Tim Keller: A Szentírás megbízhatósága, a Genezis 2-9 narratívája

/Az alábbi bejegyzés tartalma Tim Keller hat részes előadássorozatának keretében hangzott el. A poszt apropója egy korábbi vita, melynek során a Gen első fejezeteinek (elsősorban a Gen 2-11 részeinek) történetisége kérdőjeleződött meg. Tim Keller előadásai azért lehetnek ebben a témában különösen irányadók számunkra, mert nem veti el teljes mértékben az evolúció elméletet (habár annak jelentősen módosított változatát tartja megengedhetőnek), de közben kiáll olyan bibliai beszámolók történetisége mellett, melyeket a modern teológia képviselőinek jelentős része egyszerűen „mítoszként” kezel. Keller tehát megmutatja számunkra, hogy a biológiai evolúció és a bibliai ortodoxia akár még kompatibilis is lehet egymással. Az előadások leiratával nem az evolúció elmélet mellett szeretnék érvelni, hanem amellett, hogy még az evolúciós nézettel szimpatizáló hívőknek sem kell a Biblia első fejezetei által ábrázolt események történetiségét elvetni. Ebben az előadásában Keller a bűn és szenvedés eredetét vizsgálja a Szentírás megbízhatóságának fényében./

Először is amiatt aggódom, hogy hogyan olvassuk a Szentírást. Megbízható dokumentumként tekintünk rá? Hagyományosan a protestánsok mindig is hittek abban, hogy a bibliai írókat, szerzőket Isten ihlette. Ebből következik, hogy ha egy konkrét szöveggel kapcsolatban megértjük a bibliai író szándékát, akkor megértjük, hogy mit akar Isten ezen a szövegen keresztül üzenni számunkra.

Mit akar számunkra a Gen 2 (=1Móz 2) és 3 (1Móz 3) és a Róm 5 közölni? A Gen 2 és 3 szövege nem viseli magán a költészet, vagy az emelkedett stílusban megfogalmazott elbeszélő próza ismertetőjegyeit. A szöveg valódi eseményekről szóló beszámolóként van megfogalmazva: olyan, mint egy történelmi dokumentum. Ez persze nem azt jelenti, hogy a Genezis (vagy más bibliai szövegek) a történelmet annak modern, pozitivista felfogásában ábrázolná. Azok az ókori szerzők, akik az eseményeket feljegyezték, szabadnak érezték magukat arra, hogy az események időrendi sorrenjét, a kronológiát felcseréljék, hogy az eseményeket tömörítsék, és hogy minden olyan jellegű információt kihagyjanak, amely egy modern történész számára mindenképpen lényeges lett volna ahhoz, hogy az „összképet” láthassa. Azonban az ókori történetírók is meg voltak arról győződve, hogy az események, amelyekről beszámolnak, ténylegesen megtörténtek.

Ezenkívül az ókori szerzők gyakran használtak képes vagy szimbolikus nyelvezetet. Az egyik ilyen példára Bruce Waltke hívja fel a figyelmet: amikor a zsoltáríró azt írja, „Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében” (Zsolt 139,13 – RUF), nyilvánvalóan nem arra gondol, hogy nem a teljesen általános, normális bilológiai folyamat által jött lére. Egyszerűen csak képes beszédet használ, hogy kifejezze: Isten kezdeményezte és irányította az anyja méhében zajló növekedésésnek biológiai folyamatát.

Amikor azt olvassuk, hogy „megformálta az ÚRisten az embert a föld porából” (1Móz 2,7), akkor a szerző csak azt akarja képletesen kifejezni, hogy Isten az embert a normális, biológiai folyamat által hívta életre.[Bruce Waltke, Genesis: A Commentary (Grand Rapids, Mi: Zondervan, 2001), 75.] A héber nyelv elképesztően takarékos – csak azt közli velünk, amit feltétlenül szükséges ismernünk ahhoz, hogy megértsük a szerző szándéka szerinti mondanivalót.

Látjuk tehát, hogy a szöveget tömör összefoglalások, kihagyások és képes beszéd jellemzik. De vajon létezik egyéb ismertetőjel magában a szövegben arra vonatkozóan, hogy mítosszal van dolgunk, és nem történetírással? Valaki szerint a Gen 2-től a Gen 11-ig terjedő részeket az akkori Közel-Kelet teremtésmítoszainak kontextusában kell értelmeznünk. Más kultúrák is megalkották a maguk mítoszait a világ kialakulásáról és az özönvízről, és – mondják – fel kell ismernünk, hogy a Gen 2 és 3 szerzője is ugyanezt teszi. Eszerint a Gen 2 és 3 szerzője egyszerűen csak a teremtésről és a vízözönről szóló mítoszok zsidó verzióját fogalmazta meg. Talán valóban azt gondolta, hogy mindaz, amiről ír, történeti esemény, de nem is tehetett másként, hiszen ő is csak kora gyermeke volt.

E nézettel szemben Kenneth Kitchen megalapozott ellenvetéseket fogalmazott meg. Az ismert egyiptológus – és nem mellesleg evangelikál keresztyén – Kitchen a következőképpen válaszol az állításra, miszerint az özönvízről szóló elbeszélést (Gen 9) pusztán mítoszként vagy proto-történelemként (történelem előtti történet) kellene olvasnunk, más népek özönvízzel kapcsolatos elbeszéléseihez hasonlóan.

„Meg kell említenünk, hogy az ókori Közel-Kelet mítoszai sohasem váltak történetírássá, hanem mindig ragaszkodtak ahhoz a tendenciához, hogy történeti események és személyek fölé emelkedjenek mitológiailag.” [K.A. Kitchen, On the Reliability of the Old Testament]

Más szavakkal: bizonyított, hogy az ókori Közel-Kelet „mítoszai” nem váltak idővel történeti eseményekké, hanem éppen fordítva: történeti események váltak lassan mitológiai elbeszélesekké. Kitchen így érvel: ha a Gen 2-11-et az ókori közel-keleti irodalom kontextusában olvassuk, akkor arra kell következtetnünk, hogy a Gen 2-11 valóban megtörtént eseményekről tudósít és ezeket képes beszéddel és kronológikusan összesűrítve, kiemelkedő irodalmi stílusban ábrázolja. Összefoglalva tehát úgy tűnik, igazolható, hogy a Gen 2-3-at úgy kell értenünk, mint tényleges történelmi eseményekről szóló beszámolót.

A témánkat illető második releváns bibliai szakasz a Róm 5,12. Pál itt Ádámról és Éváról, illetve a bűnesetről értekezik. Itt még egyértelműbben megjelenik – hiszen Pál így beszél róla -, hogy Ádám valódi személy. N.T. Wright írja a Római levélhez írt kommentárjában:

„Pál nyilvánvalóan hitte, hogy valóban létezett az első emberpár, melynek képviselője, a férfi, azaz Ádám parancsot kapott, amit aztán megszegett. Pál feltételezhetően tisztában volt ennek a történetnek azon elemeivel is, melyeket mi mítikusnak vagy metaforikusnak tekintenénk. De ezek az aspektusok számára nem adtak okot arra, hogy elkezdjen az első emberpár létezésében és a bűneset történetiségében kételkedni.” [N.T. Wright, „Romans” in: The New Interpreter’s Bible, X. 526.]

Ezek után jön a következő nehézség: ha Ádámot és Évát nem tartjuk történelmi személyeknek, de elfogadjuk, hogy a Genezis szerzője valószínűleg azt akarta mondani, hogy Ádám és Éva valóban létező személyek voltak, akik bűnbe estek, és hogy Pál is egészen biztos ezt gondolta, muszáj a bibliaértelmezésünk konzekvenciáit átgondolni. Persze mondhatja valaki: „Na igen, a bibliai szerzők is koruk gyermekei voltak, de amit olvasóik számára szerettek volna közvetíteni, téves.” Ez viszont rögtön felvet egy újabb kérdést: honnan tudhatnánk, hogy mely bibliai szövegek megbízhatók, és melyek nem?

Semmiképp sem akarom leegyszerűsíteni a kérdést, mondván: „aki nem hiszi, hogy Ádám és Éva történelmi személyek voltak, az nem hisz a Biblia tekintélyében.” Magam sem ezt képviselem. Fentebb már kifejtettem, hogy nem muszáj a Szentírásnak minden egyes szavát szó szerint értenünk. Ugyanakkor az értelmezés kulcsa magában a Bibliában rejlik. Nem hiszem, hogy a Gen 1-et szó szerint kellene értenünk, mivel a szerző maga sem várja el ezt tőlünk. De Pállal már más a helyzet. Ő egészen biztosan azt akarta mondani, hogy Ádám és Éva történelmi személyek voltak. Ha valaki vonakodik, hogy szó szerint értelmezzen egy bibliai szerzőt, aki viszont – szándéka szerint – egyértelműen szó szerint értelmezendő, az búcsút mond a bibliai tekintély hagyományos felfogásának. Amint mondtuk, ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne az illetőnek erős és élő hite. Ugyanakkor meg vagyok róla győződve, hogy egy ilyen álláspont az egész egyházra káros hatással van és sok keresztyénnél zavart okozhat.

Folytatjuk!

Forrás: Tim Keller, Creation, Evolution and Christian Laypeople