A zsidó nép és Izrael nemzete keresztyén szemszögből
Izraelt egy terrorszervezet részéről erkölcstelen, bestiális és gonosz támadás érte. A médiában bemutatott képek a mészárlásról, a civil áldozatokról (akik között nem egy idős asszony, nő, kisgyermek és csecsemő is volt) és a csekély számú túlélő által az eseményekről közreadott letaglózó és szomorú beszámolók kitörölhetetlenül bevésődtek az emlékezetünkbe. Ismét azt a népet próbálják elpusztítani, amelyet a történelem során oly sokszor megpróbáltak már eltörölni a föld színéről. Úgy véljük, a helyzet etikai szempontból a napnál is világosabb, ugyanakkor egyes keresztyén világszervezetek (például az Egyházak Világtanácsa) vagy akár teológusok, keresztyén lelkészek és gyülekezeti tagok részéről is hallani olyan tónusú hangokat, amelyek – ha szándékosan nem is akarják relativizálni az Izraelre támadók gonosz indítékait és förtelmes tetteit – elkennék, illetve egyenlő mértékben kiporciózva szétosztanák a felelősséget a „szembenálló felek” között, mintha nem egy terrorszervezet és egy önmaga megvédésére jogosult szuverén állam közötti konfliktusról lenne szó. Mások a kedélyeket hűtenék, az „indokolatlan és túltolt filoszemitizmust” szeretnék lejjebb tekerni (amely próbálkozás jogosságát megítélni nem tudjuk, nem is akarjuk, mert valószínűleg egyéni szociokulturális tényezők állnak a hátterében), különféle teológiai és nem teológiai szempontokat hangsúlyozva, például hogy nem Isten választott népét támadták meg; a mai Izraelnek semmi köze nincs a bibliai-ószövetségi teokratikus királyság Izraeléhez; a mai Izraelben zsidónak lenni sokszor inkább nemzetiségi, mintsem vallási kérdés; a mai Izrael tendenciáiban szekuláris, sőt vallásilag szinkretista katonaállam; a mai Izrael még a saját vallását sem veszi komolyan, stb. Megint mások, elvetve a sulykot, „az egyik kutya, másik eb”, illetve „az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz” szólásokkal summázzák a helyzetet.
Jelen sorok írója nem ért egyet az egyébként keresztyén szempontból mindenképp lényeges témaegyüttes e mostani helyzetben történő, némelyek számára távolságtartónak és szenvtelennek tűnő boncolgatásával (a merénylet után pár nappal), de tartalmi szempontból sem osztja teljesen ezeket a megállapításokat. Ha valamikor szükség van „túltolt filoszemitizmusra”, úgy e mostani időben – a kristályéjszaka után nyolcvanöt évvel és a Nyugat-Európában fellángoló és számtalan, zsidók ellen elkövetett bűncselekményt és terrorakciót kitermelő antiszemitizmus kontextusában – biztosan. Természetesen filoszemitizmus alatt nem valamiféle irracionális rajongást (jelen sorok írója ilyennel személyesen nem is igazán találkozott), hanem a zsidósággal való tudatos, érzelmi aspektusokat sem mellőző rokonszenvet értjük, amely magában foglalja úgy a zsidó néppel való együttérzést, mint az antiszemitizmussal szembeni szüntelen éberséget. E mostani, Izraelt ért brutális terror és az Európa nagyvárosaiban e tettet (amely mögött a zsidók kiirtására és Izrael nemzetének az eltüntetésére irányuló szándék áll) ünneplő tízezrek utcára vonulása egyértelművé teszi, hogy erre a típusú józan filoszemitizmusra talán nagyobb szükség van, mint valaha.
Természetesen – és ez e mostani bejegyzés témája – nemcsak a humánum mondatja ezt velünk, hanem evangéliumi, keresztyén identitásunk is, hiszen léteznek olyan bibliai ismérvek, amelyek miatt kijelenthetjük, hogy a keresztyéneknek támogatniuk szükséges (tehát ez nemcsak lehetőség, hanem elvárás is) Izrael nemzetének és a zsidó népnek a további létezését és boldogulását. Mindezeket a Wayne Grudem széles körben ismert evangéliumi (evangelikál) teológus által említett szempontok alapján fogjuk röviden áttekinteni. (Lásd Wayne Grudem: Politics According to the Bible – A Comprehensive Resource for Understanding Modern Political Issues in Light of Scripture.Zondervan, Grand Rapids, 2010.)
Először is, olyan világban élünk, amelyet erkölcsi zűrzavar és relativizmus jellemez, valamint muszlim nemzetek szigorú, totalitárius kormányai-hatalmai befolyásolnak, így Izrael (vallásos és szekuláris lakosságával együtt) számunkra, keresztyén hívők (valamint általánosabban a zsidó-keresztyén kultúrában gyökerező népek) számára megbízható szövetségest jelent, mivel az általa képviselt értékek nagyon hasonlítanak a keresztyének által vallott és a Biblia által közreadott erkölcsi normákhoz. A zsidók és a keresztyének erkölcsi értékrendje az Ószövetségben szereplő Tízparancsolatban rögzített erkölcsi normákra vezethető vissza. Ezért Izrael népe (különösen is a judaizmust követő rétege) a keresztyének hasznos szövetségesének bizonyulhat a világra gyakorolt pozitív erkölcsi befolyás tekintetében.
Másrészt, mivel a Biblia szerint Isten szuverén módon irányítja a nemzetek életét, és mivel arról is tanít, hogy Istennek van egy, a zsidó nép nagyszámban történő megmentésére vonatkozó jövőbeni terve, helyes, ha Izrael nemzetének 1948-as megalapítását és a jelenlegi több mint kilencmillió zsidónak a Szentföldre történő összegyűjtését olyan jelentős előkészületnek tekintjük, amelyet Isten azért hajtott végre, hogy a Jézusba mint Messiásba vetett bizalom által a zsidóság nagy részének jövőbeni megmenekülése nyilvánvalóvá váljon az egész világ számára, amint azt Pál a Róm 11-ben világosan megírta. Pál itt egyértelműen a nem hívő, Krisztust mint Messiást elutasító zsidóságról beszél – tehát a mai szekuláris, vallástalan, illetve a judaizmust követő zsidókra is értelmezhetők a szavai –, amikor azt mondja: „Az evangélium miatt tehát Isten ellenségei tiértetek, de a kiválasztás miatt kedveltek az ősatyákért…” (28. vers) Bár elutasítják Krisztust, Istennek azonban még mindig terve van velük, és – a Krisztus általi üdvösségen kívül – szeretettnek („szerelmeteseknek” – Károli-ford.) tartja őket, és a jövőt illetően határozott célja van velük, mivel „megbánhatatlanok az Isten ajándékai és az ő elhívása” (29. vers). Pál tehát továbbra is különleges csoportnak tekinti az etnikai zsidóságot – olyan csoportnak, amelyet Isten különleges módon számontart és az „atyákra” való tekintettel szeret. Ezért is fog végül egész Izrael megtartatni (vö. 26. vers).
És mivel Isten a történelem során emberi eszközökkel és emberi befolyáson keresztül munkálkodott a történelemre vonatkozó terve megvalósításán, ezért nagyon valószínűnek tűnik, hogy Izrael mint nemzet fennmaradásának és jóllétének támogatása hozzájárul a zsidó népnek az „Isten népe” közé, az egyházba való betagozódásához egy jövőbeni időpontban.
Továbbá – még ha nem is fogadjuk el az Isten népének két csoportra (az egyházra és Isten Izraelére) történő diszpenzacionalista felosztását és a diszpenzacionalizmus üdvtörténeti modelljét, illetve még ha úgy véljük is (amint a jelen sorok írója reformátusként és amint a parafrazeált szerző baptistaként gondolja), hogy az Izraelnek tett ószövetségi ígéretek közül Isten sokat beteljesített már az egyház újszövetségi áldásaiban – még mindig nem egyértelmű (tehát nyitva kell hagynunk a lehetőséget), hogy Istennek az 1Móz 17-ben Ábrahámnak tett ígérete teljes mértékben beteljesedett-e már az egyházban (vagy beteljesedik-e majd a jövőben), vagy pedig ezen ígéretnek várható-e még az esetleges szó szerinti, földi beteljesedése is. Ne feledjük, hogy az Újszövetség csak a mózesi szövetséget (amely a 2Móz 20-szal kezdődik) nevezi szűkebb értelemben „ószövetségnek”, az Ábrahámmal kötött korábbi szövetséget sehol. Bár kissé bizonytalanok vagyunk e dolgot illetően, elképzelhető, hogy a zsidó nemzet 1948-as megalapítása azon a földterületen, amelyet Isten már négyezer évvel ezelőtt (!) megígért Ábrahámnak, újabb lépésnek tekinthető Isten tervében, hogy beteljesítse azon ígéretét, miszerint e föld „örök birtokul” lesz Izrael nemzetének, hogy aztán, amikor a zsidók nagyszámban Jézushoz mint Messiásukhoz fordulnak, a vers utolsó mondata is valóra váljon: „…és Istenük leszek.” (1Móz 17,8)
Ezért még a magunkfajta, szövetségteológiát képviselő (tehát nem diszpenzacionalista) értelmezőknek is számolniuk kell azzal a lehetőséggel, hogy jelenleg Istennek az ószövetségi próféciákhoz kapcsolódó, Izraelt érintő különleges terve bontakozik ki, azaz hogy Isten Izrael nemzetének 1948-as megalapításával olyan lépéseket tesz, amelyek az 1Móz 17,8 beteljesedéséhez vezetnek. Ne feledjük, mit mond Pál Isten Izraellel kapcsolatos terveiről (és itt kifejezetten a Jézust mint Messiást elutasító zsidóságról beszél): „…mert megbánhatatlanok az Isten ajándékai és az ő elhívása.”
Ez a gondolatsor segíthet megérteni a jelenlegi izraeli–arab konfliktus mögött meghúzódó szellemi tényezőket is. Mivel a Róm 11 azt tanítja – amint már korábban is láttuk –, hogy Istennek van jövőbeli terve arra vonatkozóan, hogy a zsidó nép tagjai közül nagyszámban fognak megtérni, a keresztyének joggal gyanakodhatnak arra, hogy az intenzív antiszemitizmusnak és a zsidókkal szemben megnyilvánuló gyakran erőszakos és irracionális gyűlöletnek (amely a történelem során számos helyen fellángolt) mélyebb szellemi gyökerei vannak. Észszerűnek tűnik azt gondolni, hogy ez a szellemi forrás (amely a náciknak a zsidók kiirtására tett borzalmas erőfeszítései hátterében is állt) nem más, mint maga a Sátán, aki Jézus szerint „[e]mbergyilkos volt kezdettől fogva” (Jn 8,44). Nem meglepő, hogy a Sátán megpróbálta kipusztítani a zsidó népet, megakadályozandó Isten azon tervének a beteljesedését, hogy a jövőben nagyszámban megmentse őket. Úgy tűnik, ugyanez a démoni gyűlölet a forrása az öngyilkos merénylők embertelen gonoszságának is, akik évtizedek óta civilek között robbantanak Izraelben (és máshol is a világban). Ez az Isten zsidókkal kapcsolatos tervével szembeni démoni ellenállás magyarázatul szolgálhat számos muszlim csoport határozott céljára is, miszerint mindenáron el kell törölni Izraelt a föld színéről.
Természetesen ez nem jelentheti azt, hogy keresztyénként bárki – egyes személyek vagy nemzetek – esetleges ballépéseit, hibáit vagy bűneit relativizálhatjuk, azt sem, hogy azt állítanánk, hogy az üdvösségnek van más útja a Jézus Krisztusba vetett hiten kívül, de az előbbi ismérvek alapján igenis kimondhatjuk, hogy keresztyén hívőként és magyar állampolgárként (és a zsidó-keresztyén kultúrkörben gyökerező nemzetként) támogatnunk kell a zsidó embereket és Izrael nemzetét, és fel kell tartóztatnunk az elpusztításukra törő egyéneket, csoportokat vagy nemzeteket, azaz olyan politikai erőket kell támogatnunk, amelyek feltartóztatják őket.
A szerzőről
Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista, pünkösdi stb.) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk 
„… ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van.” (Szabados Ádám)
„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik újra gondolni az evangelikalizmussal kapcsolatos nézetünket. Sokan azok közül, akik az elmúlt években nagy változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, még mindig azt állítják, hogy valójában evangelikálok. Ezért a probléma a következő: meg kell határoznunk egészen pontosan, hogy mit jelent az, hogy evangelikál, és ki tekinthető evangelikálnak (…) Nos, ha használják az evangelikál megjelölést, akkor nyilvánvalóan van valami jelentése is. Olyan kifejezés, amely leszűkít. Bizonyos szempontból kizárólagos (…). Remélem teljesen világos számunkra: nem azt próbáljuk megfogalmazni általános értelemben, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki az evangelikál keresztyén, és erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Tehát hogyan határozzuk meg, hogy mit jelent evangelikálnak lenni, elkülönítve “a keresztyén” általános definíciójától? Ez ma egy nagy kérdés, és úgy gondolom, hogy ez lesz az a kérdés, amivel egyre inkább szembe kell néznünk az elkövetkezendő években.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelival, 11-13.o.)
„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)
„Semmiféle problémát nem okoz számomra tévedhetetlenségről beszélni. Viszont ha lelkészként azt mondom akármelyik laikus hívőnek, hogy elfogadom a Szentírás tekintélyét, de nem hiszek a tévedhetetlenségében, egyből megkérdezi majd: »mi a különbség a kettő között?« És ahogy ezt elkezdem magyarázni, egyből forgatni kezdi majd a szemét, és azt gondolja magában, hogy ez a különbségtétel fából vaskarika. Ha azt mondom, hogy csak részben fogadom el a tekintélyét, és nem tévedhetetlen, azt megértik. Ha azt mondom, hogy a tekintélyét minden egyes részére vonatkozóan elfogadom és tévedhetetlen, azt is érteni fogják. De 35 éves pályafutásom során egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki értené, ha azt mondom, hogy elfogadom ugyan a Szentírás tekintélyét, de nem tartom tévedhetetlennek.” (Tim Keller)
Magyarul a témában megjelent James Montgomery Boice kommmentár a Római levél Izráelt illető részéről „Isten terve Izráellel” címmel: https://www.reformatus.net/boice-isten-terve-izraellel
James Montgomery Boice-ot említi a „Calvinism” című film, mint akinek a népszerűsítő munkája révén kapott kiszélesedő lendületet a kálvinizmus Amerikában.
Köszi az ajánlást, szuper könyv!
Izrael állam támogatása mégis milyen teológiai alapon, ami nem diszpenzacionalizmus? Ha a Róma 11 alapján ha várható is a zsidó tömegek megtérése amillenialista szemszögből is, miért kéne Izraelt támogatnom? Megtérhetnek bárhol a világon. Mi a református ortodoxia, történeti álláspontja erről? Mikor támogatták Izraelt, vagy a budapesti zsidó atyafink cionista tervét hitvallásos alapon lévő (ez fontos!) reformátusok?
Izrael nagyrésze nyugati, szekuláris gondolkodású, ateista, éppúgy Pride felvonulásokkal, mint máshol.
Az ortodox zsidók Krisztuson kívül vannak, Krisztust a pokolban képzelik el.
A palesztinok között is vannak keresztyének.
Izrael terve, a diszpenzacionalistákkal együtt, felállítani a harmadik templomot és állatáldozatokat bemutatni, istenkáromló módon.
Miért támogassunk hitehagyást? A zsidó vallás bálványimádás, tetszik nem tetszik, ez a következetes ref. keresztyén álláspont.
Egy másik szemszögből javaslom a témát:
https://www.puritanboard.com/threads/supporting-the-state-of-israel.88332/
Békességet!
Kedves Ádám!
Ne keverjük a dolgokat! A cikk nem arról szól, hogy Izrael államának minden cselekedetét mindig támogatni kellene, nem is arról, hogy a zsidók különutas üdvössége biztosított lenne, hanem arról, hogy vegyük komolyan a Rom 11 figyelmeztetéseit és felszólításait. Mindenféle bibliai ortodoxia akkor legitim, ha odafigyelünk az Írásra! Az általad leírt állítások nagy részének nincs köze a kérdéshez; senki sem beszélt a hitehagyás támogatásáról. Egyszerűen arról van szó, hogy keresztyénként Pál apostol lelkületét és retorikáját kellene követni a Krisztust elutasító etnikai zsidósághoz való viszonyulásunkban.
Üdv,
Tamás
Egyáltalán nem igaz, hogy Izrael nyugati értelemben szekularizált, valahol olvastam, hogy három helyen van stabilan vallásához hű népesség, ahol némileg még növekedett is a hívők száma. Három Izrael, Szerbia és mily meglepő Oroszország. Nem akarok belemenni Önnel a vitában, de pont az ilyen álláspont miatt van az, hogy sokan összemossák az áldozatot a gyilkossal és olyan semmitérő nyilatkozatokat adnak ki, mint az Egyházak Világtanácsa egy szóval sem elítélve az agresszort, hanem palesztin kottából játszik. Ja és mellesleg az nem a palesztin arabok földje, most ne vitassuk, hogy Arafat vagy még jobban Amin al-Husseini jeruzsálemi főmufti, hogy alkották meg a palesztin népet és nem létező történelmet.
Nagyon jó összefoglaló a cikk, csak egyetérteni lehet vele. Azt gondolom, hogy Izrael állam bármilyen kormányzati és társadalmi szerveződésben is létezik most (ez, mint aktuálisan minden korszakban, a történeti kontextus által meghatározott), nem változtat Isten ígéretein – erre párhuzamként maga az Ószövetség szolgáltat példákat, ahol akár a Bírák idején, akár a kettős királyság korszakában finoman szólva sem egy monoteista, mózesi törvény alapján élő társadalmat és elitet látunk, mégis Isten ígéreteinek akkori érvényességét senkinek sem jut eszébe megkérdőjelezni. Az viszont már, hogy ezekkel az ígéretekkel majd a keresztényeknek kell-e valamit kezdeni, azon kívül, hogy végzik az evangélium hirdetését, már más kérdés persze – és ez a két téma valóban két külön téma. A másik fele a kérdésnek, ami sokszor szerintem fennakadást okoz még keresztény körökben is, az előző kettő említett szempont összemosásából és egy erkölcsi dilemmából fakad: egyik oldalról ott van Izrael állam, a maga hatalmi politikájával (ami mint látható összemosható, de valamennyire különválasztandó Isten a zsidóságnak tett ígéreteihez való keresztény hozzáállástól), másrészt pedig egy gonosz terrorszervezet és a palesztín nép közötti különbség megtétele az, amit szerintem mindenkinek meg kell tennie. Az egy túlzott leegyszerűsítés, hogy Izrael: jó, palesztínok: gonosz, mint ahogy fordítva is. De bármelyiket is alkalmazzuk, szerintem hatalmi-politikai logikát vetítünk ki igei elvek alapján megkonstruált világmagyarázatokra.
„a Biblia szerint Isten szuverén módon irányítja a nemzetek életét, és mivel arról is tanít, hogy Istennek van egy, a zsidó nép nagyszámban történő megmentésére vonatkozó jövőbeni terve, helyes, ha Izrael nemzetének 1948-as megalapítását és a jelenlegi több mint kilencmillió zsidónak a Szentföldre történő összegyűjtését olyan jelentős előkészületnek tekintjük, amelyet Isten azért hajtott végre, hogy a Jézusba mint Messiásba vetett bizalom által a zsidóság nagy részének jövőbeni megmenekülése nyilvánvalóvá váljon az egész világ számára, amint azt Pál a Róm 11-ben világosan megírta…
… elképzelhető, hogy a zsidó nemzet 1948-as megalapítása azon a földterületen, amelyet Isten már négyezer évvel ezelőtt (!) megígért Ábrahámnak, újabb lépésnek tekinthető Isten tervében, hogy beteljesítse azon ígéretét, miszerint e föld „örök birtokul” lesz Izrael nemzetének, …
… Isten Izrael nemzetének 1948-as megalapításával olyan lépéseket tesz, amelyek az 1Móz 17,8 beteljesedéséhez vezetnek.”
Mindenki úgy értelmezi a Bibliát, ahogy akarja, de ha rosszul értelmezi, annak rossz vége lehet! (2Pét 3:16)
Magam is írtam egy 10,5 oldalas tanulmányt a témáról, és a fenti sorokkal nem értek egyet, legfőképpen azzal, hogy Izrael nemzetének 1948-as megalapítása Isten tervében szerepel, sőt Ő hajtotta végre. Ez teljes tévút!
Ott kezdődik „ a Biblia szerint Isten szuverén módon irányítja a nemzetek életét”, már itt ellentétben van ezzel az Igével. (Apcs 14:16)
Idézek a tanulmányomból: „Tehát maguk a zsidó írásmagyarázók is a megtéréssel és megtisztulással kötik össze a száműzetésből való isteni hazavitelt, az elnéptelenedett ország újra lakottá válását, mivelhogy a száműzetésnek és a szenvedéseknek a nép vallási és erkölcsi tisztátalansága volt az igazi oka.
Ezzel a megtéréssel és erkölcsi megtisztulással összefüggésben mondja a szöveg, hogy Isten képes újjáéleszteni Izráelt, midőn ‘meghinti őket a tisztaság vizével’ (vö. Ezékiel 36:25, IMIT (Izraelita Magyar Irodalmi Társulat fordítása.), és ad nekik belső szellemi megújulásra hajlamos új szívet, amely készséges az isteni tanítás befogadására…
Azonban Izrael modern kori államának visszatérését őseik földjére nem előzte meg semmiféle őszinte megtérés általi megtisztulás, vagy megváltozás, bűnökből való megtérés, hiszen azoknak a szellemi örököseik települtek vissza, akik annak idején megkeményedtek, mert hogy ma is ugyanúgy meg vannak keményedve (tisztelet a kivételeknek!). A következő idézet Fritz May cikkéből származik („Christen für Israel”, 1994):
„Nagyon is jól tudjuk, hogy Izráel népe (még) nem Isten szolgáinak a népe, és Izráel állama (még) nem Isten állama. Számos politikusa, tisztviselője, katonája, kereskedője, rabbija és egyéb lakosa még semmiképpen nem mondható Isten és a Biblia emberének, önzetlennek vagy éppen bűntelennek. Ők is csak emberek, akik – mint bárhol másutt a világban – a hatalomért és a befolyásért küzdenek, személyes dicsőségre és nyereségre törekszenek, és Istent többnyire nem nagyon kérdezik meg…
Felmerül a kérdés (és természetesen nem antiszemita érzésektől, hanem bűnösségünk teljes tudatában, ugyanakkor az igazságkereséstől vezérelve), hogy ha ma ilyen állapotok vannak Izraelben, akkor ez nem inkább egy szétszóratás előtti állapot, mintsem szétszóratás utáni?! Mert nem éppen azt az állapotot mutatja, amiről az IMIT szerkesztője is úgy szólt, hogy: „A visszatérés azonban erkölcsi megújulással is fog járni”.
Ha pedig ez az erkölcsi megújulás nem következett be, akkor nincs is semmiféle alap azt gondolni, hogy Isten vezette volna vissza őket őseik földjére, különösen anélkül, hogy elfogadták volna a Fiát – Jézus Krisztust – Uruknak és Üdvözítőjüknek.
Ha ez így lenne, akkor Isten saját szavával kerülne ellentétbe, hiszen azt mondja a Cselekedetek 17:30-31-ben, hogy mindenkinek parancsolja, hogy térjen meg, mert rendelt egy napot, amelyen megítéli igazságban a föld kerekségét egy férfiú (Krisztus) által, akiről bizonyságot tett azzal, hogy halottaiból feltámasztotta.
Ugyanakkor – ennek ellenére – egy szavának nem engedelmeskedő, nem megtért nemzetet meg felkarolt volna, és sorozatos kiváltságokban részesítette volna, csak mert valamikor szövetségben volt vele.
Teljes félreértés tehát azt gondolni, hogy „Minden hibája, gyöngesége és bűnei ellenére is Izráel Isten választott népe, az Úrnak szentelt nép, és az is marad. És a zsidók Isten szeretett gyermekei (Róma 9, 1-10); 5Móz 7,6-8). Ez ma is érvényes, és a jövőben is. Mindaddig, amíg el nem jön Sionból a Megváltó, és el nem törli népének a bűneit (Róma 11,26).
Akkor majd új szívet és új szellemet ajándékoz Izráelnek… És akkor Izráel Isten szolgáinak és papoknak a népe lesz, a hitnek és az emberiességnek a példaképe, és áldás lesz az egész világ számára (Ézs 61,6; Zak 8,20-23; 1Móz 12,2).” [Fritz May cikkének folytatása, Vetés és Aratás, 1995. 33/3, 94. oldal]
Ez a félreértés pedig abból adódik, hogy a Róma 11:26-ban leírt „egész Izrael megtartatik” (Károli) kijelentését a testi Izraelre alkalmazzák. Mert hogy itt az van leírva,
hogy „Eljő Sionból a Szabadító, és elfordítja Jákobtól a gonoszságokat: és ez nékik az én szövetségem, midőn eltörlöm az ő bűneiket”. (Károli)
Azonban a Szabadítónak az itt említett eljövetele nem Krisztus második eljöveteléről beszél, hanem az elsőről! Hiszen Ézsaiást idézi Pál apostol, hogy meg van írva. Ézsaiás 59:20-21-nél pedig ezt találjuk:
„De eljön Sionhoz a Megváltó, Jákób megtérő bűnöseihez! – így szól az ÚR. Ilyen szövetségem van nekem velük – mondja az ÚR: Lelkem, mely rajtad nyugszik, és igéim, amelyeket szádba adtam, nem fogynak ki a szádból, utódod szájából és utódod utódainak a szájából, mostantól fogva mindörökké – mondja az ÚR.” (MBT. ford.)
Márpedig itt Krisztus első eljöveteléről van szó, és egyáltalán nem a másodikról! Hiszen nem lehet csak úgy ‘á t u g r a n i’ Krisztus egész három és fél éves földi szolgálatát és a váltsághalálát. Mert bizony hogy eljött, és bűnbánatra szólította fel Izrael nemzetét.
Csakhogy az nem nagyon vette észre, hanem elvetette, ezért a szövetségből is kimaradt, mégpedig abból a szövetségből, amit új szövetség néven ismerünk, és amely már nem a testi Izrael nemzetével lett megkötve, hanem Isten új nemzetével, a szellemi Izraellel, Ábrahám szellemi magjával. (vö. Jeremiás 31:33; Zsidók 8:8-12)
Velük kapcsolatban igaz, valóban el is fordította Isten a gonoszságukat, hiszen Krisztus vére által megbocsátást nyertek, mivelhogy közösségük volt vele (vö. 1János 1:6-7) – a testi Izraellel ellentétben, amely durván elutasította és halálra adta, és mind a mai napig hallani sem akar róla -.” …
¤¤¤
Persze a gondolatsor tovább folytatódik a Róma 11. olajfa magyarázatával. Összességében Isten Izraele és a mai zsidó nemzeti Izrael nem ugyanaz, ezt keverni komoly félreértés és félremagyarázás. Nem beszélve róla, hogy amíg Izrael Isten útján járt anno, Isten megsegítette. De mivel elhagyta Istent, Isten is elhagyta, amit meg is jövendölt. Aki Krisztussal jár, annak békéje van, aki nem jár vele, annak nincs. Ján 14:27 Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, amint a világ adja.
Ha Izrael államának nincs békéje, ez azért van, mert nem jár sem Jézussal, sem Istennel.