Az amillennizmus

/Az alábbi bevezető jellegű előadás a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának székházában, 2017.05.31-én szervezett vitaesten került elmondásra. A vitaest szereplői és az általuk képviselt álláspontok a következők voltak: Márkus Tamás – amillennizmus; Fazekas Bence – posztmillennizmus; Molnár Csaba Bertalan – történeti premillennizmus; Ruff Tibor – diszpenzációs premillenizmus./

Köszöntök mindenkit a vitaestünkön!

Az amillennizmus a 20. század elején vált különálló eszkatológiai állásponttá. Előtte is létezett, de így, külön e névvel csak innentől kezdik el emlegetni.

Szó szerint azt jelenti, hogy „millennium nélküli”. Bizonyos értelemben ez a megnevezés helytálló, amennyiben valaki a millenniumot egy csodálatos, földi aranykornak képzeli el, amely megelőzi az örökkévalóságot, és amennyiben materiális, földi, anyagi áldásokat kapcsol hozzá. Akkor is, ha egy olyan földi korszakként tekint rá, amiben a gonosz meg van kötözve, és amelyben az igazságosság fog győzedelmeskedni. Ha így értelmezzük a millenniumot, akkor kijelenthetjük, hogy igen, az amillenaristák nem hisznek abban, hogy sor kerül majd egy ún. millenniumi korra.

Mindenesetre bibliahívő keresztyénként az amillenaristák vallják a millenniumot, de az előzőtől egészen eltérő értelemben: azt mondják, hogy a Jel 20,1-10-ben szereplő ezer év az egyház időszaka, és az evangélium terjedését jelképezi, tehát nem más, mint Jézus Krisztus első és második megjelenése közötti időszak. Az amillennizmus szerint tehát az ún. millennium Krisztus második visszajövetelével ér majd véget. Ekkor kerül sor a halottak feltámadására és az utolsó ítéletre. Mindezek után pedig elkezdődik az örökkévalóság.

Az amillennizmus, amint látjuk, elképesztően egyszerű és logikus.

Az amillennizmust képviselte Szent Ágoston,  (aki először dolgozta ki és ábrázolta szisztemaitkus formában az Isten városáról című monumentális, négykötetes munkájában) a középkori keresztyén egyház és ezt képviselték a reformátorok, a legtöbb református és lutheránus teológus, továbbá az anillennizmus rendszerét tették magukévá kivétel nélkül a történelmi protestáns hitvallások is.

Az amillennizmust szoktak még „jelenkori”, vagy „megvalósult” millennizmusnak is nevezni, hiszen a református eszkatológia szerint a millennium „megvalósult”, vagy „létrejött” Krisztus mennybemenetelével és mennyekben való uralmával.

John Walwoord, akinek magyarul a Patmos kiadó gondozásában jelentek meg kötetei (Dániel próféciáiról, illetve a Jelenések könyvéről), és aki az amillennizmus egyik legkérlelhetetlenebb kritikusának számított, azt mondta – idézek: „az amillenarizmus legfőbb jellemzője az, hogy tagadja Krisztus földi uralmát.”

Ez, mint láttuk, nem igaz, csak „lelkiképpen” értelmezi azt, a jelenkorra vonatkoztatva.

A legfontosabb különbség a diszpenzacionalizmus eszkatológiája (pretribulációs premillennizmus), és a hagyományos amillennizmus között az ószövetségi próféciák beteljesedésének értelmezésében áll. Az amillennizmus képviselői – a történelmi keresztyénséggel és annak tanításával összhangban – úgy gondolják, hogy Izraelnek, Dávidnak és Ábrahámnak címzett ígéretek Jézus Krisztusban és az Ő egyházában teljesedtek be. A millennium tehát az Úr Jézus Krisztus két megjelenése (első, 2000 évvel ezelőtt, és majd amikor eljön újra testben) közötti időszakot foglalja magában. A Jelenések könyve 20. fejezete által ábrázolt ezer év ennek az időszaknak a metaforikus ábrázolása. Krisztus első eljövetelével megkötözte a Sátánt kereszten aratott győzelmével, halálával és feltámadásával. Az evangélium hirdetése ennek a győzelemnek maradandó és folytatólagos következményeit jelzi: Isten országa, amely leginkább Krisztus csodáin keresztül manifesztálódott, egyre inkább terjed, ezért a Sátán többé nincs abban a helyzetben, hogy nemzeteket – legalábbis olyan mértékben, ahogy előtte tette – megvezessen, félrevezessen.

Krisztus uralma e mostani időszakban, e jelenlegi korban – az első és a második eljövetele között – nem földi, hanem lelki természetű. E korszak végén aztán a Sátán eloldoztatik. Ezután következik az általános hitehagyás, azután Krisztus megjelenése / parúziája, az általános feltámadás, majd az utolsó ítélet. Mindezeket követően Isten megalkotja az új földet és az új eget.

A Magyar Református Egyház hivatalos hitvallási irata, a II. Helvét Hitvallás is az amillennizmus nézetrendszerét, jövőértelmezését képviseli. A következő részt a hitvallás XI. fejezetéből, annak is 13. és 14. pontjából szeretném idézni, ezzel röviden és szabatosan összefoglalva az amillennizmus jövővel kapcsolatos elképzelését:

„Ő maga jön majd vissza a mennyekből az ítéletre, akkor, amikor a legjobban elhatalmasodik a világon a bűn, és az Antikrisztus, az igaz vallást megrontva, babonasággal és hitetlenséggel áraszt el mindent s vérrel meg tűzzel kegyetlenül pusztítja az egyházat (Dán 11). Krisztus el fog jönni, hogy övéit megszabadítsa. Eljövetelével megsemmisíti az Antikrisztust, ítélni fog eleveneket és holtakat. A halottak is feltámadnak (1Thessz 4,14-17), és akik azon a napon (amelyet egy teremtett lélek sem ismer – Márk 13,32) még életben lesznek, egy szempillantás alatt elváltoznak, a hívek pedig mindnyájan Krisztus elé ragadtatnak az egekbe, hogy onnan vele együtt menjenek a boldog hajlékokba, örök életre (1Kor 15,51-53). A hitetlenek, vagy az istentelenek pedig leszállnak az ördögökkel a pokolba, hogy örökké égjenek és gyötrelmeiktől soha meg ne szabaduljanak (Mt 25,46).”

A 14. pontban, „eretnekségeknek” bélyegezve a következő nézetektől határolódik el a hitvallás:

„elvetjük tehát azokat, akik a test valóságos feltámadását tagadják (…). Elítéljük azokat is, akik szerint egykor mind az ördögök, mind a hitetlenek üdvözülni fognak és büntetésüknek vége lesz. Mert világosan kijelentette az Úr: Az Ő férgük meg nem hal és tüzük el nem aluszik (Márk 9,48). Elítéljük továbbá a zsidók ábrándjait, miszerint az ítélet napja előtt aranykor lesz a földön, és a kegyesek – hitetlen ellenségeiket legyőzve – elfoglalják a világ országait. Ezzel szemben az evangéliumi igazság (Mt 24-25, valamint Luk 18), és az apostoli tanítás (2Thessz 2 és 2Tim 3 és 4) egészen mást ad elő.”

Látható, hogy a hitvallás elutasítja mind az apokatasztisz tón panton-t, tehát mindenek üdvözülésének tanát, illetve a földi millenniumra vonatkozó elképzeléseket is.

Az Ágostai Hitvallás hasonló eszkatológiát képvisel, de külön utalást találunk a posztmillennizmus elutasítására (XVII. fejezet):

„Tanítják továbbá (lásd: „a gyülekezetek nálunk”): Krisztus a világ végén megjelenik majd, hogy ítéletet tartson, a halottakat mind feltámasztja; az istenfélőknek és választottaknak örök életet és soha el nem múló boldogságot ad; az istenteleneket és az ördögöket pedig arra kárhoztatja, hogy vég nélkül gyötrődjenek. Elítélik az anabaptistákat, akik azt tartják, hogy az elkárhozott emberek és az ördögök büntetése egyszer véget ér. Elítélnek másokat is, akik most olyan zsidós nézeteket hintenek, hogy a halottak feltámadása előtt az istentelenek leigázásával az istenfélők szerzik meg a világuralmat.”

Utoljára idézném Kálvin János, genfi reformátor szavait, aki a Jelenések könyvében megjelenő ezer évvel kapcsolatban a következőt írja fő művében, az Institutio-ban (III.25.5):

„…felléptek a khiliaszták, akik ezer évre korlátozták Krisztus uralmát. Képzelgésük annyira gyermekes, hogy nem szükséges és nem is méltó cáfolatába fogni. A Jelenésekről írt könyv sem támogatja őket, holott, mint köztudott, onnan veszik a hivatkozást tévelygésükhöz. Az ott említett ezer év ugyanis nem az egyház örök boldogságára vonatkozik, hanem azokra a nyomorúságokra, amelyek a földön küzdő egyházra várnak. Továbbá, az egész Szentírás fennen hirdeti, hogy sem a választottak boldogságának, sem az elvetettek bűnhődésének nem lesz vége soha (…).”

Ha egyéb, millenniummal kapcsolatos konkurens nézettekkel vetjük össze az amillennizmust, a következő pozitívumokat sorolhatjuk fel röviden:

A konkrét történelmi eseményeket nem vonatkoztatja egyes bibliai igehelyekre, inkább csak egy keretet ad, amelyben a történelmi események által kirajzolódó tendenciákat elhelyezhetjük. Ezért nem olyan kusza és zavaros a rendszere, mint a diszpenzacionalista magyarázatnak, amelyen belül egyébként rengeteg alternatív nézetrendszer létezik: ezek a magyarázatok minden létező, hírekben előforduló aktuális geopolitikai történést megpróbálnak integrálni a rendszerükbe. Amennyiben igazuk van, a titkos elragadtatás bármikor megtörténhet és az antikrisztus bármelyik pillanatban megjelenhet (sőt, egyesek azt állítják, hogy már meg is született…).

Kétségtelen, hogy a diszpenzacionalista tanítás nagyon érdekfeszítő, futurista, sci-fibe illő jövővel kapcsolatos alternatívát tár a hívek elé, ami mellett az amillennizmus rendszere túlontúl egyszerűnek tűnik. Az amillennizmusnak jobban kellene kommunikálnia, hogy mi a lényege: Krisztus közeli visszatérése az utolsó ítélettel, a halottak feltámadása, és minden dolgok újjáteremtése.

Sajnos manapság sokan azért vetik el az amillennizmust, mert nem vizsgálják meg alaposan: legfeljebb egy pillantást szánnak rá, de többet nem.

Ráadásul ma divat az antiszemitizmus vádjával is illetni az amillennizmust, hiszen a reformátori bibliaértelmezés / hermeneutika szerint a valódi Izrael a keresztyén gyülekezet, az egyház.

Meg kell említenünk azt is, hogy számos ismert diszpenzacionalista szerző állítja, hogy az amillennizmus nem veszi komolyan a bibliai próféciákat, nem elég pontos az értelmezésükben. Ezek a megalapozatlan vádak ugyancsak hozzájárultak ahhoz, hogy az amillennizmus kisebbségbe szorult más eszkatológiai modellekhez viszonyítva.

A mai konzervatív keresztyénség – amelyet remélem a megjelentek mindannyian képviselnek – mára sajnos nagyobb részben a millenniummal kapcsolatos diszpenzacionalista tanítást tette magáévá, pedig a hitvallásos, hamisítatlan protestáns örökség az amillennizmus nézetét képviselte (ahogy ma is a konzervatív reformátusok, lutheránusok jelentős része).

Előítéletek nélkül elő kellene venni újra az amillennizmust, és alaposan meg kellene vele ismerkedni.