Rövid megjegyzés egy „nyílt levélhez”

A minap jelent meg egy „nyílt levél” a felszabtéren… Bár a megnevezett „címzett” nem én vagyok, és valószínűleg az olvasóközönség első soraiba sem számoltak bele a szerzők, kötelességem röviden hozzászólni, mivel az Evangelikál Csoport is említésre kerül benne.

Mielőtt rövid megjegyzésemben az Evangelikál Csoporttal kapcsolatos vádakra reflektálnék, szeretném először futólag – csak mintegy fél szemem rajta tartva – áttekinteni a „levelet”!

1. Nem kerülheti el a figyelmünket, hogy Magyarország (leendő) köztársasági elnökét szólítják meg, aki a magyar államot képviseli, működésében fontos szerepet játszik, többek között a törvényhozásnak is megkerülhetetlen szereplője. A továbbiakban azonban a két szerző saját bevallása szerint is „egyházban zajló folyamatokat” említ, és ezek befolyásolását kéri és várja az állami főméltóságtól!

Szekuláris államban, amilyen Hazánk is, a szerzők fölvetése teljesen abszurd. Egyikük történész, és ha valóban az, ismernie kell állam és egyház szétválasztásának történetét, valamint azt is, hogy mely korokban mely totalitárius ideológia által irányított államok őrködtek vagy őrködnek ma is afelett, hogy a szószéken mi hangozzék el és mi ne.*

2. Nem kerülheti el a figyelmünket az sem, hogyan mutatkozik be a két szerző, ugyanis „a Magyarországi Református Egyházban konfirmált hívők” nevében szólítják meg Novák Katalint. Ez azonban kétszeresen is félrevezető!

Először is csupán kettejük személyes „aggodalmait” fejezik ki a leírtak, nem képviselik a konfirmáltak teljes közösségét, vagy akár többségét sem.** Másodszor pedig azt sejteti a fönti megfogalmazás, hogy a két levélíró református egyháztag, ami azonban nem így van. Amikor református belügyekkel foglalkoznak, akkor azt kívülről teszik. Az eddigiekkel természetesen nem tagadnám, hogy valamikor konfirmáltak református gyülekezetben, csupán határozottan külön kell választani a konfirmációs vizsga letételét a gyülekezeti és egyháztagságtól. János apostol szavaival élve: „közülünk indultak el, de…”.

Az ellenzéki hangulatkeltéssel és a háborús propagandával nem szeretnék külön foglalkozni, biztos vagyok benne, hogy a rágalmakkal szemben mind a név szerint említett lelkipásztor testvérem, mind pedig a református lelkészi kar meg tudja és meg is fogja védeni magát. Ugyanakkor szeretném elismerésemet kifejezni, amiért ilyen nagyszámú prédikációt hallgatnak meg hétről hétre – bízom benne, hogy ez szorgalom idővel megtermi gyümölcsét!

A kicsit hosszúra nyúlt (de talán mégis szükséges) bevezető után végül röviden pár szót az Evangelikál Csoporttal szemben felhozott vádakról és Karl Barthról szeretnék ejteni! Mielőtt ezt megtenném, sajnos még mindig szükséges a két szerző körül forgolódnunk egy keveset, ugyanis a svájci teológus 13 kötetes munkájának (Kirchliche Dogmatik) vonatkozó részei alapján egy 10 részes interjúból kiragadott néhány félmondattal van dolgunk, egy ideológiailag meghatározott és teológiai értelemben progresszív (mégsem teológiai) bevezetővel előkészítve, valamint Barth erkölcseinek (részben jogos, mégis fölösleges) firtatásával lezárva.

Mivel az idézett töredékek értelmezésének irányát előzetesen meghatározták azok válogatói, kénytelen vagyok a nyelvész szakmája felé is egy kisebb kitérőt tenni a történészé után (talán megtehetem, ha már két irányból tévedtek a teológia területére)! A bevezető ugyanis olyan igekötőkre és viszonyokra alapoz, amik hiányoznak, vagy éppen az ellentétük fordul elő az idézetekben…

A close reading szabályának lefektetése után már lehet Karl Barth erkölcsei kapcsán kérdéseket föltenni, azonban az életvitele a látszat ellenére kevéssé befolyásolja a témában tett megállapításainak érvényességét; ahogy egyébként a teológia más területeiről való elképzelései is csak korlátozott mértékben vannak összefüggésben ezen antropológiai meglátásaival.

Barth magánéletét számos titok lengi körül, ezek közül egy a Charlotte von Kirschbaumhoz fűződő viszonya. Sajnos tagadhatatlan, hogy felesége, Nelly mellett egy másik nőhöz is bensőséges viszony fűzte, azonban arra semmilyen perdöntő bizonyíték nincs, hogy ez szexuális jellegű kapcsolat lett volna. Éppen ezért félrevezető azt mondani, hogy „tudatosan vállalt szerelmi háromszögben élt“! Nem azért, mintha ne lett volna tisztában azzal, amit tesz, hanem mert a „tudatosan vállalt“ megfogalmazás azt sugallja, mintha ország-világ nyilvánossága előtt élte volna ezt az elétet, holott annyira mindenképp tisztában volt a helyzet problémás voltával, hogy kellőképpen titkolta; mi pedig nem tudunk eleget a végső erkölcsi ítéletalkotáshoz.***

Talán az apostoli intés figyelembevételével – miszerint „mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg, a gonosz minden fajtájától tartózkodjatok!“ (1Thessz 5,21k) – érvényesnek tekinthetjük rá is Jézus farizeusokkal és írástudókkal kapcsolatos szavait: „Mindazt tehát, amit mondanak, tegyétek meg és tartsátok meg, de cselekedeteiket ne kövessétek, mert nem azt teszik, amit mondanak.“ (Mt 23,3)

Korábban írtam, hogy Barth életvitele kevéssé befolyásolja megállapításait; ez pedig azért igaz, mert azok – különös tekintettel a kifogásolt részekre – lényegüket tekintve nem különböznek magától a Biblia tanításától (vö. Gen 2,18.22; 1Kor 11,9-10; 1Tim 2,13; stb.). A teológus tulajdonképpen a puszta bibliai igehelyeket sorakoztatja, így tehát erkölcseitől független (vagy azokkal akár ellentétes) isteni kijelentés alapján fogalmazta meg a leírtakat.

Talán érdemes az interjú egy-két, remélhetőleg nehezebben kiforgatható szakaszát is fölidézni a rosszindulatú vádakkal szemben, miután az nem csupán Barth témába vágó munkásságának interpretációja, hanem az eredeti szöveg összefoglalása.

„Barth szerint nem szabad félreérteni a tényt, hogy férfi és nő kapcsolatát kialakulásukat tekintve nem a kölcsönösség és egyenlőség jellemzi, hiszen nem a férfi vétetett a nőből, hanem a nő a férfiból, illetve elsősorban nem a férfi tartozik a nőhöz, hanem a nő a férfihoz, és így a férfi csak másodlagosan „tartozik” a nőhöz. (…) Ennek elismerése nem szégyen a nő számára. Ellenkezőleg, ez a nő dicsőségére szolgál, amely bizonyos tekintetben még a férfi dicsőségét is meghaladja. Barth nagyon határozottan fogalmaz: kijelenthetjük e szakasz alapján, hogy aki nem ismeri a nő itt ábrázolt, férfihoz fűződő viszonyát, az igazából semmit sem tud a nőről, mint olyanról.“

„A nő nélkül a férfi nélkülözné a dicsőséget. Nélküle a férfi nem lehetne Isten dicsősége sem. A nő esetében ez egy, a maga módján felülmúlhatatlan megtiszteltetés – ha jól értjük, ez nem megalázó számára, hanem éppen hogy felmagasztalja őt, a szerepét.“

„Mivel bizonyos értelemben ő kezdettől fogva ember, mivel ő a férfi dicsősége, és az ember teremtésének beteljesedését jelzi, nem problematikus, hanem magától értetődő, hogy a férfiembernek van rendelve, és egész létezésében a férfiért van. A nőnek ezért nem kell bizonyítania emberségét, és nem szükséges azt a maga részéről valamiféle külön elismeréssel, vagy megvallás által megerősíteni. Mivel ő maga a férfi emberségének kiteljesedése, nincs szüksége a saját emberségének további kiteljesítésére.“

Bízom benne, hogy ez az „egy vagy két figyelmeztetés“ (Tit 3,10) nagyobb súllyal esik majd latba, mindenesetre az interjúsorozat valamennyi része megtalálható itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt ill. itt.

 

* [Bizonyára véletlen, mégis az anakronisztikus gondolat magyarázatául szolgálhat, hogy a megjelenést biztosító felület elnevezése a szovjet hátterű és a latin-amerikai kommunista forradalmakban kikovácsolódott felszabadítás-teológia mellett Magyarország és Budapest 1945 és 1989 közti történetének szomorú mementójára is rímel…]

** [Természetesen a többség relatív fogalom, ahogy azt az orosz большевик szó mutatja.]

*** [A publikációs felület erre egyébként méltatlan is volna, mivel a poliamóriát igazolni próbáló szerzőknek is helyet ad. Lásd itt!]