A harag nélküli kereszt sátáni tantétele

Egy napon, amikor egy könyvesbolt vallási részlegét böngészgettem, az ortodoxia, az eretnekség és az „inspiráló moralizmus” irodalmi kavalkádjában felkeltette figyelmemet egy cím.

Rövidnek és lényegre törőnek tűnt A kunyhó című megabestseller szerzőjének, William Paul Youngnak a Lies We Believe About God (Hazugságok, amelyeket Istenről hiszünk) című könyve, mert egy olyan problémát érintett, amelyre valóban igény van a világban: az Isten körüli félreértések eloszlatását.

Fejezetei, amelyeknek mindegyike egy-egy Istennel kapcsolatos hazugságra reflektál, nyilvánvaló tévhiteket tárgyalnak – olyanokat, mint hogy „Isten mágus”, vagy „a halál még Istennél is hatalmasabb”. A Young által hazugságként felsorolt többi téma azonban semmiképp sem tévhit.

A Lies We Believe About God fejezeteinek sorában azok a részek voltak számomra a legmegdöbbentőbbek, amelyek az engesztelésről szólnak, vagyis arról, hogy mit vitt véghez halálával Jézus lelki értelemben:

• A pokol az Istentől való elszakadás.
• A bűn elválaszt minket Istentől.
• A kereszt Isten ötlete volt.

Ezek mind hazugságok Young szerint. A könyv a biztonság kedvéért tartalmaz egy további fejezetet is God Requires Child Sacrifice (Isten gyermekáldozatot követel) címmel, amellyel Young szemérmetlen kísérletet tesz arra, hogy szembeállítsa az olvasót azzal a nézettel, hogy Jézus a kereszten Isten haragját elégítette ki.

Szándékosan otrombán felépített karikatúrát gyárt a helyettes bűnhődésből, csak azért, hogy aztán még otrombább módon le is döntse. A vérszomjas istenre hivatkozik, akinek szüksége van arra, hogy csillapítsák igazságos felháborodását. Young azt akarja elhitetni az olvasókkal, hogy ő csupán megkülönbözteti az irgalmas és kegyelmes Istent a szeszélyes istenségről alkotott pogány elképzeléstől. Ehelyett azonban lekicsinyli Isten szentségét, a bűn komolyságát, és félresöpri Isten emberek felé használt bibliai nyelvezetét.

Young a haragvó Isten gondolatával és Krisztus kereszthalálának bűnhődésként való értelmezésével szemben az evangéliumi világon belül egyre növekvő nyugtalanságot képviseli. Egyre több hívő hallgat olyan szerzőkre és lelkészekre, akik tagadják a helyettes bűnhődést, és az elképzelhető legrosszabb szóhasználattal hivatkoznak rá, például így: „A helyettes bűnhődésben hinni annyi jelent, mint egy vérszomjas isten imádójának lenni, aki megsérti a gyermekáldozat ellen hozott saját törvényeit is, hogy aztán kozmikus méretű bántalmazást és gyilkosságot kövessen el a saját fiával szemben.”

Hát tényleg csak ennyi?

Néhány évvel ezelőtt a keresztről beszéltem egy keresztyén főiskolán, és utána odajött hozzám egy fiatalember, hogy érdeklődjön a Krisztus áldozatáról vallott nézeteimről. Nem tartottam kiselőadást a helyettes bűnhődésről, sem az engesztelés tanának rejtelmeiről. Csupán azt az örömhírt fogalmaztam meg, hogy Jézus a kereszten magára vette a bűn büntetését, hogy Isten ne kárhozatra, hanem örök életre ítélje azokat, akik hisznek benne. Addig eszembe sem jutott, hogy ez az üzenet vita tárgyát képezheti hitvalló keresztyének körében.

Új barátom kifejezésre juttatta ellenszenvét a haragvó Istenről szóló gondolattal szemben. A „vérszomjas” és „gyermekbántalmazó” szavakat használta. Számára a keresztyén üzenet szimfóniájában egyszerűen nem volt helye a helyettes bűnhődés „büntetés–bűnhődés” részének. „Krisztus minket helyettesített, persze – mondják sokan, akik tagadják az engesztelés helyettes bűnhődésként való értelmezését. – De nem vette magára Isten haragját.”

A válaszom jellemzően ez: „Akkor azt ki szenvedi el?”

A kevésbé véres, kevésbé sötét, kevésbé erőszakos engesztelés irányában való kutakodás során lehet, hogy olyan elméletbe botlunk, amely kevésbé hatékony, kevésbé erőteljes és kevésbé… Nos, engesztelő hatású.

Az ördög szereti ezt a gondolkodásmódot, mert ha el tudja érni, hogy ne gondoljunk többé Isten kereszten megnyilvánuló haragjára, akkor el tudja érni azt is, hogy ne gondoljunk többé arra, hogy a bűneink sértik Istent, ez pedig azt jelenti, hogy el tudja terelni a figyelmünket Isten szentségéről és ezáltal az üdvösségünk szükségességéről is. A kereszt természetesen nem csak a haragról szól, de ha elveszítjük Krisztus engesztelő művének ezt a létfontosságú aspektusát, akkor az örömhír lényegét veszítjük el.

Az engesztelés helyettes bűnhődésként való értelmezésének ellenzői nem tudnak mit kezdeni a kereszt elborzasztó szörnyűségével. Jézus Krisztus valóban gyötrelmes, véres halált halt egy római kereszten, a Koponya-helynek nevezett hegyen. Ezt nem szükséges jobb színben feltüntetni és az emberi fejlődés és a progresszív vallás elképzeléseihez igazítani.

És ez nem csak teológiai apróságok feletti akadémikus civakodás. Azért számít, mert fontos, hogy mit tanít számunkra a Biblia az üdvösségről. Annyira fontos, hogy ha messzire sodródunk a Biblia üdvösségről szóló tanításától, akkor saját üdvösségünket veszélyeztetjük.

Végső soron idáig jutottam azzal az egyetemi hallgatóval, aki megkérdőjelezte a helyettes bűnhődéssel kapcsolatos nézeteimet. Miután emlékezetből végighaladtam vele a vonatkozó bibliai passzusokon, a tőlem telhető legjobb bibliai áttekintést nyújtva a téma vonatkozásában, és láttam, hogy nem vevő arra, amit mondok, egyenesen és tömören megkérdeztem tőle:

– Te bűnös ember vagy?
Egy másodpercig gondolkodott, majd azt mondta:
– Igen.
Megkérdeztem tőle:
– Hogyan bocsáttattak meg a bűneid?
Láttam rajta, hogy elgondolkodik a kérdésen.

Azon tűnődtem, hogy talán még sosem gondolkodott el ezen. Az jutott eszembe, hogy vajon annyira belemerült a keresztről szóló akadémiai vitákba és neveltetésének nyers elutasításába, hogy el is felejtette a keresztet nemcsak intellektuális, akadémiai vagy elméleti szinten értelmezni, hanem személyesen is elfogadni?

Legyünk óvatosak, hogy vajon nem arra irányuló kísérlet-e részünkről az engesztelésről szóló valamilyen másik nézet előtérbe helyezése a helyettes bűnhődéssel szemben, hogy távol tartsuk magunktól a keresztet. Óvakodjunk attól, hogy mindig a kereszt másokra és más kérdésekre gyakorolt hatására hívjuk fel a figyelmet, anélkül, hogy magunkra vonatkoztatnánk.

Túlságosan is értékes a Bárány vére ahhoz, hogy ne kerüljön a saját ajtófélfánkra is.

Az ördög szereti a vér nélküli keresztet. Nem bánja, ha fényes csecsebecse van a nyakadban, amíg nincs ragyogó kincs a szívedben.

A Sátán fél a vértől. Tudja, hogy megtisztítja a bűnösöket (Zsid 9,14; 1Jn 1,7; Jel 7,14). Tudja, hogy a vér áztatta kereszt a vesztét jelenti (Kol 2,15). És tisztában van azzal is, hogy Krisztus vére kiengeszteli Isten bűnök feletti haragját (Róm 3,23; 1Ján 4,10), ezzel örökre semmissé téve az Isten népe ellen felhozott vádjait.

Éppen ezért a Sátán nagyon szeretné, ha továbbra is ehhez a kedves és szofisztikált evangéliumhoz ragaszkodnánk.

 

A fentebbi írás részlet Jared Wilson: „Az evangélium a sátán szerint: Nyolc hazugság Istenről, amely úgy hangzik, mintha igaz lenne” című könyvéből.

A szerző: Jared C. Wilson a Midwestern Seminary tartalomstratégiai igazgatója, a For The Church ügyvezető szerkesztője és több mint tíz könyv szerzője
Forrás: https://www.thegospelcoalition.org/article/satanic-doctrine-wrathless-cross/