Billy Graham: Beszélnünk kell a pokolról!

A legnépszerűtlenebb téma, amelyről egy lelkész csak prédikálhat, a pokol. Pedig a Biblia majdhogynem ugyanannyit beszél róla, mint bármely más témáról. Nem hagyhatom figyelmen kívül, még akkor sem, ha kényelmetlenül érinti az embereket.

A pokol szót naponta több ezer beszélgetésben, százféle módon használják – néhányan káromkodásra, mások az életük jellemzésére.

Egyszer kaptam egy levelet egy alkoholistától, aki azt írta, hogy az élete valóságos pokol. Egy nő azt írta, hogy még csak két éve házas, de az otthona máris maga a földi pokol.

Az egyházban azonban nemcsak hogy népszerűtlen a pokolról szóló tanítás, de szinte meg is feledkeztek róla. A könyvtáramban lévő könyveket átböngészve arra jutottam, hogy az utóbbi években nem sok prédikáció hangzott el erről a témáról.

Mivel nem prédikáltak róla, úgy tűnik, kevesen hisznek már a pokol létezésében. Számos olyan lelkésszel is találkoztam, aki azt mondta, még soha nem prédikált a pokolról.

Pedig ahogy az Újszövetséget lapozgatom, újra és újra elém kerülnek közvetlen utalások rá, és a legtöbb közülük Jézus Krisztushoz köthető.

Mivel egyesek egyfajta elavult teológiai témaként tekintenek a pokolra, tűzpiros, vasvillás, lényként ábrázolva az ördögöt, farokkal, hasított patákkal és szarvakkal, emiatt nem tudjuk elképzelni, hogy bárki komolyan venné ezt a témát.

De muszáj emlékeztetnem önöket – mégpedig felelősségem teljes tudatában –, hogy az a Biblia, amely Isten szeretetéről és a mennyország szépségeiről beszél, az ítéletről és a pokolról is beszél.

Csak egyetlen személy volt valaha is alkalmas arra, hogy tekintéllyel beszéljen az eljövendő életről, és ez a személy Jézus Krisztus. Olvassunk el néhány olyan újszövetségi kijelentést, amelyet Krisztus tett erről a pokolnak nevezett helyről:

„Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de a lelket meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki mind a lelket, mind a testet elpusztíthatja a gyehennában.” (Mt 10,28)

„Akkor szól a bal keze felől állókhoz is: Menjetek előlem, átkozottak, az ördögnek és angyalainak elkészített örök tűzre!” (Mt 25,41)

Hallottam, hogy egyesek azzal jönnek, hogy ők a Hegyi beszéd szerint élnek, ezért nem hisznek a pokolban. De hallgassátok meg, mit mondott Krisztus abban a prédikációban: „…aki pedig azt mondja [testvérének]: Bolond! – méltó a gyehenna tüzére.” (Mt 5,22)

Sok hasonló kijelentés hangzott el Urunk ajkáról, amelyben hangsúlyozta, hogy az embereknek mindenáron el kell kerülniük a poklot.

Négy olyan kifejezés van a Bibliában, amelyet hagyományosan pokolnak fordítottak. Az egyik szó az Ószövetségben előforduló Seol, amelyet többször is pokolnak fordítanak. Ez egyfajta láthatatlan állapotot jelöl: az árnyékvilágot, az alvilágot. A bánat, a fájdalom és a pusztulás kifejezéseket használják vele kapcsolatban.

A második szó a Hádész, amely görög szó, és tíz alkalommal szerepel az Újszövetségben. Ugyanazt jelöli, mint a héber Seol az Ószövetségben. Mindig az ítélet és a szenvedés kapcsolódik hozzá.

A harmadik a Tartarosz, amely csak egyszer kerül elő, mégpedig a 2Pt 2,4-ben, ahol a szentíró azt mondja, hogy az engedetlen angyalok a Tartaroszba vettettek. Az ítélet helyét jelöli, például börtönként vagy tömlöcként, ahol nagy sötétség uralkodik.

A negyedik kifejezés a gyehenna, amely tizenkét alkalommal szerepel az Újszövetség lapjain, és pokolnak fordítják. Itt illusztrációként Jézus a Hinnóm völgyét használja, egy Jeruzsálemen kívüli helyet, ahol folyamatosan égett a szemét és a hulladék.

Elképzelhetetlen, hogy valaki úgy olvassa a Bibliát, hogy ne váljon számára világossá, hogy „a bűn zsoldja a halál”(Róm 6,23). Még ha felületesen olvassuk is, egyértelművé kell váljon számunkra, hogy eljön az elszámolás ideje és az ítélet napja. Lehetetlenség úgy olvasni a Szentírást, hogy ne tudatosuljon bennünk, hogy igenis létezik a pokol.

Földi poklunkat mi alakítjuk ki az életünket elárasztó szenvedélyekből, önzésből és bűnből. Bőven rendelkezésünkre áll nyersanyag földi poklunk létrehozására, és sokan közülünk megteremtették már maguk számára, amelyből nem tudnak szabadulni.

A Biblia azonban nemcsak arra utal, hogy mi magunk is megteremthetünk ebben az életben valamiféle földi poklot, hanem arra is, hogy a jövőt illetően is létezik egy pokolnak nevezhető hely, amely felé mindenki tart, aki elutasítja Krisztust.

Sokan kérdezik: „Miért kell felhívni a figyelmünket erre a tanításra, amely sokak számára lényegtelennek tűnik ebben a modern korban? Miért kellene foglalkoznunk vele? Miért kellene figyelmeztetnünk az embereket, hogy meneküljenek tőle?”

Először is azért muszáj elkerülnünk a poklot, mert Isten is erre figyelmeztet minket. Isten nem vesztegeti az idejét üres fecsegésre. Minden egyes szava számít, minden szava lényeges számunkra, tehát jól tesszük, ha meghallgatjuk gyengéd, szeretetteljes figyelmeztetéseit.

Igéje azt mondja: „Mert Isten nem kímélte a bűnbe esett angyalokat sem, hanem az alvilág sötét mélységébe taszította őket, hogy őrizetben maradjanak az ítéletig. Nem kímélte meg az ősi világot sem, hanem csak Nóét, az igazság hirdetőjét őrizte meg nyolcadmagával, amikor özönvízzel borította el az istentelenek világát. […] Éppen így meg tudja szabadítani az Úr a kegyeseket a kísértésből, a gonoszokat pedig büntetések között tudja megtartani az ítélet napjára.” (2Pét 2,4–5.9)

Másodszor, már csak Krisztus pokollal kapcsolatos szavai miatt is el kell kerülnünk a poklot. Ő „örök büntetésnek” (Károli: „gyötrelemnek”), illetve „külső sötétségnek” nevezte, ahol sírás, jajgatás és fogcsikorgatás lesz.

„Tüzes kemencének”, olyan helynek, amely „az ördögnek és angyalainak lett elkészítve”. Olyan helyként írja le, „ahol férgük [az elkárhozottaké – a ford.] nem pusztul el, és a tűz nem alszik el”.

Nyilvánvalóvá tette, hogy olyan hely, ahol tudatunknál vagyunk, és továbbra is használhatjuk bizonyos képességeinket. A Lázárról szóló történetben (Lk 16,19–31) Krisztus azt mondja, hogy a Hádészban [értsd: az alvilágban – a ford.]levő gazdag ember felemelte a tekintetét, látomása volt. Kínok között gyötrődött. A beszéd képességével is rendelkezett; felkiáltott, és azt mondta: „Atyám, Ábrahám, könyörülj rajtam…” (Lk 16,24) Emlékei is voltak, hiszen ezt mondta: „…van öt testvérem, beszéljen a lelkükre, nehogy ők is ide kerüljenek, a gyötrelem helyére.” (Lk 16,28) Ezek Jézus szavai, nem az enyémek. Nem teszek kísérletet arra, hogy kimagyarázzam őket.

Krisztus eleget mondott ahhoz, hogy tudjuk: a pokol olyan hely, amelyet messziről el kell kerülni. Olyan szörnyűnek tartotta az ott uralkodó sötétséggel, elszeparáltsággal és gyötrelemmel együtt, hogy hosszan beszélt mind a sokaságnak, mind tanítványainak a hely borzalmairól.

Figyelmeztette hallgatóságát, hogy óvakodjanak tőle, és ha kell, inkább szúrják ki a saját szemüket: „…jobb – mondta –, ha fél szemmel mégy be az Isten országába, mint ha két szemeddel együtt vettetsz a gyehennára…” (Mk 9,47)

Jézus az összes rendelkezésére álló szóképet és kifejezést felhasználta annak érdekében, hogy figyelmeztesse az embereket: meneküljenek Isten haragja elől, amely az Isten üdvtervét elutasító bűnösökre fog lesújtani.

Harmadszor, azért kell elkerülnünk a poklot, mert Isten megmentett minket tőle. A menny nem áldozta volna fel királyi fejedelmét, Isten nem adta volna egyszülött Fiát, és Krisztus nem halt volna meg önként a kereszten, ha enyhe lett volna az emberiség előtt álló büntetés. Isten annyira szeretett minket, hogy egyszülött Fiát adta, hogy ő haljon meg helyettünk, és megmentsen bűneink ítéletétől.

Végül pedig azért kell elkerülnünk a poklot, mert Isten nem erre teremtette az embert. A poklot elsősorban az ördögnek és angyalainak teremtette. De ha ragaszkodsz ahhoz, hogy elutasítod Krisztust, akkor arra vagy ítélve, hogy az ördöggel és angyalaival töltsd az örökkévalóságot.

A pokol lényegében és alapvetően az Istentől való elszakadás. Ez az úgynevezett „második halál”, amelyet úgy írnak le, mint kitaszíttatást onnan – annak jelenlétéből –, ami örömteli, jó, igaz és boldogságos.

A Bibliának vannak egyéb félelmetes leírásai is arról a szörnyű állapotról, amelyben a Krisztus nélküli lélek a halál után találja magát, az emberek mégis mindenre felkészülnek, csak épp a halálra nem.

Felkészülünk az iskolára, az üzletre, a karrierünkre, a házasságra, az öregségre – mindenre, kivéve a halál pillanatát. A Biblia azonban azt mondja: „És amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik…” (Zsid 9,27)

Tudomást sem akarunk venni a halálról – senki sem –, pedig mindenkinek szembe kell néznie vele: a hercegnek és a parasztnak, a bolondnak és a filozófusnak, a gyilkosnak és a szentnek egyaránt. A halál nem ismer korhatárt és részrehajlást.

A halál után pedig, az ítélet napján találkozni fogunk Istennel, és mindazok, akik életük során szándékosan figyelmen kívül hagyták őt, ki lesznek taszítva jelenlétéből.

Ha jelenleg Krisztustól elszakadva élsz, és távol vagy Istentől, akkor sok tekintetben a pokolban vagy – mert a pokol az Istentől való elszakadás.

Nem bűnre és nem is rabságra lettünk teremtve. Életre, örömre, békére, boldogságra, szeretetre, mennyországra és Istenre lettünk teremtve. Krisztus az út. Ő az igazság. Ő az élet. „Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem Isten haragja marad rajta.” (Jn 3,36)

Tagadd meg bűneidet. Térj meg bűneidből, és fogadd el Krisztust Uradnak és Megváltódnak. Ebben a pillanatban add át magad neki. Engedd be Jézust az életedbe. Add neki a szívedet és az odaadásodat.

 

Forrás: https://decisionmagazine.com/billy-graham-we-must-talk-about-hell/?