„Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek” – Márkus Tamás református lelkész beszéde a Päivi Räsänen melletti szimpátiatüntetésen
Hadd olvassak fel nektek egy bibliai igét –végső soron Päivi Räsänent is azért hurcolják meg, mert bibliai igét posztolt, illetve a biblikus látásmódját megosztotta a nyilvánossággal: „Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek.” – ezt Péter apostol mondja, amikor számonkérik az apostolokat, hogy miért hirdetik a Názáreti Jézus nevéről szóló örömhírt, mondván „betöltik egész Jeruzsálemet a tanításukkal.”
Több oka is volt annak, hogy miért vállaltam a megtisztelő felkérést arra vonatkozóan, hogy mondjak ma itt egy rövid beszédet szolidaritást vállalva Päivi Räsänennel.
Egyrészt, a volt Belügyminiszter Asszony nem mondott semmi olyat, amit az egyházam, a Magyarországi Református Egyház ne vallana – arról, hogy mi az Isten rendelése szerinti házasság, és mik azok a kapcsolati formák, amelyek eltérnek ettől, szembemenve a Názáreti Úr Jézus akaratával. Tehát fontos észben tartani, hogy ennyi erővel engem is, vagy a mi közösségünk bármelyik tagját is a vádlottak padjára ültethették volna.
Másrészt, úgy érzem, egyre vészjóslóbb tendenciákkal szembesülünk hazánkban is, már ami a biblikusan gondolkodó keresztyének szabad véleménynyilvánítását és szólásszabadságát illeti. Ne gondoljátok, hogy ez messze van! Igen, vannak nem keresztyének, és még magukat „keresztyénnek nevező” egyének is (jóllehet még nem sokan, de a hangjuk erős), akik a „gyűlöletbeszéd” pecsétjét végérvényesen rá akarják sütni a bibliai igazságokhoz ragaszkodó keresztyének tanúságtételére.
Sajnos, eddig a mi oldalunkon is sokan azt gondolták, hogy ez messze van, ez távoli probléma. Nincs messze, és nem távoli. Közeli és súlyos probléma. Egyet alszunk, és ha nem figyelünk, hasonló helyzetben találhatjuk magunkat. Addig kell hirdetni, bátran és megalkuvás nélkül, amit hiszünk, amíg megtehetjük.
A vád Päivi Räsänen ellen az – ilyen alapon akarják elítélni –, hogy gyűlölködik, tehát hogy szeretetlenül viszonyul az embertársaihoz. Tömören: megpróbálják most kriminalizálni a keresztyén etika egy sarkalatos pontját. Megpróbálják elérni, hogy a történelmi keresztyénség ezen a ponton tagadja meg magát. Csakhogy: a Mindenható, teremtő Isten, a testet öltött Ige, a Megváltó, Názáreti Jézus Krisztus, és a róla tanúskodó, az Isten teljes akaratát kijelentő, a Szentlélek által ihletett, írott ige, a Szentírás fogja meghatározni, és megszabni, hogy mi a szeretet, és mi nem az; hogy mi bűn, és mi nem az. És a Szentírásra nem lehet szájkosarat tenni, „Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, mélyre hatol, az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait.”
Ki kell lépnünk ebből a „szeretet csapdából”, hogy ne más, az írott kinyilatkoztatástól idegen ideológiák szabják meg nekünk, hogy mit nevezhetünk szeretetnek, és hogyan kell szeretnünk. A szeretet soha, és semmikor nem állhat szemben az igazsággal, márpedig a Názáreti Jézus magáról mondta: ő az út, az igazság, és az élet, és nála jobban senki sem szeretett. Ha ez így van, és mi hisszük – és a történelmi keresztyénség mindig is hitte, tehát ebben a tekintetben egységes –, hogy így van, akkor Jézus Krisztus, a mi Urunk fogja számunkra meghatározni, hogy mi az igazi szeretet: ami nem áll szemben az igazsággal, nem tagadja azt, nem hallgatja el, nem köt bűnös kompromisszumokat, hanem világosan és egyértelműen képviseli azt.
Mert – ahogy az ún. szeretet-himnuszban olvassuk –, bár a szeretet jóságos, és nem viselkedik bántóan, de nem örül a hamisságnak, és együtt örül az igazsággal.
Aki tehát az igazságot elhallgatva hirdet valamilyen „más evangéliumot”, az hamis evangéliumot, és hamis szeretet hirdet, és aki el akarja hallgattatni azokat, akik merik képviselni az igazságot – gyűlöletbeszédre hivatkozva –, az valójában gyűlöli a hitvalló keresztyéneket, és el akarja taposni őket. És véssük azt is a szívünkbe, hogy aki hamis szeretetet hirdet, az nem szereti felebarátait, és nem segít embertársain, hanem megtévesztésben tartja őket.
Päivi Räsänen igazából az egyháza, a finn evangélikus egyház élő lelkiismereteként azt tette, aminél többet igazából keresztyén ember nem tehet: kimondta és képviselte az igazságot. Végső soron ő sem tett mást, mint amit egykor Luther Márton tett: Luther 1521. április 18-án tisztelettudó, de határozott módon kijelentette a wormsi birodalmi gyűlésen: „Itt állok, másként nem tehetek.” Mindezt a legkomolyabb egzisztenciális fenyegetés közepette tette, egy átokbulla árnyékában.
A finn államnak az lenne az Isten előtti kötelessége, hogy oltalmazza és védje azokat, akik ragaszkodnak az igazsághoz. Emlékezzünk: Bölcs Frigyes választófejedelem támogatásáról biztosította Luthert, és menlevelet kért számára. A finn államnak Bölcs Frigyes példáját kellene követnie. Helyette engedi, hogy egy ügyész, a nyilvánosság előtt meghurcoljon egy hitvalló családanyát. Mi ez, ha nem szégyen? Mi ez, ha nem botrány?
De a legnagyobb szégyen, és a legszomorúbb nem is ez, hanem a finn evangélikus „egyház” szerepe ebben történetben.
Ez a bátor asszony testesíti meg számunkra Luther hiteles példáját, a finn lutheránus egyház pedig, úgy néz ki, azok oldalára áll, akik az igét meghamisítanák és elnyomnák. Mi áll a Finn evangélikus egyház rendtartásában? Ez, idézem: „az egyház minden tanítása az Úr szent szaván vizsgáltatott és méretett meg.” Nos, így van, pontosabban így kellene lennie. Egy egyházi közösséget az validál, hogy Istennek a Szentírásban feljegyzett akaratát megalkuvás nélkül hirdeti. Egyháznak nevezhető az a közösség, ami nem ezt teszi, hanem elhallgatja azt, sőt, azzal ellentétesen tanít? Tudjuk, hogy a valódi egyház a hívők közössége, és bizony, a látható egyház nem mindig fedi le ezek csoportját. Innen is bátorítjuk a finn hitvallókat, hogy tartsanak ki, és emlékeztetjük a finn egyházat eltékozolt prófétai szerepére – arra, hogy az egyház a hívők közössége, és nem egy, a hívők hangját erőszakkal elnyomó rezsim kiszolgálóinak az egylete. Igaza van Fabiny Tamásnak, a Magyarországi Evangélikus Egyház püspökének, amikor azt mondja, hogy
„egyetlen euro büntetést sem szabadna megítélni, csak azért, mert valaki elmondja a Biblián alapuló véleményét.”
Jóllehet, itt nem véleményről, hanem a biblikus tanításról, az igazságról van szó.

Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű (református, evangélikus, baptista, pünkösdi stb.) protestáns teológusok közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Felekezettől és tanításbeli különbségektől függetlenül teológiai „identitásunkat” a következő hitvallások és nyilatkozatok elfogadása határozza meg: az első négy egyetemes zsinat hitvallásai (Niceai, Nicea-Konstantinápolyi, Efézusi és Kalcedoni hitvallások), az Amerikai Egyesült Államokbeli Presbiteriánus Egyház (PCUSA) által 1910-ben deklarált öt fundamentum (1. A Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége, 2. Krisztus istensége és szűztől való születése, 3. Krisztus halála által szerzett helyettes engesztelés, 4. Krisztus halálból történő testi feltámadása, 5. Krisztus csodáinak történelmi valósága), a Biblia tévedhetetlenségéről szóló 1979-es Chicagói Nyilatkozat tizenkilenc pontja, és az Egyesületünk által megfogalmazott nyilatkozat a házasság és homoszexualitás kérdésében (lásd: Evangelikál Nyilatkozatok). Minden, e teológiai irányultságot képviselő protestáns testvérünket várjuk
„… ez a tábor létezik, csak nem teszi magát láthatóvá. Ezért van sok belső viszálykodás az egyházban. Most is vannak hívei a „melegházasságnak”, azonos neműek kapcsolatának, azok megáldásának, csak ezt nem nyílt sisakkal képviselik, hanem belső párbeszéd kezdeményezésével, hittételek finom megkérdőjelezésével, a tisztázás akadályozásával, lebegtetéssel, a hitbizonyosság szűnni nem akaró hámozgatásával. Sokkal tisztább és egyértelműbb lenne a helyzet, ha végre mindenkiről nyíltan lehetne tudni, hogy mit képvisel. Igen, lennének emiatt szakadások. De ez tipikusan az a fajta szakadás, amiről Pál apostol azt mondja, hogy szükségesek. Épp az a baj, hogy régóta nem történnek meg ezek a szakadások. Pedig mindenki tudja, hogy ez lesz a vége. Amíg a felszín alatt, láthatatlanul zajlanak ezek a folyamatok, gúzsba kötik sok helyen az egyház bizonyságtételét és misszióját. Fellélegeznénk, ha végre mindenki ott állna, ahol a szíve van.” (Szabados Ádám)
„…vannak olyan szempontok, amelyek szükségessé teszik újra gondolni az evangelikalizmussal kapcsolatos nézetünket. Sokan azok közül, akik az elmúlt években nagy változáson mentek keresztül, és ezt nyíltan el is ismerik, még mindig azt állítják, hogy valójában evangelikálok. Ezért a probléma a következő: meg kell határoznunk egészen pontosan, hogy mit jelent az, hogy evangelikál, és ki tekinthető evangelikálnak (…) Nos, ha használják az evangelikál megjelölést, akkor nyilvánvalóan van valami jelentése is. Olyan kifejezés, amely leszűkít. Bizonyos szempontból kizárólagos (…). Remélem teljesen világos számunkra: nem azt próbáljuk megfogalmazni általános értelemben, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, hanem azt, hogy ki az evangelikál keresztyén, és erre természetesen azért vállalkozunk, mert úgy gondoljuk, hogy végső soron az evangelikál hit magának a keresztyén hitnek az egyetlen valódi kifejtése. (…) Tehát hogyan határozzuk meg, hogy mit jelent evangelikálnak lenni, elkülönítve “a keresztyén” általános definíciójától? Ez ma egy nagy kérdés, és úgy gondolom, hogy ez lesz az a kérdés, amivel egyre inkább szembe kell néznünk az elkövetkezendő években.” (Martyn Lloyd-Jones: What is an Evangelival, 11-13.o.)
„… a teológia magában foglalja a lelkiséget is, abban az értelemben, hogy befolyásolja befogadóinak az Istenhez való jó vagy rossz, pozitív vagy negatív viszonyát, illetve viszonyának hiányát. Ha teológiánk nem ébreszti föl a lelkiismeretet és puhítja meg a szívet, akkor valójában mindkettőt megkeményíti; ha nem bátorítja a hitbeli elkötelezettséget, a hitetlenség távolságtartását erősíti meg; ha nem az alázatot szorgalmazza, elkerülhetetlenül a büszkeséget táplálja. Ha tehát valaki nyilvánosan teologizál, akár formálisan a szószéken, a katedrán vagy nyomtatásban, akár informálisan karszékében ülve, komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy eszméi miként hatnak az emberekre – Isten népére vagy más népekre. A teológusok elhívásuk szerint az egyház vízügyi mérnökeinek és csatorna felügyelőinek tisztét töltik be: feladatuk, hogy biztosítsák, Isten tiszta igazsága bőségben eljusson oda, ahol szükség van rá, és hogy kiszűrjenek minden egészségre ártalmas szennyeződést.” (J.I.Packer: A megújulás teológiája)
„Semmiféle problémát nem okoz számomra tévedhetetlenségről beszélni. Viszont ha lelkészként azt mondom akármelyik laikus hívőnek, hogy elfogadom a Szentírás tekintélyét, de nem hiszek a tévedhetetlenségében, egyből megkérdezi majd: »mi a különbség a kettő között?« És ahogy ezt elkezdem magyarázni, egyből forgatni kezdi majd a szemét, és azt gondolja magában, hogy ez a különbségtétel fából vaskarika. Ha azt mondom, hogy csak részben fogadom el a tekintélyét, és nem tévedhetetlen, azt megértik. Ha azt mondom, hogy a tekintélyét minden egyes részére vonatkozóan elfogadom és tévedhetetlen, azt is érteni fogják. De 35 éves pályafutásom során egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki értené, ha azt mondom, hogy elfogadom ugyan a Szentírás tekintélyét, de nem tartom tévedhetetlennek.” (Tim Keller)
Lev Tolsztoj:
„Az ég bűneinkért haragszik reánk, a világ erényeinkért.”