31
okt
2024

Kell-e foglalkoznia (és ha igen, hogyan) egy keresztyénnek a filozófiával?

Egyre gyakoribbá válik, hogy a főiskolai hallgatók (és szüleik) az egyetemi végzettséget valamiféle szakképesítésnek tekintik; sőt sok hallgató „gyakorlati” képzést keres (amely egyértelműen bizonyos karrierlehetőséghez kapcsolódik) a bölcsészettudományi stúdiumok helyett. A 2000-es évek közepétől a 2010-es évek közepéig a filozófia és a vallástudományok területén szerzett diplomák száma 15%-kal csökkent, míg a mérnöki diplomák száma 60-kal nőtt. Hasonlóképpen az egészségügyi szakmákban szerzett diplomák száma több mint a kétszeresére nőtt.

„Több hegesztőre és kevesebb filozófusra van szükségünk” – mondta Marco Rubio floridai szenátor 2015-ben. Rubio azóta tanult némi filozófiát, és visszavonta állítását (részben azért, mert tévedett azzal kapcsolatban, hogy a hegesztők több pénzt keresnek, mint a filozófusok), ráadásul egyes szakértők szerint a bölcsész szakok iránti érdeklődés a következő évtizedben fellendül. Azonban az az elképzelés, hogy az úgynevezett gyakorlati képzések és az ott szerzett diplomák előnyösebbek a bölcsészdiplomáknál, továbbra is széles körben elterjedt.

Ha eltekintünk az egyéb területeken szerzett diplomák növekvő vonzerejétől, az emberek gyakran zavarba jönnek, amikor közlöm velük, hogy filozófus vagyok – hogy filozófiát tanulok, filozófiával kapcsolatos cikkeket és könyveket írok, és filozófiát tanítok. Még ha lehet is egy NBC-s sitcomnak – például a The Good Place címet viselő sorozatnak – a főszereplője egy akadémikus filozófus, kevesen ismerik a filozófiát mint tudományágat. Korrektségből tegyük hozzá: magát a filozófia kifejezést is sokféleképpen használják, egy személy világnézetétől kezdve egy meghatározott tevékenység végzésének módjáig mindenre utalhat. Így nem mindig egyértelmű, hogy pontosan mire gondol valaki, amikor filozófiáról beszél.

Keresztyén filozófusként néha a zavarba ejtő hozzáállás egy másik szintjével is találkozom hívő testvéreim részéről. Nem ritka, hogy a keresztyének Pál apostol figyelmeztetése miatt óvakodnak a filozófiától: „Vigyázzatok, hogy rabul ne ejtsen valaki titeket olyan bölcselkedéssel és üres megtévesztéssel, amely az emberek hagyományához, a világ elemeihez és nem Krisztushoz igazodik.” (Kol 2,8) Egyes keresztyének úgy értelmezik Pál apostol figyelmeztetését, hogy teljesen kerülni kellene a filozófia mint olyan tanulmányozását. Jól ismert Tertullianus egyházatya (Kr. u. 155–220) arra vonatkozó figyelmeztetése, hogy a filozófia csak eretnekséghez vezethet. Mivel Athén (Platón akadémiájának otthona) a görög filozófiát, Jeruzsálem (az újszövetségi egyház születésének a helye) pedig a keresztyénséget képviseli, Tertullianus azt kérdezi:

„Mi köze van hát Athénnak Jeruzsálemhez? Mi köze az akadémiának az egyházhoz? Mi köze az eretnekeknek a keresztyénekhez? A mi tanításunk Salamon csarnokából származik (vö. ApCsel 5,12) – az a része is, amely azt tanítja, hogy Istent a szív egyszerűségében kell keresni (vö. Bölcs 1,1). Erre gondoljanak azok, akik sztoikus, platonikus és dialektikus keresztyénséget találtak ki! Nincs szükségünk kíváncsiságra Jézus Krisztus óta, sem kutatásra az evangélium óta. Mikor hiszünk, nem érezzük szükségét annak, hogy másban higgyünk. Hiszen ha már ezt hisszük, nincs semmi okunk, amiért másban kellene hinnünk.” (Pergátló kifogás az eretnekek ellen, VII. fejezet. Ford. Erdő Péter. In: Tertullianus: Művei. Szent István Társulat, Budapest, 1996.)

Bár Tertullianus filozófiához való hozzáállása semmiképp sem tekinthető többségi véleménynek az egyháztörténelmen belül, sok modern keresztyén osztja álláspontját – legalábbis a filozófia értékével kapcsolatos gyanakvását.

Ugyanakkor bízom benne, hogy meg tudom győzni az olvasót arról, hogy a filozófia tanulmányozása értékes erőforrást jelenthet mind az egyes keresztyén, mind az egyház mint közösség számára. Remélem, hogy arról is képes leszek meggyőzni olvasóimat, hogy az evangélium egy különleges módját kínálja a filozófia tanulmányozásának – olyat, amely felkészíti a hívőt a lehetséges veszélyek elkerülésére –, és hogy ez összhangban van Pál apostolnak a filozófiát illető figyelmeztetésével.

Mielőtt azonban kifejteném, hogy miért és hogyan kellene a keresztyéneknek a filozófiát tanulmányozniuk, hasznos volna egy kissé mélyrehatóbban tisztázni, hogy mi is a filozófia.

 

Mi a filozófia?

A filozófia szó a görög philosophia szóból származik, szó szerint a bölcsesség szeretetét jelenti. A mai filozófusok (jellemzően egyetemi professzorok) azzal töltik idejüket, hogy alapvető kérdéseken töprengenek (és ezekre megpróbálnak választ adni) önmagunkkal és a világgal kapcsolatban – olyan kérdéseken, mint például hogy mi a filozófia:

  • Mi kell ahhoz, hogy bizonyos meggyőződés/vélekedés tudásnak minősüljön?
  • Mi teszi az embert emberré?
  • Létezik-e szabad akarat? (És egyáltalán, mi az a szabad akarat?)
  • Objektív-e az erkölcs?

Az ilyen kérdések abban az értelemben alapvetőek, hogy olyan feltételezésekre és fogalmakra kérdeznek rá, amelyeket implicit módon állandóan használunk, de az osztálytermen kívül ritkán (ha egyáltalán) elmélkedünk róluk.

Mivel valamennyi kutatási területen fel lehet tenni alapvető kérdéseket, megállapítható, hogy a filozófia széles körben alkalmazható, sőt megkerülhetetlen. Gyakran hangsúlyozom a diákjaim előtt, hogy akármilyen x-ről is legyen szó (ahol x egy kutatási területet jelöl, legyen az tudomány, vallás, gazdaság vagy művészet), annak van valamilyen „filozófiája”(az „x filozófiája”). Mindig előfeltevésekkel dolgozunk, és ezeket természetesen lehet vizsgálni.

A filozófiai kérdésekre adandó helyes válaszokat illetően nyilván jelentős nézeteltérések uralkodnak. Talán még az a gondolat is megkísérthet bennünket, hogy egyáltalán nincs mód arra, hogy meghatározzuk a helyes válaszokat, és a legtöbb, amit tehetünk, pusztán csak annyi, hogy véleményeket fogalmazunk meg. Azonban ezzel elhamarkodottan rövidre zárnánk a problémát, mintha a második félidő előtt lefújnák a mérkőzést.

Szerencsére az elmúlt két és fél évezred során a filozófusok olyan eszközöket fejlesztettek ki, amelyekkel tisztázhatják az alapvető kérdéseket, és olyan megkülönböztetéseket vezettek be, amelyek segíthetnek a fejlődésben. A filozófusok elsődleges eszköze pedig az érvelés, vagyis a annak módszere, hogy egy állítást vagy álláspontot más állításokból való következtetéssel támasztunk alá. A logika eszközeivel tehát kiértékelhetjük azokat az érveket, amelyek a magunkkal és a világgal kapcsolatos alapvető kérdésekre adott válaszok mellett vagy azok ellen szólnak.

 

A filozófiai előnyei

Nem meglepő tehát, hogy a filozófushallgatók gondolkodása más szakon tanulókéhoz képest általában kritikusabb, ők pontosabb elemzéseket írnak, és a problémamegoldás terén is kreatívabbak (itt, itt és itt hasznos összefoglalók olvashatók erről). Ezen okokból kifolyólag a filozófia szakosok általában magasabb pontszámot érnek el az olyan szabványosított teszteken, mint az LSAT (amely általában a jogi egyetemre való jelentkezéshez szükséges) és a GRE(amely a más szakok végzős programjaira való jelentkezéshez szükséges). A munkáltatók gyakran keresik őket, kimutatások szerint nagyszerű vállalkozók lesznek belőlük.

Az eddig említettek mindegyike extrinzikus (instrumentális, értsd: eszközjellegű, külsődleges) pozitívum volt. Ezek esetében olyan okokról van szó, amelyek a filozófia tanulmányozásának hatásait vagy következményeit érintik. A filozófia tanulmányozása azonban önmagában – azaz a lényegéből fakadóan is – hasznos.

Augustinus felismerte a filozófiában eredendően rejlő pozitívumokat, amikor amellett érvelt, hogy a keresztyéneknek hasznára válhat pogány filozófusok műveinek az olvasása. Isten Mózesnek a 2Móz 3-ban tett ígéretéről elmélkedve (miszerint az Úr jóindulatot ébreszt a nép iránt az egyiptomiakban, emiatt – mikor Isten kimenekíti őket – nem fognak üres kézzel kijönni) Augustinus a következőket írja:

„Az úgynevezett bölcselők pedig, de főképpen a platonikusok ha valami igazságot, valami hitünkhöz alkalmazkodó dolgot mondottak, nemcsak hogy nem kell félnünk attól, hanem el kell vennünk tőlük mint jogtalan birtokosoktól, és saját használatunkra kell fordítanunk. Az egyiptomiaknak nemcsak bálványképeik és súlyos rakományaik voltak, amelyeket Izrael népe utált és megvetett, de voltak arany-ezüst edényeik, ékességeik és ruháik is (2Móz 3,22; 12,35). Mindezeket az Egyiptomból kivonuló nép, ugyan nem a saját felelősségére, hanem az Isten parancsára, titokban tulajdonába vette, hogy helyesebb használatra fordítsa. […] Éppígy a pogányok mindenfajta tudományaiban is nemcsak babonás és utánzásra szánt bálványképek vagy hiábavaló fáradozások súlyos tehertételei vannak, amelyeket bármelyikünk, ki csak Krisztus vezetésével távozik a pogányok gyülekezetéből, utálattal kerülni tartozik. Akadnak ott tisztességes ismeretek is, melyek alkalmasabb helyen lesznek az igazság szolgálatában, és akadnak ott nagyon hasznos erkölcsi szabályok, sőt az egy Isten tiszteletére vonatkozó néhány igazság is kerül közöttük.” (Szent Ágoston: A keresztyén tanításról, II. köt. Ford. Városi István. Szent István Társulat, Budapest, 1944. 41., 60. o.)

Amikor Augustinus azt mondja, hogy a pogány filozófián belül „akadnak […] tisztességes ismeretek is, melyek alkalmasabb helyen lesznek az igazság szolgálatában, és akadnak ott nagyon hasznos erkölcsi szabályok”, azt állítja, hogy a keresztyéneknek hasznára válik, ha átrostálják a saját szűrőjükön a filozófiai igazságokat, és átveszik az ott fellelhető jó és hasznos dolgokat. Jól ismert, hogy maga Augustinus is ezt tette, amikor beépítette Platón világnézetének egyes aspektusait saját érett keresztyén felfogásába. Hasonlóképpen Aquinói Tamás is összeházasította Arisztotelész rendszerét a keresztyénségével.

Érdemes megjegyezni, hogy a keresztyének csakis a filozófia tanulmányozása révén „férhetnek hozzá” e tudományág „javaihoz”. Augustinus és Aquinói nem dolgozhatta volna ki filozófiai és teológiai rendszerét anélkül, hogy ne ismerték volna Platón és Arisztotelész műveit, és mi sem „fosztogathatjuk” ezeknek vagy az újabb filozófusoknak (pl. David Hume-nak vagy Immanuel Kantnak) az életművét anélkül, hogy mi magunk ne olvasnánk őket. Mindez olyan egyetemi tantervek mellett szól, amelyeknek szerves részét képezik ezek a klasszikus irodalmak – ha úgy tetszik, alapszövegek –, és amelyek megkövetelik a diákoktól, hogy olvassák szellemi örökségünk meghatározó irodalmait, beleértve a filozófiát is. Az intézményben, a Samford Egyetemen, ahol jómagam is tanítok, minden hallgató köteles felvenni egy két féléves, „kulturális perspektívák” elnevezésű, filozófiai alapszövegek olvasását szorgalmazó kurzussorozatot, amelynek többek között része a Platón és Arisztotelész műveivel való ismerkedés is. Így minden hallgató hozzáférhet ehhez az Augustinus által dicsért pozitívumhoz.

 

Nemcsak hogy hasznos, de szükséges is

A filozófia tanulmányozása azonban nemcsak hasznos, de szükséges is a keresztyén ember számára – mégpedig legalább három okból.

Először is, mindenkinek van valamilyen „filozófiája” abban az értelemben, hogy van egy világnézete (vagy előfeltevéseinek egy csoportja), még ha tudatosan nem is reflektál rájuk. És akár tudatosan felismerjük, akár nem, világnézetünk befolyásolja, hogyan élünk, és hogyan értelmezzük tapasztalatainkat.

Másodszor, C. S. Lewis a következő megjegyzést teszi On Learning in Wartime című esszéjében: „Jó filozófiának léteznie kell, ha másért nem, hát azért, mert a rossz filozófiára választ kell adni.” Más szóval, a keresztyéneknek szükségük van arra, hogy válaszokat adjanak az alternatív filozófiai álláspontokra. Ez a pont persze nem Lewis sajátja, már Péter apostol is figyelmeztet: „…legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számonkéri tőletek a bennetek élő reménységet.” (1Pt 3,15) Lewis egyszerűen csak alkalmazza ezt az igeszakaszt a filozófiára.

Végül pedig – és ez a legfontosabb – azt a parancsot kaptuk, hogy ne csak a szívünkkel, a lelkünkkel és az erőnkkel, hanem az elménkkel is szeressük Istent (Mk 12,30). Nagy kísértés, hogy a keresztyén életről – az Isten tiszteletéről – azt gondoljuk, hogy az elsősorban bizonyos érzelmekhez köthető élményekről szól, vagy arról, hogy bizonyos erkölcsi szabályok szerint éljünk. Nem, Isten azt szeretné, hogy lényünk minden összetevőjével szeressük őt, beleértve az értelmünket is. A filozófia által nyújtott eszközök pedig egyedülálló módon alkalmasak arra, hogy ebben fejlődjünk. Sőt Pál apostol így buzdít: „…ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.” (Róm 12,2)

A hamis világnézetek azonosítása és saját világnézetünk kialakítása a filozófia feladatához tartozik.

 

Hogyan érdemes egy keresztyénnek a filozófiával foglalkoznia?

A filozófia azonban korántsem kockázatmentes. Talán egyesek azért vélekednek így, mert a keresztyén hitet olykor-olykor nyilvánosan is becsmérlik jól ismert filozófusok, ahogyan azt néhány, keresztyének által alkotott filmben ábrázolják. Bár egyes ateisták valóban filozófiai érvekkel támadják a keresztyénséget, azok, akik ezt a „leghangosabban” teszik, nem képviselik a filozófusok többségét.

Véleményem szerint a keresztyének számára nagyobb kockázatot jelenthet, ha a filozófia helytelen okokból vonzza őket. (Ez persze igaz lehet a teológiára is.) Egyes filozófushallgatók szeretnek győztesként kikerülni a vitákból, és a filozófia által nyújtott készségekben saját maguk igazolásának vagy önértékelésük erősítésének eszközét látják. Itt aktuális a Kol 2,8 figyelmeztetése: „Vigyázzatok, hogy rabul ne ejtsen valaki titeket olyan bölcselkedéssel és üres megtévesztéssel, amely az emberek hagyományához, a világ elemeihez és nem Krisztushoz igazodik.”

A bűn, különösen annak „noetikus” (értsd: a gondolkodásunkat/értelmünket érintő) hatása miatt természetünkből fakadóan hajlamosak vagyunk jó dolgokat (pl. a filozófia tanulmányozását) helytelen célokra használni (pl. arra, hogy intellektuálisan felsőbbrendűnek állítsuk be magunkat).

Mit tegyen tehát egy keresztyén ember? Amellett érveltem, hogy a filozófia szükséges és hasznos dolog lehet egy keresztyén számára; de felhívtam arra is a figyelmet, hogy bukott, bűnös állapotunk miatt kockázatos a vele való foglalatoskodás. […]

De van megoldás, és ez a kegyelem. Az evangélium arról szól, hogy Isten azért fogad el minket, amit ő tett, és nem azért, amit mi teszünk. Keresztyénként az egyetlen vigaszunk, hogy „akár élek, akár halok – amint a Heidelbergi kátémondja –, nem önmagamé, hanem az én hűséges Uramnak és Megváltómnak, a Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok”. Értékem nem az intellektuális teljesítményemtől függ, és Isten nem fog kevésbé szeretni azért, mert nem nyerek meg egy vitát valakivel szemben, aki elutasítja a keresztyénséget.

Azonban az evangélium hatása arra vonatkozóan, hogy hogyan tanulmányozzuk a filozófiát (és általában véve, Istent az elménkkel szeretni), ennél jóval sokrétűbb. Befejezésül két szegmenst említek. Először is, minden okunk megvan arra, hogy episztemikus alázattal viszonyuljunk a dolgokhoz: önnön tudásunk határainak helyes felmérésével és mások korrekciójára való nyitottsággal. Elvégre ismerjük saját gyengeségeinket és tévedésre való hajlamunkat, és az evangélium jó hírére való tekintettel bátran bevallhatjuk hiányosságainkat anélkül, hogy identitásválságba kerülnénk. Végül pedig szabadon vállalhatunk kockázatot. Mivel értékünk nem az érveink sikerétől függ – vagy attól, hogy milyen sikerrel védelmezünk egy adott nézetet –, a filozófusok által feltett alapvető kérdéseket anélkül vizsgálhatjuk meg, és anélkül spekulálhatunk a lehetséges válaszokról, hogy eluralkodna rajtunk a bénító félelem, csak azért, mert tartunk a tévedés lehetőségétől.

 

 

***

Szeretettel hívjuk a kedves érdeklődőket az Evangelikál Csoport Egyesület következő, november 23-i konferenciájára, melynek tematikája a fentebb olvasható cikk témáját fedi: „Keresztyénség és filozófia.” A konferencia részletes programja, illetve a konferenciára való jelentkezéshez szükséges regisztrációs link itt érhető el.

8 válasz

    1. Márkus Tamás András

      Kedves „Bélaemese”!

      Lenne szíves egy kicsit bővebben kifejteni – ha lehet a posztolt cikk tükrében? Azt írja, tapasztalta? Milyen filozófiai irányzattal foglalkozott, milyen mélyen és meddig?

      Üdvözlettel,
      Márkus Tamás

  1. Károlyi András

    A jó öreg John Frame összerakta, amit ebben a témában egy kereszténynek tudni érdemes az alábbi könyvében:

    „History of Western Philosophy and Theology.”

    Ajánlom emellett Turay Alfréd atya filozófia tankönyveit.

    1. Márkus Tamás András

      Kedves András!

      Frame Ön által említett műve valóban jó kiindulási pont, de azt hiszem, inkább vázlatpontos, tömör felsorolásként, vagy ismeretterjesztő műként értelmezhető. Mint ilyen, hasznos, de vannak témák, amelyek kapcsán jócskán van még mondanivaló. Plusz szerintem Frame bizonyos filozófusok gondolatait nagyon leegyszerűsíti.

  2. dzsaszper

    Pál apostol igen fontos példát adott Athéni tartózkodásakor (ApCsel 17,15-34), ami szerény véleményem szerint nem kicsit példát ad és irányt mutat: az Aeropágoszon elmondott beszédében a filozófia oldaláról, azepikureus és sztoikus filozófusok számára is értékelhető módon beszél, az ő nyelvükön, miközben nem tér el attól, hogy ő az evangéliumot hivatott hirdetni (ld. 1Kor 9, 18-34-et is…)

    A magam részéről az a konklúzióm, hogy érdemes a filozófiával foglalkoznunk, de nagyon nem akárhogy: elsősorban missziós és apológiai motivációval és fókusszal, hogy jól értsük a körülöttünk élő embereket, és a felvetéseket megértve, azokra értékelhetően reflektálva tudjuk hirdetni az örömhírt! (Ha esetleg valaki munkájának választja azt, hogy filozófus, netán ez a hivatása, akkor ennél természetesen több rétegű a történet az ő számára)

    Attól mindenképpen óvakodnék, hogy Isten kijelentését egy adott filozófiai szemüveg mögül akarjuk csupán értelmezni (szerény véleményem szerint pl. a középkorban nem volt jó ötlet úgy igazán már elindulni sem az úrvacsora arisztotelészi ontológia mentén történő értelmezése irányába, legalábbis egy apológiai vitában épp aktuálisan kipróbált érvelés szintjén túl.)

    1. Márkus Tamás András

      Kedves Dzsaszper!
      Alapvetően egyetértek – missziós és apologetikai funkcióval kell művelni a filozófiát nekünk, keresztyéneknek.
      Ugyanakkor – mindezen túl – az evangéliumban való elmélyülést is elősegítheti a filozófia felhasználása. Itt rólunk van már szó, keresztyénekről. Ahogy a keresztyénség kitermelte a maga kultúráját, művészetét, kitermelheti a maga „filozófiáját” is, vagy megtermékenyíthet vele kompatibilis filozófiai rendszereket. Persze itt vékony jégen táncolunk, nem vitatom.

Hozzászólás írása