Árkorlátozások a Biblia tükrében

2023. jan. 23.

Az alábbi cikkben egy, az Evangelikál Csoport Egyesület facebook csoportjában lezajló vita kivonatát közöljük. Az alapkérdés a következő: mit mond a Biblia az árkorlátozásokról? A kérdés felvetője (aki egyben a jelen cikk szerkeszetője) néhány csoporttaggal együtt amellett érvelt, hogy az árkorlátozás a Biblia tanításával ellentétes, mert sérti a VIII. parancsolat (“Ne lopj!”) törvényét. A bejegyzésre néhány nap alatt több mint 300 megjegyzés érkezett, és több ponton is heves vita alakult ki. Az alábbiakban igyekeztünk a legfőbb ellenérveket és azokra adott válaszokat tematikusan egybegyűjteni.

(Megjegyzés: Egyesületünknek a vizsgált kormányzati intézkedéssel kapcsolatban nincs „hivatalos”, vagy egységes álláspontja. Az alábbi állítások pusztán egyéni véleménynyilvánítások)

I. A Biblia tanítása gazdasági kérdésekre is alkalmazható

#	Ellenérv	Válasz az ellenérvre
1.1	Az árkorlátozás nem teológiai, hanem gazdasági kérdés.	A gazdasági kérdéseknek is van morális aspektusa, amit a Biblia mint végső erkölcsi tekintély alapján meg lehet, sőt meg kell vizsgálnunk.
1.2	Az árkorlátozás sehol sem szerepel a Bibliában.	Számos olyan bűn létezik, amely nincs néven nevezve a Bibliában, mégis könnyen kimutatható, hogy annak tanításával ellentétes (pl. drogfogyasztás, pornográfia különböző fajtái).
1.3	Az ókorban nem volt közgazdaságtan, csak kereskedelem.	A magántulajdon fogalma, illetve az adás-vétel már az ókorban is ismert fogalom volt.
1,4	A király nem tudott beavatkozni a gazdaságba, mert nem volt “gazdaság”. Viszont nyugodtan elvehette az alattvalói vagyonát.	A magántulajdon erőszakos elvétele már a királyság korában is Isten törvényébe ütközött.
1,5	A Biblia néhány kivételt leszámítva – határköveket elmozdításának (5Móz 19,14), ill. kettős súlyok használatának tiltása (5Móz 25,13) – nem sok gazdaságra vonatkozó törvényt tartalmaz:	A fő kérdés megítélése nem függ a kapcsolódó törvények számától. A Biblia éppen elegendő információt tartalmaz a mostani kérdés megválaszolásához.
1.6	Számos olyan példa van, ami látszólag ellentmond a Biblia tanításának, mégsem tartjuk őket etikátlannak (pl. kamatszedés, nyugdíj).	Különbség van a látszólagos ellentmondás (paradoxon) és a valódi ellentmondás (oximoron) között. Az, hogy a kamatszedésről és a nyugdíjról mit mond a Biblia, egy nagyon érdekes kérdés, de ez most kívül esik mostani kérdésünkön.
1.7	A Biblia a királyságon, törzsszövetségen és Római birodalmon kívül nem ismer más államformát. Anakronisztikus a mai állami berendezkedést és gazdaságpolitikát egy kalap alá venni a bibliaival.	Az eredeti kérdés független az adott ország államformájától. A tízparancsolat nem anakronisztikus, hanem ma is érvényes egyéni és társadalmi szinten is.
1.8	A Biblia elsősorban az örök életről, és nem az evilági gazdasági kérdésekről szól, ilyen szinten tehát nem szabályozza az életet. Jézus sem foglalt állást, amikor az örökség megosztásával kapcsolatban kértek segítséget tőle (Lk 12,14).	A Biblia nem csak az örök életről szól, hanem többek között végső erkölcsi tekintély is. Az, hogy Jézus nem minden helyzetben foglalt állást, nem jelenti azt, hogy sohasem tett ilyet, akár aktuális hírekről (Lk 13,1-5), akár politikai vezetőkről volt szó (Lk 13,32).

II. Az árkorlátozás Isten törvényébe ütközik, mert sérti a magántulajdon védelmét

	Ellenérv	Válasz az ellenérvre
2.1	A tízparancsolat alapvetően az egyének egymás közötti viszonyát szabályozza és természetesen az egyéb Istenhez való viszonyát. A felsőbb hatalom és az alávetett egyén viszonya egy másfajta kategória.	Isten törvényei alól az állam sem kivétel. Tehát pl. egy ártatlan embert kivégezni az államnak és magánszemélyeknek egyaránt tilos.
2.2	Akkor hogy is van a szombat években előírt kötelező adósságelengedés? Sőt, a szombatév előtti ,,hitelkérelem” megtagadásának tilalma? Ez nem ütközött a VIII. parancsolatba?	Valószínűleg nem, de tegyük fel, hogy valaki megtagadta a hitelt. Ez bűn? Igen. A földi hatalmaknak Isten jogot adott arra, hogy erőszakkal hitelezésre kötelezzék az illetőt? Nem. Ezt majd Isten fogja számon kérni az illetőn, ehhez az államnak nincs joga. Ugyanúgy, ahogy pl. a gondolatban elkövetett bűnökért sincs joga senkit megbüntetni (X. parancsolat).
2.3	Az árkorlát nem lopás, mert nem elveszi az állam az árut, csak szabályozza annak forgalmát.	Az árkorlát azért lopás, mert az állam arra kényszeríti mondjuk a sarki kisbolt tulaját, hogy ráfizetéssel adja el pl. a cukrot – a saját családja és gyerekei szájából vegye ki a falatot és valójában ő finanszírozza azt, hogy az állam „segíti” a szegényeket.
2.4	Az állam nem lopott, csak pár termék esetében nem engedte, hogy kihasználják a legnincstelenebbeket.	Az, hogy egy boltos különböző okok miatt (pl. megnövekedett beszerzési árak/bérleti díjak/adók) drágábban árul egy terméket, még nem jelenti azt, hogy kihasználna bárkit is. Ha az eladó önként úgy dönt, hogy a bevétele egy részéből másokat segít, erre szabadsága van, viszont senki sem kötelezheti őt arra, hogy saját érdekeit félretéve önmagának okozzon kárt azzal, hogy veszteségesen árul bizonyos termékeket.
2.5	A lopás más javának az elsajátítása. Az állam nem vette el az árstop fölötti részt, és nem tározta be magának! A szegényeket segíti, hogy hozzáférjenek alapvető élelmiszerhez, de nem „saját zsebbe” teszi.	Ha ellopod másét, hogy azzal a szegényeket segítsd, az is lopás. Robin Hood romantikus hősnek szép, de a Biblia alapján csupán egy bűnöző.
2.6	Az árstop nem lopás, ugyanis az államnak biblikusan is van mindenféle eszköze arra, hogy az országot törvényekkel vezesse.	Az állam nem alkalmazhat olyan eszközt, ami Isten törvényét sérti.
2.7	Az árkorlátozás összesen csak 7 terméket érint.	Az árkorlátozás morális értékét nem az határozza meg, hogy hány terméket érint. Ha csak egy terméket érintene, ugyanúgy lopás lenne.
2.8	Az állam nem lop el semmit azzal, hogy kötelez valakit a feltételezett veszteséges értékesítésre.	Ha egy eladónak egy terméket 100 Ft-ért éri meg eladni, de arra kötelezik, hogy helyette csak 50 Ft-ért adja el, az gyakorlatilag ugyanaz, mintha 50 Ft-ot elloptak volna tőle.
2.9	Az intézkedést lehet bírálni, de lopásnak beállítani – úgy tűnik – rágalmazás, ugyanis az állam nem lopott el semmit.	Az, hogy egyesek szerint ez rágalmazás, az nyilván csak akkor igaz, ha az árstop nem sérti a VIII. parancsolatot. Ha viszont sérti, akkor ez az igazság.
2.10	Az árkorlátozással az állam egy bizonyos kockázatot, veszteséget áthárított a vevők részéről. A vállalkozás feltételei módosultak átmenetileg néhány termékkel kapcsolatban. Az árnövekedés kockázatát hárítja át az állam bizonyos termékekre egy konkrét időpontban rögzített áron. Nem „lopja” el senki pénzét.	De, ellopja. A boltos pénzét lopja el, hogy abból „segítse a szegényeket”. Persze, ha a boltos csődbe megy, akkor azzal a szegény se jár jól. A boltos se. Még igazából az állam se. De mondjuk, az utóbbi jelen formájában másra nem is igazán jó, minthogy az adófizetők pénzét(!!) szórja el értelmetlen dolgokra.
2.11	Ha az állam elvesz nyereséget vagy tulajdont, azt sok esetben adónak, külön adón, extra profit adónak, meg államosításnak szokták hívni. De itt nem történik ilyen. Semmit nem vesz el a kereskedőtől az állam, ezért nem lop.	Az adó és az árkorlátozás nem ugyanaz, mert az adó a nettó árat nem érinti, az árkorlát viszont igen. Attól, hogy az állam képviselői nem saját maguk mennek be a boltba, és veszik el az eladó tulajdonát, hanem erre mindenkit felhatalmaznak, az eredményen nem változtat: az eladó magántulajdonát erőszakkal elveszik tőle.
2.12	A lopás az, ha valaki eltulajdonítja valaki másét. A kormány mit tulajdonít el?	Az eladó magántulajdonában lévő terméket tulajdonítja el. Erőszakkal arra kötelezi, hogy olyan áron adja el, amilyenen egyébként nem tenné. Ráadásul arra is kényszeríti, hogy rendszeresen vásároljon ilyen terméket, noha magától nem tenné. Ezzel végső soron anyagi veszteség elszenvedésére kényszeríti, ami gyakorlatilag ekvivalens azzal, mintha ezt a pénzt erőszakkal elvenné tőle. Ezért az árkorlát kimeríti a lopás definícióját.
2.13	Egy kereskedő nem 7 terméket forgalmaz, hanem 7000-et, tehát a szorzója más termékeken magasabb lesz, a profitja nem csökken. Tehát nem éri kár. Továbbá itt is csak egy cikkelemre van árstop, de lisztből is van legalább 50-féle, kenyérből még több, stb.	Az, hogy az árkorlát helyes-e vagy helytelen, nem attól függ, hogy 1) hány termékre vonatkozik 2) az eladó hány egyéb terméket árul 3) vagy hogy az érintett terméknek van-e alternatívája.
2.14	Más a lopás és más a rablás vagy a kifosztás még a büntetőjogban is. A lopás titokban történik. A rablásnál illetve kifosztásnál nyíltan veszik el a másét.	Azért használjuk a lopás szót, mert a VIII. parancsolat is ezt használja (elvenni, ami a másé). Máshogy is hívhatjuk, ez a lényegen nem változtat.
2.15	Az árkorlátozásnál a jótékonysági kötelezettség esete áll fent bizonyos szakma – konkrétan a kereskedelem – irányába.	Isten senkinek sem adott felhatalmazást arra, hogy akárkit is erőszakkal jótékonykodásra kényszerítsen. Mindenki szabad arra, hogy a saját magántulajdonával úgy jótékonykodjon, ahogy akar, azonban erre másokat nem kötelezhet. Ha az állam mégis ilyet tesz, azzal túllép Istentől kapott korlátain, visszaél a hatalmával, és megszegi a VIII. parancsolatot.
2.16	A kereskedők nem az árstop által érintett pár termék miatt mennek csődbe, és ha picit kevesebb a nyereség, kibírják (a konkrét kommentelő hozzátette: „én is kereskedek, 10% haszonkulccsal dolgozom”).	Nem mindenki bírja ki. Főleg az után, hogy a többségük már a Covidot is megszenvedte, ráadásul a magyarok vásárlási kedve is drasztikusan bezuhant-
2.17	Vegyük figyelembe, az árkorlátozást nem 80 termékre „vágták rá”, hanem csak at “alapvető” élelmiszerekre. Nem valószínű, hogy a búzafinomliszten és a kristálycukron bukott volna akkorát bárki is.	Az, hogy az árstop helytelen-e vagy sem, független attól, hogy hány terméket érint és mekkora a veszteség. Egy nyalóka lopása is bűn, igaz, a veszteség minimális. Mondjuk ha egy boltból naponta 100 ember lop el 1-1 nyalókát 2 hónapon át, ott azért már a veszteség is érezhető. De maga a tett erkölcsi mivoltát nem ez határozza meg.
2.18	Nem a konkrét eljárások a fontosak, hanem az, hogy kit védenek, kinek a javát szolgálják.	A cél nem szentesíti az eszközt.
2.19	Ha a hatalomban lévőket a jószándék vezérli, nem érheti őket szemrehányás, főleg, hogy a járulékos veszteségeket igyekeznek csökkenteni vagy pótolni.	Az, hogy valójában kit milyen szándék vezérel, egyedül Isten tudja (Jer 17,10). Továbbá Isten törvénye ellen még jószándékból sem véthetünk (pl. Uzzá is jószándékból kapott Isten ládájához, Isten parancsa ellenére – vö. 2Sám 6,6).
2.20	Nem vagyunk tökéletesek, így nincs jogunk bárkitől elvárni ugyanezt.	Igen, de a jóra való törekvést igenis elvárhatjuk az állami vezetéstől is. S a jóra való törekvésbe a lopás nem fér bele. Semmilyen indokkal sem.
2.21	Honnan tudjuk, hogy nem a jóra való törekvés van a kormány döntése mögött?	Honnan tudjuk, hogy nem a jóra való törekvés van ott, ahol a kormány pl. támogatja vagy legalizálja a melegházasságot vagy az abortuszt? Nem mindegy, hogy milyen „jó” az, amire törekszünk. Elvégre, a pokolra vezető út is van jószándékkal (és egyben jóra való törekvéssel) kikövezve.
2.22	Az állam a közjó érdekében tette, amit tett, ezért ez nem lopás.	A közjó gumifogalom, amit minden hatalom úgy forgat ki, ahogy neki tetszik. Közjóra hivatkozva üldözték a kulákokat. A közjóra hivatkozva végezték ki ’56 mártírjait. Ma a közjóra hivatkozva gyilkolnak le évi 41 millió gyermeket a saját anyja méhében.
2.23	Bizonyos helyzetekben az állam árthat egy kisebbségnek, hogy egy jobban rászoruló rétegen segítsen. Például árvíz esetén a járművek magántulajdonú ingatlanokon átjárnak a hatékony védekezés érdekében, amiért később az állam kárpótlást nyújt.	Az ilyen helyzetekhez konkrét, nyomós indok szükséges. Az árkorlátozás azonban nem csak egy konkrét célcsoporton segít, viszont közben minden eladót megkárosít. Ez olyan, mintha az árvíz esetén az állam mindenkit felhatalmazna arra, hogy a kertes házak udvarán átjárjanak – függetlenül attól, hogy van-e a közelben víz vagy nincs.
2.24	Másik példa: az élet védelme. Az abortusz általában bűn, de vannak helyzetek, amikor megengedett (pl. anya életének megmentésekor).	Ilyen kivételes esetek kizárólag egyedi helyzetben alkalmazhatók, és nyomós indok szükséges hozzá. Ennek a gazdasági megfelelője az lenne, hogy az állam kötelezi X faluban élő Y kisboltost, hogy a falu egyik rászorulója, Z számára csökkentett áron biztosítson bizonyos élelmiszereket, hogy ezáltal mentse meg Z életét az éhhaláltól. Azonban itt egyáltalán nem ez történt. Ismerünk-e legalább 1 olyan embert, akinek az állam megmentette az életét az árstoppal? Vagyis akiről biztosan tudjuk, hogy most nem élne, ha nincsenek árkorlátozások? Ha tudunk ilyenről, akkor ezekben az esetekben elismerhetjük, hogy alkalmazható a fenti példa az árkorlát morális igazolására, hiszen egy ember életét mentettük meg vele. Egyébként viszont a példa nem alkalmazható.
2.25	Ha valakinek az életébe kerül, mert nem adunk neki (ételből-italból) a miénkből, az olyan határhelyzet, ami felhatalmazza az államot a beavatkozásra (pl. háborús szituációban, vagy egy cunami után).	Természtésesen az állam bármikor bevetheti a karhatalmat – a kérdés az, hogy erre Istentől van-e felhatalmazása. Véleményünk szerint nincs. Egy cunami után egy ország vezetője felhasználhatja az ország saját tartalékait az emberei segítésére, illetve kérést intézhet az ország vagyonos rétegéhez, hogy segítsen rászoruló honfitársain, de erőszakkal akkor sem veheti el azt, ami nem az övé. Ha ezt nem jelentjük ki határozottan, akkor olyan csúszós lejtőre lépünk, ami már csak néhány centire van pl. a kuláküldözéstől.
2.26	Az eladónak nincs oka panaszra, mert egyéb áruk árával kompenzálja a veszteségét.	Az árkorlátozás morális megítélése független attól, hogy az eladó tudja-e csökkeni a veszteségét. Ilyen logikával bolti lopások nagyrésze erkölcsileg elfogadhatóvá válna.
2.27	Az eladó ki akarja zsákmányolni a nincsteleneket. Mások bőrére akar jobban járni, ennek gátat venni helyes.	Az még nem kizsákmányolás, ha egy eladó olyan áron ad el egy terméket, amit nem tud mindenki kifizetni. De még ha valóban egy kapzsi emberről van is szó, egyedül Istennek van joga megbüntetni őt, nem az államnak. Sem mi, sem az állam nem kaptunk felhatalmazást arra, hogy ilyen esetekben Isten ítéletének végrehajtói legyünk. Ezzel csak azt érjük el, hogy a kapzsiság bűnét a lopás bűnével tetézzük.
2.28	A boltok elrejtették a terméket; Számtalan helyen el is tüntették a polcokról az ársapkás élelmiszert (és nem azért, mert elfogyott). Vagy eltették valami hátsó polcra.	Ha az árkorlát lopás (függetlenül attól hogy hány termékre vonatkozik), akkor az, hogy a boltok elrejtették a terméket, legalább annyira érthető reakció, mint amikor a kommunizmusban az emberek tették ugyanezt a saját értékeikkel.
2.29	A kereskedőnek nyilván rosszabb lett a helyzete, de még mindig vannak opciói. Még mindig van lehetősége dönteni, hogy folytatja-e a kereskedelmet vagy nem jelen helyzetben. Dönthet úgy, hogy a szeptemberi áron befagyasztott néhány terméket megpróbálja olyan olcsón beszerezni, hogy nyereséges legyen, vagy ne legyen veszteséges, vagy a veszteséget teríti más árukra, vagy csökkenti a költségeit és így kompenzálja a veszteségét, vagy kontrollálja a vásárolható mennyiséget, néha pedig készlethiány alakul ki. Végül pedig dönthet úgy, hogy jelen körülmények miatt nem folytatja tovább a kiskereskedelmet.	Attól, hogy a bolt tulajdonosa különbözőképpen reagálhat az árkorlátra, még nem teszi azt helyessé. Egy betöréses lopás után is nagyjából hasonlóak az opciói, de ez még nem írja felül azt a tényt, hogy meglopták.
2.30	Ha a boltos magasabb áron adja a terméket, kizsákmányolja a nincsteleneket.	A megnövekedett áraknak legitim oka is lehet (pl. megnövekedett bérleti díjak). Az még nem kizsákmányolás, ha egy eladó olyan áron ad el egy terméket, amit nem tud mindenki kifizetni.
2.31	Ha a boltos elraktározza a terméket, és 3-4x áron adja el, az lopás, mert tisztességtelen árat határoz meg.	Egy bizonyos mértékű készletfelhalmozás a bölcs előrelátás jele. Az ilyen hozzáállás összhangban van a Bibliával (lásd: az okos hangya, aki nyáron begyűjti az élelmét, Péld 30,25). Az, hogy miért drágulnak a dolgok, több tényezőtől is függ. De a dolgok drágulása nem indok a lopásra.
2.32	A beszerzési oldal nincs korlátozva.	Az árkorlát lopás, függetlenül attól, hogy az eladási árat vagy a beszerzési árat érinti-e. Az első esetben az eladót, a másodikban a beszállítót rövidítik meg.

III. Keresztényként kötelességünk felszólalni, ha az állam helytelenül cselekszik

	Ellenérv	Válasz az ellenérvre
3.1	Keresztényként engedelmességgel tartozunk feletteseinknek.	Az engedelmesség nem jelenti azt, hogy nem hívhatjuk fel a feletteseink figyelmét arra, hogy helytelenül cselekszenek. Sőt olyan helyzetek is előfordulhatnak, amikor “Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint embereknek” (ApCsel 5,29).
3.2	Az árstop megkérdőjelezése az isteni parancsolat megtámadása, nem más, mint rágalmazás az Isten által felhatalmazott állammal szemben.	Az, hogy Isten parancsolja a felettes hatalomnak való engedelmességet, még nem jelenti azt, hogy a felettes hatalom szava, törvénye, vagy eljárása szent és megkérdőjelezhetetlen, mely egyenlő az Isten szavával.
3.3	A kormány Isten szolgája, ha lázadunk ellene, Isten ellen lázadunk.	Kivéve, ha a kormány túllépi az Istentől kapott hatáskörét.
3.4	Isten nem arra hív bennünket, hogy a kormányt kritizáljuk, hanem hogy imádkozzunk értük (1Tim 2,1-3).	A vezetőkért való imádság valóban fontos, azonban ez még nem zárja ki azt, hogy felszólaljunk, ha a vezetők igazságtalanul cselekszenek. A gyermekeimért is rendszeresen imádkozom, de ez nem jelenti azt, hogy ne szembesíteném őket ha valami rosszat tesznek. Mind az imádság, mind a nevelés a gyermekeim iránt érzett szeretet egy megnyilvánulási formája. Az állammal ugyanez a helyzet.
3.5	Ha egy bizonytalan szavazó azt hallja a lelkipásztortól, hogy a kormány lop, onnantól kezdve mindent el fog hinni, amit az ellenzék mod, és nem fog rájuk szavazni. És ha az ellenzék kormányra kerül, akkor cudar világ fog beállni.	A lelkipásztorok feladata nem az, hogy a pártokhoz, hanem hogy Krisztushoz térítse az embereket. A pártpolitikának – sem pro, sem kontra – nincs helye a szószéken, azonban a jelenlévő csoport tagjai hívő emberek, kiforrott világlátással, ezért helye van a kritikának.
3.6	A mostani időkben mindent meg kell becsülni, az időnket, a javainkat és a kormányunkat is.	A megbecsülés egy dolog, a kritika hiánya egy másik. Sőt. Azt kritizáljuk a legjobban, amikor szükséges, akit megbecsülünk, hiszen az ilyennek azt kívánjuk, hogy lássa meg a hibáit, fejlődjön, alakuljon, változzon a jó irányba.

IV. Isten nem adott felhatalmazást a világi hatalmaknak arra, hogy erőszakkal elvegyék, ami a másé.

	Ellenérv	Válasz az ellenérvre
4.1	Az állam szedhet adót. Az árkorlátozás is az adó egy formája.	Az árkorlátozás és az adó sem gazdasági, sem morális értelemben nem ugyanaz. Az adó csak a bruttó eladási árat befolyásolja, a nettót nem. Azonban az árkorlátozás a nettó árat érinti.
4.2	Isten maga ruházta fel hatalommal a földi hatalmakat (Róm 13,1-7).	Isten a földi hatalmakat a jót cselekvők jutalmazására (Róm 13,3), a gonosztevők megbüntetésére (Róm 13,4), adók kivetésére (Róm 13,6) hatalmazta fel, a gazdasági tevékenységekbe való közvetlen beavatkozásra viszont nem.
4.3	Az állam a jutalmazásnál, büntetésnél és adóbeszedésnél többet is tehet. A Róm 13-ban felsorolt lista csak rész az egész helyett (pars pro toto). A helyzet valójában fordított: az állam alapvetően mindenbe beleszólhat, de isteni kijelentést nem írhatja felül.	Még ha feltételezzük is, hogy a Róm 13-ban található lista nem teljes, abban egyetértünk, hogy az állam nem tehet olyat, ami Isten törvényébe ütközik. Az árkorlátozással viszont pont ezt teszi.
4.4	A Bibliában sehol nincs lefektetve, hogy a kormány maximum hatásköre csakis a bíráskodás és minimális adóztatás lehetne. Ez csak egy ókori status quo volt. Társadalmi szerződés alapján az állam jogkörei bővíthetőek.	A kormány jogkörei nem sérthetik az Isten által meghatározott kereteket, még akkor sem, ha erre a társadalmi szerződés alapján felhatalmazást kap. A 8. parancsolat nem úgy szól, hogy “Ne lopj – kivéve, ha erre a többség felhatalmaz”.
4.5	Külön kell választanunk az egyéni felelősséget, amit mindannyian hordozunk, és a közösségit, amit ebben az esetben az állam visel.	Az állam közösségi felelősségéhez hozzátartozik az is, hogy a társadalom minden tagja számára biztosítsa a magántulajdon védelmét. Az állam nem töltheti be a közösség iránti egyik felelősségét a másik rovására.
4.6	Az állam az árkorlátozással segít a rászorulóknak.	A rászorulókon való segítség csak önkéntes módon történhet. Ha az állam úgy dönt, hogy saját vagyonából (pl. a befolyt adókból vagy állami cégek bevételéből) segít a rászorulóknak, erre szabadsága van. Viszont nem veheti el mások vagyonát azért, hogy a rászorulókon segítsen. Nem veheti el más bárányát azért, hogy megvendégelje éhező utasát (vö. 2Sám 12,4).
4.7	Ha éhínség van miért ne alkalmazhatna a karhatalmat a közjó érdekében? Nem látom be, miért kell ezt az eshetőséget kivonni a “kard” alól. Ez nem kommunizmus, hanem egy határhelyzetre adott reakció.	Azért, mert Isten tiszteletben tartja a magántulajdont (8. parancsolat). A lopás még akkor is bűn, ha a rabló az ellopott javakat szétosztja a rászorulók között (pl. Robin Hood). Lopni még éhínség idején is bűn (Péld 6,30-31).
4.8	Az állam lehet Isten eszköze az igazságosság megvalósításában.	Ez így igaz, azonban az árkorlátozás pont hogy nem igazságos, mert sérti a magántulajdon védelmét.
4.9	A pénz hatalom és pozíció is, ami túl sokszor és túl könnyen érzéketlenné teszi birtoklóját. Miért feltételezném bárkiről, hogy ő kivétel – hacsak nem tettei alapján? Nem látom, hogy a nagyra nőtt vállalatok/vállalkozások maguktól túllátnának a közvetlen, vagy pláne hosszútávú érdekeiken.	A gazdagság csábítása valóban komoly veszélyeket hordoz magában (1Tim 6,9-10). Azonban a szívek vizsgálója egyedül Isten (Jer 17,10). Csupán abból a tényből, hogy valakinek jelentős vagyona van, nem vonhatjuk le azt a következtetést, hogy minden bizonnyal bűnös vágyak hajtják őket. A Bibliában számos istenfélő ember jelentős vagyonnal rendelkezett (pl. Jób, Ábrahám, József).
4.10	Ha az államnak joga van megbüntetni a gonoszokat, akkor a gazdasági visszaélések elkövetőit is megbüntetheti.	Az eladó nem követ el semmilyen törvényszegést, vagy gazdasági visszaélést pusztán azáltal, hogy magasabb áron kínálja saját termékét. A kard joga csak tisztességtelenül megszerzett vagyon esetén alkalmazható, de ott sem azért, mert az illető gazdag lett, hanem mert törvényt szegett.
4.11	Az államnak joga van megakadályozni, hogy ínséges időkben egyesek ne éljenek vissza a helyzettel.	Az állam nem Isten, és nem is viselkedhet úgy, mintha az lenne. Az állami újraelosztás még ínséges időkben sem lehet legitim. Továbbá a gyakorlat azt mutatja, hogy a másoktól erőszakkal elvett vagyon jelentős része újraelosztók zsebében köt ki.
4.12	Isten a királyt gyakorlatilag korlátlan hatalommal ruházta fel (l. Sámuel próféta felsorolását az 1Sám 8-ban).	Az 1Sám 8 egy ún. leíró és nem előíró rész. Tehát Sámuel arról beszél, hogy a király mit fogtenni a jövőben, nem pedig arról, hogy mindezekre Istentől felhatalmazást is kapott. Másrészt pedig az 1Sám 8,17-ben Sámuel a király által beszedett adót 10%-ban maximalizálja, tehát itt semmiképpen sem korlátlan hatalomról van szó.
4.13	Az árstop hasonló a szelektív ágazati különadókhoz. Például van Magyarországon egy olyan adó, amit úgy hívnak, hogy NETA (népegészségügyi termékadó), amit bizonyos (a kormány által egészségtelennek tartott) élelmiszerek első belföldi értékesítése után kell megfizetni. Tehát ha mondjuk hitlerszalonnát adunk el Magyarországon, akkor értékesítőként kg-ként X összeget fizetünk az államnak. Az árstophoz hasonlóan itt is arról van szó, hogy egy bizonyos összeg veszteséget az állam valakire kiró.	A fontos különbség az árstop és az adó között, hogy pl. a NETA által elszenvedett veszteséget át lehet hárítani a vevőre anélkül, hogy a nettó árat csökkenteni kellene. Természetesen valószínűleg így lehet hogy kevesebbet fognak eladni belőle, de a vevő majd eldönti, hogy neki ez az ár megfelel-e vagy sem. Viszont vevőként annyiért tudja eladni, amennyiért neki megéri. Az árkorlátnál erre nincs lehetőség: olyan áron kell eladni a terméket, amiért már nem éri meg. Ez pedig hosszú távon ahhoz fog vezetni, hogy inkább lehúzzák a rolót, és más munkát keresnek.
4.14	Amikor a vevő a megemelkedett adókat a vásárlóra terheli, kizsákmányolja a vevőt.	Attól, hogy a vevő különböző okok miatt (pl. megnövekedett adók/beszerzési árak/bérleti díjak stb) magasabb áron árulja a terméket, még nem követ el kizsákmányolt a vevővel szemben. A vevő nem köteles megvenni az eladó termékét.
4.15	A mai államok gondoskodó államokká váltak. Az árstop nem más, mint ennek a gondoskodásnak a része.	Éppen ez a baj. A gondoskodó állam rossz állam. Szükségtelenül nagyra hízlalt állam, ami ráadásul végső soron a szabadságot is korlátozza cserébe azért, hogy „gondoskodik rólunk”. Az állam nem gondoskodhat úgy a társadalom egy részéről, hogy a másik részét ezzel megkárosítja.
4.16	Szinte nincs olyan európai állam, ami nem szólna bele az árakba így vagy úgy.	Nem mindegy, hogy egy állam milyen módon szól bele az árakba. Az adóemelés legitim eszköz, ami a nettó árakat nem érinti. Az árkorlátozás azonban más kategória.
4.17	Mindegyik állam alkalmazza politikai vagy szociális megfontolásból az árstopot.	Ez nem igaz. Nem minden állam alkalmazta az árkorlátozás eszközét. De még ha így is lenne, attól, hogy sokan elkövetik ugyanazt a bűnt, még nem válik helyessé.
4.18	A kormány nem felelős az emberekért? Nem kell megakadályozza, hogy ínséges időkben egyesek ne éljenek vissza a helyzettel? Vagy ha nem tenné, akkor azért lenne számonkérve?	Az árkorlátozással éppen az állam él vissza a helyzettel, és lépi túl Istentől kapott hatáskörét. Ha az állam segíteni akar, annak van legitim módja (pl. élelmiszerjegyek), viszont ahhoz nincs felhatalmazása, hogy a más által erőszakkal elvett javakat ossza szét a rászorulók között.

V. Az árkorlátozás ellentétes a Biblia tanításával

	Ellenérv	Válasz az ellenérvre
5.1	Jézus számára fontosak voltak a szegények.	Jézus tanításában a segítség mindig önkéntes volt. Jézus sohasem tanította, hogy a másoktól ellopott javakkal segítsünk a szegényeknek. Júdás is szeretett volna segíteni a szegényeken, viszont valójában a lopás vágya vezérelte (Jn 12,6).
5.2	A Biblia azt tanítja, hogy akinek két felsőruhája van, adjuk annak, akinek nincs (Mt 3,11).	Biblia mindig a személyes felelősségvállalásról ír. Más vagyona felett csak az rendelkezhet, akié, de Isten előtt elszámol azzal. S igen, felelőssége mindenkinek van. De az a felelősség személyes és egyéni. Másért nem tudok vállalni felelősséget és nem is vállalhatok felelősséget. Ez nem egyenlő azzal, hogy nem mondjuk ki, hogy a harácsolás és a pénzsóvárság bűn, de nem is egyenlő azzal sem, hogy a másikat arra kényszerítjük, hogy olyat tegyen a vagyonával, amit nem akar, mert az valójában lopás – ami szintén bűn.
5.3	A Biblia azt tanítja, hogy adjuk meg a császárnak, ami a császáré (Lk 20,25).	Ez az igevers az adóról szól, ami a közteherviselés legitim módja, de az árkorlát másként működik. Ez az igevers az árkorlát szempontjából irreleváns, mivel az nem adónem.
5.4	Isten törvénye elrendelte, hogy Izrael népe a mező szélét ne arassa le, hogy az árva és jövevény szabadon, ingyen ehessen belőle (3Móz 23,22). Ez viszont a megtermelt gabona árát drágította.	Ha a törvény hatással volt a gabona eladási árára, az legfeljebb a csökkenő kínálat által, közvetve történt. Isten törvénye a gabona eladási árát sehol sem szabta meg.
5.5	Mózesi törvénye is felülírt gazdasági érdekeket a szociális kötelező felelősségvállalás és szolidaritás érdekében. Isten elrendelte a kötelező jótékonykodást a szegények javára.	A Bibliában számos olyan törvény van, aminek a számon kérése egyedül Isten joga (pl. 10. parancsolat). Az ÓSZ-ben egyetlen király sem vette magának a bátorságot, hogy azoktól a gazdagoktól, akik nem adtak a szegényeknek, erőszakkal elvegye, ami az övék. A kapzsiság a Biblia szerint bűn, és Isten büntetését vonja maga után. Ha viszont a kapzsi embertől (aki egyébként tisztességes módon szerezte vagyonát, de mégsem hajlandó megosztani rászoruló embertársával) erőszakkal elvesszük, ami az övé, és szétosztjuk a szegények között (mint ahogy pl. Robin Hood tette), csak azt érjük el, hogy a kapzsiság bűnét a lopás bűnével tetéztük.
5.6	Az elengedés éve megtartásának törvénye (3Móz 25) az anyagi különbségek csökkentését, a szegények megerősödését volt hivatott elősegíteni. Bizonyos értelemben ez is rablás, hiszen valakitől elvettek valamit, amit másnak odaadtak. Ez nyilvánvalóvá teszi, hogy az erkölcsi értékek, alapelvek tekintetében is van egyfajta sorrendiség: a társadalmi igazságosság felé haladni, megszüntetni vagy legalábbis csökkenteni a szegények nyomorát, nagyobb jó, mint az egyéni érdek. Persze Isten nem kommunista, de amikor valami nem megy szívből, akkor arra egy bűnös világban olykor a törvény erejével kell ráerősíteni.	Az elengedés éve azért nem rablás, mert Isten már a kezdetektől ezt előírta, ezért amikor valaki hitelt adott valakinek, mindketten ennek tudatában voltak, így nem érte őket váratlanul, hogy 7 év után az adósságot el kellett engedni. Viszont ha valaki egy hitelfelvétel után 6 év után odajött volna a hitelezőjéhez, hogy nem hajlandó többé törleszteni, és engedje el neki az adósságát, az igazságtalan lett volna. Másrészt pedig ha valaki Isten előírt törvénye ellenére nem lett volna hajlandó hitelt adni szegény honfitársának, annak az embernek a büntetését Isten megtartotta magának. Nem hatalmazta fel sem a királyt, sem más Izraelitákat, hogy ilyen esetben erőszakkal elvegyék más tulajdonát, és másnak adják. Valóban bűnös világban élünk, de erre nem az a megoldás, hogy az egyik bűnt (kapzsiság) egy másikkal (lopás) tetézzük, mert az eredmény egy még bűnösebb világ lesz.
5.7	Azért kaptunk anyagi javakat, hogy jól sáfárkodjunk vele.	Az, hogy a javainkkal mit teszünk, ez egyéni felelősség, amit Istentől kaptunk, és végső soron neki kell számot adnunk róla. “Hát nem tehetek azt a javaimmal, amit akarok?” (Mt 20,15). Ezt a felelősséget senki, még az állam sem veheti le a vállunkról.
5.8	Isten szeretetet és irgalmasságot kíván, nem áldozatot. (Hós 6,6; Mt 12,7)	Isten azt parancsolja, hogy önként segítsünk és mutassunk irgalmat. Az irgalmat nem lehet, és nem is szabad kierőszakolni.
5.9	A Biblia elítéli azt, aki becsukja a fülét a nincstelen kiáltására (Péld 21,13).	Attól, hogy valaki nem osztja meg javait a rászorulókkal, még nem jogosít fel senkit arra, hogy erőszakkal elvegye azt, ami az övé. A kapzsi embereket Isten fogja megítélni.
5.10	Az ÓSZ-ben számos bibliai prófécia szól a gazdagok kizsákmányolása ellen.	Egyrészt, a tisztességes módon szerzett vagyon nem kizsákmányolás. Sőt, Isten igéje kifejezetten tiltja a gazdagokkal szembeni negatív diszkriminációt: „Ne legyél elfogult a nincstelen javára” (3Móz 19,15). Másrészt pedig a próféták egy esetben sem hívtak állami szankciókra, javak erőszakos újraelosztására.
5.11	A Biblia tiltja az uzsorát és a mértéken felüli hasznot (ez is a lopás egyik fajtája – vö. 3Móz 25,27).	A kamatszedés tilalma csak az Izrael népére vonatkozott, más népekre nem (5Móz 23,21). A tisztességes kamat mértéke egy érdekes kérdés, de nem tartozik a jelen témához.
5.12	A Biblia tiltja a kevesebbek haszonszerzését a többek kárára.	A Biblia csak a tisztességtelenül szerzett haszonszerzést tiltja. A tisztességes haszon nem áll szemben a Biblia tanításával (pl. a talentumok példázatában azok a szolgák kaptak dicséretet uruktól, akik a rájuk bízott kincseket haszonnal fektették be – vö. Mt 25,14-30). A tisztességes módon szerzett haszon nem okoz közvetlen anyagi kárt másoknak (Ha pl. egy cég olcsóbban tudja gyártani ugyanazt a terméket, ráadásul jobb minőségben, ezzel a konkurens cégeknek jelentős bevételcsökkenést okozhat, amitől akár csődbe is mehetnek, ez azonban nem tekinthető károkozásnak.)
5.13	Zákeus a kizsarolt vagyon elemeket négyszeresen térítette vissza (Lk 19,8).	Zákeus döntése önkéntes volt, nem kényszer alatt cselekedett.
5.14	Isten az utolsó időkben maga fogja bizonyos termékek árát korlátozni (Jel 6,6).	Az, hogy Isten alkalmazhat árkorlátot, még nem jelenti azt, hogy egy államnak is joga van hozzá. Másrészt Isten feltételezhetően ebben az esetben sem közvetlenül, hanem a kereslet és kínálat változtatásával (pl. aszály) fogja elérni az áremelkedést.
5.15	A Biblia is tanítja, sőt parancsolja a javak egy bizonyos újraelosztását, és a vagyonosodás korlátozását (pl. elengedés éve – vö. 3Móz 25,10).	Isten valóban több helyen megparancsolja, hogy segítsünk szegény, rászorult testvéreinket (pl. 1Tim 6,17-19). Ennek a parancsnak a megtartására azonban sem akkor, sem most nem lehet mást erőszakkal rávenni.
5.16	Pál felhívja a gazdagokat, hogy osszák meg javaikat másokkal (1Tim 6,17-19).	Aki Istentől jelentős vagyont kapott, valóban fontos, hogy megossza javait másokkal. Ha ezt mégsem teszi meg, Isten maga fogja megbüntetni (5Móz 15,9). Senkinek sincs joga ellopni tőle azt, amit Isten neki adott.
5.17	Ha valaki tudna segíteni a rászorulókon, de nem teszi, bűnt követ el (Jak 4,17).	Ha valaki egy ilyen esetben erőszakkal elveszi a másét, a kapzsiság bűnét a lopás bűnével tetézi.
5.18	Mindannyiunknak számot kell adnunk a ránk bízottakkal (mind anyagi, mind bármi más értelemben) – ez a felettes hatalmakra ugyanúgy érvényes.	Egyetértek. Ezért fontos, hogy a felettesek hatalmukkal visszaélve ne vegyék el azt, ami nem az övék.
5.19	Az irgalmas samaritánus nem magyarázatot keresett, hanem szíve szerint cselekedett (Lk 10,25-37).	Az irgalmas samaritánus szabad akaratából döntött úgy, hogy segít, és a saját tulajdonából áldozott. Azonban árkorlátozásnál nem ez történik. Ugyanis az állam nem a saját tulajdonából segít, hanem erőszakkal kényszerít másokat arra, hogy a saját vagyonukból “jótékonykodjanak”.
5.20	Amikor Samária ostrom alatt volt, és az egekbe szöktek az árak (egy szamárfej nyolcvan, egy marék galambtrágya pedig öt ezüstbe került – vö. 2Kir 6,24-31), Izrael királyának korlátoznia kellett volna az árakat, de nem tette, mert alkalmatlan volt a vezetésre. A történet végén Isten maga teszi meg azt, amit a királynak kellett volna (ti. korlátozza az árakat).	A Biblia sehol sem ítéli el Izrael királyát, amiért nem korlátozta az árakat. Sőt, Elizeus próféta azok ellen sem szólt fel, akik megnövekedett áron adtak el szamárfejet vagy galambtrágyát. Az árak csökkenését nem Isten közvetlen, erőszakos beavatkozása, hanem a kínálat megnövekedése okozta.
5.21	József vezetésével az egyiptomiak mennyiért adták az ínséges, aszályos időszakban (korábban felhalmozott) a búzát? Itt isteni segítségrol van szó egyértelműen a globális folyamatokat tekintve (ne haljanak éhen a környező népek, leginkább Jákob népe, leszármazottai), de vajon mennyi hasznuk volt rajta az egyiptomiaknak?	Az állam az adó formájában behajtott búzát annyiért adhatja, amennyiért akarja, mert onnantól már az övé (az adó etikus mértéke egy másik kérdés, annyi biztos, hogy a József által javasolt 20%-os adó csak átmeneti volt). De más búzájának az árát erőszakkal nem határozhatja meg, mert ez nem az övé. Az, hogy az egyiptomiak jól jártak-e azzal, hogy az éhínség végén a földjeiket és a szabadságukat is elvesztették, viszont az életüket nem, érdekes kérdés. Viszont az fontos, hogy még ebben a helyzetben is kölcsönös megállapodás történt, az „árucsere” önkéntes volt: az állam nem kötelezett senkit a földje eladására, azt emberek önként döntöttek így. Ez az a szabadság, amit az állam az elvesz, amikor árkorlátozásokat vezet be.

VI. Az árkorlátozás hosszú távon senkinek sem használ

	Ellenérv	Válasz az ellenérvre
6.1	Az árkorlátozás segít azoknak, akiket az áremelkedés méltatlan helyzetbe hoz.	Egy ilyen helyzetben többféleképpen lehet segíteni a rászorulókon. Azonban a segítésnek nem legitim módja az, hogy a környék gazdagjaitól ellopjuk a vagyonukat és a szegényeknek adjuk.
6.2	Az árstop megakadályozza a kereskedők kartellezését, akik a hatalmukat arra használják, hogy a gyengébbeket kisemmizzék.	Az árkorlátozás éppen a kiskereskedőket súlytja leginkább, ezért pont hogy növeli kartellek kialakulásának veszélyét.
6.3	Az árstopnak inflációcsökkentő hatása van.	Az árkorlátozás a többi, helyettesítő cikk árát is felkorbácsolja, még nagyobb áremelkedést eredményezve (a szegényeket még inkább sújtva ezzel), ami ráadásul be is ragad hosszú távon, míg az árkorlátozott termékeket illetően hiányt okoz. Az eredmény: más országokhoz képest átlagon felüli élelmiszerárinfláció és egy megmaradó, tartósan magas árszínvonal.
6.4	Az árkorlátozást nem lehetett volna elkerülni masszív segélyprogram indítása nélkül.	De igen, maximálisan elkerülhető lett volna. Több pénzt lehetett volna hagyni (nem szétosztani: hagyni!) az embereknél. Meg kell nézni, miből adódik az élelmiszerinflàció másik nagy faktora: az árfolyamvàltozásból. Konkrétan tudjuk, hogy 15% körüli összeggel magasabb a HUF leértékelődése àtlagban tavaly a régiós devizákhoz képest (összessègèben 10% az átlaggyengülès az EUR-hoz kèpest, de sok deviza még erősödni is tudott, innen a nagyobb differencia.) Ennek is sok oka van, de mindenképp elkerülhető lett volna, hiszen más országok is elkerülték. A másik nagy inflàciófelhajtó faktor az elkölthető jövedelem növelése volt az év elején. Jobb lett volna megőrizni a bérek reálértékét és nem odanyomni inflációnövelő nagy összegeket.
6.5	Az árkorlátozás segítette a szegényeket.	Az árstop inkább a gazdagokat segítette (hiszen aki több húst tudott vásárolni vagy több benzint, az lényegesen jobban járt).
6.6	A kis húsboltok kapnak állami támogatást a pár ársapkás hústermék miatti veszteségeikre.	Ez csak megerősíti azt, hogy az árkorlát etikátlan (miért kellene támogatni őket, ha nem azért, mert meg lettek károsítva?). Másrészt pedig ahhoz, hogy az állam ezt megtehesse, újabb forrásokat kellett elvonjon, különadókat kellett kivetnie, melyeket a cégek végső soron úgyis ráterhelnek az egyszerű emberre, szóval, végső soron rókafogta csuka esete a dolog. Jobb nem lett, nem fizetünk kevesebbet, csak máshogy fizetjük meg ugyanazt, vagy akár még többet is (pl. üzemanyagoknál is akkora ötlet volt az üzemanyagcégekre kivetett különadó, hogy most emiatt 50-100 forinttal drágább idehaza az üzemanyag literje, mint bármelyik tetszőleges szomszédunkban).
6.7	Mindenhol van állami beavatkozás, dotáció stb.	De az nem árkorlátozás! Közelezően tartandó mennyiségi korlátozással karöltve.
6.8	Németországban a nagy multinacionális kereskedelmi láncoknak különadót kell fizetniük, hogy a kisboltoknak ne kelljen nagyobb árréssel dolgozni és ne veszítsék el a vásárlóikat. Ez is egyfajta központi beavatkozás a piaci versenybe a kicsi és kiszolgáltatott érdekében.	Az adó és az árkorlátozás sem gazdasági, sem morális értelemben nem egy kategória.
6.9	Az árstop csökkenti a társadalmi egyenlőtlenségeket.	Abból, hogy vannak a társadalomban egyenlőtlenségek, még nem következik az, hogy ezek az egyenlőtlenségek igazságtalanságból fakadnak. Sőt, a társadalmi egyenlőség is lehet igazságtalan, ha az lopás által valósul meg. Amikor azt várja valaki, hogy az állam fossza ki a gazdagot, hogy a vagyonát szétossza, akkor a fő motivációja az irigység: „merthogy annak több van. Sokkal több. Ne legyen neki sokkal több! Vegyük el tőle, osszuk szét és persze abból jusson nekem is!” Ebben semmilyen segítő közbelépés nincs, bűn viszont annál több. „Ne kívánd, ami a te felebarátodé!” (2Móz 20,17)

1 válasz

dzsaszper


A magam részéről már az 1.3 és 1.6 kérdésfelvetésekre adott válaszok közt óriási feszültséget, kettős mércét, logika oldaláról nézve meg merem kockáztatni: oximomornt látok: önkényes válogatást aközötr, hogy mit értelmezünk kiterjesztően és mi at ami úgymond „nagyon érdekes, de kívül esik”.

Az efféle kettős mérce azzal a veszéllyel jár, hogy a vitából süketek párbeszéde, egymás melletti monológok lesznek.

A felvetett problémával kellő mélységben az alkotmányjog, alapjogi bíráskodás foglalkozott mélyebben. Tömören annyit mondanék, hogy akár túlkapás is lehet az árkorlátozás, de a vitában elhangzó sok sok érvet (vagy éppen ellenérvet) erre a célra édeskevésnek látom. Leginkább azért, mert az érvek az árkorlátozást mint intézményt támadják egészében — onnantól viszont töröljük el a taxi hatósági árát is, mert segít meglopni a taxik utasait a verseny korlátozásával…

Már a világi jog (pl. nemzetközi jog, Emberi Jogok Európai Egyezménye, Első Kiegészítő Jegyzőkönyvvel) és annak ítélkezési gyakorlata is ennél finomabban kezeli a kérdést, és arra hegyezki ki, hogy a tulajdonjog korlátozása szükséges és arányos-e a egy demokratikus társadalomban a köz érdekében elérni kívánt céllal. Adott esetben akár az Alkotmánybíróság, akár az Emberi Jogok Európai Bírósága alighanem ez a kérdéskör mentén hozhat döntést.
Azt értem, hogy az ‘árkorlátozás ellen érvelők nem tartják az árkorlátozást sem nem arányosnak, sem nem szükségesnek, míg a mellette érvelők szükségesnek és arányosnak látják — de nem árt mindkét oldalon az az óvatosság, hogy lehet, hogy valami fontos körülményt hagyunk, és tévedünk.
Szeretnék mindkét oldalról egyfajta józanságot és több méltányosságot látni, mind a boltosok, mind az állam irányában. Különösen arra hívnám fel a figyelmet, hogy a mai Zeitgeist abba az irányba tol, hogy az államtól vegyük el az általa „nem indok nélkül viselt kardot” és lehetőleg sutyiban adjuk nemzetközi szervezetek kezébe, akik fölött még annyi kontroll sincs, mint egy állam felett, és majd ezek a nemzetközi szervezetek jól megmondják majd, mi szükséges és mi nem… (de semmi garanciát nem látok arra, hogy akár pár éven belül a nemzetközi szervezetek nem lesznek rosszabbak, mint a magyar állam…)

2023-01-23 at 08:37