John Piper: két paradoxon Jézus halálával kapcsolatban (az Atya haragja és szeretete)
Nem meglepő, hogy a történelem legjelentősebb eseménye nagyon sokoldalú.
1.) Ha Jézus isten és ember egyszerre, akkor halála egyszersmind Isten halálát is jelenti? A kérdés megválaszolásához figyelembe kell venni Krisztus kettős természetét – mind az isteni, mind az emberi természetet. A Kr.u. 451-ben tartott Kalcedóni Zsinaton fogalmazták meg a tantételt, hogy Krisztus egy személyben két természet, amelyet azóta is a Szentírás ortodox dogmájaként tartanak számon. A Kalcedóni Zsinat krisztológiai hitvallása azokban az egyházakban, amelyekben elismerték, meghatározta a krisztológia továbbfejlődésének keretét.
„…mindnyájan egybehangzólag kinyilvánítjuk, hogy egy és ugyanazon Fiút, a mi Urunk Jézus Krisztust valljuk, aki tökéletes az istenségben és aki tökéletes az emberi létben; aki valósággal Isten és valósággal ember (…). Ugyanezt az egy Krisztust, aki Fiú, Úr, Egyszülött, két természetből összeelegyítetlenül, elválhatatlanul, oszthatatlanul, elkülöníthetetlenül valónak ismerjük el. Az egyesülés által semmiképpen sem töröltetett el a természetek különbözősége, sőt, inkább mindegyik természet megtartotta a maga tulajdonságát, és egy személybe és egy lényegbe egyesült, nem két személyre oszlott, vagy vált szét, hanem egy és ugyanazon Fiú és Egyszülött, Isten Ige, Úr Jézus Krisztus.”
Az isteni természet örök (Róm 1,2, 1Tim 1,17), nem halhat meg. Ez az isteni természet sajátossága. Az isteni és emberi természet halálban való egységének misztériuma rejtve marad előttünk. Azt ugyanakkor tudjuk, hogy Krisztus, mint ember meghalt és ugyanazon a napon belépett a paradicsomba („bizony mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban” – Lk 23,43). Úgy tűnik, némi bizalom jelenik meg e szavakban, hogy az isteni és az emberi természet egységének nem kell felbomlani halálában, annak ellenére, hogy Krisztus emberi természete elszenvedte a halált.
2.) További bizonyíték Krisztus halálának komplexitására, ahogy az Atya Isten megtapasztalta Krisztus halálát. Az ezzel kapcsolatos jól ismert evangelikál tanítás szerint Krisztus halálában magára vette az Atya kárhoztató ítéletét, átkát. „Krisztus megváltott minket a törvény átkától, úgy, hogy átokká lett értünk – mert meg van írva: „Átkozott, aki fán függ”” (Gal 3,13). Kinek az átkától? Kijelenthetjük, hogy a „törvény átkától”. De a törvény nem személy, aki bárkit megátkozhatna. Az átok attól átok, hogy valaki kimondja azt. Aki átkot mond a törvény által nem más, mint aki írta a törvényt. Ezért Krisztus bűneinkért és törvényszegésünkért való halála az Atya átkának volt a megtapasztalása.
Emiatt mondja Jézus: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27,46) Krisztus halálával Isten az Ő népének bűneit (Ézs 53,6), amelyeket gyűlölt, ráhelyezte Fiára, és a bűnök felett érzett gyűlöletében elfordult a bűnökkel terhelt Fiától, kiszolgáltatván őt, hogy elszenvedje a halál és a kárhozat teljes erejét. Az Atya Isten helyettünk őrá öntötte ki haragját, így a minket érő haragja kiengesztelődött (Róm 3,25) és ezáltal el lett távolítva.
Azonban pontosan ebben rejlik az ellentmondás. Az Atya szívbéli egyetértéssel, örömmel fogadta mindazt, amit Fia tett áldozatának óráiban. Valójában az egészet Fiával együtt tervezte el. Az Atya szeretete az isten-ember Jézust iránt éppen annak az abszolút engedelmességnek köszönhető, amely Jézust a keresztre juttatta. A kereszt Jézus számára a szeretet és az engedelmesség megkoronázása volt. És az Atya ezt az engedelmességet és szeretetet mélységes örömmel és elégedettséggel fogadta. Ezért mondja Pál a következő csodálatos dolgot: „Krisztus is szeretett minket, és adta Önmagát miérettünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves jó illatul” (Ef 5,2). Jézus halála jó illat volt Isten számára.
Tehát előttünk van e dicsőséges összetettség még egy aspektusa. Krisztus halála Isten átka és haragja volt. Ugyanakkor mégis kedves volt Istennek és jó illat volt számára. Habár elfordult a Fiától és halálra adta ráhelyezve a mi bűneinket, mégis, gyönyörködött Fia engedelmességében, szeretetében és tökéletességében.
Ezért hódolattal és reszkető örömmel szemléljük Isten Fiának, Jézus Krisztusnak halálát. Nincs nagyobb esemény ennél a történelemben. Nincs nagyobb dolog, amin elmélkedhetnénk, sem amit szívünkkel csodálhatnánk. Véssük az elménkbe, soha ne feledkezzünk meg róla. Minden lényeges és jó dolog együtt van itt, bölcsesség és boldogság rejlik benne.
Forrás: https://www.desiringgod.org/articles/the-greatest-event-in-history