John Piper: Jézus Krisztus szenvedett és meghalt bűneink bocsánatáért
„Őbenne van – az ő vére által – a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is.” (Ef 1,7)
„Ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára.” (Mt 26,28)
Amikor elengedjük valakinek az adósságát, vagy megbocsátunk valamilyen sértést, vagy megbántást, nem követelünk fizetséget a dolog megoldására. Ez ellentétben állna a megbocsátással. Ha visszafizetést kapunk azért, amit veszítettünk, nincs szükség megbocsátásra, megkaptuk, ami nekünk járt.
A megbocsátás feltételezi a kegyelmet. Ha megsértesz, a jóindulat annyiban hagyja, én nem pereskedem veled, megbocsátok neked. A kegyelem olyasmit ad, amire valaki nem szolgált rá. Ezért van az, hogy ez a fogalom az adást foglalja magába, nem pedig valaminek a kiegyenlítését. Mintegy odaadja a jogát az ember, hogy elégtételt kapjon.
Ezt teszi velünk az Isten, amikor bizalmunkat Jézus Krisztusba vetjük: „Aki hisz őbenne, az ő neve által bűnbocsánatot nyer” (ApCsel 10,43). Ha hiszünk Krisztusban, Isten nem rója fel bűneinket nekünk. Így hangzik Isten bizonyságtétele a Bibliában: „Én, én vagyok az, aki eltörlöm álnokságodat önmagamért” (Ézs 43,25). „Amilyen messze van napkelet napnyugattól, olyan messzire veti el vétkeinket” (Zsolt 103,12).
Ez azonban felvet egy problémát. Mindnyájan tudjuk, hogy a megbocsátás nem elég. Talán csak akkor látjuk világosan, ha a sérelem igen nagy, – mint például egy gyilkosság vagy megerőszakolás. Sem egy társadalom, sem a világmindenség nem tartható össze, ha a bíró (vagy Isten) egyszerűen azt mondja a gyilkosoknak vagy erőszakot elkövetőknek: „Sajnálod? Akkor rendben, az állam megbocsát neked, elmehetsz.” Ehhez hasonló esetekben azt látjuk, hogy míg egy áldozat lehet megbocsátó lelkű, az állam nem mondhat le az igazságszolgáltatásról.
Így van ez Isten igazságosságával is. Minden bűn komoly, mivel Isten ellen van. Ő az, akinek dicsősége sérelmet szenved, amikor mi figyelmen kívül hagyjuk, engedetlenkedünk vagy káromoljuk Őt. Igazságossága neki sem engedi meg inkább, hogy egyszerűen szabadon bocsásson, mint ahogy egy földi bíró sem törölheti el egy bűnözőnek mindazt az adósságát, amivel a társadalomnak tartozik. A sértést, amit Isten dicsősége ellen elkövettünk vétkünkkel, helyre kell hozni, hogy dicsősége még fényesebben ragyogjon az igazságban. És ha mi bűnösök megszabadulunk, és megbocsátást nyerünk, lennie kell valamilyen drámai bizonyítéknak, hogy Isten tisztelete fennmaradjon, még akkor is, ha a korábban istenkáromlók szabadon bocsátásra kerültek.
Ez az, amiért Jézus Krisztus szenvedett és meghalt. „Őbenne van – az ő vére által – a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is” (Ef 1,7). A megbocsátás nem kerül nekünk semmibe. A mi drága engedelmességünk a gyümölcse, nem a gyökere a bocsánat elnyerésének. Ezért nevezzük kegyelemnek. De Jézusnak az életébe került. Ezért nevezzük igazságosnak. Ó, milyen drága hír az, hogy Isten nem rója fel bűneinket nekünk! És milyen gyönyörűséges az Úr Jézus Krisztus, akinek vére lehetővé tette Istennek, hogy ezt tegye.
Forrás: John Piper, Jézus Krisztus szenvedése, váltsághalála, 31-32. (Evangéliumi Kiadó)