„Progresszív slendriánság“ – a „Perintfalvi jelenség“ elemzése (2. rész)
Perintfalvi Rita a Magyarországi Teológusnők Ökumenikus Egyesületének tagja, többek között katolikus teológus, hittantanár, a feminista és felszabadítás teológiai élharcosa. Az interjú sorozat apropóját az adja, hogy az elmúlt időszakban különböző megszólalásaiban (illetve hozzá köthető online platformok, például itt Galambos László szociológus írása) többször is élesen kritizálta a magyar keresztyén egyházakat és az evangelikál teológusokat. Az interjú első része itt olvasható.
Beszélgetőtársaimmal Perintfalvi „tanításait”, kijelentéseit vizsgáltuk meg a Biblia mérlegén.
Beszélgetőtársaim: Márkus Tamás András, az Evangelikál Csoport Egyesület elnöke, az Őrmezei Református Gyülekezet lelkésze; Molnár Ambrus, a Balassagyarmati Református Gyülekezet lelkipásztora; Molnár Csaba Bertalan, a Tapolcai Református Gyülekezet lelkipásztora; Nagy Dávid, a Pesthidegkúti Református Gyülekezet beosztotta lelkésze; Nagy Gergely református lelkész, a Kálvinista Apologetikai Társaság vezetője, a Károli Gáspár Református Egyetem doktorandusz hallgatója, a Kelenvölgyi Református Gyülekezet beosztott lelkésze; illetve Kiss Máté, a Fancsal Hernádvécsei Evangélikus Egyházközség lelkésze.
Muzslai-Bízik Bencze (MBB): – Perintfalvi szerint a klasszikus teológia nem csak a nő szerepét, hanem a homoszexualitást is tévesen értelmezi. A teológusnő szerint ez abból fakad, hogy a hívő emberek fejében nincs rendbe rakva a testiséghez való viszony.
Perintfalvi Rita érvelése a következő: a Bibliában összesen hét szöveg foglalkozik a melegekkel, de a homoszexualitás modern fogalmát a Biblia nem is ismeri, hiszen az a 19. század terméke. Perintfalvi azt mondja, hogy ha e hét igehely környezetét „megkapargatjuk, láthatjuk, hogy egyik sem azonos neműek individuális szerepi kapcsolatát ítéli el, hanem valami mást.”
A végső következtetése pedig ez: az antikvitás korabeli embernek a homoszexualitással kapcsolatban csak az volt a problémája, hogy az ilyen jellegű kapcsolat nem képes az utódnemzésre, de Dávid király esetében – aki szerelmes volt egy férfiba (Jonatánba) – ezzel már nincs probléma, hiszen számtalan utódot nemzett.
A leviticusban szereplő vonatkozást elintézi annyival, hogy csak a kultikus prostitúcióról van szó, az 1Kor 6,9-11-et és az 1Tim 1,9-10-et pedig azzal, hogy „csak” a pederasztia gyakorlatát ítéli el a szöveg.
A Római levélben található szakasszal már nem igazán tud mit kezdeni (Róm 1,26), sőt elismeri, hogy ez a szöveg valóban felnőtt férfiak erőszakmentes szexuális együttlétéről szól negatívan, de rövidre zárja a felmerülő kérdéseket azzal, hogy e szöveg mögött is az áll, hogy az azonos neműek közötti együttlét nem képes utódnemzésre, de más erkölcsi probléma nincs vele.
Nagy Gergely (NG): – Több kérdés is felmerül ezzel a gondolkodásmóddal kapcsolatban. Először is sokkal több igeszakasz foglalkozik a homoszexualitással mint amennyit Perintfalvi Rita sejtet. Ugyanis minden olyan szakasz, ami a házasságról, az együttélésről, a gyermekvállalásról, gyermeknevelésről szól érinti a homoszexualitás kérdését.
Van viszont egy rendkívül félrevezető kijelentése Perintfalvi Ritának, ez pedig nem más, mint hogy „a homoszexualitás modern fogalmát a Biblia nem is ismeri, hiszen az a 19. század produktuma.” Félrevezető, ez ugyanis félig igaz és félig hamis. Igaz, ugyanis maga a szó valóban nem volt ismert a bibliai korokban, de Pál Tarzuszból származott, mely a Római Birodalom egyik nagyvárosa volt. Jól képzett, tanult ember volt, otthonosan mozgott a római-görög kultúrkörben. Azt állítani, hogy nem ismert monogám, szerető kapcsolatot túlzás, hacsak nem gondolja valaki, hogy senki nem ismert ilyet az elmúlt néhány évtizedig/évszázadig.
Másodszor, teljesen nyilvánvaló, hogy a homoszexuális kapcsolatok teljes skálája ismert volt az ókori világban, annak ellenére, hogy manapság gyakran hangoztatják ennek ellenkezőjét. Platón A lakoma c. művét 4 évszázaddal Pál római levele előtt írta és jól mutatja, hogy a kor emberei teljesen tisztában voltak azzal, amit ma homoszexualitásként ismerünk, még akkor is, ha nem ezt a szót használták rá. Platón művei említést tesznek a homoszexualitásról, leszbikusságról, a viszonzott homoszexuális szerelemről, tartós kapcsolatokról, meleg büszkeségről, pederasztiáról, homofóbiáról, motivációról, vágyról, szenvedélyről stb.
MBB: – Gergő, mit szólsz, ahhoz, ahogy Perintfalvi a Szodomában és Gomorában történt eseményeket értelmezi?
NG: – Számomra érthetetlen, hogy ha valaki tudományos igényességgel kíván dolgozni, akkor miért ad olyan felületes értelmezést a szövegeknek, amilyennel Perintfalvi Ritánál találkozunk. Szodoma és Gomora bűne valóban a vendégszeretet megtagadása lett volna? Ha igen, hogyan magyarázzuk például Júdás levelének ezen szakaszát: „Ugyanígy Szodoma és Gomora meg a körülöttük levő városok, amelyek ezekhez hasonló módon paráználkodtak, és idegen test utáni kívánság hajtotta őket, például szolgálnak, amikor az örök tűz büntetését szenvedik.” (Júd 7). Itt paráználkodásról és idegen testről, nem pedig a vendégszeretetről van szó.
Továbbá ez a magyarázat nem veszi figyelembe, hogy Lót lányai fel lettek ajánlva kint álló férfiaknak, ők azonban ezt nem fogadták el és a férfi angyalokkal akartak közösülni. De gondoljunk csak bele, mi értelme lenne elpusztítani egy várost teljes lakosságával együtt, csak azért mert nem voltak kedvesek az oda látogatókal. Miért nem látjuk azt, hogy Isten minden olyan háztartást elpusztít, amelynek tagjai nem fogadják kedvesen a vendégeket? Bár nem sok érvet kapunk a teológusnőtől, mégis, amit képvisel Szodoma és Gomora kapcsán, tehát hogy a vendégszeretet hiánya volt az ott élők bűne, általában az Ezékiel 16:48-49- re alapozzák, ahol ezt olvashatjuk:
„Életemre mondom – így szól az én Uram, az Úr –, hogy még a húgod, Szodoma sem tett olyat lányaival együtt, amiket te tettél lányaiddal együtt! Az volt a bűne a húgodnak, Szodomának, hogy bár fenségben, kenyérbőségben és zavartalan békességben volt része neki és lányainak, a nincstelent és a szegényt mégsem támogatta.”
A gond ezzel az, hogy az ezen nézetet képviselők általában nem veszik figyelembe a szövegkörnyezetet, és lehagyják az 50. verset, ahol ezt olvassuk: „Felfuvalkodtak, és utálatos dolgokat műveltek előttem; azért elvetettem őket, amikor ezt láttam.” Tehát azt mondja Isten, hogy azért vetette el Szodomát, mert utálatos dolgokat műveltek, nem pedig a vendégszeretet elmaradásáért – ami szintén bűn volt. Az „utálatosság”-ot jelző szó a LXX-ban, az Ószövetség görög fordításában az „ἀνόμημα”, a héber szövegben pedig a „תּוֹעֵבָה”. Érdekes hogy ugyan ez a kifejezés áll a 3Mózes 18:22 és 20:13-ban is. És mit olvasunk ott? „Férfival ne hálj úgy, ahogyan asszonnyal hálnak. Utálatosság az.”, illetve „Ha valaki férfival hál úgy, ahogyan asszonnyal szoktak hálni, mivel utálatosságot követtek el mindketten, halállal lakoljanak, vérük rajtuk.” tehát az utálatosság nem más, mint a homoszexualitás.
Összefoglalva elmondhatjuk, hogy a Biblia többi szakaszát is megvizsgálva egyértelmű hogy a homoszexualitás és életvitel volt az, ami miatt Isten elpusztította a két várost. Az az igeszakasz, amit a vendégszeretet kapcsán szoktak felhozni, ha alaposabban megvizsgáljuk, egyértelmű mire utal. Ráadásul semmi értelme nincs annak, hogy Isten csak azért pusztít el embereket, mert azok nem kedvesek a vendégekhez.
MBB: – Perintfalvi az 1Korinthus 6:9-11 kapcsán a pederasztiára hivatkozik. Erről mi a véleményed?
NG: – Ez teljesen alaptalan. Kérdés, hogy mit jelent az eredeti környezetben az itt álló „ἀρσενοκοῖται” kifejezés. Pál apostol ezt a szót a görög nyelvű Ószövetségből, a Septuagintából, alkotta meg, két szó összetételéből. A 3Mózes 20:13-ban található kifejezések ezek, ahol egyértelműen a homoszexualitást ítéli el Isten. Az egyik az ἄρσενος, ami férfit jelent, a másik a κοίτην, melyből a coitus, közösülés szavunk is származik. Olyan férfira utal Pál, aki egy másik férfival hál úgy, mint ahogyan egy férfi szokott egy nővel hálni. Ezzel az ószövetségi háttérrel nem lehet kétségünk a szó jelentése felől: arra utal, amit felnőtt férfi tesz másik felnőtt férfival egy ágyban.
Ráadásul, ha figyelembe vesszük a szövegkörnyezetet, a 3Mózes 18 és 20-at, ahonnan Pál eredezteti a homoszexuális szót, az ἀρσενοκοῖται-t, akkor kétség sem férhet hozzá, hogy minden korabeli zsidó, kivétel nélkül úgy gondolt erre a kifejezésre, mint ami elítéli a homoszexuális kapcsolatot, mely Isten akarata ellen való. Szó sincs tehát pederasztiáról. Bár ez valóban előfordult Pál apostol idejében, egyszerűen nincs exegetikai alapja annak, aki el akarja vetni a kifejezés homoszexualitásra utaló értelmezését.
Lehetne még órákig sorolni a teológusnő, egyébként nem létező exegézisének hibáit , de bárki meggyőződhet arról, hogy vajon a „fundamentalista” vagy a „progresszív” oldal mellett szólnak alaposabb érvek, ha megnézi azt a nyilvános teológiai vitát, amit ebben a kérdésben 2017 decemberében folytattunk Bartha Istvánnal.
MBB: – Köszönöm Gergő. Csaba, neked milyen gondolataid vannak a fenti témával kapcsolatban?
Molnár Csaba Bertalan (MCSB): Perintfalvi érvelésében annyi az igazságmozzanat, hogy a bibliai szövegek valóban nem foglalkoznak a homoszexualitással, mint hajlammal, csak a homoszexuális tettel, gyakorlattal. A „homoszexuális hajlamú ember”, mint fogalom, valóban a 19. század terméke. Ugyanakkor Perintfalvi Rita nem veszi komolyan a bűn radikalitását. Gyakran még nála komolyabb teológusok is elfelejtkeznek arról a tényről, hogy a bűn nemcsak szellemi/lelki defektus, hanem biológiai-fizikai is! Csak egy példát mondanék: köztudomású, hogy léteznek férfiak XYY, vagy akár XYYY nemi kromoszóma rendellenességgel. Az is köztudomású, hogy ez a kromoszóma-rendellenesség nagymértékben hajlamosít erőszakos viselkedésre, és a börtönpopulációkban valóban felülreprezentált. De mi van azokkal, akik az ilyen rendellenességgel is jogkövető módon élnek, sohasem követnek el erőszakos bűncselekményt, mert megfelelő módon tudják kezelni örökléstani fogyatékosságukat? Hiszem, hogy a megtért, újjászületett ember nemcsak a szellemi/lelki sérüléseitől tud megszabadulni, hanem a biológiai-fizikai fogyatékosságának következményeitől is.
Ami a bibliai passzusokat illeti, Perintfalvi megfogalmazásában önkéntelenül is benne van, hogy milyen slendrián módon kezeli a bibliai szövegeket. Azokat nem „megkapargatni” kell, hanem a mélyükre ásni.
A Leviticus-ban egészen pontosan két tiltás is található: „Férfival ne hálj úgy, ahogyan asszonnyal hálnak. Utálatosság az” (3Móz 18,22), „Ha valaki férfival hál úgy, ahogyan asszonnyal szoktak hálni, mivel utálatosságot követtek el mindketten, halállal lakoljanak, vérük rajtuk” (3Móz 20,13). Perintfalvi ezekkel kapcsolatban nem tesz mást csak a ma divatos progresszív elméletek közül kiválaszt egy neki tetszőt, anélkül, hogy nemcsak „megkapargatná”, hanem a mélyére is ásna a dolognak.
A Tórában összesen három nagyobb, összefüggő törvénygyűjtemény található: Az un. „Szövetség könyve” (2Móz 21-23), a „Szentség könyve” (3Móz 17-26), valamint a Deuteronomium törvényei (5Móz 12-26).
A két idézett tórai passzus a „Szentség könyvében” található, amely egyrészt a törvényes kultuszról és a szertartásokról ad utasításokat, másrészt erkölcsi jellegű utasításokat tartalmaz arra nézve, hogy Izráelnek, mint Isten népének szentül kell élnie, teljesen el kell határolódnia a pogány kultuszoktól, illetve életmódtól.
Fontos tudni azt is, hogy a „Szentség könyve” egytől egyig apodiktikus törvényeket tartalmaz. Ezeknek az a lényege, hogy általános tiltások szerepelnek benne (szankcióval vagy anélkül, ebben az esetben mindkét formáját látjuk), figyelembe nem véve a kázust, a kontextust, vagy az esetleges enyhítő körülményeket, szemben a kazuisztikus törvényekkel.
A Perintfalvi által említett elmélet abból indul ki, hogy egyrészt a 3Móz 18,21-ban egy pogány kultuszról van szó: „Gyermekedet ne add oda, hogy elégessék Moloknak; ne gyalázd meg ezzel Istened nevét! Én vagyok az Úr!”, illetve a 3Móz 20,1-5 is a Molok kultuszról szól. Nem túl meggyőző érv az, hogy egy összefüggő, vegyes parancsolatokból álló törvényben megjelenő pogány kultusz tiltása szövegkörnyezetként határozza meg az egész szöveget.
Illetve oda kellene figyelni arra is, hogy a mindkét passzusban megjelenő utálatosság szó nem valami enyhe kifejezés. A héberben a „tóebá” szó gyökének jelentése: „gyűlöl, utál, iszonyodik”. Én a magam részéről „iszonyatnak” fordítanám.
MBB: – Csaba, mit gondolsz Perintfalvi véleményéről az 1Kor 6:9-11, az 1Tim 1:10 és a Róm 1:26-27 kapcsán?
MCSB: – Érdekes. Az 1Kor 6,9-ben szereplő „bujálkodó” az eredeti görög szövegben a „malakos”, amely szó szerint azt jelenti: „lágy”. Értsd: lágy, elnőiesedett férfi. Az ókori, Biblián kívüli görög szövegekben ez egy terminológia a homoszexuális aktus passzív, „női” résztvevőjére. A mindkét említett újszövetségi passzusban szereplő „fajtalan” szó pedig az eredeti görögben az „arsenokoités”, ami egyértelműen férfiakkal közösülő, meleg férfit jelent, a homoszexuális aktus „aktív”, férfi résztvevőjét. Károli „férfiszeplősítőnek” fordítja. Pál tehát az 1Kor 6,9-ben a homoszexuális aktus mindkét résztvevőjét külön megnevezi, mint olyanokat, akik „nem fogják örökölni Isten országát”! Semmi nem utal arra, sem a kifejezésekben, sem a szövegkörnyezetben, hogy itt kimondottan a pederasztiáról lenne szó.
A Róm 1,26-27-ről röviden csak annyit, hogy Perintfalvi valószínűleg el sem olvasta, mert akkor nem mondana ilyen ostobaságot. Ott az indoklás egyértelmű: a homoszexuális aktus „természetellenes”.
Összefoglalva: nem csak „kapargatni” kellene, hanem tudományosan űzni a bibliai exegézist, ha már valaki akkora küldetéstudatot érez magában, mint ő.
MBB: – Köszönöm Csaba. Dávid, te mit gondolsz?
Nagy Dávid (ND): – Szeretnék Perintfalvi klasszikus teológia exegézisére vonatkozó vádjaira válaszolni. Valójában a Biblia ugyanúgy ismeri a szexualitást, mint a mai kor. Csak egyszerűen nem fontos számára, hogy olyan sok különbséget tegyen a különféle perverziók között, mert mindegyik ugyanúgy bűn Isten szemében. Kettőt emelnék ki ezek közül:
1.) A 3Móz 18 végig a családban lévő szexualitásról beszél, így a 22. vers is általánosságban szól a homoszexualitásról, és nem csak a kultikus prostitúcióról (azt is ismeri, de külön kezeli – 5Móz 23:18-19). Ugyanez a helyzet az 1Kor 6:9-11-el és az 1Tim 1:9-10-el is.
2.) Ismeri még a transzneműséget is (habár a kifejezést nyilván nem), ugyanis az 5Móz 22:5-ben így olvassuk: „Nő ne viseljen férfiholmit, férfi se öltözzék női ruhába, mert utálja Istened, az Úr mindazokat, akik ilyet tesznek.” Azt látjuk, hogy nem annyira a homoszexualitás speciális fajtáiról beszél a Biblia, hanem általában véve az összes „ilyen” cselekedeteket ítéli el.
Jellemző a homoszexualitást pártoló bibliakritikára, hogy egy anakronisztikus előfeltételezéssel fordul az igehelyekhez, és legtöbbször az exegézist is felületesen végzi el. A héber és görög kifejezések jelentéstörténetét sokszor meghamisítja, vagy egyáltalán figyelembe sem veszi, és az a tapasztalatom, hogy néha szövegértési nehézségekkel is küszködik a liberális írásmagyarázat.
Leggyakrabban az a vád hangzik el a konzervatív hermeneutika felé, hogy önkényesen belemagyarázza moralista hozzáállását a Bibliába. Pedig pont fordítva történik. A liberális írásmagyarázat igyekszik beleszuszakolni a Szentírásba saját világnézetét.
MBB: – Perintfalvi Rita elment a Pride-ra, és előadást tartott a feminista és felszabadítás teológiáról. Beszámolt arról a tapasztalatáról, hogy rengeteg olyan ember van, akit az egyház nem fogad be, mert melegek, és ezt meg is fogalmazzák. Ezek a homoszexuális emberek Perintfalvi szerint „egyáltalán nem értik, hogyan lehet az, hogy ő katolikusként nem utálja őket.” Az egyik interjúban, amit a teológusnővel készítettek, megkérdezték, hogy hogyan bánik egy átlagos magyar gyülekezet a melegekkel. Erre ő a következő választ adta: „általában meg akarják őket gyógyítani, és azt mondják nekik, hogy majd ha meggyógyulnak, akkor mehetnek vissza. Arról pedig ne is beszéljünk, amikor a legsötétebb középkori hagyományt megidézve ördögűzésről és megszállottságról kezdenek el beszélni.” Mit gondoltok és tapasztaltok: ez tényleg így van?
ND: – Szerintem meg kéne vizsgálni ezt a „befogadó” retorikát. Helyezkedjünk bele egy „meleg keresztyén” gondolkodásába, mikor ezt az üzenetet hallja: „Isten szeret és elfogadja a homoszexualitásodat.” Gondolhatná: „Jaj de jó, én meleg vagyok és így is szerethetem magam. A társadalom is elfogad és támogat szexuális irányultságomban. És még Isten is szeret és elfogadja homoszexualitásomat. Minek változtassak akkor bármit, hiszen mindenki szeretni fog, bármit gondolok vagy teszek.” Egyáltalán nem azt a hatást váltja ki, mint amit remélnek ettől, és ezt egyértelműen mutatja a fogyatkozó liberális egyházak statisztikája.
Érdemes lenne egy szociológiai statisztikát is megnézni erről. Vajon hány önmagát melegnek mondó ember ment be csak ezért a gyülekezetekbe pl. a svéd evangélikusoknál, ahol egyértelműen ezt a felfogást képviselik? Sőt, inkább még fogyott is a hívők száma. Ebben a felhígult és alap nélküli teológiai felfogásban semmi vonzó nincs a világi ember számára, mert ugyanezt az elfogadó álszeretetet az LMBTQ*# szervezetektől is megkapja.
A bűnöket elkendőző és túlzott elfogadó retorika valójában teljesen idegen a Szentírástól. Pál apostol kifejezetten arról beszél, hogy az ilyen bűnöket nem elfogadni vagy támogatni kell, hanem meg kell tőle tisztulni Jézus kegyelme által (1Kor 6:11). Sőt még komolyabb figyelmeztetést közöl az Ige, mikor így ír ezen bűnökről és azokról (akár keresztyénekről is), akik propagálják ezt: „Ezek ismerik ugyan Isten igazságos rendjét, amely szerint halálra méltók, akik ilyeneket tesznek; mégis nemcsak teszik ezeket a dolgokat, hanem azokkal is egyetértenek, akik ilyeneket tesznek.” (Róm 1:32)
NG: – Az elmúlt évtizedekben számos gyülekezetben jártam, de soha életemben nem találkoztam olyan esettel, hogy valakit elküldtek volna pusztán azért mert homoszexuális. Többször hallottam már ezt Perintfalvi Ritától viszont konkrét helyet, gyülekezeteket, embereket sosem nevezett meg. Ez nem jelenti azt, hogy ne létezne ilyen gyülekezet Magyarországon az viszont csúsztatás, hogy az lenne az átlagos helyzet, amit a teológusnő láttatni szeretne.
MBB: – A “felszabter.blog.hu„-n a fundamentalizmus szemléltetéseként utal Galambos László a Hajdú-Szabolcsi Ev. Egyházmegye homoszexualitással kapcsolatos nyilatkozatára. A szerző szerint e nyilatkozat „a lutheránusoktól meglehetősen idegen, agresszív stílusban” van megfogalmazva. Később hozzáteszi, hogy protestáns körökben nem ismeretlen ez álláspont, „csak nem az egyébként haladóbb szellemű lutheránusokra jellemző.”
Máté, evangélikus lelkészként mit gondolsz ennek a nyilatkozatnak a hangvételéről, illetve a nyilatkozatban kifejezett teológiai álláspontról? A Magyar Evangélikus Egyház hivatalos álláspontja micsoda ebben a kérdésben, és ez a mostani nyilatkozat mennyire tér el attól?
Kiss Máté (KM): – Nem tudom, mit érthet a szerző ezeken a kifejezéseken, csak arra tudok gondolni, hogy valószínű, azokban a körökben, ahol ő mozog ez a nyilatkozat már agresszív stílusnak számít. Magam egyáltalán nem érzem annak, hanem éppen, hogy biblikusnak és szeretetteljesnek látom. Valószínű azért lehet ez, mert a szeretetről is mást gondolunk. Én azt nem tartom szeretetnek, ha valakit hagyok abban a képzetében, hogy amit tesz az nem bűn, miközben Isten igéje pedig egyértelműen állást foglal ennek az ellenkezőjéről. Szerintem ez szeretetlenség, még ha emberileg akár az tűnhet inkább szeretetnek, mivel nem sértem meg a másik érzéseit.
Én ellenben pont azt hiszem, hogy az igazi szeretet éppen az, hogy a bűn megítélése mellett (amit az ige által a Lélek elvégez), a szabadítás útját, az evangéliumot is felmutatjuk az elveszett embereknek, még ha ez sokszor elsőre fájdalmas is, de a bűnbocsánat után új életet eredményez. Ilyen tekintetben én egyáltalán nem érzem agresszívnak, bántónak ezt a nyilatkozatot, hanem éppen inkább szeretetteljesnek, őszintének tartom, ami Krisztus kegyelmére irányítja a figyelmet. Lehet azért is van ez a különbség köztünk, mert én jól ismerem az adott egyházmegyét, hiszen hat évet szolgáltam ott. Hála legyen Istennek, Krisztus kegyelme erőteljesen jelen van ebben az egyházmegyében, ahogyan ez a nyilatkozatból is kitűnhet számunkra.
Egyébként nagy szeretettel ajánlom a szerzőnek, hogy látogassa meg a Hajdú-Szabolcsi Egyházmegyét, biztos vagyok benne, hogy nagy szeretettel fogadják majd. Volt szerencsém betekinteni az ottani Esperes úr szolgálatába is. Ha valaki tényleg azt gondolja, hogy ettől az „agresszív” fundamentalista irányzattól kell óvni az egyházat, annak ajánlom, hogy győződjön meg a saját szemével, mondjuk egy hónapig, a kis szabolcsi faluban Mandabokorban, hogyan hat az „agresszív fundamentalista” irányzat az emberekre. Bátran jó példaként állítom mindenki elé ezt a közösséget. Krisztus szeretete érezhetően jelen van a közösségben, sem szeretetlenség, sem kirekesztés, sem bántás, semmi elítélendő nincs jelen ott. Viszont Isten igéjét hétről-hétre tisztán hirdetik a Lélek erejével. A közösség pedig épül a szeretetben, és növekedik a hitben.
Hiszem, hogy ez az egész nyilatkozat is a féltő szeretet tüzében született meg az egyházmegyében. Ajánlom a szerző figyelmébe, hogy az evangélikusságot ne a sajtó megjelenései, vagy pár „haladó” gyülekezet vagy lelkész alapján ítélje meg felszínesen, hanem a Szentírás és a hitvallásaink értelmében, mert van még egy jelentős „fundamentalista”, evangéliumi hívő közeg – főleg vidéken, de gyanítom Budapesten is -, amelyik ragaszkodik a lutheri örökséghez, és nem áldozza fel a Szentírás igazságát a korszellem oltárán.
MBB: – Máté, mi az evangélikus állásfoglalás a témával kapcsolatban?
KM: – Most így hirtelen kettőt tudok említeni.
Az egyik, amit a mostani nyilatkozat is említ, Evangélikus Élet, 65. évfolyam, 49. szám, 2000. december 3., 3. oldal:
„Az Északi Evangélikus Egyházkerület Elnöksége – közgyűlésének többségi támogatásával – az alábbi nyilatkozatot teszi közzé:
A szexualitás a teremtő Isten ajándéka. Ezen keresztül Isten az embernek sok örömöt kínál és az emberi élet tovább plántálását biztosítja. Ezért a házasság Istennek az az életrendje, amely semmi más együttélési formához sem hasonlítható.
Az emberiség életében évezredek óta rejtett vagy nyílt formában meglévő azonos neműek kapcsolatát a Biblia bűnnek nevezi, az orvostudomány egyes képviselői betegségnek tekintik, más szakemberek pedig öröklött hajlamnak. Evangélikus Egyházunknak az irgalmasság- elkötelezettségével és a jézusi segítőkészség szeretetével kell közelednie ezen helyzetben élő testvéreinkhez. Jézus szabadító ereje arra biztat, hogy a heteroszexualitás ajándékát fogadják el, egyházunk ugyanakkor nem bélyegzi meg őket, mint ahogy más problémákkal küzdő embertársunkat sem.
Elítélünk viszont minden olyan cselekedetet, amely ezt a hajlamot másokban felszínre hozza, terjeszti és erősíteni igyekszik. Különösen a fiatalkorúak esetében tartjuk szükségesnek, a megelőzés és a védelem kérdését.
Fentiekből következően Evangélikus Egyházunk azonos nemű emberek együttélését, élettársi kapcsolatát nem áldja meg, és mindent megtesz azért, hogy ez a kérdés a személyiségi jogok keretében maradjon, ezzel is megakadályozandó a homoszexualitás és a leszbikusság terjedését.”
A másik meg az Evangélikus missziói központ állásfoglalása:
MBB: – Ez utóbbi állásfoglalást én is ajánlom szeretettel. Érdemes elolvasni. Szeverényi János írta.
FOLYTATJUK
Muzslai-Bízik Bencze