Baptisták Hitvallásába:

Hasonlóképpen azokat, akiknek hitbeli meggyőződései eltérnek e hitvallás cikkeitől, ki kell zárni a gyülekezetből.

Onckenék 1837-es hitvallásából a tagfelvétel kérdését érintő alábbi kitétel szintén nem szerepel a Német Baptista Szövetség hitvallásában:

A gyülekezet elkötelezett amellett, hogy tagjai közé felvegye azokat, akik meggyőződésükben különböznek e hitvallás hetedik cikkétől, ellenben teljes mértékben egyetértenek a többi cikkel. Ők megszerzik a többi taggal azonos jogosítványokat és szavazati jogot; egyedüli kivételt képeznek ezek alól azok az esetek, amikor tantételekről, vagy ezekkel kapcsolatban történne szavazás, amely esetekbe nincs beleszólásuk.

Onckenék tehát körültekintőbben foglalkoztak az Isten szuverenitásával és az üdvösségre való kiválasztással kapcsolatos tanításokkal, mint az utódaik. Ebből arra következtethetünk, hogy ezek a témák korábban inkább napirenden voltak, és általánosságban nagyobb jelentősége lehetett a különféle hitbeli meggyőződések tisztázásának, amelyeket következetesebben is egyeztettek a tagokkal.

Más beszámolók is ezt erősítik meg: W. J. McGlothlin, Ph. D., D. D.: Baptist Confessions of Faith, American Baptist Publication Society, Philadelphia, 1911, p. 332.

Már a magyarországi, Meyer Henrik és Kornya Mihály szolgálatához kötődő baptista misszió kibontakozásakor is megfigyelhető, hogy a gyülekezetekhez csatlakozó hívők és az ott szolgálók esetében is a fő céljuk a szent életre törekvés, az egyre odaadóbb szolgálat, az evangélium egyszerű és minél szélesebb körű hirdetése volt, kisebb jelentősége volt a teológiai álláspontok alaposabb tisztázásának.
Kornya tagfelvételi beszámolói alapján is a hangsúly az általános, tényszerű bibliaismereten, illetve a személyes megtérésen, kegyességen, elkötelezett érzületen volt; úgy tűnik, hogy kevésbé volt lényeges a hitvallásuk tanításainak következetes átgondolása. (A magyar baptista történetírás nem is igazán foglalkozik hitvallásokkal és részletes teológiai tanításokkal, szinte csak eseményekről értesülünk.)

Kirchner, pp. 104-105, 148-161.
Korabeli német nyelvű magyarországi tagfelvételi jegyzőkönyvekből is ilyen hangsúlyok derülnek ki. Ezek a tagfelvételi jegyzőkönyvek a Magyarországi Baptista Egyház Levéltárában érhetők el.

Oncken és Meyerék hitvallása is kiemeli a tanítók felelősségét, és tőlük kifejezetten el is várja – különösen a tanításaikban – a hitvallásban rögzített hitelvekkel kapcsolatos egyetértést. Meyerék utódai között azonban később egyre többen voltak, akik végül némileg más teológiát tanítottak, mint amit az a hitvallásuk képviselt, amit egyébként eredetileg névlegesen elfogadtak.

Udvarnoki András tanulmányai és szolgálatai, az ócsai hitvallás

Oncken misszióiskolájából időközben kinőtt a hamburgi teológiai szeminárium, amely már a Német Baptista Szövetség szárnyai alá tartozott. A váltás néhány évvel Oncken halála előtt, 1880-ban következett be. Az egyik vezető tanár Joseph Lehmann volt, a berlini baptista gyülekezet alapító lelkipásztorának, az idős G. W. Lehmann-nak a fia. Joseph Lehmann az állami, berlini Humboldt Egyetemen szerzett diplomát első baptistaként; humanista közegben lutheránus, népegyházi, racionalizálásra törekvő teológiát tanult, amelyre a liberális teológia szkepticizmusa, és a Szentírás szabadabb értelmezése is jellemző volt.
Ekkor már több éves kurzusokban folyt az oktatás Hamburgban, az új működéssel Oncken kevésbé értett egyet.

A hamburgi szeminárium jogutódja jelenleg Berlin külvárosában működik, honlapjukon található a történetük: https://www.th-elstal.de/hochschule/hintergrundinformationen/geschichte/, letöltve 2019.11.16.

Meyer Henrik missziós szolgálataihoz az 1880-as években többek között két fiatalember, Udvarnoki András (1865-1945) és Balog Lajos csatlakozott. A magyarországi gyülekezetekben megnövekedett tanítói igény miatt 1889-ben Meyer kiküldte őket négy évre Hamburgba, hogy teológiát tanuljanak. Udvarnokiékat ekkor már a Német Baptista Szövetség hamburgi szemináriumában a fiatal Joseph Lehmann tanította rendszeres teológiára, tehát kicsit más hatások érhették őket, mint amilyen teológiai szemléletmód jellemezte Onckent vagy Meyert.

Miután Udvarnokiék tanulmányaik végeztével hazajöttek Hamburgból, már nem szerettek volna Meyer irányítása alatt szolgálni, de a beszámolókban semmilyen említés sincs arról, hogy teológiai különbségek, vagy hitvallásossággal kapcsolatos ellentétek lettek volna ennek okai. Szervezeti, működésbeli, illetve pénzügyeket érintő problémáik voltak. Sok vita, szembenállás volt köztük.
Meyer Henrik korábban igyekezett állami elismerést szerezni a magyarországi baptizmusnak, azonban a hatóságok által megszabott feltételek nem feleltek meg a számára, ezért visszalépett ettől a szándékától. Udvarnokiék törekedtek később az állami elismerés megszerzésére, amelyet Meyer már ellenzett. Udvarnokiék eközben úgy látták, hogy Meyer ragaszkodik a misszió központosított, önhatalmú irányításához és a német nyelvhez. A 19. század végi feszült légkörben ezek olyan jelentős problémák voltak, hogy a szervezeti kérdéseken túl úgy tűnik, hogy el sem jutottak a felek egyes teológiai kérdések tisztázásáig.
Mindannyian nagy áldozatokat vállaltak a misszió érdekében; az evangélium hirdetése, az őszinte megtérés, a gyülekezeti hűség, a szent életre és a misszióra való törekvés volt mindkét csoportban elsősorban fontos, nem a teológiai kérdések alapos megvitatása, tisztázása.

A magyar baptisták Udvarnokiék által vezetett csoportjának állami elismeréséhez 1905-ben Meyer Henrik hitvallását használták fel teljes egészében (ami a Német Baptista Szövetség hitvallásának fordítása, amely pedig Oncken hitvallása alapján lett összeállítva). Ezt az Ócsán tartott gyűlésükön fogadták el a szervezeti szabályzatukkal együtt. Udvarnoki András és Csopják Attila, a magyar baptista gyülekezetek szövetségének vezetői Meyer Henrik hitvallásának egy korábbi kiadását látták el a végén aláírással, és csak gyakorlati illetve szervezeti dolgokat érintő függelékekkel egészítették ki, amelyek nem befolyásoltak hitelveket, az Istenről és az evangéliumról szóló bibliai tanítások értelmezését.
Udvarnoki András ezzel a magáénak vallotta a maga teljességében azt a hitvallást, amelyet Meyer Henriktől vett át, mindazonáltal a személyes tanításaiban már nem vallotta Isten megkülönböztetett, szuverén kiválasztását.
(Jelenleg a Magyarországi Baptista Egyház Levéltárában és a Baptista Teológiai Akadémia Könyvtárában nem érhető el semmilyen dokumentum ócsai hitvallásként.)

Udvarnoki András ekkoriban egy visszafogott, dogmatikailag kevésbé részletekbe menő, hamburgi teológiát tanított, 1906-tól 1944-ig úgy is, mint a Baptista Teológiai Szeminárium rendszeres teológia tanára.

Dr. Gerzsenyi László – Dr. Mészáros Kálmán: A magyarországi baptista teológiai oktatás története (1906-2006), Magyarországi Baptista Egyház, 2011, p. 39.

Ő már nem tanított kálvinista teológiát, a megtérésről és újjászületésről szóló írásában is inkább az embert emeli ki a saját üdvössége elérésének döntő tényezőjeként, de nem megy bele annak a határvonalnak a tisztázásába, ami az arminiánus és kálvinista nézőpontokat elválasztja.

Udvarnoki András: Népszerű teológia, III. Füzet, Budapest, Magyarországi Baptisták Könyvkereskedése, 1922, pp. 10-15.

1937-ben Isten elrendeléséről, predesztinációjáról úgy tanított, hogy az mindenkire egyetemesen értendő (tehát Isten valójában nem választ ki senkit az embertől független, szuverén módon, hanem csak felajánlja az üdvösség lehetőségét, amelyet mindenki a maga számára alkalmazhat, ha hisz).

Gerzsenyi, pp. 134-136.

Magyarországi baptista hitvallások a 20. században és napjainkban

A háborút követően, Meyer Henrik halála után egy évvel, 1920-ban egyesült a két magyar baptista csoport. Az Oncken-Meyer-alapú ócsai hitvallás maradt érvényben a 20. században egészen a szocializmus derekáig.

Ezekben az évtizedekben egyre inkább amerikai hatások és új stratégiák jelentek meg a magyar baptizmusban. Az egyesült államokbeli Déli Baptista Szövetség louisville-i teológiai szemináriumának különböző, magyar baptista teológiai tanárokat érő hatásai miatt is egyre inkább az arminiánus teológia lett szélesebb körben elfogadott. A felvilágosodás után a liberális teológia is egyre inkább terjedt.

1967-ben a Magyar Népköztársaság elvárásainak is megfelelően megalkottak egy új magyar baptista hitvallást (1974-re pedig kisebb módosításokkal látták el). Ez a hitvallás már teljesen általános az üdvösségtan tekintetében, megfelel az arminiánus tanításnak, de valójában nem foglal állást igazán pontosan, nagyon tág módon lehet értelmezni.
A Szentírásról szóló 1. tételében a liberális teológiai szemlélet jelenik meg:

A Magyarországi Baptista Egyház Alapokmányai – Baptista Hitvallás, Budapest, Interpress, 1974, p. 24.

Isten gondviselése a Szentírás könyveit – keletkezésük és továbbadásuk során – minden lényeges hibától megőrizte.

Ezek szerint tehát a Szentírásban már a keletkezése során is belekerülhettek hibák. Ez a hitvallás nem vallja a Biblia hibátlanságáról, tévedhetetlenségéről szóló tanítást.
Azóta ennek a hitvallásnak a szövege a jelenleg is érvényben lévő hitvallása a Magyarországi Baptista Egyháznak.
Ennek a hitvallásnak egy későbbi kiadásában már néhány kifejezést módosítottak, helyenként még általánosabb megfogalmazású lett, de tartalma, tanítása lényegileg mondatról mondatra ugyanaz maradt, mint volt.

Az 1989-es kiadásban már nem szerepelnek a Népköztársaságot méltató kifejezések az államhatalomról szóló 19. pontban: Baptista hitvallás, Békehírnök Kiadó, 1989, p 79.

A magyar baptista hitvallás egy 2015-ös új kiadásában már ez a bevezető szerepel: “Megjelent az ócsai hitvallás elfogadásának és a magyarországi baptisták állami elismerésének 110. évfordulóján az eredetivel megegyező változatlan tartalommal.” Valójában azonban ez az 1967-es hitvallás későbbi kiadásának tételeit tartalmazza szó szerint, semmi sincs benne az ócsaiból.

Baptista hitvallás, Magyarországi Baptista Egyház, Budapest, 2015, p. 2.

A 2015-ös kiadásban szerepelt néhány függelék is, amelyek a karizmatikus mozgalmak túlkapásaira reagáltak.
Azóta elindult egy újabb magyar baptista hitvallás összeállításának kezdeményezése, de ennek kidolgozása és egyeztetése még folyamatban van. Az új hitvallástervezet 2018-ra elkészült változatában a Szentírás hibáival kapcsolatos tanítás már nem szerepelt.

A jelen kor teológiai megújulása

Meyer Henrik 1919-es halálának 100. évfordulóján, ha róla szeretnénk megemlékezni, akkor az egyik legfontosabb dolog, amit tehetünk, hogy megemlékezünk arról, hogy ez a testvérünk milyennek ismerte meg Istent, milyen volt az ő teológiája – mert ezekből tanulhatunk azokról a dolgokról, amelyek nekünk is meghatározhatják az egész valóságot.
Meyer Henrik és Kornya Mihály hitvallása a baptizmusban a reformált gondolkodásmódot tükrözi, Isten abszolút szuverén üdvözítő és megtartó munkáját tanítja.

Ezt a reformált teológiai örökséget fedezik fel egyre többen, főleg az internetes oldalak adta lehetőségek miatt, és nem csak a magyarországi baptizmusban, hanem az egész világon, többek között John Piper (Desiring God), John MacArthur (Grace to You), Paul Washer (HeartCry Missionary Society), Albert Mohler (Southern Baptist Theological Seminary), és más nem baptista, reformált hitű teológusok, pl. R.C. Sproul (Ligonier Ministries) tanításai révén is.
Egyre nagyobb igény van főleg a fiatal generációban arra, hogy átfogó, következetes, rendezett módon tudják megérteni Isten kijelentését, megismerjék Őt magát és erre építsék az egész életüket.
Isten szuverén üdvözítő kegyelme az egyik legnagyobb dolog, ami alapján imádhatjuk Őt (Efezus 1:6, 12, 14), ami az egész Bibliáról szóló megértésünket, a Belé vetett bizalmunkat, és az evangélium tiszta hirdetéséért való elkötelezettségünket meghatározhatja.

---

Tóth Benjámin jelenleg a Budapest Nap Utcai Baptista Gyülekezet tagja, a Budapesti Műszaki Egyetemen végzett, gépész tervezőmérnökként dolgozik. Emellett önképző módon teológiát tanul, evangélizációban és mások missziós felkészítésében vesz részt rendszeresen.