A Niagara Biblia Konferencia
A Niagara Biblia Konferencia (Niagara Bible Conference; hivatalosan: „Believers’ Meeting for Bible Study” -hívek találkozása bibliatanulmányozás céljából) megrendezésére 1876 és 1897 között került sor (1884-ben a konferencia szünetelt). Az első néhány évben az USA egész területén, különböző helyeken találkoztak a résztvevők. 1883-tól kezdve viszont a Niagara on the Lake nevű településen folytatódtak a találkozások Kanadában, az ontarioi Queens Royal Hotelben és annak pavilonjában.
A találkozások kezdeményezője James Hall Brookes, St. Louis-i presbiteriánus lelkész volt, aki publikálta ezen találkozások anyagát a „Truth” (igazság) című folyóiratában. A lapjában nagy helyet szentelt az előadásokon elhangzó beszédek összefoglalóinak. Tipikus példa erre az 1892-es év riportja, amely úgy írja le a találkozókat, mint „amelyeken többen vettek részt, mint valaha. Gyakran az összes helyet elfoglalták a pavilonban, és a csarnok is tele volt az Ige lelkes hallgatóival. Az évek múlásával a hely egyre gyönyörűbb; kiváló a Szentírás csöndes és imádságos tanulmányozásához. Az épület, amely a konferenciának helyet ad, az Ontario és a Niagara folyókra néz, zöld fák veszik körül, a világ zajától elzárva. A vendégek elszállásolását kiválóan megoldották, mind a Queens Royal Hotelben, mind a falubeli panziókban, olyannyira, hogy senki sem panaszkodott.”
James H. Brookes
A legtöbb előadó a diszpenzacionalizmus eszméit képviselte, így a Niagara Konferencia számos evangelikál protestánssal ismertette meg a diszpenzácionalista tanítást. Az üzenetek középpontjában a Krisztusról szóló dogma, a Szentlélek, a Biblia, a misszió és a próféciák álltak, továbbá a premillennizmust és a diszpenzacionalizmust védték és terjesztették.
A legtöbb 19. század végi és 20. század eleji vezető diszpenzacionalista személyiség részt vett a konferencián, köztük William Eugene Blackstone, Charles Erdman, James H.Brookes, William Moorehead, Adoniram Judson Gordon, Amzi Dixon, Cl.Scofield és James Hudson Taylor.
1878-ban a találkozások során megszületett egy dokumentum, amelyet csak úgy neveztek: Niagara Hitvallás. A 14 pontból álló hitvallás az első, amely nyíltan megfogalmazta Krisztus premillenarista módon értelmezett parúziáját. Ennek ellenére a hitvallás explicit módon nem erősítette meg a diszpenzacionalizmust, bár számos diszpenzacionalista kulcstémára hivatkozik, beleértve a földi millennium valóságát, az etnikai Izrael helyreállítását, vagy az igazak és a hamisak ítéletének időbeli eltérését. Ezt a 14 pontot hívták fundamentumoknak, az első 5 pontra pedig – amely a 14 pont tovább desztillálása – a mai napig úgy tekintenek, mint a fundamentalizmus magna chartájára
Számos dologhoz járult hozzá maga a konferencia: 1.) új missziós tevékenységet szült és a globális evangelizáció fellendüléséhez vezetett, 2.) hozzájárult a hatalmas méretű bibliakonferenciák elterjedéséhez, 3.) jelentős hatással volt különféle bibliai intézetek és bible college-ok alapítására 4.) a konferencia már hamar kifejezésre juttatta, hogy a fundamentalizmus milyen nagy hangsúlyt helyez a bibliatanulmányozásra 5) továbbá igen nagy mennyiségű fundamentalista irodalmat tett közzé, leginkább a próféciáról, Krisztus személyéről és munkájáról, illetve a Szentlélek személyéről és a misszióról szóló tanulmányokat.
Ez is érdekelhet
A szerzőről
Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista, pünkösdi stb.) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk 
„… ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van.” (Szabados Ádám)
„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik újra gondolni az evangelikalizmussal kapcsolatos nézetünket. Sokan azok közül, akik az elmúlt években nagy változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, még mindig azt állítják, hogy valójában evangelikálok. Ezért a probléma a következő: meg kell határoznunk egészen pontosan, hogy mit jelent az, hogy evangelikál, és ki tekinthető evangelikálnak (…) Nos, ha használják az evangelikál megjelölést, akkor nyilvánvalóan van valami jelentése is. Olyan kifejezés, amely leszűkít. Bizonyos szempontból kizárólagos (…). Remélem teljesen világos számunkra: nem azt próbáljuk megfogalmazni általános értelemben, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki az evangelikál keresztyén, és erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Tehát hogyan határozzuk meg, hogy mit jelent evangelikálnak lenni, elkülönítve “a keresztyén” általános definíciójától? Ez ma egy nagy kérdés, és úgy gondolom, hogy ez lesz az a kérdés, amivel egyre inkább szembe kell néznünk az elkövetkezendő években.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelival, 11-13.o.)
„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)
„Semmiféle problémát nem okoz számomra tévedhetetlenségről beszélni. Viszont ha lelkészként azt mondom akármelyik laikus hívőnek, hogy elfogadom a Szentírás tekintélyét, de nem hiszek a tévedhetetlenségében, egyből megkérdezi majd: „mi a különbség a kettő között?” És ahogy ezt elkezdem magyarázni, egyből forgatni kezdi majd a szemét, és azt gondolja magában, hogy ez a különbségtétel fából vaskarika. Ha azt mondom, hogy csak részben fogadom el a tekintélyét, és nem tévedhetetlen, azt megértik. Ha azt mondom, hogy a tekintélyét minden egyes részére vonatkozóan elfogadom és tévedhetetlen, azt is érteni fogják. De 35 éves pályafutásom során egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki értené, ha azt mondom, hogy elfogadom ugyan a Szentírás tekintélyét, de nem tartom tévedhetetlennek.” (Tim Keller)
