18
febr
2022

Autonóm gender propaganda – válasz Görbicz Tamás heterodox nézeteire

Sajnos már megint kénytelenek vagyunk foglalkozni Görbicz Tamás „teológiájával” – most rajtam a sor, hogy helyre tegyem. Bizony, nem ez az első alkalom, amikor Görbicz úr elhíresült heterodox teológiája felszínre tör, korábban az Úr Jézus helyettes áldozatának reformátori tanát igyekezett beállítani gonosz képzetnek („Baal-hitnek”). De ez még nem minden! Több tucatnyi íráson keresztül próbálták meggyőzni, hogy álljon el hamis és a tradicionális felfogást sárba tipró véleményétől, de ezt egyáltalán nem tette meg, sőt büszkén kitart eretnekségében. Ez már önmagában is gyalázatos, de ha ez nem lenne elég, legutóbb a homoszexuális életmód védelmében fakadt ki, és kifordult gondolatait cikkben fejtette ki saját személyes blogján.

Szeretnék most – elnézést a kifejezésért, de nem tudom jobb szóval illetni, – az „ömlengéseivel” részletesebben foglalkozni, és rámutatni, hogy az ortodox-konzervatív protestáns teológia szempontjából egyszerűen értékelhetetlen, amit ír, kulturális és társadalmi szempontból pedig nyugat-európai posztmodern aberrációknak igyekszik hazai földön is megágyazni. Mintha nem lenne elég nekünk az, hogy az egész brüsszeli bürokrácia azon dolgozik, hogy a hagyományos és tisztességes társadalomképet, illetve Biblia- és családtisztelő felfogást teljesen romba döntse (talán elkerülte a „teljesevangéliumi”, karizmatikus Görbicz figyelmét, hogy az Európai Parlament a közelmúltban megszavazta, hogy az eredetileg nőnek született, de már férfiként élő, illetve nem-bináris személyek is szülhetnek).

De miket is ír Görbicz? Például olyan kérdéseket tart „kevésbé fontosnak”, mint az óvodások nemváltása. Ezzel indít. Mintha ez lényegében bagatell kérdés volna. Nyilvánvaló, hogy nem az! Meg lehet próbálni humorosan elütni a dolgot, mondván ez olyannyira részletkérdés, mintha az iskolai menza minőségéről tartanánk népszavazást, ám a leghalványabb belegondolás után is kiderül, hogy ez nincs így. A gyerekek alapvető identitásának kialakításáról van szó. Ez serdülőkorban és az előtt szilárdul meg ugyanis, olyan értelemben, hogy – amint a rossz példák is mutatják, – ennek folyamatát lehetséges torzítani, tehát a gyermek lelki fejlődésében komoly károsodást lehet okozni, amelyet az adott gyermek csak hosszú évek múltán hever ki, vagy éppen soha, például ha valamilyen átalakító műtétbe hajszolják bele (ilyenekre már vannak konkrét példák).

Egy normális társadalomban – 20 évvel ezelőtt még minden társadalomban így lett volna –, az ilyen nemi identitást megbolygató projektek egyenesen elképzelhetetlennek, vagy groteszknek tűnnének. Még a „szimpla” (értsd nem transz, nem nemnélküli, nem „other” nemű stb.) homoszexualitást se volt szokás Közép-Európában szemérmetlenül reklámozni, arról nem is beszélve, hogy fiatalabb korosztályt próbáljanak meg rábeszélni arra, hogy bátran tartozzanak egy szexuális értelemben deviáns kisebbséghez. A fiatal korosztály a jövő társadalom motorja, így az óvodások és iskolások identitását befolyásoló pusztító és gondolkodástorzító projektek, előadások, performanszok soha nem lehetnek másodlagos jelentőségűek, sőt, azt mondanám, hogy ez a kérdés legalább olyan fontos, mint az alaptörvény milyensége, annál pedig jóval fontosabb, hogy az atomenergia zöld besorolást kap-e, vagy sem.

A zsenge kor az, amikor az embert elsődlegesen tanítani kell az Isten szerinti, illetve az Istennek tetsző életre, vagy legalábbis amikor azt meg kell ismertetni vele (Zsolt 34,11; Mt 19,14). Nyilvánvalóan ezt kell társadalmi normaként képviselni a közintézményekben és a közoktatásban is. Mert igen, nem elegendő, és nem megengedhető, hogy a keresztény nevelést kizárólag a négy fal közé száműzzék, és a gyülekezetek magánóráira korlátozzák. Ez hazai környezetben megfelelően működik, ugyanis a hittan és az erkölcstan tartozik a választható kategóriába, és nem a drag queen „vonaglások” és queer mesekönyvek alternatív őrültségei.

Görbicz ezek után rátér fő témájára. Azt mondja, hogy a homoszexualitással kapcsolatos nyílt, társadalmi provokálást tolerálnunk kell, mivel az ahhoz hasonlítható, mint amikor valaki hátrányos helyzetűként kényszerül élni valamilyen fogyatékossága miatt, és az egészségesek figyelmét felhívják rájuk – hogy ők is léteznek, és hogy nem mindenki egészséges. Ezzel próbál Görbicz az egésznek olyan felütést adni, mintha itt egy egyszerű „betegségről” (ez ellen éppen a melegek tiltakoznának a legvehemensebben), vagy balszerencséről lenne szó, de amely máskülönben teljesen közömbös megítélés alá esik. Mintha a homoszexuális életstílus egy teljesen hétköznapi és jelentéktelen életmód lenne. Mondanom sem kell, ez keresztényként teljesen tarthatatlan álláspont. Az egyik probléma ezzel a hozzáállással, hogy betegségként kezeli a homoszexualitást, a másik probléma pedig az, hogy nem bűnként, hanem közömbös dologként tekint rá.

Foglalkozzunk először azzal, hogy betegségről van-e szó, és ha igen, milyen értelemben. Hagyományosan körülbelül a ’60-as évekig a homoszexualitást valamilyen pszichológiai defektusként tartották számon, majd a ’70-es években kivették a mentális betegségek listájáról az emancipáció következményeként. Azóta azt a teljesen hétköznapi ízlésvilág területére sorolja a szekuláris világ és tudomány. Végső soron felfogható a jelenség puszta betegségként is, de ez csak az LMBTQ közösség azon tagjaira vonatkozna, akik kizárólag a saját nemükhöz vonzódnak. Ilyen esetben ez vagy genetikai meghatározottság, vagy pedig egy korai beidegződés állandósulása. Itt valóban valamiféle változtathatatlan alapállapotról beszélhetünk, amellyel nem lehet mit kezdeni, csak a tüneti kezelés járható út. Ennek eshetősége csak akkor áll fent, ha az okok tisztán genetikaiak, de ez ma már korántsem egyértelmű. Ha a korai standard viselkedési forma átalakulásáról van szó, akkor viszont az óvodai nevelés kiemelkedő fontosságot nyer. Az óvodás korosztályra nem úgy tekintünk, mint pszichésen beteg és egészséges gyerekek vegyes közösségére – ők egy olyan csoport, amely megérdemli, hogy normális nevelésben részesüljön. És akkor még nem beszéltünk a homoszexuálisok táborának egy nagyon nagy részéről – mondjuk úgy, a biszexuálisok közösségéről –, amelynek tagjai olyan formán folytatnak adott esetben homoszexuális életmódot, hogy közben igenis képesek lennének heteroszexuális, tehát hagyományos életmódra is, legfeljebb ez egy kisebb áldozatot követelne a részükről – az ide tartozó emberek szignifikáns része egyszerűen csak a szokás/megszokás kedvéért, vagy egyéb okokból kerül kapcsolatba a homoszexuális életmóddal. (Ezt szépen megfogalmazza a tradicionalista író, Buji Ferenc, aki azt mondja, hogy vannak, akik csak az örömelv, tehát a hedonizmus miatt folytatnak homoszexuális, vagy biszexuális életmódot). Az ilyen emberek miatt jelenthetjük ki, hogy a homoszexualitás „ragadós”, valamint, hogy a homoszexuális propaganda „fertőző.” Feltehetőleg az LBMTQ közösség nagyobb részét ilyen személyek alkotják. (Más kérdés, hogy igazából az LBMTQ nem egy egységes közösség, hanem inkább egy politikai fegyver a nemzetközi baloldali eszmék eszköztárában, melyek mindig fel akarják emelni az ún. „kizsákmányoltakat”, és az állítólagos „elnyomottakat.” Én azonban most csak tömörítő gyűjtőszóként használom, hogy minden fajta nemi devianciát egy szóval jelölhessek.) Ebből a szempontból nézve – az orientációjukat illetően kevésbé szélsőséges homoszexuális emberek miatt –, eggyel több ok van arra, hogy az LMBTQ propagandát és előadásokat, főleg az ifjak körében megnyessük, mivel ebből a szemszögből tisztán látszik, hogy itt csak valamiféle szexuális perverzió felkorbácsolásáról van szó.

Ennek a közintézményekben helye nem lehet! Igazából már látszik az eddigiekből is, hogy Görbicz butaságát nem lehet követni, és nem lehet a különféle fogyatékossággal élők közösségébe (pl. hadirokkantak, tolószékesek) sorolni az LMBTQ mozgalom híveit. Arról nem is beszélve, hogy a homoszexuális embereknek egy része maga sem akarná ezt a dobverést, hanem csöndesen meglenne úgy, ahogy van, mindenféle cirkusz nélkül is – a konzervatív meggyőződésű homoszexuálisok például ilyenek. Ők nem is tartják magukat az LMBTQ mozgalom tagjainak, sőt ellenszenvvel viseltetnek iránta. Még egy okkal több arra, hogy meglássuk: fölösleges az az általános, figyelemfelkeltő „awareness politika”, amely lényegében a természetes fogyatékosságokkal élőkhöz akarja hasonlítani a homoszexuális életmódot folytatókat.

Ezen a ponton érkezem el a második ponthoz, nevezetesen, hogy a homoszexualitás, illetve a homoszexuális magatartás teológiai szempontból semmiképp sem természetes jelenség. Inkább természetellenesnek lehetne nevezni, de ne menjünk ennyire előre. Most csak annyit mondok, hogy keresztényi szempontból elsődleges, hogy bűnként, és nem közömbös jelenségként, például „betegségként” határozzuk azt meg. Az írott kinyilatkoztatás szerint a homoszexális gyakorlat nem új jelenség, mindig is jelen volt, de Isten társadalmi rendje az Ószövetségben nem ismerte el közömbösnek és normatívnak, hanem törvényileg kivetette magából (3Móz 18; 3Móz 20). Tette ezt annak ellenére, hogy bizonyos homoszexuális formák (a homoszexuális prostitúció, esetleg azonosneműek közötti szerelem) teljesen elfogadottak voltak az ókor különféle társadalmaiban, például az asszír, kánaáni, görög, kínai kultúrában stb. (Bár azt jegyezzük meg, hogy senki nem merte a heteró család intézményét háttérbe szorítani, és soha nem történt arra még csak kísérlet sem, hogy a nemváltásból, transzneműségből társadalmi kérdést csináljanak – innen is látszik a mai szekuláris, nyugati posztmodern civilizáció totális degenerálódása, nevezetesen hogy túltesz még az ókori társadalmak elhajlásain is).

Az Ószövetség a homoszexuális életmóddal járó botránkozásra halálbüntetést szabott ki, bár a női homoszexualitás és a transzvesztitizmus esetében némileg talán enyhébb büntetés járt. Ehhez hozzátehetjük még az Újszövetség azonos szellemiségét, amelynek bűnlajstromain a homoszexuális gyakorlat egyértelműen szerepel, nemcsak férfi, hanem női vonatkozásában is (Róm 1; 1Kor 6; 1Tim 1; Jel 21,8). Az ilyenekről – a homoszexuális életmódot folytató emberekről – azt olvassuk, hogy a mennyek országából kizáratnak a részegeskedőkkel (Gal 5,21), és egyéb, tartósan züllött életmódot folytatókkal egyetemben.

Szó sem lehet itt Görbicz hajmeresztő párhuzamáról, hogy itt egy teremtési adottságról van szó. Először is, bűneset előtti homoszexuális adottságról nem beszélhetünk, mivel a teremtési rend tradicionális (lásd nemi polaritás, „férfi ragaszkodik feleségéhez”, „lesznek ketten egy testté”, stb.), tehát heteronormatív (1Móz 2; Mt 19; Ef 5). Ezért csakis a bűn hatására eltorzult természetről, vagy torz gondolkodásmódról, illetve vágyakról beszélhetünk, melynek nem lehet forrása az Úr Jézus (akire nézve teremtetett minden), hanem csakis a Sátán, vagy a bűnös (romlott) emberi természet. Ezért mondja az apostol is több helyen, hogy – mai fogalmazással élve – az LMBTQ életmódot folytató emberek elhagyták a természetes szexuális szokásokat (pl. a férfiak az asszonnyal, a nők a férfival való élést stb., lásd Róm 1,26b-27). Épp az a lényeg, hogy nem ilyennek lettek teremtve, illetve Isten szándéka szerint a bűneset előtt senki sem lett volna ilyennek teremtve. De, mint fentebb láttuk, még ha igaz is ez a tézis („így lett teremtve”) a bűnesetet követően (ami az ember személyes felelősségét a viselkedésére vonatkozóan még nem eliminálja), akkor is csak az embereknek egy szűk kisebbségét érintené, mert a biszexuálisokat és a magukat transzneműként meghatározottakat lehúzhatnánk a listáról.

Görbicz ezután arról – megint nem tudok más kifejezéssel élni – „locsog”, hogy milyen csúnya dolog nem embernek tekinteni őket, hogy ez elnyomása egy kisebbségnek, meg hasonló ostobaságok. Ha a jogállamiság miatt aggódunk, azt ne tegyük, teljesen fölösleges, ugyanis homoszexuálisok is kapnak munkát, emberként kezelik őket (jóllehet némelyek furcsának tarthatják az életmódjukat, no és?), szabadon véleményt nyilváníthatnak. Sőt ahhoz is joguk van tudomásom szerint Magyarországon, hogy a munkahelyen „felvállalják” ellentétes nemi identitásukat.

Nagyon kérem tehát, ne álszenteskedjünk, ne akarjuk a konzervatív keresztényekre rásütni emiatt a nácizmus bélyegét – ez visszataszító taktika. Továbbá a témáról beszélni is szabad országszerte, pusztán arról van szó, hogy aberrált kisebbségi nézeteket nem verünk, nem sulykolunk bele kiskorúakba, de legalábbis azt ne a szülőket megkerülve tegyük. Tehát még arról sincsen szó, hogy Magyarországon ma egy szülő ne nevelhetné félre a saját gyermekét, mert – tetszik, nem tetszik, – erre is megvan a lehetősége.

Viszont, ha Görbicz még mindig a keresztény egyház rendes tagja lenne (már nem az, ez világossá vált Krisztus engesztelő áldozatát érintő eretneksége és makacssága kapcsán), felszólítanám, hogy ne merészelje az Úr Jézus szelídségét a szájára venni, és azt arra használni, hogy bizonyítsa: az Úr Jézus az összes „elnyomottat”, nevezetesen homoszexuális életmódot folytatót megvédelmezné és felkarolná. Ez nyilvánvalóan egy otromba, manipulatív hazugság, hiszen az Úr Jézus keményen megítélte a bűnt, és az apostolai szintén így tettek. A keresztény egyház fő feladata az evangélium hirdetése, a bűnbánatra és a megtérésre való felszólítás (ennek pedig elengedhetetlen része a bűn ostorozása a tanítások magyarázása keretében, lásd apostoli levelek), nem pedig a mindenkori társadalom állítólagos „elnyomottainak” pátyolgatása – ne feledjük, nem szegényekről, kisemmizettekről, vagy vakokról és értelmi fogyatékosokról beszélünk (ezek az állapotok nem tekinthetők bűnnek), hanem tudatosan és folytatólagosan bűnös életmódot folytató személyekről. Pláne nem lehet szó kritikátlan pátyolgatásról, merthogy Görbicz valami ilyesmit szeretne: azt, hogy ne tekintsük az aktív bűnökben tudatosan gázolókat az ördög szolgáinak, hanem egyszerűen csak jelentsük ki, hogy „jól van az így”.

Persze azért Görbicz nagy kegyesen kijelenti, hogy ő maga nem adna össze homoszexuális párokat. Köszönjük szépen! Csakhogy e kétértelmű szócséplés után számomra bizony ez meglepő, ugyanis az eddigiek alapján teljes joggal várnám el, hogy az Úr Jézus nevében ő maga a saját gyülekezetében adjon össze azonosnemű párokat (ne legyenek kétségeink, előbb-utóbb erre is sor kerül). Torz „teológiájából” ez minden további nélkül levezethető volna, hiszen az ő érvelését követve nem kell semmit se tennünk, csak abbahagyni a teológiai érvek szállítását a homoszexuális életmód, a bestializmus, a gyerekek iránti szerelem stb. jelenségeivel szemben. Ezek közül akármelyik elítélésére lehetne szentírási érveket hozni, ugyanis tele van ilyenekkel a Biblia. Így hát Görbicz engedelmes követőiként, és jó, szelíd, gyámolító keresztényekként csak annyit kellene tennünk, hogy eltekintünk a bűnlistáktól, a törvényektől, és a bűnök elleni intelmektől. Mindössze ezen „apróságoktól” kellene megválnunk, befejezve a gonosz és a bűn ellen felhozott teológiai érvek hangoztatását. Azt nem tudjuk meg, hogy vajon eulógiákat is kellene-e gyártanunk a bűn magasztalása érdekében, vagy azt még a „mintakeresztény” Görbicz se várná el. De ha esetleg suttyomban megáldanánk melegpárokat a gyülekezeteinkben, akkor azért azt elnézően, sőt megértően somolyogva nyugtázná, nem igaz?

Még egy dologról mindenképp szeretnék beszélni, az pedig nem más, mint a képmutatás, és a mellébeszélés. Görbicz arra hivatkozva próbál meg agitálni az LMBTQ propaganda keresztény közösségeinkben való elfogadása mellett, hogy mi, keresztények álszentül szemet hunyunk a paráznaság, a válások, a pornónézés stb. felett. A helyzet az, hogy ezen dolgok felett sem hunyunk szemet, de élni kell azzal a manapság igencsak elhanyagolt különbségtétellel, hogy a heteroszexuális paráznaság enyhébb fokú bűn, ugyanis az aktus önmagában megfelelne a természet rendjének, míg az azonos neműek közötti, vagy állatokkal folytatott szexuális aktus esetében ez nincs így, azért ilyen esetekben a természetes rendtől való elfordulásról is beszélünk (a Bibliában is megjelenik egyfajta természeti teológia, annak ellenére, hogy a Biblia elsődlegesen törvény-evangélium orientált). A bűnök terén igenis létezik fokozatosság (ezt például említi a neves baptista prédikátorfejedelem, Charles. H. Spurgeon kátéja, de sok más egyéb írás is).

Azontúl ott van még az a felvetés, hogy keresztényként miért nem akarjuk kitiltani az enyhébb bűnöket is a társadalomból. Ami azt illeti, ezt meg lehetne tenni adott esetben (demokráciában a többség dönt, jelenleg épp a hitvalló keresztényekkel szemben), gondoljunk Cromwell, vagy Massachussetts puritán uralmaira, esetleg a kínai internetpornó cenzurára, de egyrészt ezeknek nincs túlzott aktualitása, másrészt pedig a hazai és európai politikai kontextus most csakis a gyermekvédelmi törvényről, esetleg a homoszexuálisok extravagáns és szeméremsértő látványos fellépésének elítéléséről, illetve megítéléséről beszél. Egyéb presbiteránus típusú szigorításról szó sincs, ez csakis a lelkészek hatásköre, és a társadalomban ez nem képezi vita tárgyát (kivéve a dohányzás betiltása címen lezajlott kis élcelődést Orbán Viktor és Lázár János között, de az eleve csak az elvi lehetőség szintjén mozgott). Még az abortuszkérdés szigorítása sem ilyen, egyszerűen nem ez van napirenden. Ettől függetlenül valószínűleg üdvözölnénk az abortusz szigorítását, vagy ha azt egy párt a zászlajára tűzné.

Tehát nyugodtan el lehet tekinteni ezektől a hamis párhuzamoktól, hogy mi csak egy elnyomott kisebbség bűneit állítjuk pellengérre stb. Én inkább megfordítanám a dolgot, és úgy interpretálnám a helyzetet, hogy Görbicz a teológia lezüllesztése után most a társadalmi bomlasztásnak is terepet készít, és olyan dolgoknak próbál megágyazni ezzel az üres és bamba (sőt: pogány) „szeretetnyelvvel” – egy képzeletbeli hippijézusra hivatkozva –, mint a pedofília, vagy az állatokkal való közösülés normalizálása, esetleg a poliamór család koncepciója. Éppen ezért úgy gondolom, hogy teljesen bojkottálni kell a Görbicz-féle antikrisztusi kampányvezéreket (ő maga „eszementnek” nevezi azon keresztény testvéreit, akik valós problémának látják a gyermekek érzékenyítését, illetve antikrisztusinak az államot, mert azt megpróbálja törvényekkel feltartóztatni), és ki kell mondani, hogy az ilyen és ehhez hasonló elvekre áment mondó gyülekezetek többé nem keresztény közösségek.

A szerző reformált baptista teológus

16 válasz

  1. Szilágyi József

    Lehet, hogy nem a konzervatív (hűséges) keresztyének vannak a politika fogságában?

  2. Gáll Zoltán

    Kedves Gyula, a pamfletet olvasva az az érzésem, hogy teológus létére nem tudja mi a különbség az újjászületett Krisztusi ember és a konzervatív Keresztény ember között.
    Ha tudná akkor inkább azon fáradozna, hogy minél több embert vezessen újjászületésre, hogy ne kelljen szélmalomharcot folytatni a homoszexuális és egyéb bűnösökkel, bűnökkel.

    1. Márkus Tamás András

      Nem a bűnösökkel folytatott „szélmalomharcról” van itt szó – akármit is jelentsen ez annak tekintetében, hogy a keresztyén igehirdetés alapvető része a bűnbánatra és megtérésre hívás –, hanem a keresztyén egyházon belüli heterodox tanítókról, akik egyes bűnöket kihúznának az újszövetségi bűnlistákról, illetve átírnák a keresztyén etikát.

      1. Gáll Zoltán

        Az a bizonyos bűnlista a keresztfára lett szegezve. Az újszövetség lényege, hogy nincs semmi kárhoztatás azok ellen akik újjászülettek! Istem újjászületést ígért azoknak, akik bíznak benne.

        Ha ez így van, akkor minden ezen felüli bölcselkedés (szélmalomharc) bizalmatlanság Istennel szemben.

        1. Márkus Tamás András

          Kedves Zoltán. Nem tudok mást mondani, csak azt, hogy olvassa az apostoli leveleket. Nincs semmi kárhoztatás azok ellen, akik újjászülettek, de minthogy még nem dicsőültek meg, ezért igenis folyamatosan haladniuk kell előre a megszentelődés útján, és ebben nekik is van felelősségük:

          Ajánlom a következő verset elmélkedésre: „Öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami földi: a paráznaságot, a tisztátalanságot, a szenvedélyt, a gonosz kívánságot és a kapzsiságot, ami bálványimádás, 6mert ezek miatt haragszik Isten. Ti is ezeket tettétek egykor, amikor ezekben éltetek; most azonban vessétek el magatoktól mindezt: a haragot, az indulatot, a gonoszságot, az istenkáromlást és szátokból a gyalázatos beszédet. Ne hazudjatok egymásnak, mert levetkőztétek a régi embert cselekedeteivel együtt, és felöltöztétek az új embert, aki Teremtőjének képmására állandóan megújul, hogy egyre jobban megismerje őt.” (Kol 3,5-10)

          Illetve a következőt:

          „Vagy nem tudjátok, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Isten országát? Ne tévelyegjetek: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem bujálkodók, sem fajtalanok, sem tolvajok, sem nyerészkedők, sem részegesek, sem rágalmazók, sem harácsolók nem fogják örökölni Isten országát. Pedig néhányan ilyenek voltatok: de megmosattatok, megszentelődtetek, és meg is igazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében és a mi Istenünk Lelke által.Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de nem válok semminek a rabjává. Az eledel a gyomorért van, a gyomor pedig az eledelért, de Isten ezt is, amazt is meg fogja semmisíteni. A test azonban nem a paráznaságért van, hanem az Úrért, az Úr pedig a testért. Isten ugyanis feltámasztotta az Urat, és hatalmával minket is fel fog támasztani. Vagy nem tudjátok, hogy a ti testetek a Krisztus tagja? Most tehát azok, akik a Krisztus tagjai, parázna nő tagjaivá legyenek? Szó sem lehet róla!” (1Kor 6)

          Jelzem, Pál keresztyén hívőknek írja leveleit. Ne nevezzük Pál apostol tevékenységét (azt, hogy ilyen témákról ír keresztyéneknek, tételesen felsorolva bűnöket) szélmalomharcnak. Újra leírom: az evangélium hirdetésnek szerves része a bűnökre való rámutatás, és a bűnbánatra hívás, és természetesen Istennek Krisztusban megjelent kegyelmének a hirdetése. Aki kihagyja a bűnökre való rámutatást és a bűnbánatra-megtérésre hívást, az hamis evangéliumot hirdet.

          1. Balázs Iványi

            Kedves András!
            „Vagy nem tudjátok, hogy a ti testetek a Krisztus tagja?”
            Ha az Ön teste a Krisztusnak tagja, akkor Ön most él, vagy nem él? 🙂

          2. Márkus Tamás András

            Szerintem ez a kérdés inadekvát, és sehogy sem tartozik a tárgyhoz. Sőt, eltéríti a fókuszt.

  3. Kalupka János

    Engem kicsit zavar az írás hangneme ezért a felénél feladtam az olvasást… vagy ennél a hitvita műfajnál ez követelmény?

    1. Márkus Tamás András

      Kedves János!

      Görbicz Tamás (aki szerint – ne feledjük – az evangélium szíve, Krisztus helyettes bűnhődése „Baal-hit”) azt írja az ominózus cikkében, hogy azok a keresztyének, akik féltik a gyermeküket a gender propagandától, „eszementek”, és az állam, ami ezt feltartóztatni kívánja, „antikrisztusi.” Ezek tolerálhatatlan, elfogadhatatlan, ítélkező és rettentően durva megszólalások. A válaszcikk kemény hangvételű, de azért, mert az ilyen durva inzultusok jelentőségét nem szabad valamiféle „szeretet masszával” leönteni és elkenni. Bátorítalak, ha van kapcsolatod Tamással, hogy jelezz vissza neki, hogy ez tűrhetetlen. Illetve arra, hogy ezután – ha van még rá erőd és időd – olvasd tovább ezt a cikket, elsősorban a tartalmára koncentrálva.

  4. Benchmark

    „A helyzet az, hogy ezen dolgok felett sem hunyunk szemet, de élni kell azzal a manapság igencsak elhanyagolt különbségtétellel, hogy a heteroszexuális paráznaság enyhébb fokú bűn, ”

    Lám-lám, ha megijeszt az aktuális mumus – jelen esetben a settenkedő melegpropaganda -, még az evangelikál protestáns reformált baptista teológusból is előbújik a látens római katolikus gyóntató atya. Akkor gondolom, hogy a penitencia mértéke is eltérő, de az is lehet, hogy a hetero paráznák csak a purgatóriumba kerülnek? Ugye, hogy elég egy hamis premissza, és máris csak úgy özönlenek az teológiailag izgalmas konzekvenciák.

    A paráznaság bűn, a homoszexuális propaganda térnyerésének fő oka, hogy mi magunk nem léptünk fel kellő eréllyel a heteroszexuális paráznaság ellen. Ja, hogy az nagyobb és nehezebb feladat! Hát valóban az, mivel mi vagyunk a többség, és így is ítéltetünk meg: Mene, mene, tekel, ufarszin.

    Enyhébb fokú cinizmust, és nagyobb fokú biblikusságot javaslok mindnyájunknak.

    1. Márkus Tamás András

      A szokásos hibákat követed el. Többesszámban beszélsz, ezzel pedig a melegpropaganda (ami nyilván létezik) elleni fellépést (valójában teológiai átrendeződés feltartóztatását és kivédését) szeretnéd blokkolni, vagy lassítani, vagy értelmetlenné tenni. „Mi magunk nem léptünk fel kellő eréllyel a heteroszexuális paráznaság ellen” – írod. Ki, vagy kicsoda? Ki az a „mi magunk”? GT kire céloz? Az egyetemes protestantizmusra? Ne vicceljünk már… 🙂 Vagy úgy gondolod, hogy csak azért, mert van egy általános tendencia, hogy nem lépnek fel egy adott bűn ellen keresztyén közösségek (ha már mindenképp össze kell mosni minden közösséget a másikkal), ami egy egyházfegyelmi ügy, akkor a többi ellen se lépjenek fel? Ez egy nihilista nézőpont, másrészt az egyházfegyelem terén tapasztalható anomáliákat egyenlővé teszi eretnekségekkel. Súlyos hiba. (senki sem lépett fel pl. az MRE-ben azért, hogy többé a válást ne tekintsék bűnnek, sőt, áldást adjanak rá).

      Az, hogy a bűnöknek vannak fokozatai, önmagában nem római katolicizmus. Ilyet csak az mond, akinek felületes teológiai ismeretei vannak, vagy azokat A Hetedik című filmből meríti, vagy soha nem olvasta a Tórát. Érdemes megnézni a homoszexualitás kapcsán a reformátori kommentárokat, hogyan emlegetik ezt a típusú bűnt. Persze ez nem jelenti azt, hogy más bűn (ha meg nem térnek belőle), ne vezetne kárhozatra. De most nem erről van szó.

      1. Benchmark

        Amikor láttam, hogy megjelenik ez a tévtanítás – mármint a homoszexualitás „teológiája” – , akkor megkérdeztem magamtól, hogy miért nem hoznak létre önálló egyházakat, mint a Jehovák, vagy a mormonok. Nos, az a válaszom, amit írtam. A kereszténység nem lépett fel kellő eréllyel a 60-as, 70-es évek szexuális forradalma miatt, az internet megjelenésével a pornó térnyerése miatt, a heteroszexuális paráznaság relativizálása ellen, nem lépett fel kellő eréllyel a lelkészek, a szolgálók, és az egyháztagok házasságának megmentése érdekében. Tisztelet a kivételnek, de általában a protestáns kereszténységre igaz ez. És ez csak a szexualitás, még nem beszéltünk a függőségekről, a korrupcióról stb.

        Őszintén szólva taktikailag teljesen megértem a meleglobbit, hogy a meglévő egyházi struktúrákon belül akar pozíciókat szerezni, ha ilyen az erkölcsi nívó. Nem tetszik, de taktikailag sajnos érthető: ott támadnak, ahol gyengék vagyunk. Nyilván a társadalom erkölcsi nívója még rosszabb, relatíve tehát jók vagyunk, de az igazi mércénk ugye nem a világ. Nem mondom azt, hogy nem kell védekezni az olyan képtelenségek ellen, amit pl. Görbicz Tamás állít. Azt mondom, hogy nem vezet sikerre ez a védekezés akkor, ha a saját hibáinkon, bűneinken nem változtatunk.

        1. Márkus Tamás András

          Lehetséges így modellezni a folyamatot, mint ahogy te teszed – van is benne ráció –, de ettől még nem értem, miért ne lehetne felszólalni az ilyen folyamatok ellen? Értem azt is, hogy egy egyházi közösség tagjainak erkölcsisége valamelyest okolható a folyamat előrehaladt állapota miatt, de nem várhatjuk el, hogy csak akkor és azután szálljanak szembe heterodox teológiákkal, ha az életszentségük eléri a 8-ast egy 10-es skálán. Azzal egyetértek, hogy folyamatosan önreflektív módon kell élni a keresztyén életünket, de az önmagáért való önostorozásnak (ami ma nagy divat lett, tekintve hogy ettől rettentő kegyesnek tűnünk, de közben mégse hárul ránk a tenni akarás felelőssége) szerintem nincs helye most. Most ébernek kell lenni, óvatosnak kell lenni, és proaktívnak kell lenni. A GT-féle hamis retorikát pedig egységesen kell leleplezni és visszautasítani.

Hozzászólás írása